Ugrás a tartalomhoz

ISBN

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(International Standard Book Number szócikkből átirányítva)
Egy ISBN vonalkódja. A vonalkód reprezentálja a 13 számjegyű ISBN-t (például: ISBN 978-81-7525-766-5). A régi stílusú, 10 számjegyű ISBN 81-7525-766-0 a tetejére, a 13 számjegyű az aljára kerül. Mindkét szám ugyanazt a könyvet jelöli. (2007. január 1. óta a vonalkód fölött is a 13 jegyű ISBN-t kell feltüntetni.)

Az ISBN vagy ISBN-szám [1] (International Standard Book Number) 13 jegyű (a 2007. január 1. előtt kiadott könyveknél 10 jegyű) azonosítószám, a könyvek és egyéb monografikus jellegű művek (a részletes listát lásd az Alkalmazási köre szakaszban) nyilvántartására szolgáló nemzetközi szabványos számrendszerhez tartozó kód.

Története

[szerkesztés]

Az ISBN ötletét W. H. Smith vetette fel először 1965-ben, amikor könyvkereskedését egy számítógépekkel felszerelt raktárépületbe költöztette. 1966-ban készítették elő a Standard Book Numbering (SBN) elnevezésű rendszert, mely így 1967-ben bevezetésre kerülhetett az Egyesült Királyságban.

Az ISO tárgyalásokat kezdett 1968-ban Londonban Dánia, Franciaország, Németország, Írország, Hollandia, Norvégia, Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és az UNESCO megfigyelői részvételével a brit SBN rendszer nemzetközi bevezetéséről. 1969-ben a berlini és stockholmi ülések során született döntés az ISBN 1970-es nemzetközi bevezetéséről. Az ISBN lett az ISO 2108 szabvány.

Ezt a rendszert használta 2007. január 1-jéig közel 150 ország, amikor az ISBN számjegyeinek számát 10-ről 13-ra emelték.[2]

ISBN Magyarországon

[szerkesztés]

Magyarország 1974 óta tagja az ISBN rendszernek, országkódja[3] 963 és – 2010-től – 615.[4]

Az azonosítót az Országos Széchényi Könyvtárban működő Magyar ISBN Iroda osztja ki. Az új 13 jegyű ISBN bevezetésének részleteiről a Könyvtári Intézet honlapján a Szabványok… pont alatt lehet tájékozódni.

Alkalmazási köre

[szerkesztés]

A következő kiadványok kaphatnak ISBN-t:

  • Nyomtatott könyvek, brosúrák;
  • Braille kiadványok;
  • Térképek;
  • Oktatási célú video- és diafilmek, szoftverek;
  • Kazettán, CD-n vagy DVD-n kiadott hangoskönyvek;
  • Elektronikus kiadványok, akár fizikai hordozón, akár online hozzáféréssel;
  • Multimédiás kiadványok, amennyiben a tartalom túlnyomó része szövegalapú.

A következőkre nem szabad ISBN-t kiutalni:

  • Időszaki kiadványok egésze[5] (ezek ISSN-t kaphatnak);
  • Hangfelvételek és kották (utóbbiakat ISMN-nel lehet ellátni);
  • Maga a szöveges mű mint szellemi termék;[6]
  • Címlap és szöveges tartalom nélküli művészeti nyomatok, képeskönyvek, kifestők;
  • Személyes dokumentumok, pl. szakmai önéletrajzok;
  • Rövid életű (efemer) nyomtatványok, mint például naplók, naptárak, noteszek, reklám- és hirdetési anyagok, üdvözlőkártyák, képeslapok stb.
  • Faliképek, tablók;
  • Elektronikus hirdetőtáblák;
  • Nem oktatási célú video- és diafilmek, szoftverek;
  • Játékok.

Áttekintés

[szerkesztés]

Az ISBN első számcsoportja a GS1 által kinevezett 978 vagy 979 előtag; a második számcsoport a könyv származási országára vagy nyelvére utal, a harmadik a könyvkiadót jelöli, a negyedik a könyv azonosítására, az ötödik (ez csak egy számjegyből áll) az egész számsor matematikai ellenőrzésre szolgál. Az ISBN-ekhez automatikusan hozzárendelhető a hasonlóan szabványos, gépek által leolvasható vonalkód is. (A 979-es előtag 2008-as bevezetése érintette az ISMN rendszerét, amelyek a 979-0 számcsoportba kerültek.)

