Ugrás a tartalomhoz

Hentai

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy hentai illusztráció

A hentai (変態 vagy へんたい?) Hallgat kimondva japán szó, eredeti értelme szerint perverzet jelent. A kifejezést az anime, manga és videójáték műfaji megjelölésére használják, ha tartalmaz pornográf elemet.

A nyugati világ pornófilmjeivel ellentétben a hentai lehet egy izgalmas, érzelmekkel teli történet is, de végső célja, hogy szexuális jeleneteket tartalmazzon. Sikerét annak is köszönheti, hogy olyasmiket is bele lehet szőni, ami egy filmben szinte kivitelezhetetlen. A készítők célja sokszor a néző megdöbbentése, vad, fantázia szülte jelenetekkel, eszközök és extrém szituációk teljes arzenáljával. A pornográf jellegét finomítja, hogy rajzfilmfigurák szerepelnek benne.

A hentai kifejezést gyakran használják olyan rajzolt vagy animált pornográf képre, filmekre is, amelyek nem animék vagy mangák. Ez általában olyan esetekben fordul elő, mikor a képen egy már létező rajzfilmfigura található, így például Disney-rajzfilmek szereplői.

Megszokott, hogy a főszereplő teljesen átlagos embernek tűnik, sőt sokszor szégyenlős, s egy férfi/nő parancsára vagy saját testét izgatva tesz meg extrém dolgokat. Ebbe bármi belefér, ami kizökkenti a nézőt. Az alkotók gyakran fókuszálják történeteiket szexuális fétisekre.

A leggyakoribb fétisek

[szerkesztés]
  • BDSM vagy bondage: kikötözés és szado-mazo szex
  • Tentacle szex: csápos fantázia szörnyekkel, növényekkel való közösülés vagy erőszak (egy mangákat alkotó művész nyilatkozata szerint részben a nemi szervek ábrázolását tiltó cenzúra kijátszása volt az egyik indíték)[1]
  • Futanari: férfi nemi szervvel rendelkező nők (ezt még DG-nek – Dick Girl – is szokták nevezni, általában izgatásra a csiklójuk merevedik pénisszé)
  • Ero guro: vér, erőszak és halál.
  • Incest: közeli rokonokkal való közösülés.
  • Sótacon: kamasz- vagy gyermekkorú fiúk rávétele, hogy közösüljenek más fiúkkal vagy férfiakkal és lányokkal.
  • Lolicon: (ロリコン) a „Lolita Complex” kifejezés japán rövidítése, pubertáskor előtti lányok szexuális helyzetben való ábrázolása.

A hentai típusai

[szerkesztés]

A hentait hagyományosan két típusra lehet bontani, a heteroszexuálisra és a homoszexuálisra (ezek nem feltétlen homoszexuálisoknak készülnek). A homoszexuális szereplőkkel bíró animék további két részre bonthatók a jurira és a jaoira.

A jaoi (やおい; Hepburn: yaoi?) a férfiak közötti szexuális kapcsolatot ábrázolja, teljesen kendőzetlenül. A szó a "Jama nasi, Ocsi nasi, Imi nasi" kifejezésből származik, melynek jelentése "Se tetőpont, se lényeg, se értelem". Általában nők készítik, ezzel kifejezve a szexualitásuk szabadságát. A jaoit alkotó művészek sértőnek találják, ha alkotásukat keverik a melegséggel, és élesen elhatárolódnak a sónen-aitól – fiúszerelmet, inkább fiúk közötti ártalmatlan románcként ábrázoló animéktől, mangáktól.

A juri (百合; Hepburn: yuri?) ezzel ellentétben a nők közötti romantikus viszonyt hivatott ábrázolni. A hiedelmekkel ellentétben a juri mangákban és animékben ritka a szex, a hangsúly az érzelmeken, a történeten, a karaktereken van (mivel nőknek készül), sokszor csak erotikus utalásokkal találkozunk. Bár a fogalom igen tág, és a műfaj tartalma széles skálán mozog, de nem összekeverendő a sódzso-aijal (bár elég keskeny a határ mely e kettőt elválasztja, Japánban nem is ismerik a juri fogalmát).

Meg kell még említeni a dódzsinsit (同人誌; Hepburn: dōjinshi?), amely általában kezdő rajzolók által rajzolt manga. Ezek nagy része tartalmaz pornográf elemeket, főként sikeres manga- és animeszereplők szerepeltetésével. Néha maguk az alkotók is készítenek ilyet, saját manga- és animeszereplőikkel.

Ezen kívül létezik még az eccsi (エッチ; Hepburn: ecchi?). A szó konkrét jelentése „illetlen”, „buja”. Anime és manga fogalomkörben olyan művek jelzője, melyek enyhe, általában humoros körítésű szexuális helyzeteket, utalásokat tartalmaznak.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Manga Artist Interview Series (Part I) Toshio Maeda. Sake-Drenched Postcards, 2003. január 1. (Hozzáférés: 2010. május 20.)