Josip Juraj Strossmayer

Josip Juraj Strossmayer
Született	1815. február 4. Eszék
Elhunyt	1905. április 8. (90 évesen) Diakovár
Állampolgársága	osztrák magyar
Foglalkozása	diplomata politikus író katolikus pap katolikus püspök
Tisztsége	megyéspüspök (1849. november 18. – )
Iskolái	Bécsi Egyetem Augustineum
Kitüntetései	Prága díszpolgára
Sírhelye	Diakovári katedrális
Bosznia és Szerémség püspöke
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallása	római katolikus egyház
Szentelők	Michele Viale-Prelà (főszentelő) Erdélyi Vazul (társszentelő) Rudolf von Thyssebaert (társszentelő)
Szentelt püspökök
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Marijan Šunjić OFM 1855. Anđelko Voršak 1898.
Josip Juraj Strossmayer aláírása
Catholic Hierarchy
A Wikimédia Commons tartalmaz Josip Juraj Strossmayer témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Josip Juraj Strossmayer, németül: Joseph Georg Strossmayer (Eszék, 1815. február 4. – Diakovár, 1905. május 8.) német származású horvát római katolikus püspök, a horvát nacionalista Nemzeti Párt vezetője, 1850-től Bosznia és Szerémség (hivatalosan Diakovár) püspöke. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban segítette Jelačić Magyarország elleni hadjáratát, majd később a magyar politikával szemben fellépő ellenzék vezetője lett. 1860 és 1873 között a horvát országgyűlés (szábor) magyarokkal való kiegyezést ellenző képviselője.

Életrajza

Szegény sorsú német szülők gyermeke, akiknek ősei a 18. század elején vándoroltak be Linzből. Iskoláit az eszéki gimnáziumban végezte, majd a diakovári szemináriumba került, később pedig a pesti egyetemre, ahol a teológiai vizsgálatokat rendkívüli kitüntetések között tette le. 1838-ban káplán lett Péterváradon. Három év múlva a bécsi Augustineumban hallgatta a felsőbb teológiát és a professzorok bámulata között nyerte el a doktori kalapot. Pár évig a zágrábi líceumban tanított, 1847-ben pedig az Augustineum igazgatójává és egyszersmind udvari szónokká nevezték ki.

Bécsben kezdett először foglalkozni a horvát eszmékkel, itt írta meg első művét a délszlávok fölébresztésére. 1849-ben diakovári püspökké nevezték ki. Püspökségének első tiz éve a Bach-korszak idején folyt le, amikor a hatalom mindent elkövetett, hogy a különböző nemzetiségeket elnémetesítse. Strossmayer megértette, hogy ezen törekvéseket csak úgy lehet meghiúsítani, ha fölkelti és megerősíti a nemzeti érzületet a kultúra, az irodalom és a történelem által. Jelszava volt: Sve za vjeru i domovinu (Mindent a hitért és hazáért!). Működését azzal kezdte, hogy nagy összegeket fordított szegény ifjak felsőbb kiképzésére; csaknem az összes horvát gimnáziumokat segítette, sőt a zágrábi egyetemet is. Diakováron gimnáziumot alapított, majd elemi és felsőbb leányiskolát, szemináriumot a bosnyák papnövendékek számára, majd tanítóképző intézetet, mely utóbbi egymaga 200 000 frankjába került. Mindezen intézeteket saját költségén tartotta fönn. Mindent elkövetett a délszláv irodalmak felemelésére, gyámolítja a szerb sztenderd nyelvváltozat megalkotóit: Vuk Stefanović Karadžićot és Đuro Daničićot, továbbá a két Miladinov (Dimitar és Konsztantin) testvért, akik a püspök házában dolgoztak a Bolgár népdalok kiadásán. A diakovári szemináriumban az ószláv nyelvek tanítására katedrát állított fel. Folyton gyűjtötte a könyveket, melyeket a diakovári iskoláknak fog hagyományozott. Nagyszerű képtárt gyűjtött a horvát nemzeti múzeum céljaira, közel 300 képe volt, köztük a legnagyobb mesterektől jó néhány.

A Bach-minisztérium bukása után 1860-ban a birodalmi gyűlésben vett részt, és ott nagy energiával sürgette Horvátország teljes autonómiáját. A Magyarországgal való kiegyezéskor Strossmayert, aki nem akart egy hajszálnyit sem engedni, eltávolították egy időre. Száműzetését Párizsban töltötte, főleg nagy francia írókat tanulmányozva. Diakovárra visszatérve egy ideig teljesen visszavonult a politikától. 1860-ban a horvát tudományos akadémia céljaira 200 000 frankot ajánlott fel; két év múlva az intézet megalakult, és ő nyitotta meg. 1867-ben 150 000 frankot ajánlott fel a zágrábi tartománygyűlésen a felállítandó egyetemre, és 1874. október 29-én az egyetem Strossmayer nagy ünnepeltetése mellett megnyílt. 1869–1870-ben részt vett az első vatikáni zsinaton, a pápai tévedhetetlenségi dogmát ellenezte, és kiváló latin ékesszólással fejtegette, hogy helytelen a pápai méltóságból monopóliumot csinálni az olasz születésű emberek számára. 1870-ben elkeseredett oppozíciót fejtett ki a magyarok ellen. Diakovári székhelyére visszavonulva, élénk figyelemmel kísérte az eseményeket.

1888. február 16-án lefolyt – egyházi szolgálatba lépésének – 50 éves jubileuma nagy szláv tüntetésekre adott alkalmat. A magyarellenes ellenzéknek később is oszlopaként és a politikai és társadalmi téren egyaránt aktív agitátorként szerepelt. Az 1888-ban Kijevben tartott – Oroszország megkeresztelése évfordulójának ünnepségére – küldött távirata miatt a király a belovári tisztelgések alkalmával élesen megrótta. Még 1858-ban valóságos belső titkos tanácsos lett. Pápai trónálló, római gróf, a nándorfehérvári és szendrői egyházmegye helynöke stb., a zágrábi tudományos akadémia védnöke volt.

Források

• Bokor József (szerk.). Strossmayer, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Bíró László (1993). „STROSSMAYER, JOSIP JURAJ (1815–1905)” 9-10. szám. [2012. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva].