Ugrás a tartalomhoz

Istenes Károly

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Istenes Károly
SzületettIstenes Károly Adolf
1880. június 19.
Udvard
Elhunyt1961. november 18. (81 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásagyógypedagógus
SablonWikidataSegítség

Istenes Károly (Udvard, 1880. június 19.Budapest, 1961. november 18.)[1] magyar gyógypedagógus.

Életpályája

[szerkesztés]

Istenes Antal és Dékán Jusztina fia. 1903-ban gyógypedagógiai tanári oklevelet szerzett. A következő évtől a jolsvai, majd még ugyanabban az évben a siketek budapesti intézetének[2] tanára (1904–1940), majd igazgatója (1911–1942), egyidejűleg a „Beszédhibák javítására szolgáló állami tanfolyam” vezetője (1918–1925) lett. 1925 és 1940 között az Állami Siketnémaintézet igazgatója, 1941–42-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója volt. 1929 és 1935 között a Siketnémák és Vakok Oktatásügye című folyóirat társszerkesztőjeként dolgozott. Figyelmet érdemel szakirodalmi munkássága a siketek és a hibás beszédűek nevelése és oktatása terén.

Felesége Stéger Mária Terézia (1889–1961) volt, Stéger Károly és Virth Anna lánya, akit 1921. július 2-án Budapesten, a Ferencvárosban vett nőül.[3]

Munkái (válogatás)

[szerkesztés]
  • A beszédhibák javításmódjának gyakorlati kézikönyve (Budapest, 1909)
  • A dadogás és pöszebeszéd gyógyítása (Budapest, 1914)
  • A háború siketei, némái, siketnémái és hibásan beszélői (Magyar Gyógypedagógia, 1916 és külön: Budapest, 1916)
  • A siketnémák élet-, lélek- és neveléstana (Budapest, 1923)
  • Hangkapcsolódások a magyar beszédben, különös tekintettel a siketnémák hangos beszédére (Vác, 1924)
  • A beszédhibák javítására szolgáló állami tanfolyam 25 éves története (Budapest, 1925)
  • Statisztikai adatok a siketnémákról az „Orvosi vélemények” alapján; összeállította (Budapest, 1925)
  • A beszédhibák javításmódjának gyakorlati kézikönyve; összeállította. (Budapest, 1928)
  • A beszéd és az iskola. A magyar beszéd technikája és annak nevelési lehetősége az iskolában (Iskola és Egészség, 1933)
  • A magyar beszéd asszimilációs törvényei (Budapest, 1934)
  • Fonetikai rendszerek (Budapest, 1937)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Gyászjelentése. (Hozzáférés: 2021. július 4.)
  2. Hibásbeszédűek Budapesti Állami Intézete
  3. Házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 539/1921. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. július 4.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gáspár Á.: Emlékezés Istenes Károlyra. Gyógypedagógia, 1962. 2. 23.