Hamái offenzíva (2017. szeptember)
Hamái offenzíva (2017. szeptember) | |||
szíriai polgárháború és orosz katonai beavatkozás a szíriai polgárháborúba | |||
Dátum | 2017. szeptember 19-29 | ||
Helyszín | Szíria északnyugati része
| ||
Eredmény | Kétes
| ||
Harcoló felek | |||
| |||
Haderők | |||
| |||
Veszteségek | |||
| |||
197 polgári áldozat[12] |
A 2017. szeptemberi hamái offenzíva, kódnevén Ő, Isten szolgái, legyetek állhatatosak egy olyan katonai offenzíva volt, melyet a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) felkelői csoport indított Hamá városától északra, a szíriai polgárháború részeként.[3][13]
Előzmények
[szerkesztés]2017. márciusban a Hayat Tahrir al-Sham vezette felkelők egy eredménytelen offenzívát indítottak a Szíriai Arab Hadsereg ellen Hamától északra. Bár az offenzíva első hónapjában szereztek meg területeket, egy héttel később a kormány és szövetségesei ellentámadást indítottak, amiben visszafoglalták a területeket. Áprilisra a kormány teljesen kiszorította a felkelőket azokról a helyekről is, ahonnét a hadjáratot indították.
Az offenzíva
[szerkesztés]A Tahrir al-Sham vezette támadás
[szerkesztés]Szeptember 19-én a Tahrir al-Sham tagjai a Turkomann Iszlám Párttal (TIP) és a Szabad Szíriai Hadsereghez (FSA) tartozó milicistákkal közösen támadást indítottak a Szíriai Arab Hadsereg és az Orosz Védelmi Erők kezén lévő állások ellen. Ezeknek a csapatoknak az volt a feladatuk, hogy felügyeljék az Asztanában 2017. májusban Törökországgal és Iránnal kötött megállapodás szerinti eszkalációmentes övezet kialakítását Idlib kormányzóságban.[3][14][15] Az ezt követő harcokról szóló riportok ellentmondásosak voltak.[15] A felkelők kezdetben elfoglaltak négy falut,[16] de macska-egér harc után,[17] mely alatt a falvak többször is gazdát cseréltek,[18][19][20] szeptember 22-re a kormány kezére került mind a négy falu.[1] Oroszország arról számolt be, hogy szeptember 21-ig 850 felkelővel végzett.[21] Ezzel ellentétben az SOHR beszámolója szerint a harcokban 66 felkelő és 38 katona halt meg.[22] Rajtuk kívül 40 polgár is életét vesztette a két nap alatt végrehajtott közel 500 légi támadásban, melyek összességében több mint 40 települést érintettek.[23] A felkelők arról is beszámoltak, hogy szíriai és orosz gépek Idlibben polgári célpontokat is támadtak, melyek között egészségügyi intézmények is voltak.[15] Az Orosz Légierő és az Orosz Haditengerészet a levegőből, illetve az óceánról is lőtt ki rakétákat a HTS állásai ellen, melyek között állítólag volt egy nagy katonai tábor is.[24][25] Az USA Külügyminisztériuma azzal vádolta Oroszországot és Szíriát, hogy amellett, hogy polgári célpontokra lőnek, még egészségügyi létesítményeket is célba vesznek.[26] A három állítólag lőtt kórház közül az egyik[27] az al-Rahma klinika volt Han Sejkúnban, ahol az áprilisi Han Sejkún-i vegyi támadás áldozatait is kezelték.[28]
A Szíriai Hadsereg ellentámadása és légi támadása
[szerkesztés]Szeptember 23-án orosz légi támadások vettek célba felkelőket Idlib és Hamá kormányzóságokban. A célpontok között volt a Faylaq al-Sham egyik központja is Tal Mardiqh területén Idlibben. Csak ebben a támadásban legalább 45 felkelő meghalt.[29] Hamában és Idlibben több másik orosz légi támadás is volt, a megtámadott területek között ott volt Hán Sejkún, Jisr al-Shaqour, Saraqeb és Kafr Sajna is.[30][31] A szeptember 24-i légi támadásban a jelentések szerint 40-en haltak meg.[32]
Ennek hatására a Szíriai Arab Hadsereg ellentámadást indított Hamá északi részén, melyben elfoglalt két falut.[33] Azonban este a felkelők egy erősebb ellentámadása miatt a katonáknak vissza kellett vonulniuk. Másnap reggel a hadsereg ismét megtámadta a falvakat, amiben orosz támadó helikopterek is támogatták őket.[2] Szeptember 26-án a Hadsereg ismét megpróbálkozott a két falu elfoglalásával.[34] Két nappal később azonban a kormányerők kivonultak a környező állásaikból.[35]
A kormány és szövetségeseinek légitámadásai a következő napokban is folytatódtak. Szeptember 25-én a Szíriai Polgári Védelem azt állította, a légi támadásoknak 40 halálos áldozata lett Idlibben.[36] Szeptember 26-án egy ötödik olyan kórházról érkeztek hírek a felkelők területéről, melyet találat ért. Ez a Sham 4 kórház volt Kafr Nabl területén, Idlibben.[37] Szeptember 27-én ismét 43 halottról számoltak be Idlib több városából. Ezek között volt Hán Sejkún és Jisr al-Shughur is.[38] Szeptember 28-ig a Szíriai Polgári Védelem beszámolója szerint több mint 152 polgári lakos halt meg a bombázásokban, és hat kórházat lőttek szét. Emiatt a városi lakosság vidékre kényszerült.[39] A bombázásokat szeptember 29-én éjszaka felfüggesztették.[12]
Következmények
[szerkesztés]Október 6-án a HTS Hamától északkeletre indított támadást, melyben elfoglalta al-Msherfeh területét és több környező egységet is. Másnap azonban a hadsereg visszafoglalta a legtöbb elveszített részt.[40][41] Már csak al-Msherfeh és Tal Aswad maradt a felkelők ellenőrzése alatt.[42] A harcokban legalább 12 felkelőt öltek meg,[43] a kormány seregei pedig 8 főt vesztettek.[44] Október 8-án a felkelők elfoglalták Abu Dali és Tal Maqta'a településeket.[45]
November 6-án a Tahrir al-Sham a Jaysh al-Izza, a Jaysh al-Nasr és a Központi Osztag együttműködésével egy nagy léptékű offenzívát indított, mely során Hamá északi külterületén három falut elfoglaltak.[46][47] Másnap azonban a felkelőkkel folytatott egész napos ütközet végén az egyik falut a Szíriai Arab Hadsereg visszafoglalta.[48] November 8-án délelőtt egy újabb falut szereztek meg.[49][50]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Airstrikes continue on cities, towns and villages in the countryside of Hama and Idlib to causing more casualties and wounded. Syrian Observatory for Human Rights
- ↑ a b „Russian helicopters support Syrian Army in north Hama offensive [+Photos]”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. szeptember 24.. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ a b c d Sarah el Deeb (Associated Press): Al-Qaida-led fighters on the offensive against Syrian troops. ABC News, 2017. szeptember 19. [2017. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
- ↑ Leith Fadel: Rival jihadist rebel factions launch joint attack against SAA troops in east Hama. al-Masdar News, 2017. szeptember 22. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ a b Andrew Illingworth: Russian airstrike against Turkey-backed militants kills, wounds nearly 100 fighters. al-Masdar News, 2017. szeptember 23. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ a b Leith Fadel: [Graphic 18+ Jihadist corpses litter northern Hama battlefield – video]. al-Masdar News, 2017. szeptember 24. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Leith Fadel: Elite pro-government forces head to northern Hama for upcoming offensive: video. al-Masdar News, 2017. szeptember 24. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ a b Chris Tomson: VIDEO: Russian Army intervenes in northern Hama, drives back Al-Qaeda militants. al-Masdar News, 2017. szeptember 21. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Zen Adra: Russian helicopters support Syrian Army in north Hama offensive [+Photos]. al-Masdar News, 2017. szeptember 24. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Video footage of the Russian submarine attack on Idlib. al-Masdar News, 2017. szeptember 22. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ 10 days of bombing by warplanes of Russian and the regime kill and injure about 570 civilians in about 1400 raids on the provinces of Idlib and Hama
- ↑ a b After killing about 200 citizens and injuring 500 others during 11 consecutive days… raids of the Russian as well as the regime’s warplanes has been stopping their targeting to Idlib, Hama and Aleppo since last night
- ↑ Bombardment returns to rebel-held northwest as HTS aims to 'demolish, defeat' Astana ceasefire. Syria Direct, 2017. szeptember 19. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 4.)
- ↑ „Russia, Syria intensify bombing of rebel-held Idlib, witnesses say”, Reuters, 2017. szeptember 25. (Hozzáférés: 2017. szeptember 25.)
