Kiss Ferenc (népzenegyűjtő)
Kiss Ferenc | |
Született | 1954. június 27.[1] Debrecen[1] |
Elhunyt | 2024. október 15. (70 évesen)[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kiss Ferenc (Debrecen, 1954. június 27. – 2024. október 15.) magyar népzenész, népzenekutató, zeneszerző az Etnofon Zenei Kiadó alapítója és művészeti vezetője.
Életútja
[szerkesztés]Apai ágon a család kárpátaljai eredetű, édesapja Kiss Ferenc irodalomtörténész,[3] Kosztolányi-kutató (1928–1999) Tiszapéterfalván született.[3]
Gyerekkorában költöztek Budapestre, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. 1978-ban magyar-néprajz szakon szerzett diplomát az ELTE-n, tanulmányai során mindvégig zenélt.
1974-ben csatlakozott a Vízöntő együtteshez, melynek mintegy 20 éven át volt tagja, zeneszerzője. Bekapcsolódtak a Táncház-mozgalomba, ennek kapcsán Novák Ferenc koreográfus együttesét, a Bihari János Táncegyüttest is kísérték. 1975-től lépett föl a Kolinda együttessel.
1992-ben megalapította az Etnofon Zenei Kiadót. 1994-ben pedig együttesét, az Etnofon Zenei Társulást.[4]
Sokat járt népzenét gyűjteni a szívéhez közelálló Kárpátaljára, itteni gyűjtései során találkozott a még fennmaradt archaikus klezmer stílussal. Ennek nyomán alapította meg 1998-ban az Odessa Klezmer Band zenekart.
2002-ben szervezte meg az első Héttorony Fesztivált, 2004-ben anyagi okok abbamaradt. 2012-től újraindult,[5] immáron évente több alkalommal kerül megrendezésre a Kárpát-medencében. Célja világzene és népzene csúcsteljesítményeinek eljuttatása a nagyközönséghez, építészet és muzsika kapcsolatának bemutatása (Makovecz Imre szellemében).
Zenei sokszínűsége számos hangszer használatát követelte meg, így jött létre több mint száz hangszerből, többségében autentikus népi zeneszerszámokból álló hangszergyűjteménye.
Visszaemlékezéseit a Madarak voltunk... és Kötelékek[6] c. köteteiben tette közzé.
Zenei kiadványok
[szerkesztés]Könyvek
[szerkesztés]- Kiss Ferenc–Keresztes Dóra: Papó zenedéje; Etnofon, Budapest, 2012 + CD
- Emlékkönyv Dr. Kiss Ferenc irodalomtörténész, író, kritikus, tanár 85. születésnapja alkalmából; szerk. ifj. Kiss Ferenc, Bakos István; Kairosz, Budapest, 2013
- Madarak voltunk... Emlékek, dokumentumok a népzene innovatív korszakából, 1972–2014; Etnofon, Budapest, 2015
- Kötelékek. A Vízöntő és a Kolinda históriája, meg egyéb történetek; Etnofon, Budapest, 2021[7][8]
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Makovecz Imre-díj (2015)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f PIM35991, Kiss Ferenc
- ↑ Meghalt Kiss Ferenc népzenész, zeneszerző, lemezkiadó, 2024. október 17. (Hozzáférés: 2024. október 17.)
- ↑ a b https://intezet.nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/budapest/farkasreti-temeto/kiss-ferenc/
- ↑ http://www.viprodukcio.hu/etnofon-zenei-tarsulas/
- ↑ https://blog.popkulturalis.hu/a-karpat-medence-nepi-muveltsegbol-kiindulva-interju-kiss-ferenccel/
- ↑ http://www.riff.hu/index.php?article=1426
- ↑ https://ritmuseshang.blog.hu/2022/07/26/kotelekek_a_vizonto_es_a_kolinda_historiaja_meg_egyeb_tortenetek
- ↑ https://beatkorszak.blog.hu/2022/01/03/kiss_ferenc_kotelekek-recenzio
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Megélte, újraélte a népi dallamokat – Kiss Ferenc 70
- Novák Péter és az Etnofon: Kötelékek. Kiss Ferenc életmű-koncertje (2027. ápr. 27.)