Ugrás a tartalomhoz

Kanye West-diszkográfia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kanye West-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok
10
(+3 közrem.)
Koncertalbumok
2
Válogatásalbumok
1
Kislemezek
53
Mixtape-ek
4
Videók
1
Közreműködések
(kislemez)
84
Promocionális kislemezek
4


Kanye West, amerikai rapper és producer tíz stúdióalbumot, három albumközreműködést, egy válogatásalbumot, két koncertalbumot, egy videóalbumot és négy mixtape-et adott ki, 137 kislemez mellett.

West több, mint 100 millió példányt adott el kislemezeiből, míg stúdióalbumaiból 21 millió kelt el.[1] A Billboard Hot 100 listán 107 dala szerepelt, 56 jutott el a legjobb 40 helyig, míg 18 a legjobb 10-ig.[2] Az Egyesült Királyságban 20 top 10-es és három első helyezett kislemeze van. A 2000-es években neki volt a legtöbb első helyezett dala a Hot Rap Songs slágerlistán[3] és tizedik volt a Billboard az évtized legjobb előadói listáján.[4] Magyarországon egyetlen albuma szerepelt a slágerlistákon, a Graduation 37. lett.

Westnek van a sorozatban második legtöbb első helyen szereplő stúdióalbuma a Billboard 200-on (10), ebben csak Jay-Z előzi meg, tizenegy lemezével. Ő a hetedik előadó a slágerlista történetébe, akinek tíz albuma elérte a csúcsot.[5]

Albumok

[szerkesztés]

Stúdióalbumok

[szerkesztés]
Cím Részletek Slágerlisták Eladott példányszám Minősítés
US

[6]

US

R&B

[7]

US

Rap

[8]

AUS

[9]

CAN

[10]

GER

[11]

HUN

[12]

IRL

[13]

NZ

[14]

SWI

[15]

UK

[16]

The College Dropout 2 1 5 77 33 96 12
  • US: 3,358,000
Late Registration
  • Megjelent: 2005. augusztus 30.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
1 1 1 14 1 14 2 11 9 2
  • US: 3,100,000
  • UK: 846,000
  • RIAA: 4× Platina[17]
  • ARIA: Platina
  • BPI: 2× Platina
  • IRMA: 2× Platina
  • MC: 2× Platina
  • RMNZ: Platina
  • IFPI DEN: Platina
  • RIAJ: Arany
Graduation
  • Megjelent: 2007. szeptember 11.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, digitális letöltés
1 1 1 2 1 10 37 2 2 3 1
  • US: 2,700,000
  • RIAA: 5× Platina[17]
  • ARIA: Platina
  • BPI: 2× Platina
  • IFPI SWI: Arany
  • IRMA: Platina
  • MC: 2× Platina
  • RMNZ: Arany
  • IFPI DEN: Platina
  • RIAJ: Arany
  • NFPF: Arany
808s & Heartbreak
  • Megjelent: 2008. november 24.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
1 1 12 4 30 11 15 13 11
  • US: 1,700,000
  • RIAA: 3× Platina[17]
  • ARIA: Arany
  • BPI: Platina
  • IRMA: Platina
  • MC: Platina
  • IFPI DEN: Platina
My Beautiful Dark Twisted Fantasy
  • Megjelent: 2010. november 22.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
1 1 1 6 1 19 18 10 10 16
  • US: 1,300,000
  • RIAA: 3× Platina[17]
  • ARIA: Platina
  • BPI: Platina
  • IFPI DEN: Platina
Yeezus
  • Megjelent: 2013. június 18.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, digitális letöltés
1 1 1 1 1 15 4 1 6 1
  • US: 750,000
  • RIAA: 2× Platina[17]
  • ARIA: Arany
  • BPI: Arany
  • IFPI DEN: Arany
The Life of Pablo
  • Megjelent: 2016. február 14.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátumok: digitális letöltés
1 2 2 6 8 30
  • RIAA: 2× Platina[17]
  • BPI: Arany
  • SNEP: Arany
  • IFPI DEN: 2× Platina
Ye
  • Megjelent: 2018. június 1.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming
1 1 1 1 1 25 1 1 7 2
  • US: 85,000
  • RIAA: Arany[17]
  • BPI: Ezüst
  • IFPI DEN: Arany
Jesus Is King
  • Megjelent: 2019. október 25.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming
1 1 25 1 1 19 2 1 8 2
  • US: 109,000
  • RIAA: Arany[17]
  • BPI: Ezüst
  • IFPI DEN: Arany
Donda
  • Megjelent: 2021. augusztus 29.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátum: digitális letöltés, streaming
1 4 1 1 1
Donda 2
  • Megjelent: 2022. február 2.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátum: digitális letöltés, streaming
Még nem jelent meg.

Közreműködések

[szerkesztés]
Cím Részletek Slágerlisták Példányszám Minősítések
US

[6]

US

R&B

[7]

US

Rap

[8]

AUS

[9]

CAN

[10]

GER

[11]

IRL

[13]

NZ

[14]

SWI

[15]

UK

[16]

Watch the Throne

(Jay-Z-vel)

  • Megjelent: 2011. augusztus 8.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Roc Nation, Def Jam
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés
1 1 1 2 1 2 5 4 1 3
  • US: 1,432,000
  • WW: 2,000,000
Kids See Ghosts

(Kid Cudi-val, Kids See Ghosts néven)

  • Megjelent: 2018. június 8.
  • Kiadó: Wicked Awesome, GOOD, Def Jam
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés
2 1 1 4 3 33 2 3 12 7
  • US: 101,000
  • RIAA: Arany[17]
  • BPI: Ezüst
Jesus Is Born

(Sunday Service Choir néven)

  • Megjelent: 2019. december 25.
  • Kiadó: INC
  • Formátum: streaming, digitális letöltés
73
Watch the Throne 2

(Jay-Z-vel)

  • Megjelenés: 2021 decembere
  • Kiadó: GOOD, Roc Nation, Def Jam
  • Formátum: CD, LP, digitális letöltés, streaming
Még nem jelent meg.

Válogatásalbumok

[szerkesztés]
Cím Részletek Slágerlisták Példányszám
US

[6]

US

R&B

[7]

AUS

[9]

CAN

[10]

DEN

[18]

NED

[19]

FRA

[20]

GER

[11]

SWI

[15]

UK

[16]

Cruel Summer

(GOOD Music)

  • Megjelent: 2012. szeptember 14.
  • Kiadó: GOOD, Def Jam
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
2 1 7 4 12 10 30 74 10 2
  • US: 205,000

Koncertalbumok

[szerkesztés]
Cím Részletek Slágerlisták Minősítések
IRL[13] UK[16]
Late Orchestration 46 59
VH1 Storytellers: Kanye West
  • Megjelent: 2010. január 5.
  • Kiadó: Roc-A-Fella, Def Jam
  • Formátumok: CD, digitális letöltés

Videóalbumok

[szerkesztés]
Cím Részletek Slágerlista Minősítések
US

Video

[21]

The College Dropout Video Anthology 6

Mixtape-ek

[szerkesztés]
Cím Részletek
Get Well Soon...
  • Megjelent: 2003
  • Formátumok: CD
I'm Good...
  • Megjelent: 2003
  • Formátumok: CD
Welcome to Kanye's Soul Mix Show
  • Megjelent: 2006. szeptember 5.
  • Kiadó: Tube
  • Formátumok: CD
Can't Tell Me Nothing
  • Megjelent: 2007. május 27.
  • Kiadó: RGS
  • Formátumok: CD, digitális letöltés

Kislemezek

[szerkesztés]

Fő előadóként

[szerkesztés]
Cím Év Slágerlista Minősítések

[17]

Album
US

[22]

US

R&B

[23]

US

Rap

[24]

AUS

[9]

CAN

[25]

GER

[26]

IRL

[13]

NZ

[27]

SWI

[28]

UK

[16]

Through the Wire 2003 15 8 4 81 61 24 16 48 9 The College Dropout
All Falls Down

(Syleena Johnson közreműködésével)

2004 7 4 2 9 72 23 19 10
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Arany
Jesus Walks 11 2 3 37 4 18 16
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
The New Workout Plan 59
  • RIAA: Arany
Diamonds from Sierra Leone 2005 43 21 11 52 18 67 19 52 8
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
Late Registration
Gold Digger

(Jamie Foxx közreműködésével)

1 1 1 1 5 35 3 1 52 2
  • RIAA: 8× Platina
  • RIAA: Platina (Mastertone)
  • ARIA: 4× Platina
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: Arany
  • IFPI Denmark: Platina
  • RMNZ: Arany
Heard 'Em Say

(Adam Levine közreműködésével)

26 17 12 27 19 95 23 15 22
  • RIAA: Platina
Touch the Sky

(Lupe Fiasco közreműködésével)

2006 42 23 10 10 97 14 16 6
  • RIAA: Platina
  • ARIA: Platina
  • BPI: Platina
Impossible

(Twista, Keyshia Cole és BJ közreműködésével)

54 Mission: Impossible III filmzene
Drive Slow

(Paul Wall és GLC közreműködésével)

Late Registration
Classic (Better Than I've Ever Been)

(KRS-One, Nas és Rakim közreműködésével)

2007 nem jelent meg albumon
Can't Tell Me Nothing 41 20 8 16 107
  • RIAA: 3× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Ezüst
Graduation
Stronger 1 1 3 2 1 17 2 1 18 1
  • RIAA: 9× Platina
  • RIAA: Platina (Mastertone)
  • ARIA: 8× Platina
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: Platina
  • IFPI Denmark: Platina
  • RMNZ: Arany
Good Life

(T-Pain közreműködésével)

7 3 1 21 23 78 24 11 23
  • RIAA: 3× Platina
  • RIAA: Platina (Mastertone)
  • BPI: Ezüst
Flashing Lights

(Dwele közreműködésével)

29 12 2 82 54 21 29
  • RIAA: 3× Platina
  • BPI: Ezüst
Homecoming

(Chris Martin közreműködésével)

2008 69 53 15 32 79 17 5 22 38 9
  • RIAA: Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Arany
  • BVMI: Arany
  • IFPI Denmark: Arany
Love Lockdown 3 26 18 5 8 4 11 18 8
  • RIAA: 4× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Arany
  • RMNZ: Arany
808s & Heartbreak
Heartless 2 4 1 40 8 37 11 6 46 10
  • RIAA: 7× Platina
  • RIAA: Platina (Mastertone)
  • ARIA: Platina
  • BPI: Arany
  • IFPI Denmark: Arany
  • RMNZ: Arany
Amazing

(Young Jeezy közreműködésével)

2009 81 65 22
  • RIAA: Platina
Paranoid

(Mr Hudson közreműködésével)

90
  • RIAA: Arany
Forever

(Drake, Lil Wayne és Eminem közreműködésével)

8 2 1 99 26 41 68 42
  • RIAA: 6× Platina
  • BPI: Arany
Relapse: Refill
Power 2010 22 22 14 100 49 30 36
  • RIAA: 4× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Arany
  • IFPI Denmark: Platina
My Beautiful Dark Twisted Fantasy
Runaway

(Pusha T közreműködésével)

12 30 9 46 13 56 56
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Platina
  • BPI: Ezüst
Monster

