Ugrás a tartalomhoz

Hegedűs Lajos (pedagógus)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hegedűs Lajos, 1903-ig Holzer[1][2] (Soponya, 1879. május 30.[3]Budapest, 1939. június 22.) pedagógus, gyógypedagógus, a mozgáskorlátozott gyermekek első magyarországi iskolájának (Nyomorék Gyermekek Országos Otthona) első igazgatója (1913-1939).

Életpályája

[szerkesztés]

Holzer Móric és Krausz Kati fia. Tanítói oklevéllel 1903-tól négy éven át Gelsén egy fakitermelő telep hivatalnoki magániskolájában, majd Vas vármegyében, Bögötén, gr. Batthyány Ervinnek (1877-1934), az anarchista tanok hirdetőjének uradalmi, szociális jellegű ún. „szabad iskolájában” tanított (1907-1911). Ezalatt játék- és tornatanítói kurzust is végzett, majd európai tanulmányi körutazásra kapott lehetőséget. Svédországban szlöjd tanítói képesítést is szerzett. Pályázat útján került 1913-ban végleges állomáshelyére.

Sokat tett a mozgáskorlátozottak szakszerű iskoláztatásáért. Elméleti fejtegetései arról, hogy: „… miért gyógypedagógiai feladat a látó, halló, beszélő, érzékszervein uralkodó, de helyhez kötött béna gyermek tanítása”, ma is figyelmet érdemelnek. Az általa is közzétett évi jelentések intézetének munkájáról gyógypedagógia-történeti szempontból is forrásértékű munkák.

Munkái (válogatás)

[szerkesztés]
  • A nyomorék mint fogyatékos. Magyar Gyógypedagógia, 1924. 1-2. 14-16.
  • A Nyomorék Gyermekek Országos Otthona szakirányú iparostanonc iskolájának évkönyve az 1938-39. iskolai évről. Budapest, 1939. 1.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Belügyminisztérium 1903. évi 33811. sz. rendelete. MNL-OL 30795. mikrofilm 779. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1903. év 18. oldal 45. sor.
  2. Családneve előfordul Holcer/Holczer alakban is.
  3. Születési bejegyzése a székesfehérvári izr. hitközség születési akv. 794/1879. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 1.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Bp.], Béta Irodalmi Rt., [1937].