Ugrás a tartalomhoz

Kaldeneker György

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kaldeneker György szakács
SzületettKaldeneker György
1965április 22. (59 éves)
Újlengyel, magyar
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaszakács

SablonWikidataSegítség

Kaldeneker György (1965. április 22.[1] –) budapesti szakács, gasztroblogger, a média gyakori szereplője.

Életpályája

[szerkesztés]

A főzés szeretetéről gyermekkorban szerzett tapasztalatai és élményei felnőtt koráig elkísérték, pályaválasztását alapvetően meghatározták.[2][3]

A ceglédi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában sajátította el a szakma alapjait, ismerkedett meg a hagyományos magyar konyha ízvilágával. Kiemelkedő eredményei alapján eljutott a Szakma kiváló tanulója országos versenyre, így 1982-ben fél évvel korábban kaphatta kézhez bizonyítványát.

Első munkahelye egy hatszáz főre főző pilisi étterem, ahol értékes tapasztalatokat szerzett a szakma kellemes és árnyoldalairól egyaránt. Balatoni vendéglátósként szintén kipróbálta magát, majd a kemény leckeként megélt időszak után a budapesti Fórum szálló következett, amelyet szakmai pályafutása első olyan igazi helyszínének tekint, ahol a legapróbb részletekig megtanulhatta a szakma minden fogását.

Szakmai karrierje szempontjából jelentősnek bizonyult a Kanada Budapesti Nagykövetségén szakácsként eltöltött tíz év, amely alatt öt nagykövetet szolgált ki.[4]

Szakmai hitvallása

[szerkesztés]

A szakács mesterséget hivatásának és egyben hobbijának is tekinti, előszeretettel használ és fogyaszt friss fűszereket.[5][6] Rendszeresen járja a világot, benéz a helyi piacokra, érdeklődik a távoli egzotikus országok konyhái iránt.[7][8] Tapasztalatairól írt tudósításai megjelennek az interneten, főzési tanácsait televíziós és rádiós műsorokban lehet nyomon követni.[9][10]

Jellemző rá az új és szokatlan ízkombinációkkal való kísérletezés, saját fotóival illusztrált receptjeit megosztja a közönségével.[11][12]

Főzési stílusára az egyszerűen elkészíthető, egészséges, érdekes ételek jellemzők, miközben követi és tanulja a gasztronómiai trendeket.[13][14] Úgy véli, egyfolytában meg kell újulni, különben az ember megáll a fejlődésben, megmarad pörköltfőző, rántotthús-készítő szakácsnak. A nemzeti konyhák közül az indiai áll hozzá legközelebb, de értékeli az olasz, francia, kínai, thaiföldi és indonéz konyha jellemző ételeit is.[15]

Kaldeneker Lekvárosház

[szerkesztés]

2011-ben indította útjára a Kaldeneker Lekvárosház vállalkozást.[16][17][18][19] Kis üzemben, kézműves technológiával, szokatlan ízpárosítások alkalmazásával készülnek a különleges zöldség- és gyümölcslekvárok.[20][21][22][23] A feldolgozás során a hazai, helyi termelők által megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket részesítik előnyben, a gyártáskor keletkezett zöldség- és gyümölcshulladékot pedig komposztálják, és az üzem telephelyének kertjében hasznosítják újra.[24] Hasonlóképpen, a papír és műanyag csomagolóanyagokat is szelektíven gyűjtik, hogy újrafeldolgozásra kerülhessenek.[25][26]

Látványfőzés az IKEA-ban

[szerkesztés]

Ötleteivel 1999 óta várja az IKEA áruházakban a látogatókat, akik a helyszínen megkóstolhatják és a recept alapján akár otthon is elkészíthetik a bemutatott ételeket.[27][28][29]

Médiaszereplései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Kaldeneker.hu – Rólam (hozzáférés ideje: 2020. március 27.)
  2. Kaldeneker György: Legyen benne valami furfang!
  3. Kaldeneker György: Az egészséges táplálkozás titka a tudatosság
  4. Újlengyel: Sikereink
  5. Gyurinál a Nyóckerben
  6. Interjú Kaldeneker Györggyel
  7. Piac, túl az Óperencián
  8. Olasz vacsora
  9. Modern konyha karácsonyra?
  10. Van egy kosár fügéd? Főzz belőle mustárt! Videó!
  11. A pesti tetőkert, ahol Michael Jackson ügyvédje is járt
  12. A szakács otthona
  13. Zárjuk üvegbe a nyár ízeit!
  14. Hal a pácban
  15. Tányéron innen és túl. [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  16. Beteljesült álom: a Kaldeneker Lekvárosház
  17. Kézműves lekvárok háza
  18. Emberek, akiknek a lekvár a szerelmük
  19. Colorgraphers: Kaldeneker Lekvárosház enteriőr. [2020. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  20. „Megpróbálunk olyan rést betölteni a piacon, amire a minőség a garancia” - Kaldeneker György, a Lekvárosház Kft. tulajdonosa
  21. Szalonnalekvár, céklás csoki - fincsi, mi?
  22. Nagy befőzőlexikon: Lekvár és dzsem
  23. Körözze le a nagyit lekvárfőzésben!
  24. Egy álom valóra válása – avagy a Kaldeneker lekvárosház
  25. Gourmet Guides: Levendulás lekvárfőzés Tihanyban
  26. Lekvárfőző Nap: Tihanyban járt Kaldeneker György szakács, a lekvárfőzés mestere
  27. Showtime avagy az IKEA FőzőSó
  28. IKEA látványfőzés Kaldeneker Györggyel
  29. Valóra vált a nők álma: a férfiak megmutatták!

További információk

[szerkesztés]