(Jay-Z, Rick Ross, Nicki Minaj és Bon Iver közreműködésével)

18 30 15 91 43 111
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
All of the Lights

(Rihanna közreműködésével)

18 2 2 24 53 13 13 46 15
  • RIAA: 5× Platina
  • ARIA: 2× Platina
  • BPI: Platina
  • IFPI Denmark: Arany
  • RMNZ: Arany
Christmas in Harlem

(Cyhi the Prynce és Teyana Taylor közreműködésével)

nem jelent meg albumon
H•A•M

(Jay-Z-vel)

2011 23 24 15 78 47 40 30
  • RIAA: Arany
Watch the Throne
Otis

(Jay-Z, Otis Redding közreműködésével)

12 2 2 42 37 41 61 28
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Arany
  • MC: Arany
  • IFPI Denmark: Arany
Lift Off

(Jay-Z, Beyoncé közreműködésével)

81 48
Niggas in Paris

(Jay-Z közreműködésével)

5 1 1 66 16 40 22 38 43 10
  • RIAA: 8× Platina
  • ARIA: 2× Platina
  • BEA: Arany
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: Platina
  • MC: Platina
  • IFPI Denmark: 2x Platina
Why I Love You

(Jay-Z, Mr Hudson közreműködésével)

52 87
Gotta Have It

(Jay-Z közreműködésével)

69 14 13
  • RIAA: Platina
No Church in the Wild

(Jay-Z és Frank Ocean közreműködésével)

2012 72 31 20 92 55 37
  • RIAA: Platina
  • BPI: Arany
  • IFPI Denmark: Platina
Mercy

(Big Sean, Pusha T és 2 Chainz közreműködésével)

13 1 1 60 46 55
  • RIAA: 4× Platina
  • BPI: Ezüst
  • IFPI Denmark: Arany
Cruel Summer
Cold

(DJ Khaled közreműködésével)

86 69 85
  • RIAA: Arany
New God Flow

(Pusha T közreműködésével)

89 43 66
Clique

(Jay-Z és Big Sean közreműködésével)

12 2 2 39 17 22
  • RIAA: 3× Platina
  • BPI: Arany
  • IFPI Denmark: Arany
Black Skinhead 2013 69 21 15 58 66 55 34
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Platina
  • IFPI Denmark: Platina
Yeezus
Bound 2 12 3 3 56 74 68 55
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
Only One

(Paul McCartney közreműködésével)

2014 35 11 8 31 32 43 8 39 28
  • RIAA: Arany
  • IFPI Denmark: Arany
nem jelent meg albumon
FourFiveSeconds

(Rihanna és Paul McCartney közreműködésével)

2015 4 1 1 4 3 1 1 3 3
  • RIAA: 3× Platina
  • ARIA: 7× Platina
  • BEA: Arany
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: Platina
  • IFPI Denmark: 2x Platina
  • IFPI SWI: Arany
  • SNEP: Arany
  • RMNZ: 2× Platina
All Day

(Theophilus London, Allan Kingdom és Paul McCartney közreműködésével)

15 6 4 42 28 57 77 38 64 18
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
Famous 2016 34 13 8 43 31 28 28 45 33
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Platina
  • MC: Platina
  • IFPI Denmark: Platina
The Life of Pablo
Father Stretch My Hands, Pt. 1 37 14 9 51 74 54
  • RIAA: 3× Platina
  • BPI: Ezüst
  • IFPI Denmark: Arany
Pt. 2 54 18 11 60 87 70
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
Champions

(Gucci Mane, Big Sean, 2 Chainz, Travis Scott, Yo Gotti, Quavo és Desiigner közreműködésével)

71 22 15 73 128
  • RIAA: Platina
Cruel Winter
Fade 47 12 69 37 75 50
  • RIAA: 2x Platina
  • BPI: Ezüst
The Life of Pablo
Lift Yourself 2018 94 nem jelent meg albumon
Ye vs. the People

(T.I. közreműködésével)

85
Yikes 8 7 6 18 6 84 16 11 32 10
  • RIAA: Platina
Ye
All Mine 11 9 8 10 12 75 13 5 11 11
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
XTCY nem jelent meg albumon
I Love It

(Lil Pump közreműködésével)

6 5 5 4 1 9 2 1 6 3
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • IFPI Denmark: Arany
  • SNEP: Arany
  • RMNZ: Arany
Harverd Dropout
Follow God 2019 7 3 2 7 6 5 6 14 6
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
Jesus Is King
Closed on Sunday 17 8 19 20 87 19 26 20 13
  • RIAA: Arany
Wash Us in the Blood

(Travis Scott közreműködésével)

2020 49 20 31 77 32 51 nem jelent meg albumon
Nah Nah Nah

(szóló vagy DaBaby és 2 Chainz közreműködésével)

Hurricane 2021 6 1 1 4 4 37 7 3 9 7 Donda
Life of the Party(André 3000-del) 2022 47 96
Believe What I Say 28 15 13 17 29
Off the Grid 11 4 4 9 7 11 7 17 15
  • RIAA: Arany
  • MC: Arany
Eazy(a Game-mel) 49 13 9 35 20 35 63 32 Drillmatic

Közreműködőként

[szerkesztés]
Cím

(eredeti előadó)

Év Slágerlista Minősítések Album
US

[22]

US

R&B

[23]

US

Rap

[24]

AUS

[9]

CAN

[25]

GER

[26]

IRL

[13]

NZ

[27]

SWI

[28]

UK

[16]

Welcome 2 Chicago

(Abstract Mindstate)

2001 nem jelent meg albumon
Get By (Remix)

(Talib Kweli; Jay-Z, Mos Def, Kanye West és Busta Rhymes közreműködésével)

2003
Slow Jamz

(Twista; Kanye West és Jamie Foxx közreműködésével)

1 1 1 26 58 30 9 3 Kamikaze és The College Dropout
This Way

(Dilated Peoples)

2004 78 41 22 35 Neighborhood Watch
Talk About Our Love

(Brandy)

36 16 28 89 27 42 6 Afrodisiac
Hold On (Remix)

(Dwele)

53 Subject
Higher

(Do or Die)

63 D.O.D.
The Food

(Common; Kanye West és DJ Dummy közreműködésével)

Be
Selfish

(Slum Village; Kanye West és John Legend közreműködésével)

55 20 15 129 Detroit Deli (A Taste of Detroit)
I Changed My Mind

(Keyshia Cole)

71 23 The Way It Is
Real Love

(Rell; Kanye West és Consequence közreműködésével)

nem jelent meg albumon
Down and Out

(Cam'ron, Kanye West és Syleena Johnson közreműködésével)

2005 94 29 20 Purple Haze
The Corner

(Common; Kanye West és The Last Poets közreműködésével)

42 Be
Pusha Man

(Bump J.)

nem jelent meg albumon
Go!

(Common; Kanye West és John Mayer közreműködésével)

79 31 21 79 Be
Wouldn't You Like to Ride?

(Malik Yusef; Kanye West és Common közreműködésével)

202 The Great Chicago Fire: A Cold Day in Hell
Number One

(John Legend)

86 62 Get Lifted
Extravaganza

(Jamie Foxx)

52 44 99 43 Unpredictable
Brand New

(Rhymefest)

30 32 Blue Collar
Back Like That (Remix)

(Ghostface Killah; Kanye West és Ne-Yo közreműködésével)

2006 48 More Fish
Grammy Family

(DJ Khaled; Kanye West, Consequence és John Legend közreműködésével)

Listennn... the Album és Don't Quit Your Day Job!
Number One

(Pharrell)

57 40 31 In My Mind
Wouldn't Get Far

(The Game)

2007 64 26 11 Doctor's Advocate
I Still Love H.E.R.

(Teriyaki Boyz)

Serious Japanese
This Ain't a Scene, It's an Arms Race (Remix)

(Fall Out Boy)

nem jelent meg albumon
Because of You (Remix)

(Ne-Yo)

Buy U a Drank (Shawty Snappin') (Remix)

(T-Pain)

Anything

(Patti LaBelle; Kanye West, Consequence és Mary Mary közreműködésével)

64 The Gospel According to Patti LaBelle
Pro Nails

(Kid Sister)

Ultraviolet
Finer Things

(DJ Felli Fel; Kanye West, Jermaine Dupri, Fabolous és Ne-Yo közreműködésével)

2008 80 8 nem jelent meg albumon
American Boy

(Estelle)

9 55 3 9 5 2 5 5 1
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Platina
  • BEA: Arany
  • BPI: 2x Platina
  • BVMI: Arany
  • IFPI Denmark: Platina
  • RMNZ: Arany
Shine
Lollipop (Remix)

(Lil Wayne; Kanye West és Static Major közreműködésével)

Tha Carter III
Put On

(Young Jeezy)

12 3 1 46
  • RIAA: 3× Platina
The Recession
Everybody

(Fonzworth Bentley; Kanye West és André 3000 közreműködésével)

C.O.L.O.U.R.S.
Plastic

(Really Doe)

First Impressions
Stay Up! (Viagra)

(88-Keys)

The Death of Adam
Swagga Like Us

(Jay-Z és T.I.; Kanye West és Lil Wayne közreműködésével)

5 11 4 19 33
  • RIAA: Platina
  • MC: Arany
Paper Trail
Go Hard

(DJ Khaled; Kanye West és T-Pain közreműködésével)

69 53 19 We Global
What It Is

(Sophia Fresh)

So Phreakin' Fresh
The Big Screen

(GLC)

2009 nem jelent meg albumon
Knock You Down

(Keri Hilson; Kanye West és Ne-Yo közreműködésével)

3 1 24 9 30 2 1 5
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Platina
  • RMNZ: Arany
In a Perfect World…
Kinda Like a Big Deal

(Clipse)

Til the Casket Drops
Walkin' on the Moon

(The-Dream)

87 38 Love vs. Money
Gifted

(N.A.S.A.; Kanye West, Santigold és Lykke Li közreműködésével)

The Spirit of Apollo
Supernova

(Mr Hudson)

47 2 2
  • BPI: Arany
Straight No Chaser
Maybach Music 2

(Rick Ross; T-Pain, Kanye West és Lil Wayne közreműködésével)

92 54 Deeper Than Rap
Make Her Say

(Kid Cudi; Kanye West és Common közreműködésével)

43 39 11 62 78 85 35 67 Man on the Moon: The End of Day
Digital Girl (Remix)

(Jamie Foxx; Kanye West, The-Dream és Drake közreműködésével)

92 38 Intuition
Run This Town

(Jay-Z; Kanye West és Rihanna közreműködésével)

2 3 1 9 6 18 3 9 9 1
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Platina
  • BPI: Platina
  • RMNZ: Arany
The Blueprint 3
Whatever U Want

(Consequence; Kanye West és John Legend közreműködésével)

nem jelent meg albumon
Live Fast, Die Young

(Rick Ross)

2010 89 Teflon Don
Erase Me

(Kid Cudi)

22 50 12 49 22 58
  • RIAA: 2x Platina
Man on the Moon II: The Legend of Mr. Rager
Alors on danse (Remix)

(Stromae; Kanye West és Gilbere Forte közreműködésével)

79 nem jelent meg albumon
Deuces (Remix)

(Chris Brown; Drake, Kanye West és André 3000 közreműködésével)

Ayyy Girl

(JYJ; Kanye West és Malik Yusef közreműködésével)

The Beginning
In for the Kill (Remix)

(La Roux)

nem jelent meg albumon
Start It Up

(Lloyd Banks; Kanye West , Ryan Leslie, Swizz Beatz és Fabolous közreműködésével)

52 20 H.F.M. 2 (Hunger for More 2)
Hurricane 2.0

(Thirty Seconds to Mars)

67 45 193 This Is War
E.T.

