Nemanjics István szerb király
| II. István | |
 | |
| Elsőnekkoronázott István | |
| Szerbia fejedelme | |
| Uralkodási ideje | |
| 1196 – 1217 | |
| Elődje | I. István |
| Utódja | nem volt |
| Szerbia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1217 – 1228 | |
| Koronázása | 1217 |
| Elődje | nem volt |
| Utódja | István Radoszláv |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Nemanjić-dinasztia |
| Született | 1167 nem ismert |
| Elhunyt | 1228. szeptember 24. nem ismert |
| Nyughelye | Morača kolostor, Morača völgy |
| Édesapja | I. István |
| Édesanyja | Anna |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. István témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
II. István vagy Elsőnekkoronázott Szent István (szerbül: Стефан II Немањић/Стефан Првовенчани), (1167[1] – 1228. szeptember 24.), szerb fejedelem 1196-tól, király 1217-től haláláig.
I. István fiaként született, Angelosz Izsák bizánci császár leányát vette nőül[2] s elnyerte az "sebastokrator" (önmaga jogán uralkodó) címet.[2] Édesapja kezéből vehette át a hatalmat,[3] méghozzá másodszülöttként.[3] I. István döntésének hátteréről nem szól a krónika,[3] annyit tudni csupán, hogy legidősebb fiát, Vukánt, hangzatos címmel és jelentős földbirtokkal kárpótolta,[3] s ugyanakkor öccsével szembeni engedelmességre intette.[3] II. István uralkodása kezdetén, házassága révén, teljes mértékben élvezte Bizánc pártfogását,[3] később pedig, amikor házassága felbomlott, a bizánci pártfogás már jócskán veszített jelentőségéből.[3] Talán ezzel magyarázható, hogy szinte alig tanúsított ellenállást, amikor bátyja, Vukán felkérésére[2][3] Imre magyar király 1202-ben megtámadta Szerbiát,[3] megfosztotta Istvánt a tróntól,[3] és száműzetésbe kényszerítette,[3] Vukán ültetve a helyébe.[3][a 1] Istvánnak azonban 1204 végén vagy 1205-ben sikerült visszaszereznie hatalmát[3] és 1216-ban végleg birtokba vette Zétát, Vukánnak a birtokát.[2]
Közvetlenül azután, hogy negyedik hadjáratukban a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és megdöntötték a Bizánci Császárságot, az új vallási erőviszonyoknak megfelelően[3] István III. Honoriusz pápa támogatását keresve a latin szertartáshoz csatlakozott;[2] cserébe Róma teljesítette kérését, és a pápai legátus "Szerbia, Diokletia, Travunija, Dalmácia és Chum" királyává koronázta[2] 1217-ben.[3] Így ő a szerbek első koronás királya,[4] a szerb források többnyire így is emlegetik: Stefan Provenčani[4] (Elsőnekkoronázott István[4]). Ezzel nagyjából véget is ért a katolicizmussal való kapcsolata, mert részben alattvalói tiltakozása,[4] részben fivére, Szent Száva nyomására[4] a továbbiakban ismét a görögkeleti egyházat részesítette előnyben.[4]
Szávával – az első szerb érsek – megírták édesapjuk életét.[2] Száva – hogy bátyja legitimitását a Keleti rítusú szerbség előtt bizonyítsa – a bizánci császártól kapott koronával megkoronázta Istvánt.[2] Az érseki székhely Zsica lett,[2] és István elrendelte, hogy ezentúl a koronázásoknak ott kell történniük.[2]
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Ettől kezdve szerepel Szerbia neve a magyar felségterületek között. (Déli szomszédaink története, 25. o.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Az ukrán wikipédia adata [1].
- ↑ a b c d e f g h i j Petr Čornej, Ivana Čornejová, Pavel Hrochová, Jan P. Kučera, Jan Kumpera, Vratislav Vaníček, Vít Vlnas: Európa uralkodói. Ford. Tamáska Péter. Budapest: MÆCENAS Könyvkiadó. 1999. = Maecenas Történelem Könyvek, ISBN 9636450536, ISBN 9632030176 110. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363 25. oldal
- ↑ a b c d e f Déli szomszédaink törtenete, 26. oldal
Lásd még
[szerkesztés]
| Előző uralkodó: I. István |
Következő uralkodó: önmaga királyként |
| Előző uralkodó: önmaga fejedelemként |
Következő uralkodó: Radoszláv István |