Ugrás a tartalomhoz

Horvát Banovina

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát Banovina
autonóm tartomány (bánság)
Banovina Hrvatska
1939. augusztus 24. – 1941. április 6.
Horvát Banovina címere
Horvát Banovina címere		 Horvát Banovina zászlaja
Horvát Banovina zászlaja
Általános adatok
FővárosaZágráb
Terület65456 km²
Népesség4403199[1] fő
Hivatalos nyelvekhorvát, szerb, szlovén
Vallásrómai katolikus egyház
Pénznemjugoszláv dinár
Kormányzat
UralkodóII. Péter jugoszláv király
DinasztiaKarađorđević-ház
KormányfőIvan Šubašić bán
ElődállamUtódállam
← Száva BanovinaFüggetlen Horvát Állam →
← Tengerparti Banovina
A Wikimédia Commons tartalmaz Horvát Banovina témájú médiaállományokat.

A Horvát Banovina (szerbhorvátul: Banovina Hrvatska / Бановина Хрватска) 1939 és 1941 között a Jugoszláv Királyság autonóm tartománya volt. Száva és Tengermellék Banovinák egyetlen autonóm egységgé való egyesítésével jött létre, amelybe beletartozott a Drina, Zeta, Vrbas és Duna Banovina kis része is. Fővárosa Zágráb volt, és magában foglalta a mai Horvátország nagy részét, valamint Bosznia-Hercegovina és Szerbia egy részét is. Egyetlen bánja Ivan Šubašić volt.

Előzmények

[szerkesztés]

Az 1921-es Vid-napi alkotmányban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 33 közigazgatási körzetet hozott létre, amelyek élén egy-egy, a kormány által kinevezett prefektus állt. Mind a Vid-napi alkotmány, mind pedig a közigazgatási körzetek részei voltak Nikola Pašić és Svetozar Pribićević azon tervének, hogy az új államon belül maximalizálják a szerb lakosság hatalmát.[2] Az új alkotmányt a szerb centralisták számára kedvező politikai légkörben fogadták el, mivel a horvát regionalisták úgy döntöttek, hogy tartózkodnak a parlamenti tisztségtől, míg a Jugoszláv Kommunista Párt képviselőit parlamenti szavazással kizárták.[3] A választójogi törvény 1922. júniusi módosítása tovább növelte a különbséget a szerb lakosság javára, amikor a háború előtti népszámlálási adatok alapján hoztak létre választókerületeket, lehetővé téve Szerbia számára, hogy figyelmen kívül hagyja az első világháborúban elszenvedett tömeges katonai veszteségeit.[4] Ez csak tovább fokozta a szövetségi vagy konföderációs állam híveinek a kormány iránt érzett ellenérzését, különösen a Horvát Köztársasági Parasztpárt (HRSS) Stjepan Radić körüli horvát regionalistáit ingerelte. Radićot egy szerb képviselő a parlamentben lőtte le 1928-ban, és két hónappal később meghalt. Ez a HRSS kivonulását váltotta ki a nemzetgyűlésből, Belgrád-ellenes gondolkodásmódot alakított ki Horvátországban, és végül a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság alkotmányos rendszerének összeomlásához vezetett.[5][6]

A szerb-horvát szakadék megszüntetésére és a horvátok kormánytól való távolmaradásra tett eredménytelen erőfeszítések után, beleértve a névleg semleges szlovén Anton Korošec vezette kabinetet, I. Sándor jugoszláv király közbelépett, és 1929. január 6-án létrehozta a január 6-i diktatúrát. Hogy a különböző etnikumokat egy nagyobb nemzeti identitásban egyesítsék, 1929. október 3-án az országot hivatalosan Jugoszláv Királyságnak nevezték át. Az új államnak új alkotmánya lett, mely a Vid-napi alkotmány 33 közigazgatási körzete helyett létrehozta a banovinákat. A banovinák határait a régi történelmi, regionalista vagy etnikai hovatartozás elkerülése érdekében tervezték meg, de mivel a királynak továbbra is érdeke fűződött a szerb dominancia fenntartásához, amelyből a legtöbb királyi legitimációt merítette, a kilenc banovina közül hat végül szerb többségű lett.[7][8] Így ahelyett, hogy a szerbeket és a horvátokat egy közös jugoszláv identitásba egyesítették volna, a horvátok széles körben nehezteltek a vélt szerb hegemónia ellen.[9]

A következő tíz év során a királyi diktatúra, mely megerősödött, és tekintélyelvű rendeletekkel[10] kormányzott, Milan Stojadinović 1936 és 1939 közötti miniszterelnöksége idején tetőzött. Stojadinović, aki Benito Mussolini fasiszta szimbolikáját, gesztusait és címeit vette át, arra törekedett, hogy Jugoszlávia erős embere legyen,[11] végül azonban kiesett a királyi kegyből, mert 1939 februárjában elvesztette a kisebbségi képviselők támogatását.[12] Helyét Dragiša Cvetković vette át, aki, hogy megszerezze kormányának a horvát támogatást, tárgyalásokat kezdett Radić utódjával, a horvát regionalisták élén álló Vladko Mačekkel. A róluk elnevezett kompromisszumban, a Cvetković–Maček-megállapodásban (szerbhorvátul Sporazum)[13] a központi kormány engedményt tett, hogy a kilenc banovina közül kettőt, Szávát és Tengermelléket egy horvát banovinává egyesítsék.[13][14]

