Ugrás a tartalomhoz

Hekl Krisztina

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hekl Krisztina (Mór, 1976. március 17. –) magyar író, költő.

Életpályája

[szerkesztés]

1994-ben érettségizett a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium német nyelvű tagozatán, majd a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karának (most Dunaújvárosi Egyetem) mérnök-tanári szakán, műszaki informatika szakirányon, angol nyelven folytatott tanulmányokat. Mérnöki és tanári diplomáját 1999-ben kapta meg. Többek között az Ambroozia, a Holdkatlan, az Irodalmi Jelen, a Nyugat Plusz, a Spanyolnátha, a Szőrös kő és a Vörös Postakocsi szerzője.

Első kötete Szabadulójáték címmel jelent meg az Ambroobook Kiadó gondozásában 2016-ban. Második novelláskötetét A legjobb sehol címmel, 2019-ben adta ki a Parnasszus Könyvek. A második kötetből készült Tranzit, avagy: Reptéri dekameron című színdarabot 2019-ben mutatták be. A két kötet válogatott novelláiból két hangoskönyv is készült, melyeket a Playground Records Kiadó jelentetett meg 2017-ben, illetve 2019-ben.

2020 óta a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti folyóirat próza rovatvezetője.

A Magyar Írószövetség tagja.

Szépirodalmi publikációi

[szerkesztés]

Kötet, hangoskönyv

[szerkesztés]
  • Hekl Krisztina: Szabadulójáték – novellák, Ambroobook Kiadó, Győr, 2016, ISBN 978-615-5379-24-6
  • Hekl Krisztina: A legjobb sehol – novellák, Parnasszus Könyvek Kiadó, Budapest, 2019, ISBN 978-963-9781-75-7
  • Hekl Krisztina (író) – Kondor Péter (zeneszerző): Képtelen mozi – hangoskönyv, Playground Records, Budapest, 2017
  • Hekl Krisztina (író) – Kondor Péter (zeneszerző): Tranzit – hangoskönyv, Playground Records, Budapest, 2019

Antológiákban

[szerkesztés]
  • Krúdynak igaza volt, Az időutazás – novella: Mesterek és tanítványok, Parnasszus Kiadó, 2019
  • Újrateremtés – vers: Újjászületés, Dél-Alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány, 2016
  • Entrópia – novella: Alibi hat hónapra 15. Bugyi, Alibi Kiadó, Budapest, 2015
  • Ekho – novella: Ekho traumaantológia, Queer Kiadó, Budapest, 2013
  • Szűrt napfény – novella: Dimenziók 4., Aposztróf Kiadó, Budapest, 2013
  • A piac elvárásai, Nyúl-úsztató – novellák: Szó-kincs 2013, Aposztróf Kiadó, Budapest, 2013
  • Ogi – sci-fi novella: Új Galaxis 19., Avana Kiadó, Budapest, 2013
  • Pincétől a padlásig – novella: Dimenziók 3., Aposztróf Kiadó, Budapest, 2012
  • Nyitott ajtók, Irodalmi Jelen Könyvek, Budapest, 2011
  • Kapuzárási pánik – novella: Mestereink nyomában, Magyar Író Akadémia, 2009