A könyvsorozatokat és az időszaki kiadványokat ún. ISSN (International Standard Serial Number) számmal azonosítják. Ez kétszer négy, egymástól kötőjellel elválasztott számcsoportból áll, amelyek az ISBN-nel szemben nem bírnak jelentéssel (nem utalnak országra vagy kiadóra).

Az ISBN – és sorozatok esetén az ISSN – feltüntetése a könyvben kötelező, ezek jellemzően a copyright- vagy a kolofonoldalra kerülnek. A mindig nagybetűkkel írandó ISBN/ISSN mozaikszavakat követő számcsoportokat kötőjelek vagy szóközök választják el egymástól.

Egy könyv mindegyik kiadása és változata (kivéve az utánnyomást) egyedi ISBN azonosítót kap. A szám lehet 13 vagy 10 (2007. január 1. előttiek) számjegyű, és az alábbi részekből áll:

  1. ha 13 számjegyű ISBN, akkor egy GS1 prefix, 978 vagy 979,
  2. a származási ország vagy egy nyelvi területet jelölő kód,
  3. a kiadó,
  4. a termék száma, és
  5. egy ellenőrző karakter.

A különböző részek különböző hosszúságúak lehetnek, kötőjellel elválasztva. A jelenleg érvényes, 2006-ban megjelent ISBN Útmutató[7] szerint „az ISBN öt számcsoportból áll, melyek közül az elsőnek és az utolsónak a hosszúsága kötött, a középső háromé változó. A számcsoportokat kötőjel választja el egymástól.” (A szóköz is megengedett tagolókarakter.[8])

Ha a GS1 prefix 978, akkor a második számcsoport 0 vagy 1 az angol anyanyelvű országokban, 2 a francia, 3 a német, 4 a japán, 5 az orosz anyanyelvű országokban stb. Az eredeti SBN-ből hiányzott az országazonosító, de eléírva egy 0-t a 9 számjegyű SBN helyes ISBN kóddá alakul át. Az országmező legfeljebb 5 karakter hosszú lehet, és egy ország több tartományt is kaphat. Példa: Bhután a 99936-os és a 99980-as tartományt is használja.

A kiadó azonosítóját a helyi ISBN ügynökség állapítja meg. A termékszámot vagy maga a kiadó, vagy szintén az ügynökség adja ki. (Magyarországon jelenleg ez utóbbi a gyakoribb.) Nem kötelezhető minden kiadó hogy ISBN azonosítót rendeljen kiadványaihoz - mint például Kína –, mert az ISBN-re vonatkozó szabvány (MSZ ISO 2108:2005) alkalmazása önkéntes, de a legtöbb könyvesbolt csak ISBN azonosítóval ellátott kiadványt hajlandó forgalmazni.

A kiadók kiadói azonosítókat (más néven kérelmezőelemeket) kapnak. Minél rövidebb a kérelmezőelem, annál több karakter marad a kiadványok azonosítására. Így megeshet, hogy egy kisebb kiadó például 5 karakteres értelmezőelemet kap, de csak 1 karakteres termékazonosítót. Ha egy kérelmezőelem betelik, újat lehet igényelni. Ebből következően több különböző azonosító jelölheti ugyanazt a kiadót.

Egyedi ISBN számot kap az alkalmilag megjelent könyv (például a szerzői kiadás). A kérelmezőelem ilyenkor nem a kiadót azonosítja, hanem egy erre a célra fenntartott külön – gyűjtőszámnak nevezett – számblokkból származik.

Az ISBN-nel a Wikipédia is automatikusan hivatkozza, és így kereshetővé teszi a könyveket. Például a könyvekről szóló egyik fontos kézikönyv hivatkozása ekképpen készíthető el: Febvre, Lucien – Martin, Henri-Jean: A könyv születése, Osiris, 2005 (ISBN 963-389-831-5). A példában szereplő ISBN első három jegye (963) Magyarországra utal.

Az ellenőrző karakter

[szerkesztés]

Számos irányelv létezik az ellenőrző karakter használatáról az ipar és a könyvtárak között. A kiadók olykor elfelejtik ellenőrizni az általuk kiadott kiadvány ISBN-jének érvényességét, ezzel nehéz helyzetbe hozva a könyvtárakat, könyvesboltokat és az olvasókat.

A legtöbb könyvtár és könyvesbolt a kiadó által helytelenül megadott ISBN-t használja. A Library of Congress (USA nemzeti könyvtára) egy listát tart nyilván a hibás ISBN-nel megjelent könyvekről.

Néhány könyvrendelő rendszer, mint például az Amazon.com, nem kereshető érvénytelen ISBN-nel.

Számítása a 10 számjegyű ISBN esetén

[szerkesztés]

Hivatalos kézikönyvében a Nemzetközi ISBN Ügynökség a 10 számjegyű ISBN ellenőrző karakterét – ami a kód utolsó karaktere – a számjegyek 10-től 2-ig történő súlyozásával számolja. Ez azt jelenti, hogy mind a kilenc számjegyet megszorozzák egy 10 és 2 közötti szorzóval, majd ezek összegét kiegészítik a legkisebb olyan számra, ami maradék nélkül osztható 11-gyel. A kiegészítés lesz az ellenőrző karakter.

A fenti módszerre példa, ha az első kilenc karakter "0-306-40615":

  10×0 + 9×3 + 8×0 + 7×6 + 6×4 + 5×0 + 4×6 + 3×1 + 2×5
=  0  +  27  +  0  +  42 +  24 +  0  +  24 +  3  +  10
= 130
11 legközelebbi többszöröse: 12×11 = 132
132 - 130 = 2

Tehát az ellenőrző karakter a 2, és a teljes számsor az ISBN 0-306-40615-2.

A másik módszer szerint a számjegyeket megszorozzák a számjegy pozíciójával a számsorban (ez egy 1-9 közötti érték), majd ezek összegét elosztják az egész számok halmazán 11-gyel. A maradék lesz az ellenőrző karakter.

A fenti módszerére példa, ha az első kilenc karakter "0-306-40615":

  1×0 + 2×3 + 3×0 + 4×6 + 5×4 + 6×0 + 7×6 + 8×1 + 9×5
=  0  +  6  +  0  +  24 +  20 +  0  +  42 +  8  +  45
= 145
= 13×11 + 2

Tehát az ellenőrző karakter a 2, és a teljes számsor az ISBN 0-306-40615-2.

Mélyebb matematikai magyarázat: látható, hogy a 10 számjegyű ISBN ellenőrző karakterét a számjegyek skaláris szorzataként számoljuk. (1,2,3,4,5,6,7,8,9) × (x,x,x,x,x,x,x,x,x) mod 11 = ellenőrző karakter.

A két leggyakoribb hiba az ISBN használatakor (például gépeléskor vagy íráskor) a hasonló vagy egymás mellett álló számjegyek felcserélése. Mivel a 11 prímszám, az ISBN ellenőrző karakter számítási módszere minden esetben jelzi az említett két hibát. Ha a hiba a kiadónál keletkezik, a könyvet hibás ISBN azonosítóval is kiadhatják.

Számítása a 13 számjegyű ISBN esetén

[szerkesztés]

A Nemzetközi ISBN Ügynökség hivatalos 2005-ös kézikönyve tartalmazza a 2007. január 1-jétől használandó 13 számjegyű ISBN azonosítók ellenőrző karakterének számítási módszerét.

Az ellenőrző karakter számításához először mind a 12 számjegyet (13 karakteres ISBN, kivéve az utolsó ellenőrző karakter) eggyel vagy hárommal kell megszorozni. Ezeknek összege elosztandó 10-zel, mely művelet során egy egész számot, valamint az osztás maradékát kapjuk. Ezt a maradékot kivonva 10-ből áll elő az ellenőrző karakter. Ha 10 az eredmény, akkor 0 használandó.

Például, a 978-0-306-40615-__ számítása:

  9×1 + 7×3 + 8×1 + 0×3 + 3×1 + 0×3 + 6×1 + 4×3 + 0×1 + 6×3 + 1×1 + 5×3
=  9  +  21 +  8  +  0  +  3  +  0  +  6  +  12 +  0  +  18 +  1  +  15
= 93
93 / 10 = 9 maradék 3
10 – 3 = 7

Tehát az ellenőrző karakter a 7, és a teljes számsor az ISBN 978-0-306-40615-7.

