1972-ben az ASV Undorf csapatában kezdte a labdarúgást, majd 1982-ben a Bayern München korosztályos csapatához került. Az első csapatban 1983-ban mutatkozott be és rögtön tagja volt a nyugatnémet kupagyőztes csapatnak. Majd a következő idényben kölcsönadták az 1. FC Nürnberg együtteséhez, ahol 1984–85-ben tagja volt 2. Bundesliga győztes csapatnak. Két idény után visszatért Münchenbe, ahol 1991-ig játszott és három bajnoki címet szerzett a bajor csapattal. Ezt követően ismét az 1. FC Nürnberg játékosa lett, de már átigazolással. Itt 1994-ig játszott, amikor sérülés miatt kénytelen volt pályafutását 29 évesen befejeznie.
1983-ban ötször szerepelt az NSZK U18-as válogatottjában, 1985-ben háromszor az U21-esben, 1987-ben egyszer az olimpiai csapatban. 1987 és 1989 között hét alkalommal szerepelt a nyugatnémet válogatottban és egy gólt szerzett. Tagja volt 1988-as Európa-bajnoki bronzérmes csapatnak.