- ↑ a b c Scott Lucas Syria Daily: Rebels Attack in North Hama — Regime Airstrikes Pound Idlib, EAWorldview 20 September 2017
- ↑ About 60 fighters and soldiers were killed during the first day of the battle of ((The Last Attempt)) in the far northeast of Hama. Syrian Observatory for Human Rights. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ During about 48 hours in Hama and Idlib … about 500 raids Russian and Syrian – targeting to about 40 area – more than 130 casualties – exchange of control clashes. Syrian Observatory for Human Rights. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Syrian army strikes rebels near Hama: monitor. Reuters, 2017. szeptember 21. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Syrian Army officially retakes all lost territory in northern Hama. Al-Masdar News, 2017. szeptember 20. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Airstrikes continue on the countryside of Idlib and Hama and violent clashes renewed with factions’ offensive northeast Hama. Syrian Observatory for Human Rights. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Russia Claims to Have Killed 850 Militants in Idlib Since Tuesday, Syria Deeply, 21 September 2017
- ↑ During about 48 hours in Hama and Idlib … about 500 raids Russian and Syrian – targeting to about 40 area – more than 130 casualties – exchange of control clashes. Syrian Observatory for Human Rights
- ↑ Russian special forces helping Syrian troops in key city. ABC News, 2017. szeptember 21. [2017. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 4.)
- ↑ „Russian airstrike destroys Al-Qaeda military camp in rural Idlib”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. szeptember 22.. [2017. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Video footage of the Russian submarine attack on Idlib”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. szeptember 22.. [2019. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „US accuses Russia, Syria of hitting civilian targets in Idlib, Hama”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. szeptember 22.. [2017. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Airstrikes target hospitals in Syria's Idlib province, CNN, 19 September 2017
- ↑ Rad Sanchez, Hospital that treated Syrian chemical attack victims bombed in widespread air strikes, Telegraph, 22 September 2017
- ↑ Russian strikes kill 45 Syrian rebels: monitor. Daily Mail
- ↑ Russia, Syria intensify bombing of rebel-held Idlib, witnesses, Reuters, 24 September 2017
- ↑ Tens of fighters are still missing under the rubble caused by airstrikes which killed 22 fighters, SOHR, 23/09/2017
- ↑ Pro-regime forces intensify attacks on rebel-held areas after months of relative calm, Syria Direct, 25 September 2017
- ↑ BREAKING: Elite Syrian forces make huge advance in north Hama, liberate 2 key towns. Al-Masdar News, 2017. szeptember 23. [2019. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 24.)
- ↑ Regime’s helicopters and warplanes bomb northeast of Hama with renewed attack by the regime forces. Syrian Observatory for Human Rights
- ↑ BREAKING: Syrian Army retreats from key towns in north Hama Archiválva 2017. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, Al-Masdar News
- ↑ White Helmets: 40+ Killed on Monday by Russian-Regime Airstrikes on Idlib, EA Worldview, 26 September 2017
- ↑ Syria: Fifth hospital attacked in Idlib, The Nation, 26 September 2017
- ↑ The death toll increases in Jisr Al-Shughur and the regime forces shell areas in Daraa Al-Balad, SOHR, 27/09/2017
- ↑ Syria Daily: More than 150 Killed in Russian-Regime Bombing of Idlib, EAWorldview, 28 September 2017
- ↑ Syrian Army reverses jihadist gains in northern Hama. [2017. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 4.)
- ↑ At least 12 fighters of Hayyaat Tahrir al-Sham and the factions were killed in the northern countryside of Hama
- ↑ „What HTS Achieved In Abu Daly Battle? - Qasion News Agency”. [2017. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. október 8.) (angol nyelvű)
- ↑ Regime forces renew attempts to regain what they lost northeast of Hama and the factions continue their offensive
- ↑ Ivan Sidorenko on Twitter
- ↑ „Qasioun Map: HTS seizes new areas southern Idlib 8-10-2017 - Qasion News Agency”. [2017. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. október 8.) (angol nyelvű)
- ↑ „In pictures: Al-Qaeda, Free Syrian Army join forces in huge Hama counter-offensive”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. november 6.. [2017. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „VIDEO: Al-Qaeda rebels obliterate Syrian Army tank amid Hama counter-offensive”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. november 7.. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Syrian Army retakes lost town in northeastern Hama as jihadist defensive line buckles”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. november 7.. [2017. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Syrian Army fights back in northern Hama, recaptures more lost territory”, AMN - Al-Masdar News | المصدر نيوز, 2017. november 8.. [2017. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. február 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ More than 140 raids by Russian planes target villages of the northern countryside of Hama since the hours of last night pave for advancement of the regime forces in the area