IV. Phraatész pártus király
| IV. Phraatész | |
 | |
| IV. Phraatész arcképe a pénzérméjén | |
| Pártus király | |
| IV. Phraatész | |
| Uralkodási ideje | |
| I. e. 37 – I. e. 2 | |
| Elődje | II. Oródész |
| Utódja | V. Phraatész és Musza |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Arszakidák |
| Született | i. e. 1. század |
| Elhunyt | i. e. 2 |
| Édesapja | II. Oródész |
| Édesanyja | Laodice of Parthia |
| Testvére(i) | Pacorus I of Parthia |
| Házastársa | Musza |
| Gyermekei | I. Vonónész V. Phraatész |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Phraatész témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
IV. Phraatész (pártus nyelven: 𐭐𐭓𐭇𐭕 Frahāt) a Pártus Birodalom királya i. e. 37-től i. e. 2-ig.
Phraatész apja lemondása után került a trónra, utána állítólag meggyilkolta apját, valamint esetleges trónkövetelő fivéreit is. I. e. 36-ban a római Marcus Antonius hadjáratot indított országa ellen, de a pártusok ügyes manőverezéssel, a római sereg folyamatos zaklatásával elérték, hogy nagy veszteségekkel visszavonuljon. I. e. 30-ban az uralkodó dinasztia egy hercege, II. Tiridatész elűzte Phraatészt a trónjáról, de ő a nomád szkíták segítségével hamarosan visszatért. Tiridatész a rómaiakhoz menekült, túszként elrabolva Phraatész egyik fiát. Augustus római császár visszaadta a fiút, cserébe a carrhaei csatában zsákmányolt római hadijelvényekért. A fiúval érkezett a pártus udvarba egy rabszolgalány, Musza, akiből hamarosan a király kedvenc felesége vált. Musza i. e. 2-ben megmérgezte az idős Phraatészt és fiával, V. Phraatésszel együtt átvette a birodalom kormányzását.
Uralkodása
[szerkesztés]Phraatész II. Oródész király fia volt. Neve a pártus Frahāt (𐭐𐭓𐭇𐭕, "adomány, jutalom") görögösített (Φραάτης) változata. Mai iráni verziója a Farhād (فرهاد).[1]
I. e. 38-ban Phraatész bátyja, az elsőszülött Pakórosz Antiochia közelében elesett a rómaiak ellen vívott csatában. Halála mélyen lesújtotta II. Oródészt, aki hamarosan le is mondott a trónról és átadta azt Phraatésznek.[2] Az öreg király ezt követően hamarosan meg is halt; Cassius Dio a gyásza miatt, de Plutarkhosz azt állítja, hogy Phraatész ölette meg.[3] Phraatész meggyilkoltatta az apjától és feleségétől, Kommagénéi Laodikétől származó valamennyi féltestvérét is, hogy ne léphessenek fel trónkövetelőként. Laodikét feltehetően szintén megölték.[4][5] Ezután száműzte fivérei támogatóit és a saját ellenlábasait, többek között az arisztokrata Monaiszészt (aki korábban hadvezérként szerzett hírnevet), aki a római fennhatóság alatt álló Szíriában, Marcus Antoniusnál keresett menedéket.[6] Monaiszész sürgette a római triumvirt, hogy támadja meg Parthiát és biztosította róla hogy nem ütközik majd jelentős ellenállásba.[7][3] Antonius három várost (Larisszát, Hierapoliszt and Arethuszát adott a hadvezérnek és győzelem esetére megígérte neki a pártus trónt.[7][8] Nagyjából ekkoriban Antonius elfoglalta Jeruzsálemet és kivégeztette a pártusok bábját, II. Antigonosz Mattatiás királyt (őt a Róma-párti Heródes követte).[3] A Pártus Birodalmat és Örményországot összekötő kapcsok is meggyengültek Phraatész tevékenysége és Pakórosz (aki az örmény uralkodóházból kapott feleséget) halála miatt.[9] A pártusok sem vették félvállról Monaiszész elűzését, így végül Phraatész kibékült vele és visszahívta az országba.[7]
Háború Marcus Antoniusszal
[szerkesztés]
A következő évben Antonius Theodosiopolisban gyűjtötte össze a seregeit, II. Artavazdész örmény király pedig átállt a rómaiakhoz. Antonius megtámadta Média Atropaténét, ahol ekkor a pártusokkal szövetséges I. Artavazdész volt az uralkodó. A rómaiak ostrom alá vették a fővárost, Praaszpát (melynek elhelyezkedése ma már nem ismert), de a pártusok lecsaptak az utóvédre, megsemmisítették azt és szétromboltak egy, az ostromhoz szánt hatalmas faltörő kost; ezt követően az örmény segédcsapatok otthagyták a római sereget.[10] Antonius visszavonult Örményországba, eközben a pártusok folyamatosan zaklatták, üldözték a csapatait; végül jókora emberveszteség árán ért vissza Szíriába.[11]
