Ugrás a tartalomhoz

Izing Róbert

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izing Róbert
Született1976. december 29. (47 éves)
Budapest
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Izing Róbert (Budapest, 1976. december 29. –) magyar újságíró, dokumentumfilm-rendező, író, műfordító.

Életpályája

[szerkesztés]

1998-ban kezdett dolgozni az RTL Klub Dóra mozija című magazinműsoránál. 2000-től 2010-ig a Filmmúzeum TV szerkesztője és állandó munkatársa. Szerkesztő-rendezőként dolgozott még a Magyar Televízióban, a TV Paprikán, a TV Dekón, a Sport TV-n, TV2-n, Spektrumon, Duna TV-n futó műsorokban. 2006-ban készítette el társrendezőként a Tibet, a száműzött ország[1] című dokumentumfilmjét, amelyet a Duna Televízió tűzött műsorára, és amely szerepelt a Magyar Filmszemlén, illetve versenyprogramban a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon (2007) és a Wisconsin Nemzetközi Filmfesztiválon (2008). 2010-ben a dalai láma budapesti látogatásakor az esemény sajtófőnöke és a parlamenti látogatás koordinátora volt.[2]

2011-ben mutatták be Az igazság harcosai[3] című dokumentumfilmjét, amely a száműzetésben élő dalai láma életét mutatja be. 2017-ben készült el az 1956-os forradalom sportvonatkozású eseményeit bemutató A megnyerhetetlen mérkőzés című dokumentumfilmje,[4] amely szerepelt a Magyar Filmszemle, a Los Angeles-i Magyar Filmnapok és a Bukaresti Magyar Filmnapok programjában. A Bán János és Gáspár Sándor főszereplésével készült A mi emberünk című fikciós dokumentumfilmjét[5] 2020-ban mutatta be az M5 csatorna. 2011-ben jelent meg regénye, az 1950-es évek amerikai B kategóriás sci-fi filmjeinek kliséit felhasználó Támadás az űrből című regénye[6] az Agave Könyvek gondozásában. 2017-es megalapítása óta a Roadster magazin[7] online és print kiadásának főszerkesztője.[8][9]

Dokumentumfilmjei

[szerkesztés]
  • A mi emberünk (író-rendező, magyar fikciós dokumentumfilm, Popular Média Kft., 2019)[10]
  • A megnyerhetetlen mérkőzés (író-rendező, magyar dokumentumfilm, Siriat Film, 2017)[11]
  • Az igazság harcosai (társíró-társrendező, magyar dokumentumfilm, 2011)[12]
  • Tibet, a száműzött ország (társíró-társrendező, magyar dokumentumfilm, 2006)[13]

Megjelent művei

[szerkesztés]
  • Támadás az űrből, regény, Agave Könyvek, 2011[14]

Műfordításai

[szerkesztés]
  • Anette Moldvaer: Kávészenvedély, HVG Könyvek, 2013[15]
  • John Cleese: Na szóval, HVG Könyvek, 2014[16]
  • Kim Suki: Nélküled mi sem vagyunk, HVG Könyvek, 2016[17]
  • Oliver Sacks: Mozgásban, HVG Könyvek, 2017[18]
  • Paul Fisher: Kim Dzsongil bemutatja, HVG Könyvek 2018[19]
  • Madeline Puckette: Wine Folly, HVG Könyvek, 2018[20]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Tibet, a száműzött ország” (magyar nyelven). 
  2. Róbert: Vendégül látott a dalai láma (magyar nyelven). Blikk, 2015. október 20. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  3. Magyar dokumentumfilm a Dalai Lámáról - Az igazság harcosai (magyar nyelven). Filmtekercs.hu, 2011. március 8. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  4. Film: 5. Magyar Filmhét - A megnyerhetetlen mérkőzés | ARTMozi.hu (hu-HU nyelven). artmozi.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  5. Egy elnémított társadalom, amelyik tovább szeretne lépni (magyar nyelven). Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  6. origo: Magyar égre magyar ufót! - Izing Róbert sci-fijéről (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  7. Roadster Lifestyle Magazine (magyar nyelven). Roadster. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  8. Új netes magazint indított a Player Media (magyar nyelven). 24.hu, 2017. október 24. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  9. A férfi legjobb oldala. (hu-HU nyelven). playermedia.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  10. A mi emberünk (2019) | Teljes filmadatlap | Mafab.hu (magyar nyelven). www.mafab.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  11. Cite web-hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni!. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  12. cspv.hu - Az Igazság Harcosai c. film (2011). cspv.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  13. Tibet, a száműzött ország. www.docuart.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  14. Szupernap: Támadás az űrből! · Izing Róbert · Könyv (magyar nyelven). Moly. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  15. HVG Könyvek Kiadó - Kávészenvedély (magyar nyelven). Hvgkonyvek.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  16. „A színpadba és a festésbe is szerelmes vagyok!” - Találkozás Galla Miklóssal (magyar nyelven). PORT.hu, 2014. november 14. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  17. Nélküled mi sem vagyunk (Suki Kim). Hozzáférés: 2021. január 6.  
  18. Szupernap: Mozgásban · Oliver Sacks · Könyv (magyar nyelven). Moly, 2016. október 27. (Hozzáférés: 2021. január 6.)
  19. Kim Dzsongil bemutatja: (Paul Fischer). Hozzáférés: 2021. január 6.  
  20. HVG Könyvek Kiadó - Wine Folly (magyar nyelven). Hvgkonyvek.hu. (Hozzáférés: 2021. január 6.)