Ugrás a tartalomhoz

Ifjúsági sakk-Európa-bajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ifjúsági sakk-Európa-bajnokság a fiatal sakkozók számára az Európai Sakk Unió (European Chess Union – ECU) által évenként megrendezett verseny, amelyet a 10, 12, 14 és 16 év alatti korosztályokban 1991 óta rendeznek meg. 1994 óta ez kiegészült az U18 korosztály, 2010 óta az U8 korosztály versenyével. A 16 év alattiaknak 1987-ben és 1988-ban a FIDE rendezett Európa-bajnokságot. Az U20 korosztály számára junior sakk-Európa-bajnokság néven külön versenyt rendeznek.

Az egyes korosztályos versenyeken azok vehetnek részt, akik a verseny évének január 1-én még nem töltötték be a korosztály nevének megfelelő életévüket. A versenyre személyre szóló meghívást kapnak az előző évi ifjúsági sakk-Európa-bajnokság korosztályonkénti első három helyezettjei, akik a korosztályuknak megfelelő, vagy annál magasabb korosztály versenyében indulhatnak. Egy ország korcsoportonként több versenyzőt is nevezhet, azonban korosztályos versenyenként csak 1 fő szállás, ellátás és közlekedési költségeit téríti a rendező ország, a többi nevező költségeit teljes egészében a nevező ország szövetségének kell állnia. Az utazási költségeket minden résztvevő esetében a nevező szövetségnek vagy a versenyzőknek kell állniuk.

A versenyt korosztályonként 9 fordulós svájci rendszerben rendezik. A korosztályonkénti versenyek első helyezettjei kupát, aranyérmet, oklevelet, és mellé az „ifjúsági sakk-Európa-bajnok” címet kapják. A 2-3. helyezettek érmet és oklevelet, a 4-5. helyezettek oklevelet kapnak.

Magyar győztesek

[szerkesztés]

2022-ig a fiúk 8 arany, 4 ezüst és 8 bronzérmet, a lányok 4 arany, 6 ezüst és 8 bronzérmet szereztek. A fiúknál az U18 korosztály kivételével minden korosztályban avattak már magyar ifjúsági Európa-bajnokot, összesen nyolc alkalommal. A hiányzó U18 korosztályos Európa-bajnoki címet a lányok között Grábics Mónika szerezte meg, aki 20 évig az egyetlen magyar lány ifjúsági Európa-bajnok volt (ha nem számoljuk ide Vajda Szidóniának az U16-os korosztályban 1995-ben – akkor még román színekben – elért 1. helyezését). 2011 után pár év szünettel, 2014-ben sikerült újra érmes helyezéseket elérni, Gaál Zsóka az U8 korosztályban lett a legjobb lány versenyző, Persányi Barnabás holtversenyben végzett az 1. helyen az U10 korosztályban.[1] 2016-ban Gaál Zsóka az U10 korosztály versenyét is megnyerte.[2]

Magyar eredmények:

A fiúk versenyében
A lányok versenyében

Bajnokok

[szerkesztés]
Év Hely Fiúk Lányok
1994 Chania
 GRC

 POL Robert Kempiński

 HUN Grábics Mónika

1995 Żagań
 POL

 POL Robert Kempiński

 POL Marta Zielińska

1996 Rimaszombat
 SVK

 UKR Ruszlan Ponomarjov

 POL Monika Bobrowska

1997 Tallinn
 EST

 GEO Micheil Mcsedlisvili

 RUS Anna Dorofijeva

1998 Mureck
 AUT

 NLD Dennis de Vreugt

 LVA Dana Reizniece

1999 Litóchoro
 GRC

 AZE Tejmur Radzsabov

 LVA Dana Reizniece

2000 Kalithéa
 GRC

 RUS Artyem Tyimofejev

 RUS Nagyezsda Koszinceva

2001 Kalithéa
 GRC

 GEO Zwiad Izoria

 GEO Inga Csarhalasvili

2002 Peníscola
 ESP

 AZE Sahrijar Mamedjarov

 ROU Alina Motoc

2003 Budva
 YUG

 POL Mateusz Bartel

 RUS Natalja Pogonyina

2004 Ürgüp
 TUR

 POL Radosław Wojtaszek

 GEO Salome Melia

2005 Herceg Novi
 YUG

 POL Paweł Czarnota

 GEO Salome Melia

2006 Herceg Novi
 MNE

 BLR Siarhiej Żyhałka

 POL Anna Gasik

2007 Šibenik
 HRV

 HRV Ivan Šarić

 RUS Inna Ivacsinova

2008 Herceg Novi
 MNE

 ESP Xavier Vila Gazquez

 CZE Kateřina Němcová

2009 Fermo
 ITA

 ARM Samwel Ter-Sahakian

 RUS Olga Girja

2010 Batumi
 GEO

 AZE Wasif Durarbejli

 GEO Keti Cacalasvili

2011 Albena
 BGR

 SWE Nils Grandelius

 MDA Diana Baciu

2012 Prága
 CZE

 RUS Vagyim Mojszejenko

 RUS Alekszandra Gorjacskina

2013 Budva
 MNE

 RUS Vlagyimir Fedoszejev

 BLR Anasztazia Ziaziulkina

2014 Batumi
 GEO

 ISR Avital Boruchovsky

 AZE Ulviyya Fataliyeva

2015 Poreč
 CRO

 TUR Cemil Can Ali Marandi

 GEO Nino Khomeriki

2016 Prága
 CHE

 ARM Manuel Petroszjan

 GEO Nino Khomeriki

2017 Mamaia
 ROU

 DEN Jesper Sondergård Thybo

 ARM Szona Asztrijan

2018 Riga
 LAT

 GRE Evgenios Ioannidis

 RUS Alekszandra Dimitrova

2019 Pozsony
 SVK

 CZE Thai Dai Van Nguyen

 POL Alicja Śliwicka

2022 Antalya
 TUR

 RUS Rudik Makarian

 ARM Mkrtchyan Mariam

Év Hely Fiúk Lányok
1987
ECU
Saltsjöbaden
 SWE

 ISL Throstur Arnason

 YUG Natasa Bojkovics

1988
ECU
Saltsjöbaden
 SWE

 FRA Arnaud Payen

 POL Krystyna Dąbrowska

1991 Mamaia
 ROU

 ROU Andrei Istrăţescu

 Szovjetunió Ilaha Kadimowa

1992 Rimaszombat
 SVK

 RUS Vadim Zvjagincev

 UKR Inna Haponenko

1993 Szombathely
 HUN

 POL Robert Kempiński

 UKR Natalia Kisielewa

1994 Herkulesfürdő
 ROU

 BLR Alekszej Csernusevics

 UKR Natalija Zsukova

1995 Żagań
 POL

 CZE Pavel Šimáček

 ROU Vajda Szidónia

1996 Rimaszombat
 SVK

 DEU Fabian Döttling

 UKR Vladislava Kalinyina

1997 Tallinn
 EST

 ISR Aleksander Kundin

 RUS Jekatyerina Polovnyikova

1998 Mureck
 AUT

 ARM Gabriel Szargiszjan

 GEO Ana Matnadze

1999 Litóchoro
 GRC

 RUS Szergej Grigorjanc

 GEO Ana Matnadze

2000 Kalithéa
 GRC

 SVK Ján Markoš

 RUS Natalja Pogonyina

2001 Kalithéa
 GRC

 RUS Ernesto Inarkijev

 RUS Marija Kurszova

2002 Peníscola
