Kis Gábor (parasportoló)
Kis Gábor (Szabadszállás, 1977. október 25. –) magyar parasportoló, handbike-os.
Pályája
[szerkesztés]1993-ban, 15 éves korában súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében kerekesszékbe kényszerült. Tíz év kórházban töltött idő és a korrekciós műtétek után kezdhette el az önálló életét.[1] Mottója, hogy a nagy dolgok a komfortzónán kívül születnek, ennek megfelelve igyekszik minél több, az épek számára elérhető lehetőséget kipróbálni. 2019-ben például siklóernyőzött is.[2] Ugyanebben az évben indult az első futóversenyén még sporteszköz nélkül, majd további versenyekre nevezett már egy, a speciálisan kerekesszékes embereknek kifejlesztett handbike-kal.[3]
2020-ban adománygyűjtő sportolóként Matics Ádám látássérült sportolóval közösen teljesítették a Wizz Air Budapest Félmaratont, azután a Spar Budapest Maratont.[4] A Suhanj! Alapítvány színeiben 2021 júliusában harmadik helyezést ért el handbike kategóriában a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson félmaratoni távon, majd szeptemberben teljesítette a berlini maratont.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Futás közben egyikük a szem, másikuk a láb (magyar nyelven). Képmás, 2020. március 29. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ „Közben eszembe se jutott, hogy nem tudok járni!” – kerekesszékkel a felhők között (magyar nyelven). nlc.hu, 2019. június 21. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ Félmaratoni távval bővült esti futóverseny | Izsák (magyar nyelven). VIRA, 2019. október 7. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ SUHANGYALOK - jó ügyért futunk (angol nyelven). suhangyalok.hu. [2021. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ Sándor, Gulyás: BAON - A tassi Kis Gábor álma az olimpia. BAON - A tassi Kis Gábor álma az olimpia, 2021. december 18. (Hozzáférés: 2021. december 27.)