Ugrás a tartalomhoz

Kótai Tamás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kótai Tamás
Született1959. december 2. (64 éves)
Makó
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestő- és grafikusművész, egyetemi tanár
IskoláiMagyar Képzőművészeti Főiskola (1981–1986)
KitüntetéseiMunkácsy Mihály-díj (1997)
SablonWikidataSegítség
Nem összetévesztendő a szintén makói zenésszel és költővel, Kátai Tamással.

Kótai Tamás (Makó, 1959. december 2. –) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő- és grafikusművész, egyetemi docens.

Életpályája

[szerkesztés]

Szülei: Kótai Imre és Kovács Eleonóra. Szülei Makóról Szegedre, majd 1974-ben Szentendrére költöztek. A budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafikai szakára íratkozott be. 1974–2002 között Szentendrén élt. 1980-ban Hódmezővásárhelyen töltötte le kötelező katonai szolgálatát. 1981–1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakos hallgatója volt. 1983-tól állít ki. 1985 óta tagja a Művészeti Alapnak. 1986-ban tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának is. 1992 óta a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagja. 1993-tól Szegeden művésztelepet vezetett. 1994-ben Rómában volt ösztöndíjas. 1995 óta alapító tagja és szervezője a Szegedi Művésztelepnek. 1996-ban a Vajda Lajos Stúdió tagjává választották. 2002 óta a Magyar Festők Társaságának tagja. 2007–2008 között a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Tanszékén oktatott. 2008 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézetében tanít. 2018-tól alapító tagja és szervezője a szihalmi Szabadkéz Művésztelep és Galériának.

Lányai Kótai Janka és Kótai Mara.

Kiállításai

[szerkesztés]

Egyéni

[szerkesztés]

Csoportos

[szerkesztés]

Művei

[szerkesztés]
  • Kutyapajzs (1993)
  • Molnárpajzs (1993)
  • Árnyékpajzs csepekkel (1993)
  • Rajz (1996, 1998, 2000)
  • Négy (1999)
  • Három (1999)

Díjai, kitüntetései

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gaál József: Kínai Térkép (katalógus előszó, Hincz Gyula Múzeum Kamaraterme), Vác 1989
  • Hann Ferenc: A kapu két oldalán in. Ipszilon 1992
  • Kovács Ágnes Veronika: Gallery by Night in. Új Művészet 1993/7
  • Lóska Lajos: Sok a jóból in. Új Művészet 1994/2
  • Attalai Gábor: Studió ‘94 in. Balkon 1994/2
  • Lóska Lajos: A grafika éve in. Új Művészet 1994/4
  • Merhán Orsolya: Rajzok in. Balkon 1997/4,5
  • Petrányi Zsolt: Igen is meg nem is (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998
  • Készman József: Lélek - design (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998
  • Lóska Lajos: Jelek és rajzok in. Új Művészet 1998/10
  • Szemethy Imre: Mandelbrot-megnyitások in. Mozgó Világ 2001/7
  • Dékei Kriszta: Amikor a kör vonalazódik in. Balkon 2002/12
  • Sinkó István: Komolyan in. Új Művészet 2003/1
  • Tolnay Imre: Létjelek, jellétek in. Új Művészet 2005/12
  • Szuromi Pál: Az állandóság követei in. Műértő 2007/10
  • Pelesek Dóra: SpiRituális kísérletek in. Műút 2010
  • Lóska Lajos: Karctű és monitor, 2013
  • Nagy T. Katalin: Hiányok Térképe in. Palócföld 2015/6