Ugrás a tartalomhoz

Icewind Dale II

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Icewind Dale II
FejlesztőBlack Isle Studios
KiadóInterplay Entertainment
ProducerDarren L. Monahan
TervezőJosh Sawyer
Chris Avellone
ProgramozóBernie Weir
MűvészTimothy Donley
Pete Meihuizen
ZeneszerzőInon Zur
SorozatIcewind Dale
MotorInfinity Engine
PlatformokMicrosoft Windows
Kiadási dátum2002. augusztus 27.
Legfrissebb kiadás
Stabil2.01
Műfajszerepjáték
Játékmódokegyjátékos, többjátékos
USK-besorolásUSK 12
Adathordozó
SablonWikidataSegítség

Az Icewind Dale II egy számítógépes fantázia-szerepjáték, melyet a Black Isle Studios fejlesztett és az Interplay adott ki 2002-ben. Hasonlóan az első részhez illetve a kiadó által ekkoriban kiadott más szerepjátékokhoz, ez is a Dungeons & Dragons szabályai alapján, az Elfeledett Birodalmak (Forgotten Realms) világában játszódik, a Jeges Szelek Völgyében (a címbeli Icewind Dale). A játékos egy csapat zsoldost irányít, akik beavatkoznak egy háborúba, melyet a Tíz Város valamint az üldözött lények és vallások szövetsége vív egymás ellen.

Hasonlóan az első epizódhoz, a szerepjáték elemek kissé a háttérbe húzódtak és inkább akcióorientált volt a játék. Először az Infinity Engine-t használó játékok történetében a Dungeons & Dragons harmadik kiadásának szabályai alapján működött a program - a játékmotort ennek megfelelően módosították, bizonyos szabályokat azonban ki kellett venniük a motor elavultsága miatt. Ez volt az utolsó játék, amely az Infinity Engine-nel készült.

A játékot jól fogadta a kritika, ami dícsérte a harcrendszert, a tempót, és a D&D harmadik kiadás szabályainak jó implementálását. Sok kritika érte viszont az akkorra már elavult grafikát.

Játékmenet

[szerkesztés]

Az Icewind Dale II a D&D szerepjáték szabálykönyvének harmadik kiadásán alapuló, valós időben játszódó játék. A játéktér izometrikus nézőpontból látható, a kezelőfelületet pedig a képernyő aljára helyezték. Innen érhető el a térkép illetve egy napló, amelybe a legfontosabb információk kerülnek. Az irányítás egérrel történik, de bizonyos parancsokat billentyűzettel is kiadhatunk. Lehetőségünk van beszélgetéseket is kezdeményezni egyes karakterekkel, többféle választási lehetőséggel. A játéktér még fel nem fedezett területei nem láthatóak számunkra, a belátható téren túl pedig "fog of war" akadályozza meg, hogy mindent lássunk. Helyi hálózatban vagy interneten egyszerre akár hat játékossal együtt is játszhattunk. Elérhető benne a "Heart of Fury" mód is, amely megemelt nehézségi szintet, cserébe erősebb varázstárgyakat tartalmaz. Egyébként több mint hétszáz tárgy található a játékban, melyek véletlengenerátor segítségével kerülhetnek hozzánk.

A játék kezdetén generálhatunk egy saját csapatot, vagy kiválaszthatjuk az előre legyártott karakterek közül is a nekünk szimpatikusat. Ellentétben a korábbi játékokkal, itt már nem hozható át az előző részből a karakterünk[1]. Karaktergeneráláskor a karakter neme, faja, beállítottsága és attribútumai szabhatóak meg, illetve bizonyos különleges fajok és osztályok is választhatóak, amelyek együtt járnak. Ezek a tulajdonságok befolyásolják interkacióinkat más karakterekkel. Egyes nem játékos karakterek előítéletesek lehetnek bizonyos lényekkel, megint mások pedig egyszerűen nem állnak szóba, ha alacsony intelligenciájú hőssel találkoznak[2]. Egyes alfajok jelentősen erősebbek, mint a D&D harmadik kiadásának többi fajai, ezek esetében több tapasztalati pontot kell gyűjteniük a szintlépéshez. A maximális szint 30. Csapatunkhoz bármikor hozzáadhatunk új karaktereket, akár harc közben is.

