Imre Samu

Imre Samu
Született	1917. október 31. Felsőőr
Elhunyt	1990. november 6. (73 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	nyelvész, nyelvjáráskutató
Iskolái	Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem (–1942)
Sírhelye	Farkasréti temető (20. körönd-5. fülke)
A Wikimédia Commons tartalmaz Imre Samu témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Imre Samu (Felsőőr, 1917. október 31. – Budapest, 1990. november 6.) állami díjas nyelvész, nyelvjáráskutató, a nyelvtudományok kandidátusa (1956), majd doktora (1969). Az 1960-as–1970-es évek magyar dialektológiai kutatásainak, a magyar nyelvjárási atlasz munkálatainak fő szervezője volt. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-től rendes tagja.

Élete

Középiskolába a Pápai Református Gimnáziumba járt, majd a debreceni Tisza István Tudományegyetem magyar–latin szakát végezte 1937–1942 között. 1941-ben rövid ideig tanított a Debreceni Református Kollégiumban. Bölcsészdoktori oklevelét 1941-ben szerezte meg a kolozsvári egyetemen, s 1941–1942-ben az egyetem magyar nyelvtudományi intézetében dolgozott díjas gyakornokként. Ezzel párhuzamosan a kolozsvári református kollégiumban is oktatott óraadó tanárként, az Erdélyi Tudományos Intézetben pedig beosztott gimnáziumi tanárként. 1942-ben a debreceni egyetemen megszerezte magyar–latin szakos tanári oklevelét, majd katonai szolgálatteljesítésre bevonult a hadseregbe. 1944 májusa után a második világháború keleti frontján harcolt. 1945 januárjában szovjet hadifogságba esett, és csak 1948 augusztusában tért haza Magyarországra. Először két éven keresztül a budapesti úttörőmozgalom szervezőosztályán dolgozott, majd az 1950/1951-es tanévben a Pest megyei Kartalon volt általános iskolai tanár. 1951-ben mint tudományos munkatárs került alkalmazásba az MTA Nyelvtudományi Intézetében. 1952-től az intézmény tudományos titkára, majd osztályvezetője, 1970-től igazgatóhelyettese, 1987-től haláláig pedig ügyvezető igazgatója volt.

Munkássága

Életművének középpontjában a magyar nyelvjárásokkal kapcsolatos kutatásai álltak. Már egyetemista korában végzett tájnyelvi – főleg a helynévanyagra és a szókincsre vonatkozó – gyűjtéseket szűkebb pátriájában, a Felsőőrségben, illetve Debrecen és Kolozsvár környékén egyaránt. Az 1960-as évektől az Atlas Linguarum Europae (ALE) magyar nemzeti bizottságának elnökeként, Deme Lászlóval együtt szervezte a magyar nyelvjárási gyűjtőmunkálatokat, az ellenőrző gyűjtéseket és koordinálta a beérkezett adatok értékelését. Ennek eredményeként jelent meg 1968–1978 között a magyar dialektusokról átfogó képet nyújtó nyelvjárási atlasz. Dialektológiai elemzésében a magyarság nyelvterületén mintegy harmincöt nyelvjárástípust különített el, pusztán nyelvészeti kritériumok alapján, vagyis az általa megállapított egyes nyelvjárási csoportok nem feltétlenül megfeleltethetőek a Kárpát-medence történeti-néprajzi csoportjainak. Foglalkozott helyesírás- és nyelvtörténeti kérdésekkel is, ő bizonyította be a 16. század eleji históriás ének, a Szabács viadala hitelességét. 1970-től szerkesztette a Népünk és Nyelvünk című dialektológiai szakfolyóiratot, 1971-ben pedig ő indította útjára a burgenlandi magyarság Őrség című kulturális folyóiratát.

Tudományos eredményei elismeréseképpen 1964-ben az Állami Díj első fokozatában részesült. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, emellett az Akadémiai Kiadói Tanács elnöki tisztét is betöltötte. 1969-ben Deme Lászlóval együtt a Magyar Nyelvtudományi Társaság Révai Miklós-emlékérmének díjazottja volt, 1986-ban a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választották, 1989-ben pedig Déry Tibor-díjat kapott.

Tiszteletére és emlékezetére az ő nevét vette fel a szülővárosában, a burgenlandi Felsőőrben 2007-ben megalakult regionális nyelvészeti tudományos műhely, az Imre Samu Nyelvi Intézet (Imre Samu Sprachkompetenzzentrum). Sírja a Farkasréti temető Urnaházában található (5-ös számú urnafülke).

A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Imre Samu urnafülkéje is.

Főbb művei

• Felsőőr helynevei, Debrecen, 1940.
• A felsőőri földművelés, Debrecen, 1941.
• Az é hangok állapota a felsőőri nép nyelvében, Kolozsvár, 1942.
• A kolozsvári fazekasság műszókincse, Kolozsvár, 1942.
• Német kölcsönszók a felsőőri magyarság nyelvében, Kolozsvár, 1943.
• Szabács viadala hitelességének kérdéséhez, Budapest, 1956 (Horváth Jánossal).
• A Szabács viadala, Budapest, 1958.
• A magyar huszita helyesírás néhány kérdése, Budapest, 1964.
• A magyar nyelvjárások atlasza, I–IV. köt., Budapest, 1968–1978 (szerk. Deme Lászlóval).
• A felsőőri nyelvjárás, Budapest, 1971.
• A mai magyar nyelvjárások rendszere, Budapest, 1971.
• Felsőőri tájszótár, Budapest, 1973.
• Nyelvjárásaink ma, Budapest, 1973.
• A magyar nyelvjárások atlaszának elméleti-módszertani kérdései, Budapest, 1975 (szerk. Deme Lászlóval).
• Mutató a magyar nyelvjárások atlasza I–VI. kötetéhez, Budapest, 1980 (szerk. Balogh Lajossal és Deme Lászlóval).
• Nyelvjárási szókészletünk néhány szerkezeti kérdése a magyar nyelvatlasz anyaga alapján, Budapest, 1987 (akadémiai székfoglaló)
• Az Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Veszprém, 1985. augusztus 5-10.; szerk. Imre Samu; Múzsák, Bp., 1987

Források

• Imre Samu; összeáll. Köbölkuti Katalin; Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely, 1997 (Vasi életrajzi bibliográfiák)
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
• Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 813. o. ISBN 963-9257-00-1  
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 468–469. o. ISBN 963-547-414-8  
• Életrajza az Imre Samu Nyelvi Intézet honlapján

További irodalom

• Imre Samu, 1917–1990. Budapest: ELTE Fonetikai Tanszék. 1994. = A hetvenes évek magyar nyelvészei,