Kisbali Bence
Kisbali Bence | |
Született | 2001. július 12. - (23 éves) Salgótarján |
Beceneve | Kisbal(i), Bali |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | rádiós szerkesztő-műsorvezető, digitális tartalomgyártó |
Iskolái | Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium |
Kitüntetései | Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete - Az év diákrádiósa 2. helyezett (2019) Junior Príma Díj: ismeretterjesztés és média kategóriában (2023) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kisbali Bence (Salgótarján, 2001. július 12.) magyar rádiós műsorvezető, digitális tartalomgyártó, lokálpatrióta.
Élete
[szerkesztés]Középiskolai tanulmányait a Salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban végezte el, ahol az iskolai események, rendezvények rendszeres fotós-videós dokumentálója volt. Pályázati, például fotós, videós[1] anyagai rendszeresen díjazva lettek, ezek közül kiemelkednek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tehetséggondozó programjában megszerzett többszörösen dobogós helyek.
2020-ban a Covid19 első magyarországi hulláma alatt érettségizett, majd tanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetemen először gazdaságinformatika, majd gazdálkodás és menedzsment szakon folytatta, de egyiket sem végezte el. 2023-ban az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, kommunikáció és médiatudomány szakon kezdett bele új tanulmányaiba.
Munkái
[szerkesztés]2017-ben egy online tanrádiót alapított Tarján Rádió néven,[2] ahol a rádiózásért, médiáért kíváncsi fiatalok bontogathatták szárnyaikat. A rádió a Facebook-on Salgótarján egyik meghatározó aktív közössége volt abban az időben, a helyi közösségek összekapcsolódtak az online térben. A városi rendezvényekkel és helyi vállalatokkal is együttműködve rengeteg közösségépítő programon tudtak részt venni. Ennél a rádiónál kezdette szakmai munkáját Kenéz Kolos, aki a Petőfi Rádió legfiatalabb műsorvezetője címet viseli. 2019-ben a 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon pályázott, műsorát a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) Az év diákrádiósa 2. helyezéssel díjazta.[3] A rádióban több mint 10 fős önkéntes stáb működött, akik hétről-hétre töltötték fel adásokkal és helyi tartalmakkal a digitális étert.[4]
2020 áprilisában a Next FM nevű internetes rádiónál önkénteskedett,[5] mint műsorvezető 2021 augusztusáig. Juhász Bálint a rádió ötletgazdája és vezetője fontosnak tartotta a fiatalok felkarolását. A csapatnak célja volt a rádiózás digitális térben való népszerűsítése, mint a fiatalabb hallgatók, mint az utánpótlás nevelés tekintetében.
2020 november és 2021 áprilisa között a Salgótarjáni Városi Televízió (STV) szerkesztő-riportere, ahol a kreatív anyagokért és a fiatalokkal való stúdióbeszélgetésekért felelt.[6]
2020-2021-ben jelen volt a gyöngyösi éterben, a Maxi Rádió kisközösségi rádió zenei trend műsorának, a top20-nak a szerkesztő-műsorvezetője.
2021. augusztus 1-től a Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetője,[7] munkássága a rádió több területére is kihatott. 2021 novemberétől az "Én vagyok Te!" című beszélgetős műsor és az "Akusztik" műsor műsorvezetője. 2022 nyarán a rádió fesztiválokra települt ki, itt szerkesztői és technikai tudásával segítette a stábot. 2023. októberétől az éjszakai, hajnali műsorsávot vezette hétvégén. 2021-ben és 2022-ben a Coop Rally tudósítója. 2023 májusa és októbere között a rádió zeneiszerkesztő-segédje. A Petőfi Rádiónál a mentora: Dominik Zsolt és Borcsik Attila "Dj Izil". 2024. szeptember 13-án közös megegyezéssel távozott a Petőfi Rádiótól, aki a Tamási Rádióhoz igazolt.
2022-ban a Duna Televízió bemutatta salgótarjáni és budapesti tevékenységeit és kétlakiságát.[8]
A 2024 augusztusában indult Budapest Park rádiójának a Park FM-nek külső tanácsadója.
Civil élet
[szerkesztés]2019-ben részt vett a Karancs Fieszta esemény szervezésében, ahol egy tucat salgótarjáni fiatal birtokba vette a 20 éve bezárt ikonikus Karancs Szállót és egy árny- és fényjáték keretein belül idézték fel a hotel dicső múltját, később egy városi kalandjáték is építettek a tematika köré.[9]
2020. október 15-én megalapította a völgyváros internetes közösséget, aminek elsődleges célja Salgótarján jövőjének befolyásolása, akár csak azzal, ha az emberekben kialakítanak egy erős városszeretetet. A digitális térben számtalan, műsor, videó, kutatás elkészítésével segítették, hogy az emberek jobban megismerjék a vidéküket. Több mint 400 digitális tartalomban, kisebb-nagyobb térségfejlesztő konferenciák közvetítésében volt része. A civil szervezet 2022 óta egy 300 négyzetméteres civil házat újít fel és üzemeltet. 2022-ben a NIOK alapítvány a "legígéretesebb új civil szervezet" díjban részesített a csapatot.[10]
Videós tartalmaikban számtalan hazai és térségi szakemberrel készítettek interjút: Vitézy Dávid, Erő Zoltán, Drexler Szilárd, Bodor Ádám, Kocsis János Balázs, dr. Salamin Géza, Porhajas Gábor.[11]
A völgyváros célja a helyi fiatalok megszólítása, a városlakók gondolkodásának pozitív irányba való formálása, értékeljék azt a környezetet amiben élnek, laknak.
Díjak
[szerkesztés]2023-ban a salgótarjáni önkéntes tevékenységiért és a Petőfi Rádiónál tett médiamunkájáért magyar média és ismeretterjesztés kategóriában Junior Príma díjban részesült.[12]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ NOOL - Fotós sikerek a Madáchból (magyar nyelven). NOOL - Fotós sikerek a Madáchból, 2018. április 26. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ Rita, Szabó: NOOL - Tizenhat évesen sikeresen működteti a rádióadót (magyar nyelven). NOOL - Tizenhat évesen sikeresen működteti a rádióadót, 2018. június 15. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ R, Sz: NOOL - Nógrádi rádióst díjaztak az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon (magyar nyelven). NOOL - Nógrádi rádióst díjaztak az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon, 2019. május 30. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ Rita, Szabó: NOOL - A völgyváros ifjú rádiósai elárulták sikerük titkát (magyar nyelven). NOOL - A völgyváros ifjú rádiósai elárulták sikerük titkát, 2019. május 14. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ Rita, Szabó: NOOL - Szobastúdiójából egy országos rádióhoz került a tarjáni fiatal (magyar nyelven). NOOL - Szobastúdiójából egy országos rádióhoz került a tarjáni fiatal, 2020. szeptember 4. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ Madách: NOOL - Tizenévesen robbant be a médiába Kisbali Bence (magyar nyelven). NOOL - Tizenévesen robbant be a médiába Kisbali Bence, 2019. november 14. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ Eszter, Angyal: NOOL - Salgótarjáni rádiós a Petőfi új műsorvezetője (magyar nyelven). NOOL - Salgótarjáni rádiós a Petőfi új műsorvezetője, 2021. november 15. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)
- ↑ Bizony, Isten! (2022. november 21.). „EGY HULLÁMHOSSZON - Jó embert keresünk!”.
- ↑ Klaudia, Kakuk: NOOL - Múltat idéz a kincskereső okos-séta telefonos alkalmazás Salgótarjánban (magyar nyelven). NOOL - Múltat idéz a kincskereső okos-séta telefonos alkalmazás Salgótarjánban, 2020. június 30. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ Rita, Rozgonyi: A völgyváros lett a legígéretesebb új civil szervezet (magyar nyelven). 3100.hu, 2022. május 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ völgyváros (hu-HU nyelven). YouTube. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)
- ↑ Béla, Csongrády: NOOL - Tarnóczi Jakab után egy másik salgótarjáni tehetség is Junior Prima díjat kapott (magyar nyelven). NOOL - Tarnóczi Jakab után egy másik salgótarjáni tehetség is Junior Prima díjat kapott, 2023. november 1. (Hozzáférés: 2024. szeptember 1.)