A harcok valós időben zajlanak, az új szabályrendszernek megfelelően, de bizonyos lehetőségek, mint például a kínálkozó lehetőséget kihasználó támadás (attack of opportunity) kimaradt, mert a grafikus motor nem tudta kezelni. A körök során történő kockadobást a program a háttérben végzi, a játék bármikor megállítható, és ez alatt parancsok adhatóak ki.

Cselekmény

[szerkesztés]

Az Icewind Dale II az Elfeledett Birodalmak (Forgotten Realms) világában játszódik, Faerûn kontinensén, a Jeges Szelek Völgyében, harminc évvel az első rész történései után. A játék Targos kikötővárosában kezdődik, amely a Tíz Város egyike, és amit éppen a goblinok seregei ostromolnak. Őket a Kiméra Légiói irányítják, amely egy, a számkivetett fajokat és vallásokat magában tömörítő szövetség (goblinok, félvérűek, és Aurilnak, a tél istennőjének hívei). Targos zsoldosokat bérel fel, hogy megvédje magát, és a csapatunk is közte van. Miután visszaverik az egyik támadó hullámot, a város polgármesterének utasítására offenzíva indul. Hőseink megtalálják a hadvezért, akiről kiderül, hogy egy Sherincal nevű nő befolyása alatt áll. A városba visszatérve a polgármester ezúttal a Neverwinterből érkező csapatokkal való találkozóra kér minket. Léghajóval indulunk útnak, amit Oswald Fiddlebender vezet.

A léghajó viharba kerül, lezuhan, hőseink pedig azt tapasztalják, hogy a továbbvezető út zárva van. Miközben megpróbálnak túljutni rajta, megtalálják Sherincalt, aki egy félsárkány, és aki Auril egyik templomát őrzi. Mint kiderül, ő a légió nyugati csapatainak vezére, a mozgalom vezérei a kambion ikerpár, Isair és Madae, akik a Levágott Kéz (Severed Hand) nevű helyen vannak. A templomban kiszabadítanak egy kuldahari foglyot, aki azt kéri, hogy figyelmeztessük a városát a légió veszélyeire. Végül sikerül átjutni a hágót elzáró gleccseren és találkozunk a másik csapattal is.

Útközben találkozunk Nymmel, a drow-val (sötét tünde). aki elmondja, hogy a Kuldaharba vezető utat a légió őrzi, de ő tud egy rövidebb utat, az Underdarkon keresztül. Nym azonban elárulja őket Isairnak és Madaenak, akik figyelmeztetik a csapatunkat, hogy meg fogják támadni Kuldahart és ne avatkozzanak bele. Miután megjárjuk az Underdarkot, Oswald Fiddlebender utolér minket és továbbvisz bennünket léghajóval.

Kuldahart azonban eddigre lerohanta a légió. A fődruida szerint ráadásul egy portált nyitottak, amin keresztül yuan-ti támadás várható, ezt kell megakadályoznunk. Miután sikerrel jártunk, a Sárkányszemen keresztül kell eljutnunk a Levágott Kézhez. Ott kiderül, hogy az egész háború mögött Bryn Shander polgármestere áll. A végjátékban, mielőtt minden átkerülhetne egy korrupt varázslat miatt a limbóba, végeznünk kell az ikrekkel.

Fejlesztés és fogadtatás

[szerkesztés]

2001 nyarán a Black Isle Studios berkein belül három csapat ténykedett. Az egyik fejlesztette az Icewind Dale-t, a második a Torn-t, a harmadik pedig egy be nem jelentett projektet (feltehetően a "Baldur's Gate III: The Black Hound"-ot)[3]. A Tornt készítő csapat már a fejlesztés megkezdése óta hangoztatta, hogy szívesen csinálnának egy játékot az Infinity Engine-nel[4]. A Black Isle Studios anyacége, az Interplay ekkoriban súlyos anyagi gondokkal küszködött, ezért aztán a fejlesztőcsapat sikeres játékaira támaszkodott anyagilag[5]. A Torn fejlesztését haladéktalanul leállították, és gyakorlatilag már másnap ráállították a csapatot az icewind Dale II készítésére[6]. Ennek oka az volt, hogy az első rész váratlanul nagy siker lett, és az Infinity Engine segítségével a munka is gyorsan mehetett. Lényegében maximalizálták a várható bevételt, minimalizálva a kockázatokat. Hivatalosan csak 2002 februárjában jelentették be, hogy készül a játék[7].

