Hétfalu
Hétfalu a Romániában, Erdélyben, a Barcaság délkeleti szegletében, Brassótól keletre, a Nagykőhavas északi lábánál fekvő hét település együttes neve.
Eredetileg azon hét egymás mellett fekvő csángó község együttes elnevezése, melyek Brassó vármegye Hétfalusi járását képezték. E történeti hét község a következő:
A Brassóhoz közelebb eső Négyfalu ma már teljesen összeépült és Négyfalu néven várost alkot. A távolabbi Háromfalu (Tatrang, Zajzon és Pürkerec) különálló települések.
Kevésbé jómódú községek, csinos magyar templomokkal és iskolákkal s szépen épült házakkal. A románok rendesen a községnek a hegyre felnyúló felső részében, a magyaroktól elkülönülve laktak. Közigazgatásilag 1950 óta a Brassóhoz közelebb eső első négy falu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) eggyé olvadt Négyfalu (másként Szecsele, Szecseleváros, románul Săcele) néven, a távolabbi három (Tatrang, Zajzon és Pürkerec) együttesen Tatrang községhez tartozik, de különálló települések.
Története
[szerkesztés]
Hétfalu nevét 1366-ban, Törcsvár tartozékai közt említették először az oklevelekben.
Az oklevelekben Hétfaluról fennmaradt adatok szerint 1500-tól Hétfalu Brassó zálogbirtokaként szerepelt. 1544-ben Hétfaluban már magyar iskolát talált a vizitáció. 1649-ben a brassói főbíró a hétfalusi csizmásoknak és tabakoknak már engedélyezte az iparűzést, de azzal a feltétellel, hogy idegeneket nem taníthatnak ki mesterségükre. 1652-ben Apácával és Krizbával együtt Hétfalu teljesen Brassó tulajdonába került.
A magyarokat a szomszédos székelyek hétfalusi csángóknak nevezik, akik valószínűleg a 11. században a Barcaságban megtelepült magyar és besenyő határőrök leszármazottai, akiknek eredeti gyér népessége a kora Árpád-korban a Dél-Erdélyben lakó, Fehér vármegye területéről érkezett magyarokból (székelyekből) gyarapodott, és alaprétege a székelyek végső megtelepedését megelőzően vagy azzal egyidőben, a 12. század vége–13. század eleje körül kialakult.
Hétfalu eredetileg királyi birtok volt, melynek egyes részeit a 14–15. században kezdték eladományozni, majd II. Ulászló király Brassó városának zálogosította el. A zálogbirtok visszaváltása azonban a központi királyi hatalom összeomlása után nem történt meg, ezzel Brassó másfélszázados ellenkezés dacára jobbágysorba süllyesztette az egykor szabadalmas jogállású, határőrző Hétfalu lakosságát.
A szász polgárság földesurasága társadalmi, gazdasági és egyházi elnyomás volt, és a hétfalusi csángók kultúrájában jellegzetes nyomokat hagyott; így például az evangélikus vallás követését is. Vallásra nézve 1890 körül volt Hétfaluban 10.366 ágostai hitvallású és 9066 görögkeleti személy volt.
Hétfalu lakossága, mivel földje kevés volt, a szomszédos szász községekben vállalt munkát (feles bérleteket), emellett fakitermeléssel, és fuvarozással is foglalkozott.
Az 1800-as évek második felében pedig – különösen a vasutak megépülése után – Hétfalu magyar és román lakossága nagy arányban vándorolt ki Óromániába. A hétfalusi csángók különösen Bukarestben alkottak erős diaszpórát, ahol a városi személyfuvarozást (bérkocsi, később taxi) az 1930-as évekig nagyrészt ők látták el.
Források
[szerkesztés]- Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.
- Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei (1943)
- Kós Károly: Tájak, falvak, hagyományok (1976)
- A Pallas nagy lexikona