 ESP

 RUS Alekszandr Kharitonov

 FRA Marie Sebag

2003 Budva
 YUG

 HUN Balogh Csaba

 RUS Marija Fominich

2004 Ürgüp
 TUR

 AZE Rauf Mamedov

 RUS Valentyina Gunyina

2005 Herceg Novi
 YUG

 ARM Zaven Andriaszjan

 RUS Inna Ivacsinova

2006 Herceg Novi
 MNE

 FRA Romain Edouard

 TUR Kübra Öztürk

2007 Šibenik
 HRV

 AZE Vugar Razulov

 TUR Kübra Öztürk

2008 Herceg Novi
 MNE

 UKR Ilja Nyizsnyik

 GEO Nazi Paikidze

2009 Fermo
 ITA

 ISR Gil Popilski

 POL Katarzyna Adamowicz

2010 Batumi
 GEO

 RUS Ivan Bukavsin

 GEO Mariam Danelia

2011 Albena
 BGR

 UKR Ołeksandr Bortnik

 RUS Marija Szeverina

2012 Prága
 CZE

 POL Kacper Drozdowski

 UKR Marija Tancsura

2013 Budva
 MNE

 RUS Kirill Alekszejenko

 RUS Anna Sztjazskina

2014 Kouty nad Desnou
 CZE

 SLO Marek Karas

 CZE Natalie Kanakova

2015 Poreč
 CRO

 GER Leonid Sawlin

 NED Anna Maja Kazarian

2016 Prága
 CZE

 RUS Timur Fakhrutdinov

 GER Fiona Sieber

2017 Mamaia
 ROU

 RUS Andrej Jeszipenko

 BLR Olga Badelka

2018 Riga
 LAT

 ITA Francesco Sonis

 RUS Kamalija Bulatova

2019 Pozsony
 SVK

 ARM Armen Barseghyan

 POL Patrycja Waszczuk

2019 Antalya
 TUR

 FRA Razafindratsima Timothe

 UKR Marija Manko

Év Hely Fiúk Lányok
1991 Mamaia
 ROU

 Csehszlovákia Tomáš Oral

 Szovjetunió Maja Lomineisvili

1992 Rimaszombat
 SVK

 HUN Lékó Péter

 BGR Antoaneta Sztefanova

1993 Szombathely
 HUN

 ALB Erald Dervishi

 UKR Natalija Zsukova

1994 Herkulesfürdő
 ROU

 ENG Karl Mah

 POL Iweta Radziewicz

1995 Verdun
 FRA

 UKR Szergej Fedorcsuk

 MDA Cristina Mosina

1996 Rimaszombat
 SVK

 UKR Jevgenyij Kobilkin

 MDA Cristina Mosina

1997 Tallinn
 EST

 UKR Jurij Drozdovskij

 GEO Ana Matnadze

1998 Mureck
 AUT

 RUS Alekszandr Rjazancev

 GEO Lela Dzsavahisvili

1999 Litóchoro
 GRC

 AZE Nidzsat Mamedov

 FRA Marie Sebag

2000 Kalithéa
 GRC

 NLD Marc Erwich

 RUS Tamara Csisztyakova

2001 Kalithéa
 GRC

 BIH Borki Predojević

 UKR Katyerina Lahno

2002 Peníscola
 ESP

 RUS Jevgenyij Romanov

 AZE Turkan Mamedjarova

2003 Budva
 YUG

 UKR Szergej Zsihalka

 UKR Anna Muzicsuk

2004 Ürgüp
 TUR

 GEO Giorgi Margvelasvili

 SVN Anna Muzicsuk

2005 Herceg Novi
 YUG

 GEO Davit Benidze

 RUS Varvara Repina

2006 Herceg Novi
 MNE

 HUN Prohászka Péter

 RUS Varvara Repina

2007 Šibenik
 HRV

 RUS Szanan Szjugirov

 GEO Nazi Paikidze

2008 Herceg Novi
 MNE

 RUS Ivan Bukavsin

 GEO Meri Arabidze

2009 Fermo
 ITA

 POL Kamil Dragun

 ISR Marsel Efroimski

2010 Batumi
 GEO

 UKR Ołeksandr Bortnik

 AZE Ulvija Fatalieva

2011 Albena
 BGR

 TUR Cemil Can Ali Marandi

 RUS Alekszandra Gorjacskina

2012 Prága
 CZE

 POL Jan-Krzysztof Duda

 BLR Kaciaryna Biejnienson

2013 Budva
 MNE

 NLD Jorden van Foreest

 AZE Gunay Mammadzada

2014 Kouty nad Desnou
 CZE

 SCO Kai Pannwitz[4]

