Ugrás a tartalomhoz

Hetven tanítvány

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rosztovi Szent Dimitrij (16511709), a hetvenes lista elkészítője

A hetven tanítványról vagy hetvenekről az Újszövetség Lukács evangéliumában (Luk 10:1-24) esik szó, mint akik el lettek küldve a világ különböző égtájaira hirdetni Jézus igéjét. Maga az Újszövetség nem nevezi meg a hetveneket (szemben a tizenkét apostollal), azonban az egyházi, főképpen az ortodox egyházi hagyomány kisebb-nagyobb eltérésekkel napjainkig fenntartotta neveket. Az első lista Római Szent Hippolütosz (~170235) neve alatt ismeretes. Szent Hippolütosz Szent Iréneusz (~115203) tanítványa volt, aki viszont Szent Polikárp (~70155) követőjeként ismert. Polikárp a hagyomány szerint az apostolok közül legtovább élő Szent János apostoltól hallotta a keresztény tanításokat.

Később Türoszi Szent Dorotheosz (~255362) jegyzett le egy ilyen listát, mely később hatott a 7. századi bizánci Chronicon Paschale (krónika) névsorára.

A különböző listákat az orosz Rosztovi Szent Dimitrij (16511709) vetette egybe egymással, és megpróbálta kijavítani a listák közti eltéréseket, hibákat. Az ő műve elfogadott hivatalosan ma a keleti egyházban.

Megjegyzés: a keleti egyházi hagyomány következetesen apostoloknak tekinti a hetven tanítványt is, és közös ünnepüket január 4-én üli. A megnevezés pedig időnként – egyházi hagyománytól függően – hetvenként tanítvány.

A Bibliai szövegrész

[szerkesztés]
1. Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala. 2. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. 3. Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4 Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek. 5. Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! 6. És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza. 7. Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról-házra. 8. És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit előtökbe adnak: 9. És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10. Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok: 11. Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. 12. Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tűrhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé. 13. Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lőnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna. 14. Hanem Tírusnak és Sídonnak tűrhetőbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek. 15. És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni. 16. A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött. 17. Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által! 18. Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. 19. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. 20. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. 21. Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted. 22. Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni. 23. És a tanítványokhoz fordulván, monda ő magoknak: Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok. 24. Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.
– Lukács evangéliuma 10:1-24 (Károli-féle fordítás)[1]

A hetven tanítvány (apostol) listája

[szerkesztés]

A hetven tanítvány a katolikus hagyomány alapján:

N
Név
Tisztség
Ünnepnap
Bibliai hivatkozás
[1.] Jakab
Jeruzsálem püspöke
október 23.
Mát 13:55; Gal 1:18-19
[2.] Márk evangélista
Alexandria püspöke
április 25.
Csel 0:12; 1 Pét 5:13; Kol 4:10; Filem 24
[3.] Lukács evangélista
október 18.
Kol 4:14
[4.] Kleopasz
Jeruzsálem püspöke
október 30.
Luk 24:18
[5.] Simeon
Jeruzsálem püspöke
április 27.
Mát 13:55
[6.] Barnabás
Milánó püspöke
június 11.
Csel 4:36, 9:27; 1Kor 9:6; Gal. 2:1; Kol 4:10
[7.] Jusztusz
Eleutheropolisz püspöke
október 30.
Csel 1:23; Kol 4:11
[8.] Thaddeosz
augusztus 21.
[9.] Ananiasz
október 1.
Csel 9:10,17; 22:12
[10.] István
az első keresztény vértanú
december 27.
Csel 6:5
[11.] Fülöp
Trallesz püspöke
október 11.
Csel 8:6, 26-40
[12.] Prokhorosz
Nikomédia püspöke
július 28.
Csel 6:5
[13.] Nikánor
december 28.
Csel 6:5
[14.] Timon
Bosztra püspöke
július 28.
Csel 6:5
[15.] Permenasz
Szoli püspöke
július 28.
Csel 6:5
[16.] Timótheosz
Epheszosz püspöke
január 22.
Csel 16:1
[17.] Titusz
Kréta püspöke
augusztus 25.
2Kor 2:13
[18.] Philemon
Gáza püspöke
november 22.
Filem 1
[19.] Oneszimosz
Büzantion püspöke
február 15.
Kol 4:9; Filem 1:10-16
[20.] Epaphrasz
Kolosszae püspöke
Kol 1:7, 4:12-13; Filem 1:23
[21.] Arkhipposz
Kolosszae püspöke
február 19.
Kol 4:17; Filem 1:2
[22.] Szilasz
Korinthosz püspöke
július 30.
Csel 15:22
[23.] Szilvanosz
Korinthosz püspöke
július 30.
1Pét 5:12; 2Kor 1:19-22
[24.] Kreszkensz
Galatia püspöke
július 30.
2Tim 4:10
[25.] Kriszposz
Aegina püspöke
Csel 18:8; 1Kor 1:14
[26.] Epaenetosz
Karthago püspöke
július 30.
Róm 16:5
[27.] Andronikosz
Pannonia püspöke
május 17.
Róm 16:7
[28.] Sztakhüsz
Büzantion püspöke
október 31.
Róm 16:9
[29.] Ampliasz
Dioszpolisz püspöke
október 31.
Róm 16:8
[30.] Orbán
Makedónia püspöke
október 31.
Róm 16:9
[31.] Narcisszosz
Athén püspöke
október 31.
Róm 16:11
[31.] Apellész
Heraklea püspöke
október 31.
Róm 16:10
[33.] Arisztobulosz
Britannia püspöke
március 15.
Róm 16:10
[34.] Herodianosz
Neopatrasz püspöke
április 8.
Róm 16:11
[35.] Agabosz
április 8.
Csel 11:27-28
[36.] Rufusz
Théba püspöke
április 8.
Márk 15:21; Róm 16:13
[37.] Aszünkritosz
Hürkania püspöke
április 8.
Róm 16:14
[38.] Phlegon
Marathon püspöke
április 8.
Róm 16:14
[39.] Hermasz
Philippopolisz püspöke
május 31.
Róm 16:14
[40.] Patrobasz
Neapolisz püspöke
november 5.
Róm 16:14
[41.] Hermész
Dalmatia püspöke
április 8.
Róm 16:14
[42.] Linusz
Róma püspöke
november 5.
2Tim 4:21
[43.] Gaiusz
Epheszosz püspöke
november 5.
Róm 16:23; 1Kor 1:14; Csel 19:29; Csel 20:4
[44.] Philologosz
Szinopé püspöke
november 5.
Róm 16:15
[45.] Lukiosz
Laodicea püspöke
szeptember 10.
Csel 13:1
[46.] Jaszon
Tarszosz püspöke
április 29.
Csel 17:5-9
[47.] Szoszipater
Ikonium püspöke
április 29.
Róm 16:21
[48.] Olümpasz
november 10.
Róm 16:15
[49.] Tertiosz
Ikonium püspöke
október 30.
Róm 16:22
[50.] Erasztosz
Paneasz püspöke
november 10.
Csel 19:22; Róm 16:23; 2Tim 4:20
[51.] Kvartosz
Berütosz püspöke
november 10.
Róm 16:23
[52.] Evodosz
Antiochia püspöke
szeptember 7.
Fil 4:2
[53.] Onesziphorosz
Kolophon és Küréné püspöke
szeptember 7.
2Tim 1:16
[54.] Kelemen
Szardisz püspöke
szeptember 10.
Fil 4:3
[55.] Szoszthenész
Kolophón püspöke
december 8.
1Kor 1:1; Csel 18:17
[56.] Apollosz
Korinthosz püspöke
december 8.
Csel 18:24; Csel 19:1; 1Kor 1:12; 3: 4-6; 4:6; 16:12; Tit 3:13
[57.] Tükhikosz
Kolophón püspöke
december 8.
Csel 20:4; Ef 6:21; Kol 4:7
[58.] Epaphroditosz
Andriaca püspöke
december 8.
Fil 2:25-30, 4:18
[59.] Karposz
Beroea püspöke
május 26.
2Tim 4:13
[60.] Kvadratosz
Athén püspöke
szeptember 21.
[61.] Bübloszi Márk
Büblosz püspöke
szeptember 27.
Csel 0:25; Csel 15:37-41
[62.] Zenasz
Dioszpolisz püspöke
szeptember 27.
Tit 3:13
[63.] Arisztarkhosz
Apamea püspöke
szeptember 27.
Csel 19:29; Csel 20:4; Csel 27:2; Kol 4:10; Filem 1:24
[64.] Pudensz
április 15.
2Tim 4:21
[65.] Trophimosz
április 15.
2Tim 4:20
[66.] Apolloniai Márk
Apollonia püspöke
október 30.
Kol 4:10
[67.] Artemasz
Lüsztra püspöke
október 30.
Tit 3:12
[68.] Aquila
Heraklea püspöke
július 14.
Csel 18: 2; Róm 16:3; 1Kor 16:19; 2Tim 4:19
[69.] Fortunatusz
június 15.
1Kor. 16:17
[70.] Akhaikosz
június 15.
1Kor 16:17
Olykor 71. és 72.-ként hozzájuk sorolják:
[71.] Areopagita Dénes
Athén püspöke
október 3.
Csel 17:34
[72.] Simeon Niger
Csel 13:1

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Biblia honlapja – Lukács evangéliuma

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Seventy disciples című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]