(Katy Perry)

2011 1 83 5 1 9 5 3
  • RIAA: 8× Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Arany
  • MC: 3× Platina
Teenage Dream: The Complete Confection
Marvin & Chardonnay

(Big Sean; Kanye West és Roscoe Dash közreműködésével)

32 1 4
  • RIAA: Platina
Finally Famous
Amen

(Pusha T featuring Young Jeezy és Kanye West közreműködésével)

Fear of God II: Let Us Pray
I Wish You Would

(DJ Khaled; Kanye West és Rick Ross közreműködésével)

2012 78 37 19 Kiss the Ring
Pride N Joy

(Fat Joe; Kanye West, Miguel, Jadakiss, Mos Def, DJ Khaled, Roscoe Dash és Busta Rhymes közreműködésével)

81 nem jelent meg albumon
Birthday Song

(2 Chainz)

47 10 7
  • RIAA: 2× Platina
Based on a T.R.U. Story
Another You

(The World Famous Tony Williams)

King or the Fool
Diamonds (Remix)

(Rihanna)

nem jelent meg albumon
Scape Goat (The Fix)

(D'banj)

2013 D'Kings Men
Thank You

(Busta Rhymes; Kanye West, Lil Wayne és Q-Tip közreműködésével)

52 87 13
  • BPI: Ezüst
E.L.E.2 (Extinction Level Event 2)
I Won

(Future)

2014 98 26 17 169
  • RIAA: Platina
Honest
Nobody

(Chief Keef)

Nobody
Blessings

(Big Sean; Drake és Kanye West közreműködésével)

2015 28 10 5 77 139
  • RIAA: 3x Platina
  • BPI: Ezüst
Dark Sky Paradise
U Mad

(Vic Mensa)

  • RIAA: Arany
nem jelent meg albumon
One Man Can Change the World

(Big Sean; Kanye West és John Legend közreműködésével)

82 27 21
  • RIAA: Platina
Dark Sky Paradise
Pop Style

(Drake; Kanye West és Jay-Z; The Throne néven)

2016 16 4 3 44 20 92 33
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
Views
That Part

(Schoolboy Q)

40 13 8 51
  • RIAA: 2× Platina
Blank Face LP
Figure It Out

(French Montana; Kanye West és Nas közreműködésével)

MC4
Ballin

(Juicy J)

nem jelent meg albumon
Tiimmy Turner (Remix)

(Desiigner)

Castro

(Yo Gotti; Kanye West, Big Sean, 2 Chainz és Quavo közreműködésével)

White Friday (CM9)
Feel Me

(Tyga)

2017 48 90 BitchImTheShit2
Love Yourself

(Mary J. Blige)

Strength of a Woman
Glow

(Drake)

54 30 37 65 55 More Life
Watch

(Travis Scott; Lil Uzi Vert és Kanye West közreműködésével)

2018 16 9 8 65 24 62 53
  • RIAA: Platina
nem jelent meg albumon
What Would Meek Do?

(Pusha T)

75 37 84 100 Daytona
Take Me to the Light

(Francis and the Lights; Bon Iver és Kanye West közreműködésével)

2019 Take Me to the Light
Ego Death

(Ty Dolla Sign; Kanye West , FKA twigs és Skrillex közreműködésével)

2020 68 69 92 41 95 34 Featuring Ty Dolla Sign
Smack DVD

(Saint Jhn)

While The World Was Burning

További közreműködések

[szerkesztés]
Cím Év Slágerlista Album
US

[22]

US

R&B

[23]

US

Rap

[24]

AUS

[9]

CAN

[25]

GER

[26]

IRL

[13]

NZ

[27]

SWI

[28]

UK

[16]

We Are the World 25 for Haiti

(az Artists for Haiti tagjaként)

2010 2 18 7 9 8 50 Nem jelent meg albumon

Promocionális kislemezek

[szerkesztés]
Cím Év Slágerlista Minősítések Album
US

[22]

US

R&B

[23]

US

R&B Airplay [29]

UK

[16]

UK

R&B

Facts 2015 50 Nem jelent meg albumon
Real Friends

(Ty Dolla Sign közreműködésével)

2016 92 34 36 78 21 The Life of Pablo
No More Parties in LA

(Kendrick Lamar közreműködésével)

133 39
  • RIAA: Arany
30 Hours 143
  • RIAA: Arany

További slágerlistákon szereplő vagy minősített dalok

[szerkesztés]
Cím Év Slágerlista Minősítések Album
US

[22]

US

R&B

[23]

US

Rap

[24]

AUS

[9]

CAN

[25]

FRA

[30]

IRL

[13]

NZ

[27]

UK

[16]

UK

R&B

The Bounce

(Jay-Z, Kanye West közreműködésével)

2002 The Blueprint 2: The Gift & The Curse
Champions

(Dame Dash, Beanie Sigel, Cam'ron, Young Chris és Twista közreműködésével)

Paid in Full filmzene
My Baby

(Janet Jackson, Kanye West közreműködésével)

2004 Damita Jo
Gone

(Cam'ron, Consequence közreműködésével)

2005 18 6 4 168 Late Registration
Hey Mama
Like This

(DJ Clue?, Kanye West és Fabolous közreműködésével)

2006 The Professional 3
Champion 2007 99
  • RIAA: Platina
Graduation
Big Brother
Barry Bonds

(Lil Wayne közreműködésével)

I Wonder
  • RIAA: Arany
Everything I Am
  • RIAA: Arany
Billie Jean 2008

(Michael Jackson közreműködésével)

2008 183 Thriller 25
Beat Goes On

(Madonna, Kanye West közreműködésével)

82 189 Hard Candy
It's Over

(John Legend, Kanye West közreműködésével)

Evolver
Therapy

(T-Pain, Kanye West közreműködésével)

Three Ringz
See You in My Nightmares

(Lil Wayne közreműködésével)

21 22 111
  • RIAA: Arany
808s & Heartbreak
Welcome to Heartbreak

(Kid Cudi közreműködésével)

112 27
  • RIAA: Arany
Ego (Remix)

(Beyoncé, Kanye West közreműködésével)

2009 153 Above and Beyoncé:Video Collection & Dance Mixes
Dark Fantasy 2010 60 67
  • RIAA: Arany
My Beautiful Dark Twisted Fantasy
Gorgeous

(Kid Cudi és Raekwon közreműködésével)

  • RIAA: Arany
See Me Now

(Beyoncé, Big Sean és Charlie Wilson közreműködésével)

So Appalled

(Jay-Z, Pusha T, Cyhi the Prynce, Swizz Beatz és RZA közreműködésével)

Devil in a New Dress
  • RIAA: Arany
Blame Game

(John Legend közreműködésével)

  • RIAA: Arany
Lost in the World

(Bon Iver közreműködésével)

  • RIAA: Arany
Blazin'

(Nicki Minaj, Kanye West közreműködésével)

Pink Friday
Welcome to the World

(T.I., Kanye West és Kid Cudi közreműködésével)

No Mercy
Who Gon Stop Me

(Jay-Z közreműködésével)

2011 44 60
  • RIAA: Arany
Watch the Throne
Illest Motherfucker Alive

(Jay-Z közreműködésével)

Welcome to the Jungle

(Jay-Z közreműködésével)

To the World

(R. Kelly közreműködésével)

2012 70 35 24 92 161 94 17 Cruel Summer
The One

(Big Sean, 2 Chainz és Marsha Ambrosius közreműködésével)

Don't Like.1

(Chief Keef, Pusha T, Big Sean és Jadakiss közreműködésével)

  • RIAA: Arany
New Slaves 2013 56 17 13 99 152 97 20
  • RIAA: Arany
Yeezus
Blood on the Leaves 89 27 21 131 174 38
  • RIAA: Platina
Hold My Liquor 32
  • RIAA: Arany
I Am a God

(Isten közreműködésével)[31][32]

37
On Sight 38
I'm In It 43
Send It Up 50
Guilt Trip
Sanctified

(Rick Ross, Kanye West és Big Sean közreműködésével)

2014 78 23 11 99 133 25 Mastermind
Drunk in Love (Remix)

(Beyoncé, Jay-Z és Kanye West közreműködésével)

Beyoncé: Platina Edition
All Your Fault

(Big Sean, Kanye West közreműködésével)

2015 80 28 18
  • RIAA: Arany
Dark Sky Paradise
Smuckers

(Tyler, the Creator, Kanye West és Lil Wayne közreműködésével)

Cherry Bomb
Jukebox Joints

(ASAP Rocky, Kanye West és Joe Fox közreműködésével)

At. Long. Last. ASAP
Ultralight Beam 2016 67 22 16 88 78 63 15
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
The Life of Pablo
Waves 71 24 17 86 95 77 20
  • RIAA: 2× Platina
  • BPI: Ezüst
FML 84 30 22 97 84 23
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
  • IFPI DEN: Arany
Feedback 99 36 92 27
  • RIAA: Arany
Wolves 39 88 25
  • RIAA: Platina
  • BPI: Ezüst
Highlights 41 108 31
  • RIAA: Arany
Freestyle 4 43 132 38
  • RIAA: Arany
I Love Kanye 48 123 35
  • RIAA: Arany
Low Lights 134 40
Facts (Charlie Heat Version) 151
  • RIAA: Arany
Frank's Track 168
Saint Pablo
  • RIAA: Arany
All We Got

(Chance the Rapper, Kanye West és a Chicagói Gyermekkórus közreműködésével)

45 Coloring Book
Pussy Print

(Gucci Mane, Kanye West közreműködésével)

89 31 25 Everybody Looking
Ghost Town 2018 16 11 22 21 146 24 14 17 23
  • RIAA: Platina
Ye
Wouldn't Leave 24 14 12 33 24 153 27 21 8
  • RIAA: Arany
Violent Crimes 27 16 14 40 30 167 33
  • RIAA: Arany
I Thought About Killing You 28 17 15 41 28 125 34 9
  • RIAA: Arany
No Mistakes 36 21 19 46 27 195 38
  • RIAA: Arany
Reborn

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven)

39 18 16 55 30 165 48 48 27
  • RIAA: Platina
Kids See Ghosts
4th Dimension

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven, Louis Prima közreműködésével)

42 21 19 46 27 49 46 25
  • RIAA: Arany
Feel the Love

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven, Pusha T közreműködésével)

47 24 21 57 35 185 50 47 26
  • RIAA: Arany
Freeee (Ghost Town, Pt. 2)

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven, Ty Dolla Sign közreműködésével)

62 30 25 72 58 66
Fire

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven)

67 32 69 49 58 36
Cudi Montage

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven)

69 34 89 61 67
Kids See Ghosts

(Kid Cudival, Kids See Ghosts néven, Yasiin Bey közreműködésével)

