Haraszti Mészáros Erzsébet
Haraszti Mészáros Erzsébet | |
![]() | |
Született | 1939. május 31. (85 éves) Alsószeli, Szlovákia |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Haraszti Gyula (elvált) |
Gyermekei | Haraszti Mária (1959) Haraszti Gyula (1962) |
Szülei | Mészáros Miklós Papp Gizella |
Foglalkozása | újságíró, szerkesztő |
Haraszti Mészáros Erzsébet (H. Mészáros Erzsébet) (Alsószeli, 1939. május 31. –) szlovákiai magyar újságíró, szerkesztő, lapkiadó- és lapalapító.
Munkássága
[szerkesztés]A pozsonyi közgazdasági középiskola befejezése után 1958-ban a Szabad Földműves c. szlovákiai magyar hetilapnál helyezkedett el gyakornokként. 1961-től a Dolgozó Nő[1] című hetilap munkatársa[2] lett. 1966-ban a folyóirat Nő[3] címmel jelent meg, hetilapként, 1969-től mellékletként megjelentették a Barátnő[4] magazint is. 1971-től megbízták, majd 1972-ben kinevezték a hetilap és a melléklet főszerkesztőjévé. Ez a mellékletet családnevelési folyóiratként terjesztették a Nő mellett.
Vezetése alatt jelentősen megnőtt a Nő hetilap társadalmi tekintélye, olvasottsága, a nemzetiségi életben betöltött szerepe. Az általa szerkesztett lapokban helyet, szót adott a publikálástól eltiltott csehszlovákiai magyar íróknak, költőknek. A hetvenes években a Barátnő jelentős kulturális kiviteli tétellé vált (60 ezer pld-ban vették át Magyarországon), amelynek ellenében lehetővé vált magyarországi sajtótermékek behozatala a szlovákiai magyar olvasók számára.[5]
A szlovákiai magyar iskolák védelmében írt riportok közlése miatt a lapokat kiadó Szlovákiai Nőszövetség 1984 végén visszahívta főszerkesztői tisztségéből. 1985-ben a Szabad Földműves, később 1987-ben az Új Szó szerkesztője lett, majd a rendszerváltás után – miután 1990-ben a Szabad Földműves munkatársai leváltották az addigi főszerkesztőt –, felkérték, hogy vállalja el a szerkesztőség vezetését. A lap megszüntetése után munkatársaival megalapított a Gazda Kft-t, ami 1991-től kiadta a Szabad Földműves Újság[6] napilapot és a Jó Gazda[7] magazint. Évkönyvek, kalendáriumok szerkesztője (pl. A Család Évkönyve négy évfolyama stb.), szakács- és életmódkönyvek szerzője, összeállítója.
1991-ben Széchenyi Emlékéremmel, 2005-ben A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstkeresztjével tüntették ki.[8] Később hosszú éveken át a Szabad Újságban[9] vezeti[10] az Agrárvilág és Kertészkedés rovatot.
2019-ben létrehozta a Nyugdíjban[11] című, nyugdíjasoknak szóló weboldalát. (ISSN 2644-6529)
Családja
[szerkesztés]Apja Mészáros Miklós (1909-1988), kertész, anyja Papp Gizella (1919-1994).
Gyermekei: Haraszti Mária (1959) költő[12] író, szerkesztő és Haraszti Gyula (1962) villamosmérnök.
Díjai
[szerkesztés]- 1991 Széchenyi Emlékérem
- 2005 A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje[13]
Művei
[szerkesztés]- H. Mészáros Erzsébet: Vadételek (AB-ART Könyvkiadó, 1998, 48 oldal) ISBN 80-88763-53-3
- H. Mészáros Erzsébet: Karácsonyi asztal (A háziasszony kiskönyvtára) (AB-ART Könyvkiadó, 1997, 48 oldal) ISBN 80-88763-14-2
- H. Mészáros Erzsébet: Termeszthető gyógynövények[14] (AB-ART Könyvkiadó, 2000, 240 oldal) ISBN 80-88763-64-9
- Haraszti Mészáros Erzsébet (szerk.): A szülőföld kérdez (Microgramma, 2013, 160 oldal) ISBN 978-80-85751-10-9 Archiválva 2023. december 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Digitális Dolgozó Nő. (Hozzáférés: 2021. február 17.)
- ↑ Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. december 10.)
- ↑ Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ Animaportál. (Hozzáférés: 2020. február 17.)
- ↑ Szlovákiai Magyar Adatbank. (Hozzáférés: 2023. december 20.)
- ↑ Adatbank. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
- ↑ Adatbank. (Hozzáférés: 2023. február 17.)
- ↑ Hungaricana. (Hozzáférés: 2023. október 10.)
- ↑ MEK. (Hozzáférés: 2020. október 10.)
- ↑ Nyugdíjban. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
- ↑ Szlovákiai Magyar Írók Társasága. (Hozzáférés: 2023. december 20.)
- ↑ [1]
- ↑ Mezőgazdasági könyvtár. (Hozzáférés: 2023. december 20.)
Források
[szerkesztés]- Interjú Haraszti-Mészáros Erzsébettel a keddi Új Szóban 2012. június 18.
- Haraszti Mészáros Erzsébet jubileumára 2019. május 31.
- Bemutatjuk Haraszti Mészáros Erzsébetet 2013.július.08.