I. Vologaészész pártus király
| I. Vologaészész | |
,_Seleucia_mint.jpg) | |
| I. Vologaészész arcképe a tetradrachmáján | |
| A Pártus Birodalom királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 51 – 78 | |
| Elődje | II. Vonónész |
| Utódja | II. Pakórosz |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Arszakidák |
| Elhunyt | 78 |
| Édesapja | II. Vonónész |
| Édesanyja | "görög ágyas" |
| Testvére(i) | XXV. Arsak pártus király |
| Gyermekei | III. Artabanosz II. Vardanész II. Vologaészész II. Pakórosz |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Vologaészész témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. Vologaészész (pártus nyelven: 𐭅𐭋𐭂𐭔 Walagaš) a Pártus Birodalom királya 51-től 78-ig.
Származása
[szerkesztés]Vologaészész az Arszakida-dinasztiából származó II. Vonónész fia volt, aki a vazallus médeket kormányozta, majd hamarosan bekövetkező haláláig a Pártus Birodalom trónjára került.[1] Neve a pártus Walagaš (𐭅𐭋𐭂𐭔) görögös alakja, az újperzsában Balāsh, a középperzsában Wardākhsh formában ismert. Anyja Tacitus szerint egy görög ágyas volt.[2]
Uralkodása
[szerkesztés]
Apja néhány hónapos uralkodást követően halt meg i. sz. 51-ben és a trónon Vologaészész követte.[1] II. Artabanosz (uralkodott 12-38/41 között) politikáját követve igyekezett megerősíteni a pártus pozíciókat a nyugati ütközőállamokban, amelyek helyzete már több alkalommal váltott ki háborút a rómaiakkal.[3][4] Média Atropaténét bátyjára, Pakóroszra bízta, míg a kényesebb helyzetben lévő Örményország trónjára egy 53-as gyors hadjárattal öccsét, Tiridatészt ültette.[5]
Vologaészész indokoltnak gondolta a beavatkozását, miután az Örményországot érintő római-pártus egyezményt felborította az örmény trónt bitorló ibériai Rhadamisztosz esete. [1] A téli készlethiány és a seregét tizedelő járvány miatt ki kellett vonnia csapatait Örményországból, mire Rhadamisztosz visszatért és szigorúan megbüntette azokat, akiket árulónak tartott. A helybeliek hamar fellázadtak és visszahívták a pártusokat, hogy ismét Tiridatészt helyezzék az ország élére.[6] Rhadamisztosz visszatért Ibériába, ahol apja, a király ellene irányuló összeesküvése miatt kivégeztette.[7]
A római háború
[szerkesztés]
Az 54-ben trónra kerülő Nero császár nem tűrte, hogy a pártusok elragadják a korábban római érdekszférában lévő Örményországot és tehetséges hadvezérét, Corbulót küldte a helyzet rendezésére.[8] Vologaészész nem tudott segíteni öccsén, mert előbb fia, II. Vardanész lázadt fel, utána pedig a keleti Hürkania tartományban került sor felkelésre.[9] Tiridatész 58-ban portyázó csapatokkal dúlta a római határprovinciákat, amire Corbulo ugyanazzal a taktikával válaszolt[8][10] és felszólította a vazallus Kommagéné és Ibéria királyait, valamint a kaukázusi hegyi törzseket, hogy ők is törjenek be örmény területre.[8]
Az örmények római és pártus pártra oszlottak, bár általánosságban jobban kedvelték a toleránsabb, kultúrájukhoz közelebb álló pártus uralmat.[8] Corbulo elfoglalta és elpusztította az örmény fővárost, Artaxatát.[11][12] 59-ben megszállta a déli Tigranokertet, ahol áttelelt.[13] Tiridatész ezt kihasználva északon törte be, Atropaténé felől, de a következő év tavaszán a rómaiak kiűzték.[13]
Nero egy kappadókiai herceget, VI. Tigranészt ültette az örmény trónra, aki bízva a védelmére rendelt római erőkben, 61-ben betámadott a pártus vazallus Adiabénébe.[13][14] Az itteni király, Monobazosz Vologaészész elé járult és az egész udvar előtt elpanaszolta, hogy a nagykirály nem védi meg alattvalóit.[15]
Tekintélyének megőrzése érdekében Vologaészésznek cselekednie kellett.[15] Kihirdette Tiridatész támogatását - fejére királyi diadémot helyezett - és egy bizonyos Monaészész vezetésével sereget küldött Örményországba, amelyben szolgált egy adiabénéi egység is.[16] Monaészész 62-ben ostrom alá vette Tigranokertet,[13][14] ám a város erős falakkal rendelkezett és két légió is védte. A pártusok hiába rohamozták a falakat, visszaverték őket, az adiabénéiek pedig különösen súlyos veszteségeket szenvedtek.[13]
Corbulo ekkor követet küldött a határközeli Niszibiszben táborozó Vologaészészhez. A rosszul haladó ostrom miatt a pártus király engedett a totális háborúval fenyegetőző rómaiaknak és kivonta Monaészész csapatait Örményországból.[17] Ugyanakkor a római légiók is távoztak az országból ami miatt Rómában megvádolták Corbulót, hogy titkos megállapodást kötött Vologaészésszel.[18] Mindenesetre formálisan fegyverszünetet kötöttek és pártus követség érkezett Nero császárhoz. A tárgyalások nem vezettek eredményre és a harcok kiújultak.[19]
Róma Lucius Caesennius Paetus kappadókiai kormányzót küldte, hogy szállja meg Örményországot.[20][21] Paetus azonban tehetségtelen hadvezér volt és rhandeiai csatában megalázó vereséget szenvedett, elveszítve két légiót (a XII Fulminatát és a IV Scythicát). Corbulo visszakapta a parancsnokságot és a következő évben bevonult Meliténébe, majd Örményországba, útközben leváltva a pártusszimpátiával gyanúsítható kormányzókat. Rhandeiában aztán békét kötött Tiridatésszel: az örmény király bevonult a római táborba és arany diadémját levéve a fejéről azt Neró szobrának lábához helyezte, jelezve hogy csak a császártól kaphatja vissza.[22] Kompromisszum született, a pártus Tiridatész Róma vazallusává vált aki Nerótól kapta koronáját. Örményországban római csapatokat hagytak és megállapodtak Artaxata újjáépítéséről. Corbulo keleten hagyta a vejét, Lucius Annius Vinicianust, maga pedig elkísérte Rómába Tiridatészt, hogy egyúttal bizonyítsa Nero iránti hűségét.[20]
Tiridatész római látogatását követően Nero több alkalommal is meghívta Vologaészészt, ő azonban elhárította a megtiszteltetést: "Sokkal könnyebb neked átkelni egy ekkora vízen, mint nekem. Ennekokáért akkor találkozhatunk majd, ha eljössz Ázsiába."[23]
Vologaészész elégedett volt a megállapodással és később is tiszteletben tartotta Nero emlékét.[24] Vespasianusszal is jó kapcsolatokat ápolt, 40 ezer lovas íjászt ajánlott fel neki a Vitellius elleni háborúhoz.[25] Röviddel később azonban, amikor az alánok átkeltek a Kaukázuson és betörtek Atropaténébe, hiába kért segítséget a római császártól.[26] Az alánok rablott zsákmányukkal visszavonulhattak hazájukba.[27]
Pénzek, kereskedelem
[szerkesztés]
Vologaészész idejében jelennek meg először a pártus nyelvű, pártus írással írt szövegek a pénzeken.[28] Emellett a - gyakran alig olvasható - görög vagy görög betűs szöveg egészen a birodalom összeomlásáig megmarad az érméken.[29] Ezüst tetradrachmáinak hátoldalán egy iráni istennő (Anahita vagy Asi) keni fel őt királlyá.[30] Mindkét istennő az uralkodó égi dicsőségét (hvarenah) jelképezi.[30]
Akárcsak elődje, II. Artabanosz, Vologaészész is igyekezett kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni Kelet-Ázsiával, Indiával és a Mediterráneummal is.[31] Tervei szerint köztes hatalomként lefölözhette a nagy távolságú kereskedelmi utak hasznát.[31] Ennek érdekében követeket küldött a kínai Han-dinasztiához.[32] Igyekezett megtörni a szeleukeiai görög kereskedők monopóliumát és a város közelében megalapította a rivális Valasabadot.[33]
I. Vologaészész i. sz. 78-ban halt meg, és fia, II. Pakórosz követte a trónon. Az Arszakida-dinasztia tőle fakadó Vologaészida ága uralta a Pártus Birodalmat egészen annak 224-es bukásáig.[34]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Gregoratti 2018, 1. o.
- ↑ Bivar 1983, 79. o.
- ↑ Dąbrowa 2007, 125. o.
- ↑ Dąbrowa 2012, 175. o.
- ↑ Dąbrowa 2007, p. 125; Dąbrowa 2010, p. 34; Schippmann 1987, pp. 221–224
- ↑ Bivar 1983, pp. 79–80; Dąbrowa 2010, p. 35
- ↑ Tacitus, The Annals 13.37.
- ↑ a b c d Bivar 1983, 81. o.
- ↑ Bivar 1983, 81–83. o.
- ↑ Dąbrowa 2017, 181–182. o.
- ↑ Dąbrowa 2017, 182. o.
- ↑ Bivar 1983, 82. o.
- ↑ a b c d e Bivar 1983, 83. o.
- ↑ a b Marciak 2017, 360. o.
- ↑ a b Gregoratti 2017, 132. o.
- ↑ Tacitus, The Annals 15.2.
- ↑ Tacitus, The Annals 15.5.
- ↑ Tacitus, The Annals 15.6.
- ↑ Tacitus, The Annals 15.7.
- ↑ a b Smith, William. Corbulo, Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology, 851. o. (1867)
- ↑ Tacitus, Annals, 15.1–6,Dio Cassius, 62.20
- ↑ The Penny Cyclopædia of the Society for the Diffusion of Useful Knowledge. Great Britain: Society for the Diffusion of Useful Knowledge, 496. o. (1842)
- ↑ Cassius, Dio. Dio's Rome Vol. 5. Kessinger Publishing, 36. o. (2004). ISBN 1-4191-1613-4
- ↑ Suetonius Nero, p. 57
- ↑ Si Sheppard (2013). Osprey: The Jewish Revolt AD 66–74, p. 31. ISBN 978-1-78096-183-5.
- ↑ VOLOGAESES Encycpaedia Britannica, 1911
- ↑ Josephus, Jewish Wars 7.8.4
- ↑ Garthwaite 2005, pp. 80–81
- ↑ Schlumberger 1983, p. 1030
- ↑ a b Curtis 2016, 183. o.
- ↑ a b Gregoratti 2017, 131. o.
- ↑ Gregoratti 2017, 131–132. o.
- ↑ Gregoratti 2014, 56–57. o.
- ↑ Olbrycht 2016, 24. o.
Irodalom
[szerkesztés]- Tacitus, Évkönyvek
- Alemany, Agustí. Sources on the Alans: A Critical Compilation. BRILL (2000). ISBN 9789004114425
- Chaumont, M. L. (1986). "Armenia and Iran ii. The pre-Islamic period". Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 4. pp. 418–438.
- Chaumont, M. L.. Armenia and Iran ii. The pre-Islamic period, Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 4, 418–438. o. (1986)
- Balāš, Encyclopaedia Iranica, Vol. III, Fasc. 6, 574–580. o. (1988)
- (2024. december 7.) „Religious iconography on ancient Iranian coins”. Journal of Late Antiquity, London, 413–434. o.
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2007b), "The Iranian Revival in the Parthian Period", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart, The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 7–25, ISBN 978-1-84511-406-0.
- Curtis, Vesta Sarkhosh. Parthian coins: Kingship and Divine Glory, The Parthian Empire and its Religions. Computus Druck Satz & Verlag, 67–83. o. (2012. december 7.). ISBN 9783940598134
- Curtis, Vesta Sarkhosh. Ancient Iranian Motifs and Zoroastrian Iconography, The Zoroastrian Flame Exploring Religion, History and Tradition. I.B. Tauris, 179–203. o. (2016). ISBN 9780857728159
- (2007. december 7.) „The Parthian Kingship”. History of the Ancient Near East / Monographs XI, 123–134. o.
- (2010. december 7.) „The Arsacids and their State” XI, 21–52. o.
- The Arsacid Empire, The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012. december 7.). ISBN 978-0-19-987575-7
- Dąbrowa, Edward (2013. december 7.). „The Parthian Aristocracy: its Social Position and Political Activity”. Parthica 15, 53–62. o.
- (2017. december 7.) „Tacitus on the Parthians”, 171–189. o.
- (2018. december 7.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925.
- Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 978-1-55786-860-2
- (2014. december 7.) „The Parthian Empire: Romans, Jews, Nomads, and Chinese on the Silk Road”. Journal of Late Antiquity, London, 43–70. o.
- Gregoratti, Leonardo. The Arsacid Empire, King of the Seven Climes: A History of the Ancient Iranian World (3000 BCE - 651 CE). UCI Jordan Center for Persian Studies, 1–236. o. (2017. december 7.). ISBN 9780692864401
- Vologases I, The Encyclopedia of Ancient History. Leiden: John Wiley & Sons (2018. december 7.)
- The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes]. ABC-CLIO (2016. december 7.). ISBN 978-1610693912
- Marciak, Michał. Sophene, Gordyene, and Adiabene: Three Regna Minora of Northern Mesopotamia Between East and West. BRILL (2017. december 7.). ISBN 9789004350724
- Olbrycht, Marek Jan (1997. december 7.). „Parthian King's tiara - Numismatic evidence and some aspects of Arsacid political ideology”. Notae Numismaticae 2, 27–61. o.
- Olbrycht, Marek Jan (2013. december 7.). „Vologases I and Pakoros II in Parthia” 7, 280–286. o.
- Olbrycht, Marek Jan. Arsacid Iran and the nomads of Central Asia – Ways of cultural transfer, Complexity of Interaction along the Eurasian Steppe Zone in the First Millenium CE, Bonn Contributions to Asian Archaeology, 333–390. o. (2015. december 7.)
- Dynastic Connections in the Arsacid Empire and the Origins of the House of Sāsān, The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books (2016. december 7.). ISBN 9781785702082
- Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. december 7.). ISBN 978-0199733309
- Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopaedia Iranica (2005)
- Schlumberger, Daniel (1983), "Parthian Art", in Yarshater, Ehsan, Cambridge History of Iran, vol. 3, London & New York: Cambridge University Press, pp. 1027–1054, ISBN 978-0-521-20092-9.
- Schippmann, K. (1987). "Azerbaijan iii. Pre-Islamic History". Encyclopaedia Iranica, Vol. III, Fasc. 2. pp. 221–224.
- Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Vologases I of Parthia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
| Előző uralkodó: II. Vonónész |
Következő uralkodó: II. Pakórosz |