73 37 84 53 64 39
Cops Shot the Kid

(Nas, Kanye West közreműködésével)

96 49 97 Nasir
Mama

(6ix9ine, Kanye West és Nicki Minaj közreműködésével)

43 18 17 22 16 72 80 29 29 8
  • RIAA: Arany
Dummy Boy
Kanga

(6ix9ine, Kanye West közreműködésével)

76
One Minute

(XXXTentacion, Kanye West és Travis Barker közreműködésével)

62 23 69 30 Skins
Mixed Personalities

(YNW Melly, Kanye West közreműködésével)

2019 42 19 17 51 100
  • RIAA: 2× Platina
We All Shine
Selah 19 10 7 18 19 80 21 24 19 12 Jesus Is King
On God 23 12 9 21 21 89 17
Everything We Need

(Ty Dolla Sign és Ant Clemons közreműködésével)

33 17 14 26 30 103 27 19
God Is 36 39 40 138 27
Use This Gospel

(Clipse és Kenny G közreműködésével)

37 20 16 36 34 143 22
Every Hour

(a Sunday Service Choir közreműködésével)

45 33 57 131 21
Water

(Ant Clemons közreműködésével)

51 25 20 37 56 156 25
Hands On

(Fred Hammond közreműködésével)

60 29 24 46 63 178 32
Jesus Is Lord 63 31 55 65 38
Go2DaMoon

(Playboi Carti, Kanye West közreműködésével)

2020 82 30 86 4 Whole Lotta Red
Tell the Vision(Pop Smoke, Pusha T és Kanye West közreműködésével) 2021 49 16 12 47 19 55 Faith és Donda
Donda Chant 57 Donda
Jail 10 3 3 5 9 9 6 11 3
God Breathed 30 14 20 33
Off the Grid 11 4 4 9 7 11 7 15 7
Praise God 20 10 9 13 17
Jonah 27 14 12 19 28
Ok Ok 12 5 5 22 12
Junya 16 6 6 30 16
Believe What I Say 28 15 13 17 29
24 43 29 43
Remote Control 40 20 16 34 39
Moon 17 7 7 15 21 9
Heaven and Hell 42 21 17 24 37
Donda 58 38 48
Keep My Spirit Alive 59 28 23 41 51 17
Jesus Lord 26 13 11 44 26 16
New Again 68 32 46 57 21
Tell the Vision 90 40 69 71 31
Lord I Need You 70 33 54 61 24
Pure Souls 52 25 21 37 46 14
Come to Life 77 60 63 26
No Child Left Behind 53 31 42
Jail, Pt. 2 63 31 61 60
Ok Ok, Pt. 2 76 35
Junya, Pt. 2 88
Jesus Lord, Pt. 2 94

Producerként

[szerkesztés]

Kislemezek

[szerkesztés]
1999
  • Joanne (Trina & Tamara)
2000
  • The Truth (Beanie Sigel)
2001
2002
2003
2004
2005
2006
  • Grammy Family (DJ Khaled, Consequence, Kanye West, & John Legend)
  • Heaven (John Legend)
2007
  • Wouldn't Get Far (The Game, Kanye West)
  • The Game (Common)
  • The People (Common)
  • Can't Tell Me Nothing (Kanye West)
  • Stronger (Kanye West)
  • Good Life (Kanye West, T-Pain)
  • Drivin' Me Wild (Common, Lily Allen)
  • Flashing Lights (Kanye West, Dwele)
2008
2009
2010
2011
2012
  • New God Flow (Kanye West, Pusha T)
  • Birthday Song (2 Chainz, Kanye West)
  • Clique (Kanye West, Big Sean, Jay-Z)
  • Pain (Pusha T, Future)
2013
  • Millions (Pusha T, Rick Ross)
  • Who Do We Think We Are (John Legend, Rick Ross)
  • Numbers on the Boards (Pusha T)
  • Made to Love (John Legend)
  • Black Skinhead (Kanye West)
  • Bound 2 (Kanye West)
  • Sweet Serenade (Pusha T, Chris Brown)
2014
2015
2016
2017
2018
  • Accelerate (Christina Aguilera, Ty Dolla Sign és 2 Chainz)
  • Ye vs. the People (Kanye West, T.I.)
  • Lift Yourself (Kanye West)
  • If You Know You Know (Pusha T)
  • What Would Meek Do? (Pusha T, Kanye West)
  • Yikes (Kanye West)
  • All Mine (Kanye West)
  • Cops Shot the Kid (Nas, Kanye West)
  • XTCY (Kanye West)
2019
  • Sociopath (Pusha T, Kash Doll)
  • Coming Home (Pusha T, Lauryn Hill)
  • Take Me to the Light (Francis and the Lights, Bon Iver és Kanye West)
  • Follow God (Kanye West)
  • Closed on Sunday (Kanye West)
2020

2021

Albumok

[szerkesztés]
Év Előadó Album Dalok Kiadó
1996 Grav Down to Earth
  • 03. World Domination 1
  • 05. Sick Thoughts
  • 06. City to City (közreműködő előadók: Al Tariq & Lil Ray)
  • 07. Thought It Was On
  • 08. Line For Line (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 10. Keep Movin'
  • 12. One Puff
  • 13. Down to Earth
Correct Records
1998 Jermaine Dupri Life in 1472
  • 01. Turn It Out (közreműködő előadók: Nas)
So So Def Recordings
1999 Harlem World The Movement
  • 02. You Made Me (közreműködő előadók: Nas & Carl Thomas)
  • 03. Minute Man (közreműködő előadók: Nauty)
  • 08. 100 Shiesty's (közreműködő előadók: Drag-On)
So So Def Recordings
The Madd Rapper Tell 'Em Why U Madd
  • 04. You're All Alone (közreműködő előadók: Picasso Black) (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
  • 05. That's What's Happenin' (közreműködő előadók: Tracey Lee & the Leonards, Ma$e) (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
  • 09. Stir Crazy (közreműködő előadók: Eminem)
  • 11. Ghetto (közreműködő előadók: Raekwon, Carl Thomas) (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
  • 15. Too Many Ho's (közreműködő előadók: Jermaine Dupri, Lil' Cease) (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
  • 17. Not the One (további producerek: No I.D.)
Columbia Records

Crazy Cat Catalogue

Trina & Tamara Trina & Tamara
  • 03. Joanne (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
Columbia Records
Goodie Mob World Party
  • 09. Rebuilding (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
LaFace Records
Infamous Syndicate Changing The Game
  • 06. What You Do to Me (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 08. Clock Strikes 12 (közreműködő előadók: Fatal)
  • 13. City of Hustlas
Relativity Records
Made Men Classic Limited Edition
  • 02. Just You And I (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
  • 15. Is It You? (Deja Vu) (Remix) (közreműködő előadók: Big Pun, Cardan, Mase) (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
Restless Records
Foxy Brown Chyna Doll
  • 03. My Life (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
Def Jam Recordings
2000 Beanie Sigel The Truth
  • 01. The Truth
Roc-A-Fella Records
Jagged Edge Let's Get Married (Maxi Single)
  • 01. Let's Get Married (Reception Remix)
So So Def Recordings
Dead Prez Let's Get Free
  • 16. It's Bigger Than Hip-Hop
Relativity Records
Lil' Kim The Notorious KIM
  • 12. Don't Mess With Me (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
Atlantic Records
Jay-Z The Dynasty: Roc La Familia
  • 05. This Can’t Be Life (közreműködő előadók: Beanie Sigel & Scarface)
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Da Brat Unrestricted
  • 17. Chi Town
So So Def Recordings
2001 Beanie Sigel The Reason
  • 01. Nothing Like It
  • 10. Gangsta, Gangsta (közreműködő előadók: Kurupt)
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Jay-Z The Blueprint
  • 02. Takeover
  • 03. Izzo (H.O.V.A.)
  • 08. Heart of the City (Ain't No Love)
  • 09. Never Change
  • 15. Girls, Girls, Girls (Part 2) (bónuszdal)
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Abstract Mindstate the M.O.D. We Paid Let Us In!
  • 07. Pain (közreműködő előadók: Trizonna)
C.R.E.A.M. Entertainment
2002 State Property State Property
  • 11. Got Nowhere (Beanie Sigel & Freeway)
Roc-A-Fella Records
Cam'ron Come Home With Me
  • 12. Dead or Alive (közreműködő előadók: Jim Jones)
  • Def Jam Recordings
  • Diplomat Records
  • Roc-A-Fella Records
Nas The Lost Tapes
  • 11. Poppa Was a Playa (további producerek: Deric D-Dot Angelettie)
Columbia Records
Scarface The Fix
  • 03. In Cold Blood
  • 04. Guess Who's Back (közreműködő előadók: Jay-Z & Beanie Sigel)
  • 11. Heaven (közreműködő előadók: Kelly Price)
Def Jam South
Trina Diamond Princess
  • 05. B R Right (közreműködő előadók: Ludacris)
  • 16. Do You Want Me? (közreműködő előadók: Bathgate)
Slip-N-Slide Records
Különböző előadók Hip-Hop Szerelem Filmzene
  • 01. Brown Sugar (Extra Sweet) (Mos Def; közreműködő előadók: Faith Evans) (további producerek és remix: Scott Storch)
  • 04. Brown Sugar (Raw) (Black Star)
  • 07. Breakdown (Mos Def)
  • 14. Brown Sugar (Fine) (Mos Def)
MCA Records
Knoc-turn'al L.A. Confidential presents: Knoc-turn'al
  • 02. Muzik
Elektra Records
Jay-Z The Blueprint²: The Gift & the Curse 1. lemez:
  • 01. A Dream (közreműködő előadók: Faith Evans & The Notorious B.I.G.)
  • 04. ’03 Bonnie & Clyde (közreműködő előadók: Beyoncé)
  • 08. Poppin’ Tags (közreműködő előadók: Twista, Killer Mike, & Big Boi)

2. lemez:

  • 06. Some People Hate
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Talib Kweli Quality
  • 03. Get By
  • 09. Guerrilla Monsoon Rap (közreműködő előadók: Black Thought & Pharoahe Monch)
  • 14. Good to You
Rawkus Records
Különböző előadók Paid in Full Filmzene
  • 01. Champions (Dame Dash közreműködő előadók: Kanye West, Beanie Sigel, Cam'ron, Young Chris & Twista)
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
2003 Britney Spears Me Against The Music (Remixes) (US CD maxi single)
  • 7. Me Against the Music (közreműködő előadók: Madonna) (Kanye West Remix)
Jive Records
Freeway Philadelphia Freeway
  • 10. Turn Out the Lights
  • 14. Hear the Song (közreműködő előadók: Tarrey Torae)
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Fabolous Street Dreams
  • 16. My Life (közreműködő előadók: Mary J. Blige)
  • Elektra Records
  • Desert Storm Records
Hot Karl I Like To Read
  • 12. Armand Assante
Hot Karl Music
Cam'Ron Presents... The Diplomats Diplomatic Immunity
  • 01. Un Casa (közreműködő előadók: Un Kasa & Cam'ron)
  • Def Jam Recordings
  • Diplomat Records
  • Roc-A-Fella Records
Lil' Kim La Bella Mafia
  • 16. Came Back For You
Atlantic Records
Monica After the Storm
  • 06. Knock Knock (további producerek: Missy Elliott)
J Records
Beyoncé Dangerously in Love (International Edition) Columbia Records
T.I. Trap Muzik
  • 05. Doin' My Job
  • 11. Let Me Tell You Something
  • Atlantic Records
  • Grand Hustle Records
Boo & Gotti Perfect Timing
  • 07. Gangsta
  • 15. 600 (közreműködő előadók: Cadillac Tah)
  • Universal Records
  • Cash Money Records
Royce da 5'9 Build and Destroy
  • 04. Heartbeat
Groove Attack
DMX Grand Champ
  • 04. Dogs Out
Def Jam Recordings
Ludacris Chicken-n-Beer
  • 03. Stand Up (közreműködő előadók: Shawnna)
Def Jam South
Jay-Z The Black Album
  • 04. Encore
  • 12. Lucifer
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Alicia Keys The Diary of Alicia Keys
  • 05. You Don't Know My Name
  • 03. If I Ain't Got You (Kanye West Remix) (Ausztrál, német, Latin-amerikai, japán és koreai különkiadás)
J Records
Memphis Bleek M.A.D.E.
  • 07. I Wanna Love You (közreműködő előadók: Donell Jones)
  • Get Low Records
  • Roc-A-Fella Records
  • Def Jam Recordings
Mystic Cuts For Luck & Scars For Freedom... (Learning To Breathe)
  • 01. Breathe (Better Days)
  • 06. Here We Are
Nappy Roots Wooden Leather
  • 12. These Walls
Atlantic Records
2004 Twista Kamikaze
  • 04. Slow Jamz (közreműködő előadók: Kanye West és Jamie Foxx)
  • 05. Overnight Celebrity
  • 09. One Last Time
Atlantic Records
Carl Thomas Let's Talk About It
  • 00. My Baby Don't Love Me (közreműködő előadók: Kanye West)
Bad Boy Records
Janet Jackson Damita Jo
  • 04. Strawberry Bounce
  • 05. My Baby (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 12. I Want You
Virgin Records
Maroon 5 This Love EP
  • This Love (Kanye West Remix)
Kanye West The College Dropout
  • 01. Intro
  • 02. We Don't Care
  • 03. Graduation Day
  • 04. All Falls Down (közreműködő előadók: Syleena Johnson) (Interpolation)
  • 05. I'll Fly Away
  • 06. Spaceship (közreműködő előadók: GLC és Consequence)
  • 07. Jesus Walks
  • 08. Never Let Me Down (közreműködő előadók: Jay-Z és J. Ivy) (Interpolation)
  • 09. Get 'Em High (közreműködő előadók: Talib Kweli és Common)
  • 10. Workout Plan
  • 11. The New Workout Plan
  • 12. Slow Jamz (közreműködő előadók: Twista és Jamie Foxx)
  • 13. Breathe In Breathe Out (közreműködő előadók: Ludacris)
  • 14. School Spirit Skit 1
  • 15. School Spirit
  • 16. School Spirit Skit 2
  • 17. Lil Jimmy Skit
  • 18. Two Words (közreműködő előadók: Mos Def, Freeway és The Harlem Boys Choir)
  • 19. Through The Wire
  • 20. Family Business
  • 21. Last Call
  • Def Jam Recordings
  • Roc-A-Fella Records
Dead Prez RBG: Revolutionary but Gangsta
  • 00. For The Hood
Dilated Peoples Neighborhood Watch
  • 13. This Way
D12 D12 World
  • 15. D12 World
Shady Records
Petey Pablo Still Writing in My Diary: 2nd Entry
  • 13. I Swear
Jive Records
Consequence Take 'Em To The Cleaners
  • 03. So Soulful (közreműködő előadók: Kanye West és Khayree)
  • 04. Yard 2 Yard (közreműködő előadók: Rhymefest)
  • 06. Wack Niggaz (közreműködő előadók: Kanye West, Common, és Talib Kweli)
  • 12. Getting Out The Game (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 14. Take It As A Loss (közreműködő előadók: Kanye West)
Columbia Records
Jadakiss Kiss of Death
  • 14. Gettin It In (közreműködő előadók: Kanye West)
Brandy Afrodisiac
  • 04. Talk About Our Love (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 06. Where You Wanna Be (közreműködő előadók: T.I.)
Atlantic Records
Slum Village Detroit Deli (A Taste of Detroit)
  • 05. Selfish (közreműködő előadók: Kanye West és John Legend)
Mobb Deep Amerikaz Nightmare
  • 12. Throw Your Hands (In the Air)
Shyne Godfather Buried Alive
  • 03. More or Less (közreműködő előadók: Foxy Brown) (további producerek: Brian All Day Miller)
213 The Hard Way
  • 08. Another Summer (közreműködő előadók: LaToiya Williams)
Talib Kweli The Beautiful Struggle
  • 06. I Try (közreműködő előadók: Mary J. Blige)
Mos Def The New Danger
  • 05. The Rape Over
  • 09. Sunshine
Jin The Rest is History
  • 07. I Got a Love (közreműködő előadók: Kanye West)
Cam'ron Purple Haze
  • 07. Down and Out (közreműködő előadók: Kanye West és Syleena Johnson)
  • 23. Dipset Forever
John Legend Get Lifted
  • 02. Let's Get Lifted
  • 03. Used to Love U
  • 04. Alright
  • 06. Number One (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 14. Live It Up (co-producerek: DeVon Devo Harris)
DJ Kayslay The Streetsweeper Vol. 2: The Pain From The Game
  • 10. No Problems (közreműködő előadók: Jaheim, Left Gunz, N.O.R.E. & Nature)
Shawnna Worth tha Weight
  • 09. What Can I Do (közreműködő előadók: Missy Elliott) (további producerek: Brian All Day Miller)
Boost Mobile Where You At?
  • Where You At? (előadta: Kanye West, Ludacris & The Game)
2005 The Game The Documentary
  • 03. Dreams
Különböző előadók Carter edző filmzene
  • 06. Wouldn't You Like To Ride (közreműködő előadók: Kanye West, Common, JV & Malik Yusef)
Do or Die D.O.D.
  • 06. Higher (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 10. Paid the Price (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 20. Higher (Remix) (közreműködő előadók: Shawnna)
Különböző előadók Midnight Club 3: Dub Edition OST
  • On The Run (előadta: Bump J Feat. Rick James)
  • Overnight Celebrity (előadta: Twista)
Mariah Carey The Emancipation of Mimi
  • 06. Stay the Night
Bump J Move Around – Single
  • 00. Move Around
Britney Spears The Original Doll
  • 13. Outta Here (közreműködő előadók: Kanye West) (kiadatlan)
Young Gunz Brothers From Another
  • 07. Grown Man Pt. 2 (közreműködő előadók: Kanye West és John Legend)
Common Be
  • 01. Be
  • 02. The Corner (közreműködő előadók: Kanye West és The Last Poets)
  • 03. Go (közreműködő előadók: John Mayer és Kanye West)
  • 04. Faithful (közreműködő előadók: John Legend és Bilal)
  • 05. Testify
  • 07. Chi-City (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 08. The Food (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 09. Real People
  • 10. They Say (közreműködő előadók: Kanye West és John Legend)
Leela James A Change Is Gonna Come
  • 14. It's Alright
  • 15. Didn't I
Keyshia Cole The Way It Is
  • 02. I Changed My Mind
Kanye West Late Registration
  • 1. Wake Up Mr West
  • 2. Heard 'Em Say (közreműködő előadók: Adam Levine of Maroon 5) (további producerek: Jon Brion)
  • 4. Gold Digger (közreműködő előadók: Jamie Foxx) (további producerek: Jon Brion)
  • 5. Skit #1
  • 6. Drive Slow (közreműködő előadók: Paul Wall és GLC)
  • 7. My Way Home (közreműködő előadók: Common)
  • 8. Crack Music (közreműködő előadók: The Game) (további producerek: Jon Brion)
  • 9. Roses (további producerek: Jon Brion)
  • 10. Bring Me Down (közreműködő előadók: Brandy) (további producerek: Jon Brion)
  • 11. Addiction (további producerek: Jon Brion)
  • 12. Skit #2
  • 13. Diamonds from Sierra Leone (Remix) (közreműködő előadók: Jay-Z) (további producerek: Devo Springsteen és Jon Brion)
  • 14. We Major (közreműködő előadók: Nas és Really Doe) (további producerek: Baby Dubb és Jon Brion)
  • 15. Skit #3
  • 16. Hey Mama (további producerek: Jon Brion)
  • 17. Celebration (további producerek: Jon Brion)
  • 18. Skit #4
  • 19. Gone (közreműködő előadók: Cam'Ron és Consequence)
  • 20. Diamonds (Original) [bónuszdal] (további producerek: Devo Springsteen és Jon Brion)
  • 21. Late [rejtett dal]
  • 22. We Can Make It Better (közreműködő előadók: Talib Kweli, Q-Tip, Common és Rhymefest) (további producerek: Jon Brion) [UK Verzió]
  • 23. Back to Basics (közreműködő előadók: Common) [Japán Verzió]
Syleena Johnson Chapter 3: The Flesh
  • 06. Bulls-Eye (Suddenly) (közreműködő előadók: Common)
Paul Wall The Peoples Champ
  • 11. Drive Slow (közreműködő előadók: Kanye West és GLC)
Czar Nok That One Way
  • 14. A Time To See
Mashonda January Joy
  • 07. Hold Me (közreműködő előadók: Kanye West)
Különböző előadók Hurricane Relief: Come Together Now
  • 04. We Can Make It Better (közreműködő előadók: Q-Tip, Common, Talib Kweli & Rhymefest)
Mistah F.A.B. Son of a Pimp
  • 02. Big Time
Miri Ben-Ari The Hip-Hop Violinist
  • 04. Fly Away (közreműködő előadók: Fabolous, Kanye West & Musiq Soulchild)
  • 10. New World Symphony (közreműködő előadók: Pharoahe Monch)
2006 Scarface My Homies Part 2
  • 08. The Corner (Remix) (közreműködő előadók: Common, Kanye West, The Last Poets, & Mos Def)
Rap-A-Lot Records
T.I. King
  • 00. Drive Slow (Remix) (közreműködő előadók: Kanye West, Paul Wall, & GLC) (bónuszdal)
E-40 My Ghetto Report Card
  • Happy To Be Here (Original Version) (kiadatlan)
  • Get Deleted (kiadatlan)
Reprise Records
Különböző előadók Mission: Impossible III filmzene
  • Mission: Impossible Theme
  • Impossible (közreműködő előadók: Twista, Keyshia Cole & Kanye West)
Varèse Sarabande
Janet Jackson 20 Y.O.
  • Unreleased
Virgin Records
Smitty The Voice of the Ghetto
  • 10. Ghetto (közreműködő előadók: Scarface, John Legend, Kanye West)
Rhymefest Blue Collar
  • 03. Brand New (Kanye West közreműködésével)
Lupe Fiasco Lupe Fiasco's Food & Liquor
  • 10. The Cool
Atlantic Records
Diddy Press Play
  • 11. Everything I Love (közreműködő előadók: Nas & Cee-Lo)
Bad Boy Entertainment
John Legend Once Again
  • 02. Heaven
  • 12. Another Again
The Game The Doctor's Advocate
  • 08. Wouldn't Get Far (közreműködő előadók: Kanye West)
Jay-Z Kingdom Come
  • 06. Do U Wanna Ride (közreműködő előadók: John Legend)
Nas Hip Hop Is Dead
  • 09. Still Dreaming (közreműködő előadók: Kanye West & Chrisette Michele)
  • 12. Let There Be Light (közreműködő előadók: Tre Williams)
  • 00. You Mean the World to Me (Leftover Track)
2007 Consequence Don't Quit Your Day Job!
  • 02. Don't Forget 'Em
  • 04. The Good, The Bad, The Ugly (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 13. Grammy Family (közreműködő előadók: Kanye West és John Legend)
GOOD Music
Fabolous From Nothin' to Somethin
  • 16. Supa (iTunes bónuszdal) (további producerek: DJ Clue?)
Common Finding Forever
  • 02. Start The Show (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 03. The People (közreműködő előadók: Dwele)
  • 04. Drivin' Me Wild (közreműködő előadók: Lily Allen)
  • 06. Southside (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 07. The Game
  • 08. Black Maybe (közreműködő előadók: Bilal)
  • 10. Break My Heart
  • 12. Forever Begins (közreműködő előadók: Lonnie Lynn)
Talib Kweli Eardrum
  • 08. In The Mood (közreműködő előadók: Kanye West és Roy Ayers)