Marcus Antonius csúfos vereségérée (és az i. e. 53-ban vívott katasztrofális carrhaei csatára) még sokáig emlékeztek a rómaiak és a későbbiekben indokot szolgáltatott számukra újabb hadjáratok indítására.[12] Két évvel később, i. e. 34-ben Antonius bosszút állt II. Artavazdész dezertálásért. Miután nem sikerült csapdába csalnia a királyt, bevonult az örmény főváros alá és foglyul ejtette Artavazdészt, Alexandriába vitette és diadalmenetében aranybilincsekben vonultatta fel.[13] A börtönben tartott királyt végül Kleopátra végeztette ki az elvesztett actiumi csata után.[14]
Antonius ezt követően megpróbált szövetséget kötni I. Artavazdész atropaténéi királlyal, akinek ekkorra feszültté vált a viszonya IV. Phraatésszel. A rómaiaknak azonban hamarosan ki kellett vobulniuk Örményországból; egyrészt egy pártus támadás miatt, másrészt nyugaton is fellángolt a polgárháború Octavianusszal.[15] Cassius Dio szerint i. e. 31 körül Phraatész meggyilkoltatta I. Antiokhosz kommagénéi királyt.[16] Antonius és Kleopátra halála után Örményországban a pártusbarát II. Artaxiasz foglalta el a trónt.
Kései évei
[szerkesztés]
I. e. 31-ben az actiumi csatát követően Antonius és Kleopátra öngyilkos lett, Octavianus pedig az egész Római Birodalomban konszolidálta hatalmát, majd Augustus néven ő lett az első császár.[17] Nagyjából ebben az időben az uralkodóház egyik hercege, II. Tiridatész elűzte a trónról IV. Phraatészt, aki azonban a nomád szkíták segítségével hamarosan visszaszerezte hatalmát.[18] Tiridatész a rómaiakhoz menekült, túszként magával hurcolva Phraatész egyik fiát. I. e. 20-ban Phraatész a fiáért cserébe visszaadta a rómaiaknak a carrhaei csatában elvesztett hadijelvényeket, valamint a még életben lévő hadifoglyokat.[19] A pártusok ezt igen előnyös megállapodásnak tartották;[20] míg Augustus propagandájában a hadijelvények visszaszerzését politikai győzelemként interpretálta: érmét bocsátott ki ebből az alkalomból, új templomot építtetett a hadijelvényeknek, még híres szobrának mellvértjén is látható ez a jelenet.[21]
Augustus a herceg mellett egy Musza nevű itáliai rabszolgalányt is külödtt Phraatésznak, aki hamarosan a király kedvenc feleségévé vált és fiút szült neki.[22] Egyes feltételezések szerint Muszának az volt a feladata, hogy kémkedjen a rómaiak számára.[23] Phraatésznek ekkor már legalább négy másik felesége volt: Olennieiré, Kleopatra, Baszeirta és Bisztheibanapsz.[24]
I. e. 10-9 körül fia örökösödése érdekében Musza rávette Phraatészt, hogy négy idősebb fiát (Vonónész, Phraatész, Szraszpandész és Rhodaszpész) küldje Rómába, hogy elkerüljék az utódlás körüli konfliktusokat.[25] Augustus önéletrajzában ezt az alkalmat is úgy értelmezte, hogy Parthia alávetette magát Rómának.[26] I. e. 2-ben Musza megmérgezte az öreg királyt és fiával, V. Phraatésszal közösen átvette a hatalmat a Pártus Birodalomban.[27]
Pénzei
[szerkesztés]
IV. Phraatész és apja idejében a pártus pénzkibocsátás elérte csúcspontját, csak II. Mithridatész veretett hasonló mennyiségű érmét.[28] Phraatész pénzei nagyjából ugyanazt a sémát követi, mint apjáéi.[29] Az érmék elülső oldalán arcképe látható, viszonylag rövid hajjal és szakállal, valamint pödrött bajusszal.[29] Arcvonásai hasonlítanak arra a közel két méteres bronzszoboréra, amelyet Délnyugat-Irán hegyeiben találtak és ma a teheráni Iráni Nemzeti Múzeumban látható.[30] Feje mögött egy, az uralkodói dicsőséget (hvarenah) jelképező vagy vagy Verethragna istent megszemélyesítő ragadozó madár látható, csőrében diadémot, koszorút vagy gyűrűt tart.[31]
A hátoldalon általában egy ülő íjászfigura látható. Egyes esetekben azonban az ülő királynak Tükhé görög istennő nyújt át egy jogart vagy pálmaágat.[29][30] A pártusok a hellenisztikus ikonográfiát használták saját isteneik ábrázolására,[32][33] vagyis ez a hatalommal való felruházás jelenetében Tükhé Anahita vagy Asi istenséget jelképezheti. Phraatész titulusai a pénzein: Királyok Királya, Arszakész, Igazságos, Adakozó, Kiváló, Philhellén (a görögök barátja).[34]
Családja
[szerkesztés]IV. Phraatész feleségei közül ötnek a neve ismert: Olennieiré, Kleopatra, Baszeirta, Bisztheibanapsz és Musza.