 BUL Viktoria Radeva

2015 Poreč
 CRO

 RUS Szergej Lobanov

 RUS Anna Kocsukova

2016 Prága
 CZE

 ESP Salvador Guerra Rivera

 RUS Alekszandra Malcevszkaja

2017 Mamaia
 ROU

 NOR Jonas Buhl Berre

 AZE Govar Bejdullajeva

2018 Riga
 LAT

 RUS Sztefan Pogoszjan

 AZE Ayan Allahverdiyeva

2019 Pozsony
 SVK

 SVK Sebastian Kostolanský

 AZE Ayan Allahverdiyeva

2022 Antalya
 TUR

 UKR Bazakutsa Svyatoslav

 RUS Valerija Klejmenova

Év Hely Fiúk Lányok
1991 Mamaia
 ROU

 HUN Lékó Péter

 Szovjetunió Sopio Tkeselasvili

1992 Rimaszombat
 SVK

 HUN Ács Péter

 POL Alina Tarachowicz

1993 Szombathely
 HUN

 GEO Valerian Gaprindasvili

 POL Iweta Radziewicz

1994 Herkulesfürdő
 ROU

 GEO Valerian Gaprindasvili

 GEO Ana Matnadze

1995 Verdun
 FRA

 UKR Ruszlan Ponomarjov

 GEO Ana Matnadze

1996 Rimaszombat
 SVK

 UKR Jurij Drozdovszkij

 RUS Alekszandra Kosztyenyuk

1997 Tallinn
 EST

 RUS Ilja Zarezenko

 RUS Nagyezsda Koszinceva

1998 Mureck
 AUT

 AZE Tejmur Radzsabov

 FRA Marie Sebag

1999 Litóchoro
 GRC

 BIH Borki Predojević

 GEO Nana Dzagnidze

2000 Kalithéa
 GRC

 RUS Jevgenyij Romanov

 RUS Valentyina Gunyina

2001 Kalithéa
 GRC

 RUS Jan Nyepomnyascsij

 ROU Iozefina Păuleţ

2002 Peníscola
 ESP

 RUS Jan Nyepomnyascsij

 UKR Anna Muzicsuk

2003 Budva
 YUG

 AZE Eltaj Safarli

 RUS Anasztazia Bodnaruk

2004 Ürgüp
 TUR

 RUS Szanan Szjugirov

 HRV Lara Stock

2005 Herceg Novi
 YUG

 RUS Szanan Szjugirov

 GEO Nazi Paikidze

2006 Herceg Novi
 MNE

 RUS Ivan Bukavsin

 GEO Meri Arabidze

2007 Šibenik
 HRV

 UKR Ilja Nyizsnyik

 POL Aleksandra Lach

2008 Herceg Novi
 MNE

 BGR Kiprian Berbatov

 RUS Anna Sztyazskina

2009 Fermo
 ITA

 RUS Jevgenyij Zanan

 FRA Cecile Haussernot

2010 Batumi
 GEO

 TUR Cemil Ali Marandi

 RUS Alekszandra Gorjacskina

2011 Albena
 BGR

 ARM Haik Martirosian

 RUS Anna Vaszenyina

2012 Prága
 CZE

 ARM Haik Martiroszjan

 RUS Anasztazia Avramidou

2013 Budva
 MNE

 UKR Viktor Matvisen

 RUS Polina Suvalova

2014 Kouty nad Desnou
 CZE

 EST Kirill Chukavin

 BUL Gabriela Antova

2015 Poreč
 CRO

 RUS Kirill Subin

 RUS Jelizaveta Szoluzsenkina

2016 Prága
 CZE

 ARM Mamikon Garibjan

 TUR Sila Caglar

2017 Mamaia
 ROU

 AZE Ajdin Szulejmanli

 RUS Galina Mironyenko

2018 Riga
 LAT

 RUS Volodar Murzin

 RUS Olga Karmanova

2019 Pozsony
 SVK

 FRA Marc Andria Maurizzi

 RUS Alekszandra Svedova

2022 Antalya
 TUR

 POL Cieslak Patryk

 RUS Diana Prebrazsenszkaja

Év Hely Fiúk Lányok
1991 Mamaia
 ROU

 FRA Adrien Leroy

 ROU Sabina Popescu

1992 Rimaszombat
 SVK

 POL Krzysztof Gratka

 CZE Regina Pokorná

1993 Szombathely
 HUN

 FRA Étienne Bacrot

 LTU Viktorija Čmilytė

1994 Herkulesfürdő
 ROU

 AZE Gadir Guszejnov

 RUS Alekszandra Kosztyenyuk

1995 Verdun
 FRA

 LVA Arkadij Naiditsch

 RUS Nagyezsda Koszinceva

1996 Rimaszombat
 SVK

 AZE Tejmur Radzsabov

 RUS Tatyjana Koszinceva

1997 Tallinn
 EST

 AZE Tejmur Radzsabov

 GEO Nana Dzagnidze

1998 Mureck
 AUT

 UKR Dmitro Tisin

