Három prelűd (Gershwin)
| Három prelűd | |
 | |
| Zeneszerző | George Gershwin |
| Keletkezés | 1926 |
| Ősbemutató | 1926. december |
| Megjelenés | 1927 |
| Hangszerelés | zongora |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Három prelűd témájú médiaállományokat. | |
A Három prelűd (Three Preludes) George Gershwin három rövid, szólózongorára írt kompozíciója, melyeknek bemutatója a New York-i Roosevelt Hotelben volt 1926. december 4-én a szerző előadásában.[1] A három kis karakterdarab a 20. század eleji, a jazz hatása alatt született amerikai klasszikus zene jellegzetes példája.
Gershwin eredetileg 24 prelűdöt - The Melting Pot (Olvasztótégely) névvel – tervezett megírni,[2] ezek száma a kéziratokban azonban hétre csökkent, majd hatra a nyilvános előadásokon, és végül az 1927-ben Prelűdök zongorára címmel, a New World Music Corporation által kiadott kottában már csak három prelűd állt. Ezek az egyedüli szólózongorára írt és még életében közreadott darabjai.[3] Az 1926-os első előadáson, a neves perui operaénekesnővel, Marguerite d'Alvarezzel közösen adott koncerten ugyanakkor még legalább két prelűd is elhangzott, ezeket a kiadásban nem megjelentetett prelűdöket átírta hegedűre és zongorára, majd ezeket Short Story címmel adták ki. A további két prelűdből az egyiket – G-dúr prelűd – a kiadó félre tette, mivel az eléggé hasonló volt a szerző F-dúr zongoraversenyének egyik témájára, a másik esetében nem ismert, hogy milyen okból nem adták ki. Gershwin a kompozíciókat Bill Daly-nek, a szerző barátjának dedikálta.
1. Allegro ben ritmato e deciso
[szerkesztés]Az első prelűd B-dúrban van, öt hangjegyű lassú blues motívummal indul, majd a darab melodikus anyaga végig erre a motívumra épül, az első pár hang után hirtelen megjelenik a gyors, erősen szinkópás brazil baiano táncritmus és végig ebben lüktet tovább a mű. A kisszeptimek rendszeres felbukkanása jazzes hangulatot kelt. Formáját tekintve háromtagú, akár fantáziának is tekinthető a virtuóz technikák beépítésével, oktávfutamokkal színezve.
2. Andante con moto
[szerkesztés]A második prelűd cisz-mollban szól, szintén jellemzően jazz hangvételű. Lassú, sejtelmes basszus és akkordmozgások fölött átívelő dallam szól. A megszólaló hármashangzatok, ill. szeptimekkel kiegészített akkordok a dúr és a moll tonalitást végig vegyítik. A második részben a hangnem, a tempó, a tematikus anyag is megváltozik, majd a zárórészben a nyitó dallam tér vissza. Gershwin a darabot egyféle „jazz altatódalnak” nevezte.
3. Agitato (a kéziratban így jelölve, a kiadásban már nem)
[szerkesztés]Gershwin ezt a harmadik, Esz-dúr prelűdöt spanyolnak nevezte, habár a mai hallgató számára ez különös. Egy rövid hatásos bevezető után a főtéma tárul fel, ezt két kérdés-felelet párosba állítva. A kérdés témája esz-moll akkordokkal kísérve, a válaszé Esz-dúr akkordokkal. Egy rövid szinkópás középrész után a kérdés-felelt téma tér vissza, a záró hang Esz-dúrban szólal meg.
Média
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Robert Wyatt: The Seven Jazz Preludes of George Gershwin: A Historical Narrative. University of Illinois Press. (Hozzáférés: 2023. március 20.)
- ↑ Caramia, Tony (1991. március 1.). „Gershwin's Second Prelude”. Clavier, 13. o.
- ↑ Robert Wyatt: The Seven Jazz Preludes of George Gershwin: A Historical Narrative. University of Illinois Press, 1989. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