Története

[szerkesztés]
A Horvát Banovina összetevői: A Száva (sötétkék) és a Tengermelléki (lila) Banovina a hozzácsatolt horvát többségű területekkel.
A Horvát Banovina vallási összetétele az 1931-es jugoszláv népszámlálás alapján.

A Cvetković–Maček-megállapodás és a Horvát Bánságról szóló, 1939. augusztus 24-i rendelet (Uredba o Banovini Hrvatskoj) alapján létrejött a Horvát Bánság.[15] A Száva és a Tengermelléki Banovina teljes területét egyesítették, és a Vrbas, Zeta, Drina és Duna banovinák egyes részeit (Brčko, Derventa, Dubrovnik, Fojnica, Gradačac, Újlak, Šid és Travnik járás) a Horvát Bánsághoz csatolták.[16] A Horvát Bánság határai részben Horvátország történelmi határai, részben az etnicitás elvének alkalmazásán alapultak, amely szerint a többségében horvát lakosságú boszniai és hercegovinai területeket a bánsághoz csatolták.[15]

A megállapodás értelmében a központi kormányzat továbbra is ellenőrizte a honvédelmet, a belbiztonságot, a külpolitikát, a kereskedelmet és a közlekedést; de egy választott Szábor és egy, a korona által kinevezett bán döntött a horvátországi belügyekről. Ironikus módon a megállapodás szította a szeparatizmust. Maček és más horvátok az autonómiát a teljes horvát függetlenség felé tett első lépésnek tekintették, ezért alkudozni kezdtek a területekről, a szerbek Cvetkovićot támadták, azzal vádolva, hogy a megállapodás nem hoz nekik visszatérést a demokráciához és az autonómiához, a muszlimok autonóm Boszniát követeltek, a szlovének és a montenegróiak pedig a föderalizmust vallották. Pál régens herceg új kormányt nevezett ki Cvetković miniszterelnökkel, Maček pedig miniszterelnök-helyettes lett, de ez kevés támogatást kapott.[17] 1940 májusában meglehetősen szabad helyhatósági választásokat tartottak a vidéki önkormányzatokban, ami azt mutatta, hogy a rossz gazdasági eredmények miatt némileg gyengült Maček és a Horvát Parasztpárt támogatottsága.

1941-ben a második világháborús tengelyhatalmak megszállták Jugoszláviát, és az elmenekült politikusok száműzetésben lévő kormányt hoztak létre Londonban. A Horvát Banovina jogilag a megszállt Jugoszláv Királyság része maradt, egészen addig, amíg a tengelyhatalmak fel nem darabolták a jugoszláv területet és vele együtt a banovinát. A Splittől Záráig és a Kotori-öböl közelében lévő tengerparti területek egy részét a fasiszta Olaszország annektálta, a többi területet pedig a Független Horvát Államhoz csatolták. Mivel a Jugoszláv Királyság a jugoszláv partizánok győzelmével egy szocialista szövetségi Jugoszláviává vált, ezen belül az egykori Horvát Banovina helyén egy új szocialista horvát szövetségi köztársáság jött létre.

Népessége

[szerkesztés]