A 978-0-356-42615-__ számítása:

  9×1 + 7×3 + 8×1 + 0×3 + 3×1 + 5×3 + 6×1 + 4×3 + 2×1 + 6×3 + 1×1 + 5×3
=  9  +  21 +  8  +  0  +  3  +  15 +  6  +  12 +  2  +  18 +  1  +  15
= 110
110 / 10 = 11 maradék 0
10 – 0 = 10
10 cseréje 0-ra

Tehát az ellenőrző karakter a 0, és a teljes számsor az ISBN 978-0-356-42615-0.

Szemben a 10 számjegyű ISBN-nel, ez a rendszer nem minden esetben képes jelezni a helycserélési hibákat.

Az ISBN és a könyvcenzúra Kínában

[szerkesztés]

Az ISBN-t a könyvcenzúra eszközeként használják a Kínai Népköztársaságban. Minden könyvnek rendelkeznie kellett ISBN-nel, hogy a nyomda kinyomtathassa. Ezeket pedig az állami kiadók rendelték ki. Mindazonáltal, az 1990-es évek óta a cenzúra ezen formája kevésbé hatékonnyá vált, mivel az állami kiadóvállalatok, ahogy az állami támogatásukat megszüntették a többi állami tulajdonban lévő vállalathoz hasonlóan, jelenleg annak adják el az ISBN-eket, aki a legtöbbet kínál érte, a könyv tartalmára való tekintet nélkül.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Szigorúan véve az utóbbi forma redundáns, hiszen az „N” az ISBN betűszóban a Number helyén áll – hasonló redundáns formák a HTML nyelv (HyperText Markup Language), CD lemez (Compact Disk) stb. –, azonban ez az információ normál nyelvi kompetenciával nem dekódolható, tehát az egyértelműsített ISBN szám forma sem kárhoztatható.
  2. History. isbn.org. (Hozzáférés: 2008. december 29.)
  3. Országos Széchényi Könyvtár. www.oszk.hu. (Hozzáférés: 2020. május 24.)
  4. Országos Széchényi Könyvtár. www.oszk.hu. (Hozzáférés: 2023. november 3.)
  5. Az időszaki kiadvány lehet periodikum (pl. napilap, magazin, évkönyv stb.) vagy sorozat. A sorozat tagjai külön-külön kaphatnak ISBN-t, a periodikumok egyes számai viszont nem!
  6. Például az Utas és holdvilág minden konkrét kiadása kap egy-egy külön ISBN-t, de maga a regény mint elvont szellemi alkotás nem kaphat.
  7. a b ISBN Útmutató Archiválva 2012. március 20-i dátummal a Wayback Machine-ben 9. oldal
  8. „Megjegyzés: A kötőjelek nem hordoznak külön jelentést, csak az olvashatóságot segítik. Előfordul, hogy kötőjelek helyett szóközökkel választják el a számcsoportokat; korábban a Magyar ISBN és ISMN Iroda is ezt a gyakorlatot követte. A tapasztalatok szerint a kötőjelek alkalmazása előnyösebb, ugyanis a tagolás így jobban látható.” ISBN Útmutató 9. oldal
  9. ISBN Ranges (angol nyelven). International ISBN Agency. (Hozzáférés: 2023. november 3.)

További információk

[szerkesztés]
Útmutatók, ismertetők
A rendszer változása (áttérés a 13 jegyű ISBN-re)
Angol nyelvű
Online segédeszközök
  • www.isbn.org/converterpub.asp 10-es ISBN-ről 13-as ISBN-re konvertál; az érvényesség ellenőrzésére is használható.
  • Az ISBN eszközök weblapján található egy Java osztály az ISBN reprezentálására.
  • Kimba Kano–Internet Explorer és Firefox kiegészítő beépített ISBN keresővel.
  • ISBN check form a 10-es ISBN érvényességét vizsgálja; egy listát ad a lehetséges helyes ISBN-ekről, ha a bemenete érvénytelen.
  • ISBNdb.com–könyvkereső ISBN, szerző, cím szerint; kijavítja az ellenőrző karaktert, ha hibás.