Ugrás a tartalomhoz

Hódi Jenő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hódi Jenő
SzületettBudapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafilmrendező

SablonWikidataSegítség

Hódi Jenő a Budapest Film Academy[1] alapítója és ügyvezető igazgatója, amerikai-magyar, több nemzetközi filmes díjat nyert rendező, író és producer.

Életpályája

[szerkesztés]

Magyarországon született és nevelkedett, majd 1982-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Az egyik legelismertebb amerikai egyetemen, a New York-i Columbia Egyetem Film Tanszékén, Milos Forman, Brian De Palma, John Avildsen és Dusan Makavejev osztályában szerezte diplomáját. Ő volt az első diák a Columbia Egyetem történetében, aki mozifilmet írt, rendezett és gyártott, miközben az egyetemen tanult.

Filmes tevékenysége során, a szakma majdnem minden ágában szerzett tapasztalatot. Tizenhat forgatókönyvet adott el, számos nagyjátékfilmet, reklámot, televíziós műsort, zenei klipet és dokumentumfilmet rendezett és producerként gyártott.

Filmesként arra a legbüszkébb, hogy a legtöbb színész, akivel dolgozott, színészorientált rendezőként tartja számon. New Yorkban és Los Angelesben olyan elismert workshopokon vett részt, mint Milton Katselas színész-rendező mesterosztálya, Stella Adler színészképzése és az Actor's Studio író és rendező csoportja.

Legutóbbi alkotásával két „Legjobb Rendező” díjat nyert Spanyolországban és Olaszországban.

Cége, az amerikai CinePartners Entertainment, többek között olyan sztárokkal dolgozott, mint Will Smith, Steve Martin, Christopher Lambert, Mira Sorvino, Gabriel Byrne, John Goodman, Armin Mueller-Stahl, Patrick Bergin, Sean Young, Robert Förster, Alan Alda és Sally Kirkland. A CinePartners filmjeit a legnagyobb nemzetközi cégek forgalmazták: Trimark, UIC, Showtime, Hallmark, Artisan, Nu Image, Distant Horizon és az Artist View Entertainment, valamint a legismertebb amerikai tévétársaságokkal működött együtt: CBS, NBC és a Fox.[2]

Magyarországra való visszatértekor Jenő rájött arra, hogy Budapesten komoly igény van egy olyan filmakadémia alapítására amelyik a filmkészítést nem csak művészetként, hanem üzleti tevékenységként is tanítja és amely emellett átfogó képzést ad a teljes filmkészítés műveletéről. Létrehozta a Budapest Film Academy képzését, amely mára az ELTE-vel is együttműködik. Ennek keretében a BFA gyakorlati filmkészítő órákat biztosít az ELTE alapfokú szabad bölcsészet filmelmélet és filmtörténet szakirányos és minoros, valamint az ELTE filmtudomány mesterszakos képzéséhez.

A filmes oktatás történetében először választott egy hollywoodi, élvonalbeli egyetem egy magyar intézményt diákjai képzésére. A Los Angeles-i Loyola Marymount University a Hódi Jenő által alapított és vezetett Budapest Film Academy és az ELTE közös programjában tanítja 2016 szeptemberétől diákjait. Az együttműködés keretében nem csak diákok érkeznek, hanem egyik vezető, forgatókönyvírást tanító professzoruk is tart két kurzust Budapesten.

Filmográfia

[szerkesztés]

Nagyjátékfilmek

[szerkesztés]
Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Filmrendező
Rendező Író Producer
1988 Deadly Obsession Igen Igen Koproducer Hódi Jenő
1990 Impact Nem Igen Nem Frans Nel
1993 American Kickboxer 2. American Kickboxer 2 Igen Igen Nem Hódi Jenő
1995 Triplecross (tévéfilm) Igen Nem Nem Hódi Jenő
Guns & Lipstick Igen Igen Vezető Hódi Jenő
Fatal Choice Igen Nem Nem Hódi Jenő
1998 Armstrong Nem Igen Nem Menahem Golan
2000 Fekete-tengeri támadás Black Sea Raid Igen Sztori Nem Hódi Jenő
2002 A Hídember Nem Nem Koproducer Bereményi Géza
Threat of Exposure Nem Igen Vezető Tom Whitus
2006 Metamorfózis Metamorphosis Igen Igen Igen Hódi Jenő
2009 Leningrad Nem Nem Vezető Aleksandr Buravsky
2024 Borotvaélen táncolva Igen Igen Igen Hódi Jenő

Rövidfilmek

[szerkesztés]
Év Magyar cím Feladatkör
Rendező Író Producer
2014 Retorzió Nem Nem Vezető
Az Üzenet Nem Nem Vezető
Kölcsön Nem Nem Vezető
2015 Évforduló Nem Nem Vezető
Piszkos munka Nem Nem Vezető
A mackó Nem Nem Vezető
Felejthetetlen Nem Nem Vezető
2016 Memmod Nem Nem Vezető
2017 Szürkehályog Nem Nem Vezető
Játsszunk szerelmest! Nem Nem Vezető
Esti Tánc Nem Nem Vezető
Vigyél el! Nem Nem Vezető
Megérdemlem Nem Nem Vezető
2020 Hagyaték Igen Igen Igen
2022 Hintaszék Igen Igen Igen
2023 Online Nem Nem Vezető
2024 Az Alku Igen Igen Igen

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Budapest Film Academy. [2017. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 7.)
  2. Archivált másolat. [2017. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 28.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

A Budapest Film Academy honlapja