Kanye West Graduation
  • 01. Good Morning
  • 02. Champion(további producerek: Brian All Day Miller)
  • 03. Stronger
  • 04. I Wonder
  • 05. Good Life (közreműködő előadók: T-Pain) – (további producerek: DJ Toomp)
  • 06. Can't Tell Me Nothing (további producerek: DJ Toomp)
  • 07. Barry Bonds (közreműködő előadók: Lil Wayne) – (producerek: Nottz, co-producerek: Kanye West)
  • 08. Drunk And Hot Girls (közreműködő előadók: Mos Def)
  • 09. Flashing Lights (közreműködő előadók: Dwele) (további producerek: Eric Hudson)
  • 10. Everything I Am
  • 11. The Glory (co-producerek: Gee Robinson és Patrick Plain Pat Reynolds)
  • 12. Homecoming (további producerek: Warryn Baby Dubb Campbell)
  • 14. Goodnight (közreműködő előadók: Mos Def & Al Be) [UK/Japan bónuszdal]
  • 15. Bittersweet (közreműködő előadók: John Mayer) [UK/Japan bónuszdal]
Bone Thugs-n-Harmony Strength & Loyalty
  • 00. I Aint Satisfied (Leftover Track)
2008 Michael Jackson   Thriller 25
Lil Wayne Tha Carter III
  • 05. Comfortable (közreműködő előadók: Babyface)
  • 10. Let the Beat Build (co-producerek: Deezle)
  • 00. Did It Before (Leftover Track)
The Game   LAX
  • 14. Angel (közreműködő előadók: Common)
  • 00. Bang Along (Leftover Track)
T.I.   Paper Trail
  • 13. Swagga Like Us (közreműködő előadók: Kanye West, Jay-Z & Lil Wayne)
88-Keys The Death of Adam
  • 05. Stay Up! (Viagra)
Decon Records
John Legend Evolver
  • 03. It's Over (közreműködő előadók: Kanye West) (co-producerek: Malay & KP)
Kanye West 808s & Heartbreak
  • 01. Say You Will
  • 02. Welcome To Heartbreak (közreműködő előadók: Kid Cudi)
  • 03. Heartless (további producerek: No I.D.)
  • 04. Amazing (közreműködő előadók: Young Jeezy)
  • 05. Love Lockdown
  • 06. Paranoid (közreműködő előadók: Mr. Hudson)
  • 07. RoboCop
  • 08. Street Lights
  • 09. Bad News
  • 10. See You In My Nightmares (közreműködő előadók: Lil Wayne) (további producerek: No I.D.)
  • 11. Coldest Winter (további producerek: No I.D.)
  • 12. Pinocchio Story
Nipsey Hussle Bullets Aint Got No Name Vol. 2
  • 21. All For The Dough
2009 Különböző előadók Notorious B.I.G. – A N.A.G.Y. rapper filmzene
  • 08. Brooklyn Go Hard (Jay-Z közreműködő előadók: Santigold)
Teriyaki Boyz Serious Japanese
  • 06. Teriya-King (közreműködő előadók: Kanye West & Big Sean)
  • 12. I Still Love H.E.R. (közreműködő előadók: Kanye West)
Malik Yusef G.O.O.D. Morning, G.O.O.D. Night
  • 07. Promise Land (közreműködő előadók: Kanye West és Adam Levine)
  • 20. Magic Man (közreműködő előadók: Kanye West, Common, és John Legend)
Twista Category F5
  • 16. Alright (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: No I.D. & Jeff Bhasker)
  • 00. Well It's Time (Leftover Track)
  • 00 I Can Make You Say (Leftover Track)
Jay-Z The Blueprint 3
  • 01. What We Talking About (közreműködő előadók: Luke Steele of Empire of the Sun) (további producerek: No I.D.)
  • 02. Thank You (további producerek: No I.D.)
  • 04. Run This Town (közreműködő előadók: Rihanna és Kanye West) (további producerek: No I.D. és Jeff Bhasker)
  • 09. A Star is Born (közreműködő előadók: J. Cole) (további producerek: No I.D.)
  • 11. Already Home (közreműködő előadók: Kid Cudi)
  • 12. Hate (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: Jeff Bhasker)
  • 15. Young Forever (közreműködő előadók: Mr. Hudson)
  • 16. Jockin' JAY-Z (Rhapsody bónuszdal)
Különböző előadók Change Is Now: Renewing America's Promise Hidden Beach Recordings
Kid Cudi Man on the Moon: The End of Day
  • 08. Sky Might Fall
  • 12. Make Her Say (közreműködő előadók: Kanye West & Common)
Különböző előadók More than a Game filmzene
  • 05. History (Jay-Z közreműködő előadók: Tony Williams)
Mr Hudson Straight No Chaser
  • 01. Supernova
Mercury Records
Freddie Gibbs The Labels Tryin' To Kill Me!
  • 45. Fear No Evil
  • 70. Can't Stop Me
Slim Thug
  • 00. So Lost
2010 Tity Boi Me Against The World 2 (Codeine Withdrawal)
  • 07. Real As They Come (közreműködő előadók: Lil Wayne és Dre Of Cool & Dre)
B.o.B May 25th
  • 07. Fuck the Money (közreműködő előadók: Asher Roth)
Drake Thank Me Later
  • 05. Show Me a Good Time (további producerek: Jeff Bhasker & No I.D.)
  • 13. Find Your Love (további producerek: Jeff Bhasker & No I.D.)
  • 00. You Know,You Know (további producerek: Prolyfic & No I.D.) (Leftover Track)
  • Republic Records
  • Cash Money Records
  • Young Money Entertainment
Rick Ross Teflon Don
  • 05. Live Fast, Die Young (közreműködő előadók: Kanye West)
GLC Love, Life & Loyalty
  • 01. The Big Knot (további producerek: GLC & Albert Sye)
  • 02. Clockin' Lotsa Dollarz (további producerek: The Legendary Traxster)
  • 03. Pour Another Drink (további producerek: Leray Arlo Jackson, Leonard Harris, GLC & John Legend)
  • 04. Cold as Ice (további producerek: Albert Sye)
  • 06. Flight School (további producerek: T-Pain & GLC)
  • 07. So Real (további producerek: Keezo Kane)
  • 08. My 1st Model (további producerek: Ferrari Mike & Christian Rich)
  • 10. I Ain't Even on Yet (további producerek: Sean Breeze)
  • 12. Rosanne (további producerek: GLC)
  • 14. I Did It (további producerek: Keezo Kane & GLC)
JYJ The Beginning
  • 02. Ayyy Girl (közreműködő előadók: Kanye West & Malik Yusef)
Kanye West GOOD Fridays
  • 01. Power (Remix) (közreműködő előadók: Jay-Z & Swizz Beatz (további producerek: Swizz Beatz)
  • 02. Monster (közreműködő előadók: Jay-Z, Rick Ross, Nicki Minaj & Bon Iver) (további producerek: Mike Dean & Plain Pat)
  • 03. Runaway Love (Kanye West Remix) (Justin Bieber; közreműködő előadók: Kanye West & Raekwon)
  • 05. G.O.O.D. Friday (közreműködő előadók: Common, Pusha T, Kid Cudi, Big Sean & Charlie Wilson[disambiguation needed])
  • 06. Lord, Lord, Lord (közreműködő előadók: Mos Def, Swizz Beatz, Raekwon & Charlie Wilson) (további producerek: Mike Dean & Plain Pat)
  • 07. So Appalled (közreműködő előadók: Jay-Z, Pusha T, Cyhi the Prynce, RZA & Swizz Beatz) (további producerek: No I.D. & Mike Dean)
  • 08. Christian Dior Denim Flow (közreműködő előadók: Kid Cudi, Pusha T, John Legend, Lloyd Banks & Ryan Leslie)
  • 09. Don't Stop! (közreműködő előadók: Lupe Fiasco & Pharrell Williams (további producerek: Pharrell Williams)
  • 10. Take One for the Team (közreműködő előadók: Keri Hilson, Pusha T & Cyhi the Prynce)
  • 12. The Joy (közreműködő előadók: Curtis Mayfield, Charlie Wilson, Pete Rock & Kid Cudi) (további producerek: Pete Rock)
  • 13. Looking For Trouble (közreműködő előadók: Pusha T, Cyhi Da Prynce, Big Sean, & J. Cole)
My Beautiful Dark Twisted Fantasy
  • 01. Dark Fantasy (további producerek: RZA, No I.D., Jeff Bhasker & Mike Dean)
  • 02. Gorgeous (közreműködő előadók: Kid Cudi és Raekwon) (további producerek: No I.D. & Mike Dean)
  • 03. Power (további producerek: S1, Mike Dean & Jeff Bhasker)
  • 04. All of the Lights (interlude)
  • 05. All of the Lights (közreműködő előadók: Rihanna és Kid Cudi)
  • 06. Monster (közreműködő előadók: Jay-Z, Rick Ross, Nicki Minaj & Bon Iver) (további producerek: Mike Dean & Plain Pat)
  • 07. So Appalled (közreműködő előadók: Jay-Z, Pusha T, Cyhi the Prynce, RZA & Swizz Beatz) (további producerek: No I.D. & Mike Dean)
  • 09. Runaway (közreműködő előadók: Pusha T) (további producerek: Emile & Jeff Bhasker)
  • 10. Hell of a Life (további producerek: Mike Caren)
  • 11. Blame Game (közreműködő előadók: John Legend & Chris Rock) (további producerek: DJ Frank E)
  • 12. Lost in the World (közreműködő előadók: Justin Vernon of Bon Iver) (további producerek: Jeff Bhasker)
  • 13. Who Will Survive in America
  • 14. See Me Now (közreműködő előadók: Big Sean, Beyoncé és Charlie Wilson) (további producerek: No I.D. & Lex Luger) (bónuszdal)
T.I. No Mercy
  • 01. Welcome to the World (közreműködő előadók: Kanye West és Kid Cudi)
J. Cole Friday Night Lights
  • 20. Looking For Trouble (közreműködő előadók: Kanye West, Pusha T, Cyhi Da Prynce & Big Sean) (bónuszdal)
2011 Justin Bieber   Never Say Never – The Remixes
  • 06. Runaway Love (Kanye West Remix) (közreműködő előadók: Kanye West & Raekwon)
Saigon The Greatest Story Never Told
  • 11. It's Alright (közreműködő előadók: Marsha Ambrosius)
Pusha T Fear of God
  • 11. Touch It (közreműködő előadók: Kanye West)
Cyhi the Prynce Royal Flush II
  • 18. Woopty Doo (közreműködő előadók: Big Sean) (további producerek: No I.D.)
Snoop Dogg Doggumentary
  • 18. Eyez Closed (közreműködő előadók: Kanye West & John Legend) (további producerek: Jeff Bhasker & Mike Dean)
Beyoncé 4
  • 05. Party (közreműködő előadók: André 3000) (további producerek: Jeff Bhasker és Beyoncé)
Jay-Z & Kanye West Watch the Throne
  • 01. No Church in the Wild (közreműködő előadók: Frank Ocean) (további producerek: 88-Keys)
  • 02. Lift Off (közreműködő előadók: Beyoncé) (további producerek: Jeff Bhasker & Mike Dean)
  • 03. Niggas in Paris (további producerek: Hit-Boy)
  • 04. Otis (közreműködő előadók: Otis Redding)
  • 05. Gotta Have It (producerek: The Neptunes, co-producerek: Kanye West)
  • 06. New Day (további producerek: RZA & Mike Dean)
  • 07. That's My Bitch (további producerek: Q-Tip)
  • 09. Who Gon Stop Me? (további producerek: Sham Sak Pase Joseph)
  • 12. Why I Love You (közreműködő előadók: Mr Hudson) (további producerek: Mike Dean)
  • 13. Illest Motherfucker Alive (további producerek: Southside & Mike Dean) (bónuszdal)
  • 14. H•A•M (producerek: Lex Luger, co-producerek: Kanye West) (bónuszdal)
  • 16. The Joy (közreműködő előadók: Curtis Mayfield) (további producerek: Pete Rock) (bónuszdal)
  • 00. Interlude
Consequence Curb Certified
  • 06. On My Own (közreműködő előadók: Kid Cudi)
2012 The World Famous Tony Williams King or the Fool
  • 06. Wake Up Girl
  • 11. Dreamin’ of Your Love 2012 (közreműködő előadók: The Kid Daytona)
Cassie Ventura
  • King of Hearts (Kanye Mix)
2 Chainz Based on a T.R.U. Story
  • 05. Birthday Song (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: Sonny Digital, BWheezy, Anthony Kilhoffer & Lifted)
G.O.O.D. Music Cruel Summer
  • 01. To the World (közreműködő előadók: R. Kelly) (további producerek: Andrew Pop Wansel, Hudson Mohawke, Ken Lewis, Mano, Travi$ Scott, Anthony Kilhoffer)
  • 02. Clique (közreműködő előadók: Jay-Z) (további producerek: Hit-Boy, Anthony Kilhoffer, Noah Goldstein)
  • 03. Mercy (további producerek: Lifted, Mike Dean, Mike Will, Hudson Mohawke)
  • 04. New God Flow (közreműködő előadók: Ghostface Killah) (további producerek: Boogz & Tapez, Anthony Kilhoffer)
  • 05. The Morning (közreműködő előadók: Raekwon) (további producerek: Illmind, Jeff Bhasker, Travi$ Scott)
  • 07. Higher (közreműködő előadók: The-Dream, Ma$e, Cocaine 80s) (további producerek: Hit-Boy, Mike Dean)
  • 09. The One (közreműködő előadók: Marsha Ambrosius) (további producerek: Hudson Mohawke, The Twilite Tone, Anthony Kilhoffer, Mannie Fresh, Lifted)
  • 12. Don't Like (közreműködő előadók: Chief Keef, Jadakiss) (további producerek: Young Chop, The Twilite Tone, Noah Goldstein)
RZA The Man With The Iron Fists
  • 03. White Dress (előadta: Kanye West) (további producerek: RZA, Boogz & Tapez)
Game Sunday Service
  • 09. Rollin' (közreműködő előadók: Kanye West, Trae tha Truth, Z-Ro, Paul Wall és Slim Thug) (co-producerek: Cool & Dre)
2013 Pusha T Wrath of Caine
  • 02. Millions (közreműködő előadók: Rick Ross) (co-producerek: Southside)
Travis Scott Owl Pharaoh
  • 03. Upper Echelon (közreműködő előadók: T.I. és 2 Chainz) (további producerek: J Gramm Beats, Travis Scott, Anthony Kilhoffer és Mike Dean)
Kanye West Yeezus
  • 01. On Sight (további producerek: Daft Punk)
  • 02. Black Skinhead (további producerek: Daft Punk)