Szépirodalmi folyóiratokban

[szerkesztés]
  • Norvégminta – novella: A Hetedik, 2017. március
  • Strand – novella: Ambroozia, 2012/1.
  • Osztódás – novella: Ambroozia, 2012/1.
  • Földrengés – novella: Ambroozia, 2012/1.
  • Freedom – novella: Ambroozia, 2015/4.
  • Kolumbusz tojása – novella: Ambroozia, 2015/4.
  • Lomtalanítás – novella: Ambroozia, 2015/4.
  • Az önző – novella: Ambroozia, 2015/6.
  • A fajok eredete – novella: Ambroozia, 2015/6.
  • Alterego – novella: Ambroozia, 2016/9.
  • És a disznók csak zabálnak – kritika: Ambroozia, 2018/4.
  • A beszédtanár – novella: Ambroozia, 2018/4.
  • Földközeli holdállás – kritika: Ambroozia, 2019/1.
  • Utánpótlás; Erzsi néni új élete; A kutya – novellák: Ambroozia, 2019/3.
  • Tour de lant – kritika: Ambroozia, 2019/5.
  • In vitro – novella: Apokrif, 2012. ősz
  • Fehér madár – sci-fi novella: Avana, 2013
  • Álomidő – novella: Comitatus folyóirat, 2016. május
  • Exit – novella: Comitatus folyóirat, 2016. május
  • Forevörjáng – novella: Folyó-irat, 2012
  • Feszített víztükör – novella: Folyó-irat, 2012
  • Béla halott – novella: Folyó-irat, 2012
  • A jövő szolgálatában – novella: Folyó-irat, 2013
  • Kegyetlen befejezés – novella: Folyó-irat, 2013
  • 90-60-90 – novella: Folyó-irat, 2014
  • Józsi, a buszsofőr – novella: Hetedhéthatár, 2019. augusztus
  • Kedves tanárnő! – novella: Hetedhéthatár, 2019. december
  • Fairbairn– novella: Holdkatlan, 2014. október
  • Forgás – novella: Holdkatlan, 2016. január
  • A nagymama beszáll – novella: Holdkatlan, 2016. december
  • Gerinc – 1. rész – novella: Holdkatlan, 2017. szeptember
  • Gerinc – 2. rész – novella: Holdkatlan, 2017. december
  • Aznap éjjel – novella: Holdkatlan, 2018. július
  • Bemetszés-Kimetszés – interjú: Holdkatlan, 2019. augusztus
  • Optikai csalódás – novella: Irodalmi Centrifuga, 2010. október
  • Időkapszula – vers: Irodalmi Jelen, 2012. augusztus
  • Megjátszótér – vers: Irodalmi Jelen, 2012. augusztus
  • Rítus – novella: Irodalmi Jelen, 2012. augusztus
  • Füstszag, Függő, Szellemvárosban – novella: Irodalmi Jelen, 2018. július
  • Az esés – novella: Képírás, 2018. május
  • Terápia négy tételben – novella: Képírás, 2018. május
  • Pengeélen – vers: Molnár-C. Pál műterem, 2018. június
  • Samu – novella: Napút, 2012/8.
  • Koppanások – novella: Nyugat Plusz, 2014 – II. évfolyam 3. szám
  • Fészlift – vers: Nyugat Plusz, 2014 – II. évfolyam 4. szám
  • Félreértés – novella: Nyugat Plusz, 2015 – III. évfolyam 3. szám
  • Világvevő tévé – vers: Nyugat Plusz, 2015 – III. évfolyam 3. szám
  • Mecset tíz – novella: Nyugat Plusz, 2015 – III. évfolyam 4. szám
  • Egyenlítő – vers: Nyugat Plusz, 2016 – IV. évfolyam 1. szám
  • Kátrány és levendula – novella: Nyugat Plusz, 2016 – IV. évfolyam 2. szám
  • Vadászat – novella: Nyugat Plusz, 2017 – V. évfolyam 1. szám
  • Pengeélen – vers: Nyugat Plusz, 2018. nyár
  • Boldogat – vers: Nyugat Plusz, 2018. ősz
  • Krúdynak igaza volt – novella: Nyugat Plusz, 2018. tél
  • Pókember – novella: Nyugat Plusz, 2019. tavasz
  • Elbújok – novella: Nyugat Plusz, 2019. nyár
  • Hógömb – vers: Nyugat Plusz, 2019. – VII. évfolyam 3. szám
  • Időveszteség – novella: Nyugat Plusz, 2020. – X. évfolyam
  • 24 – vers: Nyugat Plusz, 2020. – X. évfolyam
  • Csend határán; Sárga jel – versek: Nyugat Plusz, 2020. – X. évfolyam 2. szám
  • Csicseri történet – novella: Nyugat Plusz, 2020. tavasz
  • Tíz szó – vers: Spanyolnátha, 2014/3.
  • Papírváros – vers: Spanyolnátha, 2015/6.
  • Néha eltűnnek dolgok – vers: Spanyolnátha, 2016/12.
  • Jetlag – vers: Spanyolnátha, 2017/2.
  • Kötés és oldás – vers: Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Magyar Küldeményművészeti Társaság Szabó plusz Bartók címmel rendezett 20. Légyottja
  • Krimhilda – novella: Szőrös Kő, 2014. február
  • Édeske – novella: Szőrös Kő, 2014. július
  • Puszigdá – novella: Szőrös Kő, 2014. szeptember
  • Nehogy – novella: Szőrös Kő, 2015. augusztus
  • Metamorfózis – novella: Új Bekezdés, 2017. március
  • Meg akarom menteni – novella: ÚjNautilus, 2018. július
  • Van egy hely – novella: ÚjNautilus, 2019. június
  • 112 – novella: Vörös Postakocsi, 2016/11

Szervezeti tagság

[szerkesztés]
  • Magyar Írószövetség
  • Hermaion Irodalmi Társaság
  • Filter Írócsoport

Források

[szerkesztés]