Ugrás a tartalomhoz

Jancsovics család

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Jancsovics család Bars vármegyei eredetű és Verebélyi széki nemesi család.

A család eredete Néverre tehető.

Címeres nemeslevelük a hindi Vincze család letétjeként került a Magyar Nemzeti Múzeumba.[1] E szerint 1629. március 10-én Bécsben II. Ferdinánd Janczovith Mártonnak és gyermekeinek Györgynek, Istvánnak, Miklósnak és Zsófiának, mivel a háborús zavarok idején javaikkal együtt címeres nemeslevelüket is elvesztették, nemességüket és korábbi címerüket megújította. Kihirdették 1629. június 20-án a verebélyi érseki székben, azzal a föltétellel, hogy az érseki szék praediális nemeseinek terheiben osztozik, illetve 1631. március 11-én Nyitra vármegye közgyűlésén, végül 1776. március 5-én Bars vármegye közgyűlésén. Utóbbi alkalommal bemutatói, Jancsovich József és Ferenc, leszármazásukat is igazolva a megye nemeseinek sorába iktattattak.[2]

A 17. század első felében Jancsovics György (Pozsony) és testvére Miklós (Bazin) telepedett le Pozsony vármegyében. Miklós 1635-1637 között a nagyszombati jezsuita gimnázium diákja. Jogi pályán mozgott, több személyt és Bazin városát képviselte. 1656-ban Bazin szenátora és Modor fiskálisa. 1655-ben a bazini evangélikus templom egyik adománytevője. Felesége Havar Magdolna volt, fia János kezelte a bazini vagyonát. A családnak Félben és Morvaszentjánosban (2 kúria) voltak birtokai,[3] de Néveren is maradt jószága. Özvegye 1666-1667-ben pereskedett a birtokaikért az esztergomi érsekkel.

1699-ben János és György adományt nyert a Kollonich Lipót esztergomi érsektől a néveri ún. Bottka udvarhely kúriára.[4]

1700-ban János Bazin városával pereskedett a kúriában való kimérési jog ügyében. János is jogi képviselő volt.

Pozsony vármegyéből később eltűntek. 1908-ban az 1898/IV tc. alapján Bars vármegyében Bélád községben fekvő Vincze majort Jancsovith major névre változtatták.[5]

Címerüket Jancsovics Miklós 1652-1657 közötti pecsétjeiről ismerjük. Pajzsban, pázsiton jobbra fordult kétfarkú oroszlán, jobbjában három rózsa. Sisakdíszben két sasszárny között, deréktól magyaros ruhában férfi, jobbjában karddal.

Neves családtagjaik

[szerkesztés]
  • Jancsovith András pozsonyi mesterkanonok[6]
  • Jantsovith Ignác Bars vármegyei esküdt a kistapolcsányi járásban[7]
  • Jancsovith János Bars vármegyei főbíró a kistapolcsányi járásban[8]
  • Jancsovith Miklós Bethlen István egyik követe az 1646-47-es pozsonyi országgyűlésen[9]
  • Jancsovith György Nyáry Bernát egyik követe az 1646-47-es pozsonyi országgyűlésen[10]
  • Jancsovits János Bars vármegyei szolgabiró 1849-ben[11]
  • Jancsovith Károly a FEMKE Bars vármegyei pénztárnoka 1891-ben[12]
  • Jancsovics Pál (1817-1894) Békés vármegye alispánja, királyi tanácsos 1891-ben[13]
  • Jantsovits Emil ügyvéd[14]
  • Jancsovics István (1811-1893) evangélikus lelkész[14]
  • Juhari Károly templomfestő.[15]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Turul 1931, 103. (MNM Levéltári Osztálya, Hivatalos Értesítő)
  2. Áldásy Antal 1942: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címjegyzéke II. Címereslevelek 8. kötet, 1826-1909. Budapest, 529-530 No. 442; Czobor Alfréd 1931: Magyar Könyvszemle 38/3, 89.
  3. Az erdőháti birtokokat a Tarnowski Szaniszló és János grófoknak nyújtott kölcsönök fejében kapta.
  4. Vö. 1697-ben Apponyi Tamás és Emődy Zsigmond is ugyanerre kaptak adományt (Esztergomi Káptalan hiteleshelyi levéltára, capsa 59, fasc. I, No. 21; Ethey 1942, 94), illetve szintén 1699-ben Apponyi Péter és neje Török Mária kap rá adományt (Ethey 1942, 94).
  5. Belügyi Közlöny 1908/3, 27.
  6. 1972 Levéltári Közlemények 43, 313.
  7. 1790 Magyar Kurir 4/21, 634; Magyar Almanak 1794-ik esztendőre. Bécs, 241.
  8. Nemzeti Kalendáriom 54, 34 (1868)
  9. Zsilinszky Mihály 1890: A linczi békekötés és az 1647-ki vallásügyi törvényczikkek története. Budapest, 335.
  10. Zsilinszky 1890, 336
  11. Figyelmező 2/26, 1 (1849. február 20.)
  12. Magyarország tiszti cím- és névtára 10, 643.
  13. Magyarország tiszti cím- és névtára 10, 77; Szinnyei
  14. a b Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  
  15. familysearch.org Nyitra keresztelési anyakönyv 1871, 237

Források

[szerkesztés]