 UKR Anna Muzicsuk

1999 Litóchoro
 GRC

 UKR Szergej Karjakin

 ROU Silvia-Raluca Sgircea

2000 Kalithéa
 GRC

 RUS Jan Nyepomnyascsij

 UKR Anna Muzicsuk

2001 Kalithéa
 GRC

 UKR Volodimir Onyiscsuk

 RUS Jelena Tairowa

2002 Peníscola
 ESP

 AZE Eltaj Safarli

 UKR Marija Muzicsuk

2003 Budva
 YUG

 ARM Samuel Ter-Sahakian

 GEO Nazi Paikidze

2004 Ürgüp
 TUR

 ARM Robert Aghaszarjan

 GEO Meri Arabidze

2005 Herceg Novi
 YUG

 RUS Konsztantyin Nyikologorszkij

 RUS Varvara Mesztnyikova

2006 Herceg Novi
 MNE

 RUS Arszenyij Surunov

 ROU Daria-Ioana Visanescu

2007 Šibenik
 HRV

 RUS Kirill Alekszejenko

 FRA Cecile Haussernot

2008 Herceg Novi
 MNE

 TUR Cemil Can Ali Marandi

 RUS Liza Kisztyenyeva

2009 Fermo
 ITA

 HUN Gledura Benjámin

 RUS Anna Vaszenyina

2010 Batumi
 GEO

 SVK Viktor Gažík

 POL Oliwia Kiołbasa

2011 Albena
 BGR

 GRC Evgenios Ioannidis

 POL Alicja Śliwicka

2012 Prága
 CZE

 RUS Andrej Jeszipienko

 RUS Anasztazia Zotova

2013 Budva
 MNE

 TUR Kagan Aydincelebi

 ISR Anastasia Vuller

2014 Kouty nad Desnou
 CZE

 EST Pedoson Georg Aleksander

 FRA Beline Yuan

2015 Poreč
 CRO

 RUS Ilja Makovejev

 RUS Galina Milonyenko

2016 Prága
 CZE

 RUS Volodar Murzin

 HUN Gaál Zsóka

2017 Mamaia
 ROU

 FRA Marc Andria Maurizzi

 RUS Veronika Subenkova

2018 Riga
 LAT

 RUS Artem Pingin

 RUS Alekszandra Svedova

2019 Pozsony
 SVK

 RUS Szava Vetohin

 RUS Anna Suhman

2022 Antalya
 TUR

 TUR Yilmaz Baver

 GRE Lampou Marianta

Év Hely Fiúk Lányok
2010 Batumi
 GEO

 AZE Abdulla Gadimbajli

 BGR Gabriela Andrejeva

2011 Albena
 BGR

 HUN Krstulović Alex

 BGR Nurgiul Szalimova

2012 Prága
 CZE

 BGR Cvetan Sztojanov

 RUS Marija Kutyanyina

2013 Budva
 MNE

 AZE Ajdin Szulejmanli

 POL Laura Czernikowska

2014 Kouty nad Desnou
 CZE

 GER Bui Bao Anh Le

 HUN Gaál Zsóka

2015 Poreč
 CRO

 BLR Mihej Navumenka

 UKR Veronika Veremjuk

2016 Prága
 CZE

 RUS Artem Pingin

 RUS Alekszandra Svedova

2017 Mamaia
 ROU

 HUN Giang Tran Nam

 RUS Szofja Szvergina

2018 Riga
 LAT

 AZE Jahandar Azadalijev

 BLR Jekatyerina Zubkovszkaja

2019 Pozsony
 SVK

 TUR Yağız Kaan Erdoğmuş

 AZE Dinara Huszeinova

2022 Antalya
 TUR

 RUS Shogdzhiev Roman Sav

 RUS Kokareva Sofya Dm

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Varga Péter: Gaál Zsóka aranyérmes, Persányi Barnabás ezüstérmes az EU Bajnokságon Csehországban! (magyar nyelven). Magyar Sakkszövetség, 2014. szeptember 5. (Hozzáférés: 2014. szeptember 6.)
  2. Gaál Zsóka aranyérmes, Kozák Ádám és Kántor Gergely 8. helyezett, Kaczúr Flórián 13. a korcsoportos Európa-bajnokságon!. Magyar Sakkszövetség, 2016. augusztus 27. (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.)
  3. Giang aranyérmet nyert!. utanpotlassport.hu, 2017. szeptember 15. [2017. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 15.)
  4. Az abszolút 1. helyet a lány győztes bolgár Viktoria Radeva szerezte meg

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]