  • 03. I Am a God (közreműködő előadók: Isten) (további producerek: Mike Dean & Daft Punk)
  • 04. New Slaves
  • 05. Hold My Liquor (további producerek: Mike Dean)
  • 06. I'm in It
  • 07. Blood on the Leaves (további producerek: TNGHT)
  • 08. Guilt Trip (további producerek: Mike Dean & S1)
  • 09. Send It Up (további producerek: Daft Punk)
  • 10. Bound 2
John Legend Love in the Future
  • 02. The Beginning… (co-producer)
  • 03. Open Your Eyes (további producerek: DJ Camper)
  • 04. Made to Love (co-producer)
  • 05. Who Do We Think We Are (közreműködő előadók: Rick Ross) (co-producer)
  • 07. Hold On Longer (co-producer)
  • 08. Save the Night (co-producer)
  • 10. What If I Told You? (Interlude) (további producerek: The Twilite Tone és Dave Tozer)
  • 11. Dreams (további producerek: DJ Camper és John Legend)
  • 13. Angel (Interlude) (közreműködő előadók: Stacy Barthe) (további producerek: DJ Camper)
  • 15. Asylum (co-producer)
  • 16. Caught Up (co-producer)
  • 18. We Loved It (közreműködő előadók: Seal) (további producerek: Jeff Bhasker)
Pusha T My Name Is My Name
  • 01. King Push (további producerek: Sebastian Sartor)
  • 02. Numbers On the Boards (további producerek: Don Cannon)
  • 03. Sweet Serenade (közreműködő előadók: Chris Brown) (additional production)
  • 04. Hold On (közreműködő előadók: Rick Ross) (további producerek: Hudson Mohawke)
  • 09. Who I Am (közreműködő előadók: 2 Chainz és Big Sean) (további producerek: DJ Mano)
  • 10. Nosetalgia (közreműködő előadók: Kendrick Lamar) (további producerek: Nottz)
  • 11. Pain (közreműködő előadók: Future) (co-producerek: No I.D.)
2014 Rick Ross Mastermind
  • 14. Sanctified (közreműködő előadók: Kanye West és Big Sean) (további producerek: Mike Dean és DJ Mustard)
Tyga The Gold Album: 18th Dynasty
  • 00. 40 Mill (további producerek: Mike Dean, Jess Jackson és Dupri from League of Starz)
Chief Keef Nobody
  • 03. Already (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: OhZoneBeats)
  • 05. Fishin' (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: OhZoneBeats)
  • 09. Nobody (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: 12 Hunna)
Különböző előadók Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész filmzene
  • 07. Flicker (Kanye West Rework) (Lorde) (további producerek: Paul Epworth és Mike Dean)
Beyoncé Beyoncé: Platina Edition
  • 03. Drunk in Love (Remix)
Parkwood Entertainment/Columbia Records
2015 Kanye West
  • Only One (közreműködő előadók: Paul McCartney) (további producerek: Paul McCartney, Mike Dean és Noah Goldstein)
  • All Day (közreműködő előadók: Theophilus London, Allan Kingdom és Paul McCartney) (további producerek: Velous, Diddy, French Montana, Charlie Heat, Mike Dean, Noah Goldstein, Plain Pat, Travis Scott, Allen Ritter és Mario Winans)
Rihanna
  • FourFiveSeconds (Rihannával és Paul McCartneyval) (további producerek: Paul McCartney, Mike Dean, Dave Longstreth és Noah Goldstein)
  • Bitch Better Have My Money (további producerek: Deputy, Travis Scott és WondaGurl)
  • American Oxygen (további producerek: Alex da Kid)
Big Sean Dark Sky Paradise
  • 03. All Your Fault (közreműködő előadók: Kanye West) (további producerek: OGWebbie, Nashiem Myrick, Lee Stone, DJ Mano és Noah Goldstein)
  • 04. I Don't Fuck With You (közreműködő előadók: E-40) (további producerek: DJ Mustard, Mike Free, DJ Dahi és Key Wane)
Madonna Rebel Heart
  • 05. Illuminati (további producerek: Madonna, Mike Dean, Symbolyc One, Charlie Heat és Travis Scott)
  • 12. Holy Water (további producerek: Madonna, Mike Dean és Charlie Heat)
  • 14. Wash All Over Me (további producerek: Madonna, Avicii, Mike Dean és Charlie Heat)
  • 17. S.E.X. (további producerek: Madonna, Mike Dean és Charlie Heat)
  • 20. Auto-Tune Baby (további producerek: Madonna, Diplo, Mike Dean és Charlie Heat)
Wale
  • The Summer League (közreműködő előadók: Kanye West és Ty Dolla Sign)
A$AP Rocky At.Long.Last.A$AP
  • 09.  Jukebox Joints (további producerek: Che Pope)
Vic Mensa Traffic
  • U Mad (további producerek: Stefan Ponce, Smoko Ono és Mike Dean)
French Montana
  • Lose It (közreműködő előadók: Rick Ross és Lil Wayne)
The Weeknd   Beauty Behind the Madness
  • 03. Tell Your Friends (további producerek: Che Pope, The Weeknd, Illangelo, Mike Dean, Noah Goldstein és Omar Riad)
Republic Records
Teyana Taylor The Cassette Tape 1994
  • 01. Your Wish (további producerek: Domo)
Travis Scott Rodeo
  • 08. Piss On Your Grave (további producerek: Charlie Heat, Noah Goldstein, Mike Dean, Darren King és Travis Scott)
Epic Records
Pusha T King Push – Darkest Before Dawn: The Prelude
  • 05. M.P.A. (közreműködő előadók: Kanye West, A$AP Rocky & The-Dream) (további producerek: Che Pope és J. Cole)
  • 10. Sunshine (közreműködő előadók: Jill Scott) (további producerek: DJ Mano és Baauer)
GOOD Music
2016 Sia This Is Acting
  • 07. Reaper (további producerek: 88-Keys, Jesse Shatkin és Jake Sinclair)
RCA Records
Kanye West The Life of Pablo
  • 01. Ultralight Beam (további producerek: Mike Dean, Chance The Rapper, Rick Rubin & Swizz Beatz)
  • 02. Father Stretch My Hands, Pt. 1 (további producerek: Mike Dean, Rick Rubin & Metro Boomin)
  • 03. Pt. 2 (további producerek: Menace, Rick Rubin & Plain Pat)
  • 04. Famous (további producerek: Havoc, Goldstein & Charlie Heat)
  • 05. Feedback (további producerek: Goldstein & Charlie Heat)
  • 06. Low Lights (további producerek: DJDS)
  • 07. Highlight (további producerek: Mike Dean, Velous & Southside)
  • 08. Freestyle 4 (további producerek: Hudson Mohawke, Goldstein & Mike Dean)
  • 09. I Love Kanye
  • 10. Waves (további producerek: Hudson Mohawke, Charlie Heat, Mike Dean & Metro Boomin)
  • 11. FML (további producerek: Mitus, Metro Boomin, Goldstein & Mike Dean)
  • 12. Real Friends (további producerek: Boi-1da & Frank Dukes)
  • 13. Wolves (további producerek: Cashmere Cat, Sinjin Hawke & Mike Dean)
  • 14. Frank's Track (további producerek: Cashmere Cat & Sinjin Hawke)
  • 15. Siiiiiiiiilver Surffffeeeeer Intermission
  • 16. 30 Hours (további producerek: Karriem Riggins & Mike Dean)
  • 17. No More Parties in LA (további producerek: Madlib)
  • 18. Facts (Charlie Heat Version) (további producerek: Metro Boomin, Southside & Charlie Heat)
  • 19. Fade (további producerek: Kilhoffer, Benji B & Mike Dean)
  • 20. Saint Pablo (további producerek: Mike Dean & Ritter)
Drake Views
  • 03. U With Me? (további producerek: Noah 40 Shebib, DJ Dahi, Ricci Riera, Axlfolie, Vinylz és OZ)
  • 04. Feel No Ways (további producerek: Jordan Ullman és Noah 40 Shebib)
Chance the Rapper Coloring Book
  • 01. All We Got (közreműködő előadók: Kanye West és a Chicago Children's Choir) (további producerek: The Social Experiment)
GOOD Music Cruel Winter
  • Champions (további producerek: A-Trak, Lex Luger, Fonzworth Bentley, Noah Goldstein, Mike Dean és Charlie Heat)
2017 Drake More Life
  • 18. Glow   (további producerek: Noah 40 Shebib, és Noah Goldstein)
  • 00. Two Birds, One Stone (további producerek: Noah 40 Shebib)
2018 Migos Culture II
  • 04. BBO (Bad B****es Only) (közreműködő előadók: 21 Savage) (további producerek: Buddah Bless, DJ Durel és Quavo)
Quality Control Music
Pusha T DAYTONA
  • 01. If You Know You Know
  • 02. The Games We Play
  • 03. Hard Piano (közreműködő előadók: Rick Ross)
  • 04. Come Back Baby
  • 05. Santeria
  • 06. What Would Meek Do? (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 07. Infrared
Kanye West ye
  • 01. I Thought About Killing You
  • 02. Yikes
  • 03. All Mine
  • 04. Wouldn't Leave
  • 05. No Mistakes
  • 06. Ghost Town
  • 07. Violent Crimes
KIDS SEE GHOSTS KIDS SEE GHOSTS GOOD Music/Def Jam Recordings
Christina Aguilera Liberation
  • 03. Maria (további producerek: Che Pope, Hudson Mohawke, Noah Goldstein)
  • 12. Accelerate (közreműködő előadók: Ty Dolla $ign & 2 Chainz) (további producerek: Mike Dean, Che Pope, Charlie Heat, Honorable C.N.O.T.E., Eric Danchick)
RCA Records
Nas NASIR
  • 01. Not for Radio
  • 02. Cops Shot The Kid (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 03. White Label
  • 04. Bonjour
  • 05. Everything
  • 06. Adam and Eve
  • 07. Simple Things
Def Jam Recordings
Teyana Taylor K.T.S.E.
  • 01. No Manners
  • 02. Gonna Love Me
  • 03. Issues / Hold On
  • 04. Hurry (közreműködő előadók: Kanye West)
  • 05. 3Way
  • 06. Rose in Harlem
  • 07. Never Would Have Made It
  • 08. WTP
Lil Pump Harverd Dropout
  • 03. I Love It (Kanye Westtele) (további producerek: DJ Clark Kent, CBMix & Ronny J)
Warner Records
2019 Nas The Lost Tapes 2
  • 14. You Mean the World to Me
Mass Appeal Records
Pusha T
  • Sociopath (közreműködő előadók: Kash Doll)
  • Coming Home (közreműködő előadók: Ms. Lauryn Hill)
Francis and the Lights Take Me to the Light
  • Take Me to the Light (közreműködő előadók: Bon Iver és Kanye West)
Post Malone   Hollywood's Bleeding
  • 13. Internet
Kanye West Jesus Is King
  • 01. Every Hour (közreműködő előadók: Sunday Service Choir) (további producerek: Budgie és Vindver)
  • 02. Selah (további producerek: E*vax)
  • 03. Follow God (további producerek: BoogzDaBeast és Xcelence)
  • 04. Closed on Sunday (további producerek: Brian All Day Miller, Vindver, Angel Lopez és Timbaland)
  • 05. On God (további producerek: BoogzDaBeast és Cerda)
  • 06. Everything We Need (közreműködő előadók: Ty Dolla $ign és Ant Clemons) (további producerek: Ronny J és FnZ)
  • 07. Water (közreműködő előadók: Ant Clemons) (további producerek: BoogzDaBeast)
  • 08. God Is (további producerek: Warryn Campbell és Labrinth)
  • 09. Hands On (közreműködő előadók: Fred Hammond) (további producerek: Vindver, Angel Lopez és Timbaland)
  • 10. Use This Gospel (közreműködő előadók: Clipse és Kenny G) (további producerek: DrtWrk, Vindver, Angel Lopez és Timbaland)
  • 11. Jesus Is Lord (további producerek: Brian All Day Miller, Vindver, Angel Lopez és Timbaland)
GOOD Music
Sunday Service Choir Jesus Is Born
  • 01. Count Your Blessings
  • 02. Excellent
  • 03. Revelations 19.1
  • 04. Rain
  • 05. Balm In Gilead
  • 06. Father Stretch
  • 07. Follow Me – Faith
  • 08. Ultralight Beam
  • 09. Lift Up Your Voices
  • 10. More Than Anything
  • 11. Weak
  • 12. That's How The Good Lord Works
  • 13. Sunshine
  • 14. Back to Life
  • 15. Souls Anchored
  • 16. Sweet Grace
  • 17. Paradise
  • 18. Satan, We're Gonna Tear Your Kingdom Down
  • 19. Total Praise
INC
2020 Teyana Taylor The Album
  • 22. Made It (további producerek: Nova Wav & BoogzDaBeast)
  • 23. We Got Love (közreműködő előadók: Ms. Lauryn Hill) (további producerek: Johan Lenox, Seven Aurelius, Mike Dean, E*Vax & Boogz)
GOOD Music
Sunday Service Choir Emmanuel
  • 1. Requiem Aeternam
  • 2. O Mira Nox
  • 3. O Magnum Mysterium
  • 4. Puer
  • 5. Gloria
INC
2021 DMX Exodus
  • 13. Prayer (további producerek: Fonzworth Bentley és BoogzDaBeast)
Def Jam Recordings
Pop Smoke Faith
  • 3. Tell the Vision (Kanye West és Pusha-T közreműködésével) (további producerek: Jahlil Beats, Rico Beats, FnZ, SethInTheKitchen & Boogz)
Republic Records
Lil Nas X Montero Columbia Records
Abstract Mindstate Dreams Still Inspire
  • 1. Salutations (Intro) (Jonquia Rose közreműködésével)
  • 2. I Feel Good
  • 3. A Wise Tale
  • 4. YZY SND (skit) (Luka Sabbat közreműködésével)
  • 5. Elevation
  • 6. Move Yo Body (The World Famous Tony Williams közreműködésével)
  • 7. Social Media
  • 8. LamboTruck Podcast (Skit) (Luka Sabbat közreműködésével)
  • 9. Expository Mode
  • 10. My Reality
  • 11. Sound Off The Alarm
  • 12. Voice Mail (Interlude) (Deon Cole közreműködésével)
  • 13. The Brenda Song (Kanye West közreműködésével)
  • 14. I Know You
YZY SND
Kanye West Donda minden dal GOOD Music

