Ugrás a tartalomhoz

Athaulf nyugati gót király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(III. Athaulf nyugati gót király szócikkből átirányítva)
Athaulf

Nyugati gót király
Uralkodási ideje
410 415
ElődjeI. Alarik
UtódjaSigerich
Életrajzi adatok
UralkodóházBalthingok
Született372 vagy 374
Pannonia[2]
Elhunyt415. augusztus 15. (40-43 évesen)
Barcelona[1]
Édesapjanem ismert
Édesanyjanem ismert
Testvére(i)Anonyma
HázastársaGalla Placidia
GyermekeiTheodosius
A Wikimédia Commons tartalmaz Athaulf témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Athaulf, más írásmóddal Ataulf, Athavulf, Atawulf (372?[3]415. augusztus 15.) nyugati gót király 410-től haláláig.

Hatalomra kerülése

[szerkesztés]

Elődje és sógora,[4] Alarich Róma második megtámadásakor az ellencsászárrá tett Priscus Attalus segítségével a palotaőrség parancsnokává választatta Athaulfot, akit Alarich halála után a gótok új királyukul választottak, aki a Balt-nemzetségből származott, akárcsak elődje.[5] Athaulf gót-hun és alán fegyvereseivel jelen volt Róma harmadik megtámadásánál és kifosztásánál, valamint Alarich halálánál is, mely akkor következett be, amikor éppen át akartak kelni Szicíliába és Afrikába, hogy gabonát szerezzenek.[5] Egy vihar tönkretette a hajókat, ezért az új király lemondott a tengeri átkelés tervéről.[5]

Észak felé indult, áthaladt Torinón és eljutott a Rhone deltájánál fekvő Arles városáig, majd a tengerparton vonult tovább Barcelona felé.[5] A Pireneusokon át 412-ben elérte Toulouse-t, mely város a nyugati gót királyság első fővárosa lett.[5] Bár Honorius császár minden tárgyalást elutasított Alarichhal, Athaulffal hajlandó volt egyezkedni.[5] Kinevezte hadvezérré, és Galliába és Hispániába küldte, hogy a barbárok ellen hadakozzon.[5] Galliában ekkor már csak a burgundok éltek, mivel a vandálok Andalúziába, az alánok Luzitániába, a svévek pedig Galiciába húzódtak.[5] Athaulf nagyjából Dél-Gallia provinciát foglalta el, a Rhone és a Garonne, valamint a Pireneusok közti területet.[5]

Házassága

[szerkesztés]

Athaulf 414-ben Narbonne-ban feleségül vette Galla Placidiát, Theodosius lányát és Honorius húgát.[5] Galla Placidia igen szép és művelt volt és a gótok nagy becsben tartották.[5] A korabeli szerzők írásai alapján valószínűsíthető, hogy házasságuk nem kényszerből köttetett, hanem szerelmi házasság volt.[5] Ezek a szerzők Athaulfot is igen szép, intelligens gondolkodású férfinak írják le.[5] Orosius részletesen leírta az esküvőt: Athaulf római ruhát öltött, Galla Placidia a főhelynek számító császári ágyon ült és ötven fiatal rabszolga hordta elé a nászajándékokat: ötven aranytálat, amik a Róma kifosztásából származó arannyal és drágakövekkel voltak tele.[5] Mindeközben az Alarich által választott, majd trónjától megfosztott volt ellencsászár, Attalus nászdalokat énekelt.[6]

Az akkori római császárok nem ellenezték a császári ház és a barbárok közötti házassági kapcsolatot, feltéve, ha a barbár előkelő ranggal és megfelelő kultúrával rendelkezett.[7] Azonban Athaulf és Galla Placidia esküvője a császár engedélye nélkül ment végbe.[7] Galla Placidiát egy patricius, Constantinus szerette volna feleségül venni.[7] Amikor tudomására jutott a házasság híre, elérte, hogy a császár és a gót király szakítson egymással.[7] Athaulf válaszként újból császárrá tette Attalust.[7] Constantinus megindult seregével Narbonne ellen, Attalust elfogták , Ravennába vitték, ahol a triumfuson gúnyolódtak rajta, majd a Lipari-szigetekre száműzték.[7]

Halála

[szerkesztés]
Athaulf szobra Madridban. Felipe de Castro alkotása, 1750-53

Athaulf ezután Hispániába ment, ahol a vandálokkal háborúzott "kincseit és a harcra nem alkalmas népet Barcelonában hagyva".[7] 415-ben Galla Placidia fiút szült, de a gyerek hamarosan meghalt.[7] Ugyanebben az évben Athaulfot is meggyilkolták.[7] Jordanes így ír erről: "a vandálokkal sokáig hadakozván, a harmadik évben, miután Galliát és Hispániát meghódította, Euervulf kardjától meghalt, aki ágyékát átdöfte, minthogy termetén gúnyolódni szokott".[7] Egy domesticusa, azaz magánhadseregének katonája ölte meg ágyékon szúrva, mivel ennek előző urát a király megölette.[7] Az ilyesfajta hűséggyilkosságok abban a korban igen gyakoriak voltak.[7] A merénylet elkövetésében szerepe volt annak a Sarusnak, aki Alarich és Athaulf ellensége volt, mivel ő védte Ravennát, Honorius császár lakhelyét.[7] Sarus egyben fivére volt annak a Sigerichnek, aki Athaulf halála után a gótok királya lett.[7]

Politikája

[szerkesztés]

Athaulf az a barbár király volt, aki csodálta a római kultúrát, azonban a gótok egy radikális csoportja ellenezte a Rómával szembeni békés politikát.[7] Orosius azt írta politikai elképzeléseiről, hogy "Erősen törekedett arra, hogy a római név eltörlésével az egész római területet gót birtokká tegye, és a gótok birodalmának nevezze el, vagyis Gothia legyen az, ami azelőtt Róma volt, és maga Athaulf az, aki azelőtt Caesar Augustus. Miután azonban többrendbeli tapasztalata bebizonyította, hogy sem a gótok nem élhetnek a római törvények alatt, sem az államban nem függeszthetők fel a törvények, amelyek nélkül nem állam az állam, úgy határozott, személyes dicsőségét abban keresi, hogy gót erőkkel helyreállítja és gyarapítja a római tekintélyt, és így az utókor előtt Róma helyreállítójaként (restituor orbis Romani) szerepel, ha már nem lehetett Róma újjászervezője. Ezért tartózkodik a háborútól, ezért törekszik a békére, különösen, mivel felesége, Placidia rábeszéléssel és tanácsaival jó elhatározásokra indítja."[7]

Halálakor a nyugati gót királyság majdnem egész Hispániát és Gallia kétharmadát magában foglalta, és területe utódai alatt még tovább nőtt.[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Athaulf König der Westgoten (410-415) (német nyelven). Genealogie Mittelalter. [2007. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  2. Diccionario biográfico español (spanyol nyelven). Royal Academy of History, 2011
  3. España 04 (364/534) (spanyol nyelven). REYES Y REINOS GENEALOGIAS. (Hozzáférés: 2007. február 21.)
  4. Visigoths (angol nyelven). History Department Home Ian Mladjov's Resources. (Hozzáférés: 2010. november 2.)[halott link]
  5. a b c d e f g h i j k l m n Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 13. oldal
  6. Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 13–14. oldal
  7. a b c d e f g h i j k l m n o p Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 14. oldal
  8. Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 15. oldal

Források

[szerkesztés]


Előző uralkodó:
I. Alarik
Következő uralkodó:
Sigerich
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap