Kerek Ferenc (zongoraművész)
Kerek Ferenc | |
Született |
|
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | zongorista |
Iskolái | Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (–1974) |
Kitüntetései | Liszt Ferenc-díj (2003) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kerek Ferenc (Makó, 1948. október 31. –) zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának igazgatója (2000-2003), a Zeneművészeti Karának karalapító dékánja (2003-2013) és zongora tanszékvezető tanára (1995-2013), Liszt Ferenc díjas zongoraművész
Élete
[szerkesztés]A makói és a szegedi iskolai évek után a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója lett, ahol Zempléni Kornél tanítványaként 1974-ben szerzett diplomát.1976-ban megnyerte a varallói Nemzetközi Debussy Zongoraversenyt. Koncertező zongoraművészként, a Filharmónia hangversenyeinek közreműködőjeként számos kortárs magyar mű bemutatója fűződik a nevéhez.
Generációk nőttek fel a keze alatt, ma már többen kollégái Szegeden, volt tanítványai közül: Zsigmond Zoltán, Pap Éva, Klebniczki György, Császár Zsuzsanna, Pethő Villő, Csikós-Szelezsán Beáta, Paragi Balázs, Koczka Ferenc.
A Magyar Rádió számos szóló- és kamaraművet rögzített előadásában, a Hungaroton Classic önálló CD-albumot készített vele. Tizenkét éve csembalistaként a Magyar Barokk Trió tagja, amellyel három CD-felvétele jelent meg. Európa szinte minden országában koncertezett.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Weiner Leó-díj zenepedagógiai munkásságért 2001;
- Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett 2001;
- Artisjus előadóművészi díj - 4 alkalommal a magyar kortárs zeneművek kiemelkedő előadásáért;
- Liszt Ferenc díj 2003;
- Aranygyűrű – Szeged kultúrájáért 2009.
Mesterkurzusok
[szerkesztés]- Baja – Pro Musica Zenei Tábor – alapító tag - évente 1983-tól 2004-ig;
- Hódmezővásárhely – Zenei tábor -alapító tag, 1986;
- Assisi- Nemzetközi zenei kurzus – Bálint Jánossal 1991;
- Osnabrück- mesterkurzus a Zeneművészeti Főiskolán;
- Temesvár- kurzus a Vest Egyetem Zenei Fakultásán;
- Békéstarhos - Zenei tabor;
- Csongrád Zenei Tábor 1985;
- Balassagyarmat „Zene határok nélkül” – kurzusok 1993-tól;
- Szegedi Művészeti Akadémia (Nyári Akadémia) és Mesterkurzus évente
- Zongora mesterkurzus Turku 1991, 2001.
Országos és nemzetközi versenyek zsűri tagsága
[szerkesztés]- Ella Philip Nemzetközi Zongoraverseny Temesvár 2009, 2011 zsűritag;
- Farkas Ferenc Zongoraverseny Dunakeszi 2012, 2014;
- Regionális Kamarazenei Verseny Sümeg 2010, 2012 zsűri elnök;
- Országos Szakközépiskolai Kamaraverseny Szeged zsűri elnök 2005, 2008, 2011;
- Földes Andor Zongoraverseny Budapest 2001;
- Ifjú Zongoristák Csongrád megyei Találkozója Hódmezővásárhely 1994 óta évente;
- Országos Négykezes Zongoraverseny Balassagyarmat 1994 óta 3 évente zsűri elnök;
- Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny 2006-tól két évente;
- Országos Zeneiskolai Zongoraverseny Nyíregyháza 1995-2011-ig minden alkalommal;
- Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny Békés 1992-től;
- Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny Békéscsaba 2005-től 2011-ig minden alkalommal;
- Nemzetközi Simándy József Énekverseny zsűri tagja hat alkalommal;
- Nemzetközi Hárfaverseny zsűri tagja két alkalommal;
- Első Istók Margit Zongoraverseny, Makó 2015.
Zenei publicisztika
[szerkesztés]- Gondolatok a hangszínhallásra épülő pszeudo-abszolút halláskialakításához- Parlando 1974
- „Felelősséggel és kötelességtudattal segítette a fiatal tehetségek kibontakozását” – gondolatok a Dunakeszin 2012-ben megrendezett V. Farkas Ferenc Zongoraverseny alkalmából - Parlando 2013
- Hazám, hazám, te mindenem!… - gondolatok a IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny kapcsán - Parlando 2013.
Előadásai
[szerkesztés]- A hangszeres művész- és tanárképzés helyzete a magyar zenei felsőoktatásban - Sümeg-2012;
- Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy zeneoktatásunk magas minőségét a jövőben is képesek legyünk fenntartani 2013. Kecskemét
- A SZTE Zeneművészeti Kar művészeti tevékenysége 2012. Szeged, SZAB Székház.
Hanghordozók
[szerkesztés]- The Classical and Baroque Bassoon - Magyar Barokk Trió, 1979
- Telemann - Parisian Quartets Nos. 1, 3, 4, 5 - Magyar Barokk Trió, Kovács Dénes, Nagy Ottó, 1982
- „Ének a vizen” - Magyar Barokk Trió, 1990
- Georg Friedrich Händel: 9 German Arias - Hamari Júlia, Magyar Barokk Trió
- Liszt: Piano Music- Hungaroton Classic HCD 31753 (1999)