I. Sándor-sziget
| I. Sándor-sziget | |
.jpg) | |
| Közigazgatás | |
| Ország | Antarktisz |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 0 fő |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Bellingshausen-tenger, Déli-óceán |
| Terület | 49 070 km² |
| Rang | 28. |
| Hosszúság | 390 km |
| Szélesség | 80 km |
| Legmagasabb pont | Mount Stephenson (2987 m) |
| Elhelyezkedése | |
 I. Sándor-sziget
Pozíció az Antarktisz térképén
| |
 d. sz. 71°, ny. h. 70°71.000000°S 70.000000°WKoordináták: d. sz. 71°, ny. h. 70°71.000000°S 70.000000°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Sándor-sziget témájú médiaállományokat. | |
Az I. Sándor-sziget vagy Alexander-sziget az Antarktisz legnagyobb és a Föld 28. legnagyobb szigete. A Bellingshausen-tengerben fekszik az Antarktiszi-félszigethez tartozó Palmer-föld mentén. Az utóbbitól a Marguerite-öböl és a VI. György-szoros választja el. Az I. Sándor-sziget a második legnagyobb lakatlan sziget a Devon-sziget után.
Története
[szerkesztés]
Az I. Sándor-szigetet 1821. január 28-án fedezte fel az orosz antarktiszi expedíció vezetője, Fabian Gottlieb von Bellingshausen, aki az akkor orosz uralkodóról, I. Sándor cárról adta neki a nevét. Sokáig a kontinens részének hitték, csak 1940 decemberében bizonyította be sziget voltát az Egyesült Államok Antarktiszi Programjának két tagja, Finn Ronne és Carl Eklund, akik szánnal derítették fel a területet.[1] Az 1950-es években az Egyesült Királyság létrehozott egy üzemanyagtöltő és meteorológiai állomást, Fossil Bluff-ot (vagy KG-bázist). A bázist csak néha lakja 2-4 fő.[2]
A szigetre az Egyesült Királyság a Brit antarktiszi terület részeként 1908-ban nyújtotta be igényét. Szintén igényt tart rá Chile (1940 óta) és Argentína (1942-től) is.[3] Az Antarktisz-egyezmény alapján a nemzetközi közösség egyik igényt sem ismeri el.
Földrajza
[szerkesztés]
A sziget észak-déli irányban kb. 390 km hosszú, északon 80 km, délen 240 km széles. A kontinenstől elválasztó szorost teljesen kitölti a VI. György-selfjég.[4] Területének döntő részét jég fedi, de van néhány jégmentes terület (mint az Ablation Point-masszívum) és nunatak (jégmentes hegycsúcs) is. Utóbbiak a észak-dél irányban sorakozó hegységek részei. A hegységek (mint a Colbert-, Havre-, Lassus-, Rouen-, Walton-, Sofia University-hegységek) 1000–2900 m magas csúcsai kiemelkednek az állandó jégpáncélból. Közülük a legmagasabb a Douglas Range-hez tartozó Mount Stephenson (2987 m). A vastag jégréteget alkotó gleccserek három irányba vezetik le a hó formájában hulló csapadékot: délnyugatra a Bach-selfjég, északnyugatra a Wilkins-, keletre pedig a VI. György-selfjég felé (ez utóbbit a Palmer-föld gleccserei is hizlalják).[4][5]
Az I. Sándor-sziget másik nevezetessége a déli részen elhelyezkedő Hodgson-tó. A két kilométer hosszú és 1,5 km széles tavat a jégkorszak idején még 500 m vastag jég fedte, ami mintegy 13,5 ezer éve vékonyodni kezdett és az utolsó 11 ezer évben mindössze 3–4 m vastag örök jég takarja a vízfelületet.[6][7]
Geológiailag a sziget két részre oszlik, a döntő részét kitevő nyugati fél (a teljes sziget a keleti 10–30 km-es sáv kivételével) metamorf üledékes és vulkáni kőzetek komplex együtteséből áll. Legrégebbi darabjai a perm-karbon korszakokból származnak (350–260 millió évesek).[8] A keleti sávot kb. 7 km vastag üledékes kőzet alkotja, amelyben alig találhatóak vetődések és nem ment át metamorfózison. Tengeri eredetű része ammonitesz-, belemnitesz-, kagyló-, csiga- és egyéb fosszíliákban gazdag; folyami üledékből származó részeiben pedig egy őskori erdő függőlegesen álló, akár 5,5 m magas fatörzseire bukkantak. Az itteni kőzetek a korai jura - középső kréta korokból származnak.[8]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Siple, Paul (1963). „Obituary: Carl R. Eklund, 1909-1962”. Arctic 16, 147–148. o, Kiadó: Arctic Institute of North America. [2020. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.14430/arctic3531. (Hozzáférés: 2013. január 19.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 14.)
- ↑ Alexander Island. http://www.britannica.com/ . Britannica. (Hozzáférés: 2015. január 20.)
- ↑ a b Stewart, J. (2011) Antarctic An Encyclopedia McFarland & Company Inc, New York. 1776 pp. ISBN 9780786435906.
- ↑ Smith, J.A., M.J. Bentley, D.A. Hodgson, and A.J.Cook (2007) George VI Ice Shelf: past history, present behaviour and potential mechanisms for future collapse. Antarctic Science 19(1):131–142.
- ↑ Hodgson D.A., S.J. Roberts, M.J. Bentley, J.A. Smith, J.S. Johnson, E. Verleyen, W. Vyverman, A.J. Hodson, M.J. Leng, A. Cziferszky, A.J. Fox, and D.C.W. Sanderson (2009) Exploring former subglacial Hodgson Lake, Antarctica Paper I. Quaternary Science Reviews. 28:23-24:2295–2309.
- ↑ Hodgson D.A., S.J. Roberts, M.J. Bentley, E.L. Carmichael, J.A. Smith, E. Verleyen, W. Vyverman, P. Geissler, M.J. Leng, and D.C.W. Sanderson (2009) Exploring former subglacial Hodgson Lake, Antarctica Paper II. Quaternary Science Reviews. 28:23-24:2310–2325.
- ↑ a b Macdonald, D.I.M. and P.J. Butterworth (1990) The stratigraphy, setting and hydrocarbon potential of the Mesozoic sedimentary basins of the Antarctic Peninsula. in B. John, ed., pp. 101-125. Antarctica as an exploration frontier; hydrocarbon potential, geology, and hazards. AAPG Studies in Geology. vol. 31 American Association of Petroleum Geologists, Tulsa, Oklahoma.
Fordítás
[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Alexander Island című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