1939-ben a Horvát Banovina lakossága 4 299 430 fő volt, amelynek háromnegyede római katolikus, egyötöde ortodox és 4 százaléka muszlim volt.[18] A banovina 116 körzetre (kotari) volt felosztva, amelyek közül 95 abszolút, 5 pedig relatív katolikus többségű volt.[18] Bár a jugoszláv homogenitási politika értelmében vallási jellegű, a népszámlálás betekintést nyújtott a banovina etnikai összetételébe is, mivel a horvátok és szlovének túlnyomórészt katolikusok, míg más etnikumok nem.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Karta Banovine Hrvatske "U korist pokreta za pismenost", naklada Klub ABC i Seljačka sloga
  2. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 34-35. o. (2001). ISBN 0333792416 „The government produced a draft constitution, following intensive consultations between Pasiç and Pribiceviç, which opted for a centralized state with a strong monarchy and a single-chamber parliament, modelled on the Serbian constitution of 1903. Their draft proposed the creation of [33] administrative districts, a balkanizing tactic intended to maximize the electoral power of the Serb vote.” 
  3. ↑ Jelavich, Barbara. Twentieth Century, History of the Balkans. Cambridge: Cambridge University Press, 150. o. (1983). ISBN 9780521274593 „After the elections the delegates of the Croatian Peasant Party met in Zagreb and decided not to participate in the assembly. As we have seen, the Communist Party was excluded by a vote of the assembly itself. A quarter of the elected representatives thus did not attend. Under these circumstances the Serbian centralists had a clear field, and the constitution, which was completed in June 1921, expressed their interests.” 
  4. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 39. o. (2001). ISBN 0333792416 „Disaffection among the non-Serb nationalities was aggravated by the amended Electoral Law of June 1922, which created electoral constituencies on the basis of pre-war census figures, so that Serbia’s huge population losses during the Great War were ignored.” 
  5. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 45. o. (2001). ISBN 0333792416 „The next day, 20 June 1928, amid familiar scenes of disorder, Raciç opened fire in the debating chamber, killing two deputies and wounding three others, among them Radiç, who died two months later, although initially he seemed to make a good recovery; sufficiently so to maintain his hostility to cooperation with the Serbs.” 
  6. ↑ Calic, Marie-Janine. A History of Yugoslavia. West Lafayette: Purdue University Press, 104. o. (2014). ISBN 9781557538383 „On the morning of 20 June 1928, Stjepan Radić appeared at the opening session of parliament. Although public confrontations in the preceding days had escalated to the point of murder threats, this consummate politician threw caution to the wind. One of the first people to speak that morning was Puniša Račić, a member of parliament for the Radical Party from Montenegro. Quite unexpectedly he found himself in a heated debate with the colleagues from the opposition. The president of the parliament was trying valiantly but unsuccessfully to restore order when Račić suddenly pulled out his pistol and shot in the direction of the Croatian Peasant Party (HSS) faction. Two members of parliament died immediately; two others were wounded. Radić, who had been shot in the stomach, died in August of complications. The assassination marked the tragic culmination of the domestic crisis that had been fatefully escalating since 1927. It turned Radić into a martyr, welded together Croat national politics, and provided the Peasant Party with enormous political capital. However, Yugoslav democracy had shattered, and the king declared a state of emergency.” 
  7. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 53. o. (2001). ISBN 0333792416 
  8. ↑ Calic, Marie-Janine. A History of Yugoslavia. West Lafayette: Purdue University Press, 104. o. (2014). ISBN 9781557538383 
  9. ↑ Djilas, Alexis. The Contested Country: Yugoslav Unity and Communist Revolution, 1919-1953. London: Harvard University Press, 81. o. (1991). ISBN 0674166981 „Although some supporters of the dictatorship were genuine Yugoslavists, including, as some evidence suggests, the king himself, Croats inevitably considered the dictatorship as thinly disguised "Serbian hegemony." Indeed, the dictatorship was bitterly resented in Croatia. Instead of dissolving traditional Croatian nationalism, the dictatorship strengthened the extremists.” 
  10. ↑ Calic, Marie-Janine. A History of Yugoslavia. West Lafayette: Purdue University Press, 105. o. (2014). ISBN 9781557538383 „During the royal dictatorship, the country’s unity became its chief priority. King Alexander juxtaposed “tribalism” with Yugoslav “nationalism” in order to overcome internal divisions of different kinds. The regime used draconian royal decrees and the state’s security apparatus to implement national and state unity by dictatorial means. Basic civil rights such as freedom of expression and freedom of association were suspended.” 
  11. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 65. o. (2001). ISBN 0333792416 „Stojadinoviç developed a marked taste for the fascist trappings of power. After meeting with Mussolini, in December 1937, he adopted a version of the Roman salute and took to styling himself ‘Leader’ of his followers, though not, he said with characteristic equivocation when confronted by Prince Pavle about it, with any wish to emulate the Duce, to whom he had said exactly the opposite. Stojadinoviç aspired to be Yugoslavia’s strong man, and because of it he ended up an Axis stooge.” 
  12. ↑ Benson, Leslie. Yugoslavia: A Concise History. Hampshire: palgrave macmillan, 66. o. (2001). ISBN 0333792416 „Stojadinoviç formed a second administration, but at the beginning of February 1939 his Slovene and Muslim ministerial colleagues, together with Dragisa Cvetkoviç, a Serb, resigned, stating as their reason the government’s intransigence over the Croat problem. Stojadinoviç’s position was now untenable[.]” 
  13. ↑ a b Calic, Marie-Janine. A History of Yugoslavia. West Lafayette: Purdue University Press, 120. o. (2014). ISBN 9781557538383 
  14. ↑ Djilas, Alexis. The Contested Country: Yugoslav Unity and Communist Revolution, 1919-1953. London: Harvard University Press (1991). ISBN 0674166981 
  15. ↑ a b Croatian History Museum[halott link]
  16. ↑ Uredba o banovini Hrvatskoj
  17. ↑ The Sporazum, Tripartitate Pact, and Outbreak of World War II
  18. ↑ a b Velikonja (2003), p. 146

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Banovina of Croatia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Horvát_Banovina&oldid=27580571”