Ugrás a tartalomhoz

Katholikus Szemle

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Katolikus Szemle szócikkből átirányítva)
Katholikus Szemle

A Katholikus Szemle a Szent István Társulat irodalmi és tudományos folyóirata. Gróf Károlyi Sándor és gróf Apponyi Albert, a SZIT világi elnökei javaslatára hozták létre negyedévenkénti tagilletményként.

A folyóirat fő témakörei: társadalomtudomány, történelem, irodalom.

Kiadója mindvégig a Szent István Társulat volt, Budapesten, a számait kezdetben az Athenaeum, 1900-tól a Stephaneum Nyomdában készítették.

Kezdetben negyedévenként, 1889-től évente ötször, 1900 januárjától havonta (július és augusztus kivételével), évente összesen tíz szám jelent meg.[1]

Melléklapja: A Szent István Társulat Értesítője (1888–91, 1898).

1949-től, Katolikus Szemle címmel, Rómában adták ki újra, negyedévenkénti megjelenéssel. Főszerkesztője 1959-től Békés Gellért OSB volt. A rendszerváltás után felmerültek tervek, hogy a folyóirat újra megjelenjen Magyarországon, de ezek nem valósultak meg.[2]

Története

[szerkesztés]

A folyóirat története három szakaszra bontható

  • Katholikus Szemle (Budapest) (1887–1934)
  • Katolikus Szemle (Budapest) (1934–1944)
  • Katolikus Szemle (Róma) (1949–1991)

A folyóirat célja

[szerkesztés]

Egyházi embereken kívül szélesebb értelmiségi rétegeket akart megszólítani a lap. XIII. Leó pápa felismerte a sajtótermékek jelentős társadalmi befolyásoló erejét, az ő bölcs belátása nyomán cselekedett a magyar katolikus egyház. Gyakran polemikus írások is helyt kaptak a folyóiratban, például a darwinizmusról, Émile Zola működéséről stb.

1949 és 1990 között a római magyar katolikus diaszpóra lapjaként magyar nyelven ápolta a külföldre szakadt, szekularizált világban élő magyarság humanista és keresztény szellemiségét.[3]

Referálás

[szerkesztés]

Rovatok

[szerkesztés]
  1. Bölcselet és hittudomány
  2. Történelem
  3. Szépirodalom
  4. Művészet
  5. Közgazdaságtudomány
  6. Társadalomtudomány
  7. Szemle

Főszerkesztők

[szerkesztés]

Híres szerzők 1887–1944 (válogatás)

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 1930 júniusától havonta 1-jén reggel jelent meg. 1919 áprilisa és októbere között szünetelt.
  2. Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2019. augusztus 4.)
  3. Arcanum Digitheca: Katolikus Szemle 1887-1990. (Hozzáférés: 2019. augusztus 4.)
  4. A szerkesztői tevékenység időtartama.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]