Ugrás a tartalomhoz

Karibi barátfóka

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karibi barátfóka
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 1952
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Család: Fókafélék (Phocidae)
Alcsalád: Barátfóka-formák (Monachinae)
Nemzetség: Monachini
Nem: Barátfóka (Monachus)
(Fleming, 1822)
Faj: M. tropicalis
Tudományos név
Monachus tropicalis
(Gray, 1850)
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Karibi barátfóka témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Karibi barátfóka témájú médiaállományokat és Karibi barátfóka témájú kategóriát.

A karibi barátfóka (Monachus tropicalis) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a fókafélék (Phocidae) családjába tartozó faj.

A 20. században kipusztult.

Előfordulása

[szerkesztés]

A karibi barátfóka valaha a Karib-tenger partjain mindenütt honos volt, a Bahama-szigetektől és Floridától a Yucatán-félszigetig, a Kis-Antillákon és Dél-Amerika északi részén.

Megjelenése

[szerkesztés]

A hímek tömege átlagosan 200 kilogramm, hossza pedig 2,4 méter volt. A nőstények kisebb méretűek voltak, testtömegük átlagosan 70-140 kilogramm lehetett.

Egy rajz a Monachus tropicalisról

Életmódja

[szerkesztés]

Ragadozó életmódot élt. Fő táplálékai fejlábúak, homár, angolnafélék és egyéb halfajták voltak.

Kihalása

[szerkesztés]

Ez a faj volt az első újvilági emlős, mellyel Kolumbusz hajósai találkoztak és amelyet vadásztak is. A barátfóka szerepel Kolumbusz második útjáról írt beszámolójában is. Az egykor gyakori fajt azóta kíméletlenül mészárolták húsáért, zsírjáért és mert versenytársa volt a halászoknak. A barátfókák rendkívüli szelídsége megkönnyítette irtásukat. A 19. század végéig folytatódott a pusztítás, s az 1880-as évekre, mielőtt még a tudomány részletesen megismerhette volna, a barátfóka már ritka faj lett.

Az utolsó kolóniát a Jamaica és Honduras közötti aprócska korallszigeteken, Serranilla Bank-on figyelték meg 1952-ben. Azóta nem észlelték a fajt, mely az általános feltételezés szerint az ötvenes évek elején végleg eltűnt.

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]