Gyermekei:
- I. Vonónész, a király legidősebb fia, i. sz. 8-12 között pártus király, utána örmény uralkodó
- Phraatész, i. sz. 35-ben trónkövetelő[35]
- Szeraszpandész, Rómába küldték, ott is maradt haláláig[36]
- Rhodaszpész, Rómába küldték, ott is maradt haláláig[36]
- Karen, a Karen-ház (Irán hét nagy nemesi házának egyike) alapítója[37]
- ismeretlen nevű lány, egy daha herceg felesége, II. Artabanosz király anyja[38]
- V. Phraatész (Phraatakész), pártus király i. e. 2 és i. sz. 4 között.[39]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Kia 2016, 160. o.
- ↑ Bivar 1983, p. 58; Brosius 2006, p. 96; Kennedy 1996, pp. 80–81;Strugnell 2006, pp. 239, 245–246
- ↑ a b c Bivar 1983, 58. o.
- ↑ Dąbrowa 2018, 80–81. o.
- ↑ Boyce & Grenet 1991, 313. o.
- ↑ Russell 1987, p. 125; Bivar 1983, p. 58
- ↑ a b c Cassius Dio, Book 49, 24.1.
- ↑ Plutarch, vol IX. 37.1.
- ↑ Russell 1987, 125. o.
- ↑ Bivar 1983, 58–59. o.
- ↑ Bivar 1983, pp. 60–63; Garthwaite 2005, p. 80; Curtis 2007, p. 13;Kennedy 1996, p. 81
- ↑ Bivar 1983, 66. o.
- ↑ Roller 2010, p. 99
- ↑ Burstein 2004, p. 31; Bivar 1983, pp. 64–65; Bivar 1983, pp. 64–65
- ↑ Bivar 1983, 64–65. o.
- ↑ Widengren 1986, 135–136. o.
- ↑ Roller 2010, pp. 138–151; Bringmann 2007, pp. 304–307
- ↑ Bivar 1983, pp. 65–66
- ↑ Garthwaite 2005, p. 80Strugnell 2006, pp. 251–252
- ↑ Bivar 1983, pp. 66–67
- ↑ Brosius 2006, pp. 96–97; 136–137; Bivar 1983, pp. 66–67; Curtis 2007, pp. 12–13
- ↑ Kia 2016, p. 198; Schippmann 1986, pp. 525–536
- ↑ Strugnell 2008, 283. o.
- ↑ Strugnell 2008, p. 283; Bigwood 2008, pp. 244–245
- ↑ Kia 2016, p. 198; Strugnell 2008, pp. 284–285; Dąbrowa 2012, p. 173; Schippmann 1986, pp. 525–536
- ↑ Bivar 1983, p. 67; Brosius 2006, pp. 96–99
- ↑ Kia 2016, p. 199; Richardson 2012, p. 161; Bivar 1983, p. 68
- ↑ Metcalf 2016, 284. o.
- ↑ a b c Rezakhani 2013, 771. o.
- ↑ a b Curtis 2012, 71. o.
- ↑ Curtis 2016, 184. o.
- ↑ Curtis 2012, 76–77. o.
- ↑ Boyce 1984, 82. o.
- ↑ Bigwood 2004, 60. o.
- ↑ Dąbrowa 2017, 175–176. o.
- ↑ a b Strugnell 2008, 284–285. o.
- ↑ Pourshariati 2017.
- ↑ Olbrycht 2014, 94–96. o.
- ↑ Kia 2016, p. 199; Dąbrowa 2012, p. 174
Irodalom
[szerkesztés]- Cassius Dio: Róma története (angolul)
- Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
- Cambridge History of Iran, vol 3a, The Political History of Iran Under the Arsacids, pp 21–99
- Bigwood, J. M. (2004). „Queen Mousa, Mother and Wife(?) of King Phraatakes of Parthia: A Re-evaluation of the Evidence”. Journal of the Classical Association of Canada 4 (1), 35–70. o, Kiadó: Project Muse. DOI:10.1353/mou.2004.0027.
- (2008. november 5.) „Some Parthian Queens in Greek and Babylonian Documents”. Iranica Antiqua 43, 235–274. o. DOI:10.2143/IA.43.0.2024050.