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Bluesfest review: Twenty minutes late, Kanye West still captures massive crowd (kanadai angol nyelven). ottawacitizen. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  2. Kanye West - Hot 100. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  3. RIAA News Room - RIAA Tallies The Decade's Top Gold & Platinum Award Winners - Feb 17, 2010. web.archive.org, 2010. február 21. [2012. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  4. Billboard.BIZ. web.archive.org, 2012. október 8. [2012. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  5. CNN, Lisa Respers France: Kanye West grabs 10th No. 1 album on Billboard. CNN. (Hozzáférés: 2021. szeptember 8.)
  6. a b c Kanye West - Billboard 200. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  7. a b c Kanye West - Top R&B/Hip Hop. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  8. a b Kanye West. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  9. a b c d e f g australian-charts.com - Discography Kanye West. australian-charts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  10. a b c Kanye West. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  11. a b c Kanye West - Offizielle Deutsche Charts. www.offiziellecharts.de. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  12. Kereső - előadó/cím szerint - Archívum - Hivatalos magyar slágerlisták. slagerlistak.hu. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  13. a b c d e f g irishcharts.com - Discography Kanye West. irish-charts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  14. a b charts.org.nz - Discography Kanye West. charts.nz. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  15. a b c Kanye West - hitparade.ch. swisscharts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  16. a b c d e f g h i Kanye West | full Official Chart History | Official Charts Company. www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  17. a b c d e f g h i j k l m Gold & Platinum: Kanye West (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2021. május 11.) „Minden az Egyesült Államokban minősítést kapott kislemez listája”
  18. danishcharts.com - Kanye West Presents Good Music Cruel Summer. danishcharts.dk. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  19. Dutch Charts - dutchcharts.nl. dutchcharts.nl. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  20. lescharts.com - Kanye West Presents Good Music Cruel Summer. lescharts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  21. Nielsen Business Media Inc: Billboard. 2005–04–09. Hozzáférés: 2021. május 11.  
  22. a b c d e Kanye West - Hot 100. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  23. a b c d e Kanye West - Hot R&B / Hip Hop Songs. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  24. a b c d Kanye West - Hot Rap Songs. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  25. a b c d Kanye West - Canadian Hot 100. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  26. a b c Kanye West - Offizielle Deutsche Charts. www.offiziellecharts.de. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  27. a b c d charts.org.nz - Kanye West. charts.nz. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  28. a b c Kanye West - hitparade.ch. swisscharts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  29. Kanye West - R&B / Hip Hop Airplay. Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  30. lescharts.com - Discographie Kanye West. lescharts.com. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  31. 'God' to Make an Appearance on Kanye West's New 'Yeezus' Album? (amerikai angol nyelven). The Christian Post. (Hozzáférés: 2021. május 11.)
  32. Weekly Chart Notes: Kanye West Brings 'God' To Billboard Charts (angol nyelven). Billboard. (Hozzáférés: 2021. május 11.)