Eredetileg a Dungeons & Dragons harmadik szabályainak részleges implementációját tervezték csak, több szabály kihagyásával, a Baldur's Gate II-ben debütált osztályspecializációt pedig elhagyták[8]. A fejlesztőcsapat aztán kapott még egy kis időt a fejlesztésre, hogy teljes egészében megtehessék. Ehhez módosítaniuk kellett az Infinity Engine-t is, és még így is voltak olyan szabályok, amelyeket nem tudtak implementálni[9]. Teljesen átdolgozták a játék kezelőfelületét, melyhez új grafikákat is készítettek. Brian Menze, aki a Planescape: Torment fejlesztésében is közreműködött, tervezte a varázslatok ikonjait[10], a karakterportrékat pedig részben Jason Malney (aki a fejlesztés közben hagyta ott a stábot), részben pedig Justin Sweet. A felbontást megnövelték 800x600-ra, és elméleti maximumként akár 2048x1536-os képernyőfelbontáson is játszható lett a játék. Mivel az "Icewind Dale: Trials of the Luremaster" kiegészítőt jól fogadták a játékosok, ezért az Icewind Dale II is több fejtörőt szerepeltetett[11].

Ez volt az utolsó játék, amely az Infinity Engine-nel készült[12]. Végül 2002. augusztus 27-én jelent meg, gyűjtői kiadása egy szövettérképpel és egy zenei CD-vel. A zenéket nem Jeremy Soule szerezte, hanem Inon Zur, aki a "Baldur's Gate II: Throne of Bhaal" és a "Fallout Tactics" zenéjéért is felelős volt[13]. A szerény költségvetés miatt egy kis los angelesi zenekarral dolgozott együtt, a hangszerek hangzását a keveréskor megduplázva, mindezt összesen két hónap alatt elkészítve[14].

Enhanced Edition

[szerkesztés]

Az összes Infinity Engine-t használó szerepjátéknak elkészítette a Beamdog az "Enhanced Edition" névre hallgató változatát, amelyben a grafika felújítása mellett hasznos módosításokat is eszközöltek, sőt új tartalmak is elérhetővé váltak. Nem így az Icewind Dale II esetében, ugyanis bár a Beamdog szerette volna ezt is elkészíteni, a játék forráskódja egész egyszerűen sehol nem lelhető fel[15].

2020-ban rajongók fogtak hozzá, a Red Chimera Group keretein belül, hogy mégis elkészítsék azt. Gyakorlatilag újra létrehozzák a játékot, az Infinity Engine modernizált változatához készült WeiDU segítségével. A készülő játék a grafikai felújításon túl a karakterek erőegyensúlyát is finomhangolja, és új tartalmakat is terveznek kiadni[16].

Források

[szerkesztés]
  1. https://web.archive.org/web/20020601184347/http://www.gamespydaily.com/news/fullstory.asp?id=3364
  2. RPG Vault: Icewind Dale II Designer Diary #7. web.archive.org, 2007. február 22. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
  3. Icewind Dale II (angol nyelven). GameSpot. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  4. https://web.archive.org/web/20021012145714/http://www.rpgdot.com/index.php?hsaction=10053&ID=337
  5. https://web.archive.org/web/20020601184347/http://www.gamespydaily.com/news/fullstory.asp?id=3364
  6. http://rpgvaultarchive.ign.com/features/interviews/icewindii.shtml
  7. https://web.archive.org/web/20040409082019/http://icewind2.blackisle.com/press.html
  8. https://web.archive.org/web/20061205231644/http://rpgvault.ign.com/articles/357/357328p1.html
  9. https://web.archive.org/web/20090610062724/http://www.gamezone.com/news/09_19_02_01_16PM.htm
  10. Icewind Dale 2 Interview with Doug Avery - Sorcerer's Place. sorcerers.net. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  11. https://web.archive.org/web/20091221003600/http://rpgvault.ign.com/articles/357/357318p1.html
  12. Icewind Dale II (angol nyelven). GameSpot, 2019. május 2. (Hozzáférés: 2023. augusztus 23.)
  13. https://web.archive.org/web/20130315003839/http://www.rpgplanet.com/features/interviews/inonzur/
  14. https://web.archive.org/web/20030626222950/http://gamedaily.com/features_new/inon_zur/index.asp
  15. Nobody Can Find The Source Code For Icewind Dale II (angol nyelven). Kotaku, 2017. július 7. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)
  16. Icewind Dale 2: Enhanced Edition is almost here! (angol nyelven). Beamdog Forums, 2020. július 9. (Hozzáférés: 2023. augusztus 22.)