Kemény Imre (fogorvos)
Kemény Imre | |
Született | Kohn Imre 1891. szeptember 13.[1] Budapest[2] |
Elhunyt | 1974. január 29. (82 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Márer Anna (h. 1925–1974) |
Szülei | Kohn Sámuel Moskovitz Johanna |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | egyetemi tanár |
Iskolái | Ferenc József Tudományegyetem (–1924) |
Kitüntetései | Kossuth-díj (1950) |
Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető (F-7-1) |
Kemény Imre, 1915-ig Kohn[3] (Budapest, 1891. szeptember 13.[4] – Budapest, 1974. január 29.)[5] fogorvos, címzetes egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1961), Kossuth-díjas (1950), az MTA tagja.
Élete
[szerkesztés]Kohn Sámuel kőnyomdász és Moskovitz Johanna (1856–1947) gyermekeként született zsidó családban.[6] Tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen végezte, ahol 1924-ben orvosi oklevelet szerzett, majd három évvel később jogot nyert a szakképesítésének megfelelő fogorvosi cím használatára is. A második világháború előtt fogorvosi magángyakorlatot folytatott, a tudományos munka nem volt számára elérhető. A háború után a Csengery utcai Rendelőintézetben kezdett dolgozni és ugyanott, 1949-ben – Kende Jánossal – megalapította az ország első szervezett orvos-továbbképzését. A protetikai tanrendelés vezetése lehetővé tette számára, hogy intézeti munkaköre mellett kutató munkát is végezhessen. Az 1951-ben létesített Központi Fogászati Rendelő- és Továbbképző Intézetben (későbbi nevén Központi Stomatologiai Intézet) folytatta és rendszeresen tartott protetikai előadásokat és gyakorlati demonstrációkat a továbbképzésen résztvevő fogorvosok számára. 1971-ig az újjászervezett fogbetegellátás vezető protetikusa volt. 1954-ben elnyerte az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1961-ben védte meg doktori disszertációját és 1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tanácsa címzetes egyetemi tanári kitüntető címmel ismerte el eredményes oktató munkáját. 1962-ben az Olasz Stomalógus Társaság tagjai közé választotta. 1968 őszén hat hetet Ausztráliában töltött.
Jelentős szerepe volt a fogorvos-továbbképzés megszervezésében, 1966-ig a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöki tisztségét is betöltötte. Lemondása után az egyesület tiszteletbeli elnökévé választották. Nemzetközi elismerésben részesült az általa ajánlott retenciós műfogsor és a részleges protézisek műanyagból készülő kapcsaiért. Közléseit az európai szakirodalom átvette. Kilenc szakkönyve német, olasz, román nyelven, illetve hazai és külföldi szaklapokban 60 közleménye jelent meg. 1972-ben a Fogpótlástan című tankönyvét a Medicina Könyvkiadó nívódíjjal jutalmazta. 1966 februárjában a Budai Izraelita Hitközség a választmányának dísztagjává választotta.[7]
Házastársa Márer Anna (1899–1978) volt, Márer Ármin és Schultz Friderika lánya, akit 1925. január 4-én Szegeden vett nőül.[8]
A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (F-7-1).
Főbb művei
[szerkesztés]- Elülső fogak biológikus és kozmetikus pótlása porcellán gyökerek alkalmazásával (Budapest, 1946)
- Új szempontok a teljes felső prothesisek készítésénél (Budapest, 1947)
- Felső ajak asymetria stomatológiailag korrigált esete (Budapest, 1947)
- Újabb szempontok a pelottás teljes alsó protézis készítésénél (Budapest, 1949)
- Szemfogak harmadosztályú kavitásában alkalmazott kettős inlay-rendszer (Budapest, 1949)
- Újabb ismeretek alkalmazása teljes alsó protézis készítésekor (Budapest, 1950)
- Anatomiai és funktionális szempontok a teljes felső protézis szerkesztésében (Budapest, 1950)
- A lemezes fogpótlás új irányelvei (Budapest, 1952)
- A retenciós protézis (Budapest, 1954)
- A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás (Budapest, 1959)
- Fogpótlástan (Budapest, 1971, 2. javított és bővített kiadás: Budapest, 1973)
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Kossuth-díj (1950)
- Purkinje-emlékérem
- Platschik-érem (Padovai Egyetem, 1962)
- Szakszervezeti Munkáért arany fokozata (1969)[9]
- Munka Érdemrend arany fokozata (1970)
- Árkövy-emlékérem (1972)[10]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Kemény Imre, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07684.htm
- ↑ a b Národní autority České republiky. Národní autority České republiky . (Hozzáférés: 2022. június 8.)
- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 154829/1915. Forrás: MNL-OL 30797. mikrofilm 568. kép 3. karton
- ↑ Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 1989/1891. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ „Elhunyt dr. Kemény Imre”, Magyar Hírlap, 1974. február 7., 8. oldal (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség házassági akv. 458/1882. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ „Dísztag”, Új Élet, 1966. február 1., 1. oldal (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzés a szegedi polgári házassági akv. 2/1925. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ „Szakszervezeti Munkáért”, Fogorvosi Szemle, 1969. március 1. (Hozzáférés: 2021. március 2.)
- ↑ „Dr. Kemény Imre orvosprofesszor kitüntetése”, Új Élet, 1972. április 15. (Hozzáférés: 2021. március 2.)
Források
[szerkesztés]- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
- Berényi Béla: Dr. Kemény Imre (1891-1974) (1974. március 24.) Orvosi Hetilap, 115. évfolyam, 12. szám
- Dr. Huszár György: Kemény Imre (1992. január 1.) Fogorvosi szemle, 85. évfolyam, 1. szám
- Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001.
- Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3
- Magyar orvoséletrajzi lexikon. Összeáll. Kapronczay Károly–Közrem. Tóth Magda. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó. 2004. ISBN 963-950-132-8