- Boyce, Mary. Zoroastrians: Their Religious Beliefs and Practices. Psychology Press, 1–252. o. (1984). ISBN 9780415239028
- A History of Zoroastrianism, Zoroastrianism under Macedonian and Roman Rule. Leiden: Brill (1991. november 5.). ISBN 978-9004293915
- Encyclopædia Iranica: Women In Pre-Islamic Persia, New York 2000
- Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 978-0-415-32089-4
- Bringmann, Klaus. A History of the Roman Republic (angol nyelven) ford.: W. J. Smyth:. Cambridge: Polity Press (2007). ISBN 978-0-7456-3371-8
- Burstein, Stanley M. (2004), The Reign of Cleopatra, Westport, CT: Greenwood Press, ISBN 978-0-313-32527-4, <https://archive.org/stream/ReignOfCleopatra/Reign%20of%20cleopatra_djvu.txt>
- (2007. november 5.) „Religious Iconography on Ancient Iranian coins”. Journal of Late Antiquity, London, 413–434. o.
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2012. november 5.). „Parthian Coins: Kingship and Divine Glory”, 67–83. o.
- Curtis, Vesta Sarkhosh. Ancient Iranian Motifs and Zoroastrian Iconography, The Zoroastrian Flame Exploring Religion, History and Tradition. I.B. Tauris, 179–203. o. (2016). ISBN 9780857728159
- The Arsacid Empire, The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012. november 5.). ISBN 978-0-19-987575-7
- (2017. november 5.) „Tacitus on the Parthians”, 171–189. o.
- (2018. november 5.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925.
- Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 978-1-55786-860-2.
- The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes]. ABC-CLIO (2016. november 5.). ISBN 978-1610693912
- Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: Eastern Perspectives", The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 978-1-887829-18-2
- The Oxford Handbook of Greek and Roman Coinage. Oxford: Oxford University Press (2016. november 5.). ISBN 9780199372188
- (2014. november 5.) „The Genealogy of Artabanos II (AD 8/9–39/40), King of Parthia”, 92–97. o.
- Dynastic Connections in the Arsacid Empire and the Origins of the House of Sāsān, The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books (2016. november 5.). ISBN 9781785702082
- Pourshariati, Parvaneh. Kārin, Encyclopædia Iranica, online edition (2017)
- Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. november 5.). ISBN 978-0199733309
- Richardson, J.S.. Augustan Rome 44 BC to AD 14: The Restoration of the Republic and the Establishment of the Empire. Edinburgh University Press (2012). ISBN 978-0-7486-1954-2
- Roller, Duane W. (2010), Cleopatra: A Biography, Oxford: Oxford University Press, ISBN 978-0-19-536553-5, <https://books.google.com/books?id=EZo6DwAAQBAJ>
- Zoroastrianism in Armenia. Harvard University Press (1987. november 5.). ISBN 978-0674968509
- Schippmann, K.. Arsacids ii. The Arsacid Dynasty, Encyclopædia Iranica, online edition, Vol. II, Fasc. 5, 525–536. o. (1986)
- Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopædia Iranica, online edition (2005)
- Strugnell, Emma (2006), "Ventidius' Parthian War: Rome's Forgotten Eastern Triumph", Acta Antiqua 46 (3): 239–252, DOI 10.1556/AAnt.46.2006.3.3
- (2008. november 5.) „Thea Musa, Roman Queen of Parthia”. Iranica Antiqua 43, 275–298. o. DOI:10.2143/IA.43.0.2024051.
- Widengren, G.. Antiochus of Commagene, Encyclopædia Iranica, online edition, Vol. II, Fasc. 2, 135–136. o. (1986)
Further reading
[szerkesztés]- (2007. november 5.) „The Parthian Kingship”, 123–134. o.
- Dąbrowa, Edward (2010. november 5.). „Arsakes Epiphanes. Were the Arsacids Deities "Revealed"?”, 223–231. o.
- Dąbrowa, Edward (2013. november 5.). „The Parthian Aristocracy: Its Social Position and Political Activity”, 53–62. o.
- Marciak, Michał. Sophene, Gordyene, and Adiabene: Three Regna Minora of Northern Mesopotamia Between East and West. BRILL (2017. november 5.). ISBN 9789004350724
- Olbrycht, Marek Jan (1997. november 5.). „Parthian King's tiara - Numismatic evidence and some aspects of Arsacid political ideology” 2, 27–61. o.
- Olbrycht, Marek Jan (2015. november 5.). „Arsacid Iran and the nomads of Central Asia – Ways of cultural transfer”, 333–390. o.
- Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Phraates IV című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
| Előző uralkodó: XV. Arsak |
Következő uralkodó: V. Phraatész |
