Hármas szövetség (1882)
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
 |
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet.
Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont! |
| Hármas szövetség (1882) Dreibund Triplice alleanza | |
 | |
| Német Császárság (kék), Osztrák–Magyar Monarchia (piros), Olaszország (zöld) | |
| Típusa | katonai védelmi szövetség |
| Aláírás dátuma | 1882. május 20. |
| Aláírás helye | Bécs .svg){kind=small} |
| Aláírók |  Német Birodalom Osztrák–Magyar Monarchia Olasz Királyság |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hármas szövetség (1882) Dreibund Triplice alleanza témájú médiaállományokat. | |
Hármas szövetségnek (németül: Dreibund, olaszul: Triplice alleanza) nevezik azt a katonai szövetségi megállapodást, amelyet 1882-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia kötött az Olasz Királysággal. Ténylegesen német–osztrák szövetséget jelentett, mert a harmadik szereplő, Olaszország hamarosan elsodródott tőlük, és az első világháború folyamán 1915-ben a németellenes táborban kötött ki.[1]
Előzményei
[szerkesztés]Az ausztriai császár – magyar király, a német császár, valamint az orosz cár véglegesnek 1872 szeptember havától tekintetett, amikor az elől nevezett két uralkodó külügyminisztereik kíséretében I. Vilmos császár látogatására Berlinbe érkeztek és a külpolitikai ügyeket is tanácskozásaik körébe vonták.
A gyanakodó francia sajtó ebben az 1815. évi Szent Szövetség megújítását látta, mely a népszabadság, különösen pedig a köztársasági irány ellen alakult, és az új francia köztársaság szükségesnek hitte nagy hadi készületekkel védekezni. Valóban pedig nem volt egyéb, mint a három nagyhatalmasság egyetértése arra nézve, hogy a dolgoknak az 1866-os prágai és az 1871-es frankfurti béke által keletkezett új rendjébe belenyugszanak, vagyis a létező állapotokat jogosaknak elismerik és a népek életének békés fejlődésére alapul fogadják, védelmezik. Egy nemét képezte tehát a békeszövetségnek, és így azt is magában foglalta, hogy se Franciaország törekvései a nevezett hatalmaknál támogatásra nem találnak, se pedig Oroszország nem fogja a keleti kérdést a szláv-törekvések szempontjából erőszakos megoldásra vezetni. De az 1878 nyarán Berlinben ülésező európai kongresszusnak a keleti ügyekben hozott határozataival az orosz társadalom fölötte elégedetlennek mutatkozott; a sajtó hangosan hirdette, hogy az orosz igények kellő méltatásban nem részesültek, és úgy látszott, hogy a cár is Franciaországhoz közeledik. Ez ismét a Német Birodalom és Ausztria-Magyarország szorosabb szövetkezését eredményezte Bécsben 1879-ben, amelyhez később, 1882-ben Olaszország is csatlakozott és a szövetség hármasra bővült.
Tartalma
[szerkesztés]A 4. cikkely szerint ha bármelyik fél hadüzenetet küldene harmadik államnak, a másik szerződő fél jóindulatú semlegességet" vállal.[2]
A szerződés 6. cikkelye kimondta a megállapodás teljes és szigorú titokban tartását.[3]
Románia csatlakozása
[szerkesztés]1883. október 18-án a Román Királyság titokban csatlakozott a hármas szövetséghez. Ebben szerepet játszott I. Károly román király családjának német kötődése és félelme egy orosz expanzió lehetőségétől. A délkelet-európai szövetségi kapcsolattól Károly országa hatalmi pozíciójának erősödését és Besszarábiára irányuló igényének támogatását várta. A titkos csatlakozási szerződésben, amelyről csak a király és legbizalmasabb munkatársai tudtak, az Osztrák–Magyar Monarchia és a Román Királyság kölcsönös segítséget ígértek egymásnak orosz, szerb vagy bolgár támadás esetére.
Megszűnése és következményei
[szerkesztés]Az 1887. február 20-án, majd 1891-ben megújított hármas szövetség ellenében született meg 1893-ban az orosz–francia összefogás, majd az 1904-es entente cordiale (francia–angol szerződés), végül a hármas antant (az 1907-es angol–orosz megállapodás után).[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Eric Hobsbawm: A birodalmak kora. 317. o.
- ↑ „Ha a jelen szerződésben részt nem vevő valamelyik hatalom veszélyeztetné az egyik magas szerződő fél államának biztonságát, és a veszélyeztetett fél ennélfogva hadüzenetre kényszerülne, a másik két magas szerződő fél köteles szövetségesével szemben jóindulatú semlegességet vállalni.”
- ↑ Ez nem valósult meg maradéktalanul.
- ↑ stop.hu
Források
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Hóman - Szekfű: Magyar történet
- Nádori Attila et al.: Britannica Hungarica Nagylexikon. 11. kötet, GYÓ–HER, Kossuth Kiadó, Budapest, 2013, ISBN 978-963-09-6805-8, 222. old.
- Galántai József: Az első világháború (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1980, 12-16. oldal) ISBN 9632804988
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]- Londoni egyezmény (1871) vagy „Hellészpontosz-konferencia”
- Három császár egyezménye (1873)
- Kettős szövetség (1879)
- Három császár szövetsége (1882)
- Földközi-tengeri szerződés (1887)
- Viszontbiztosítási szerződés (1887)
- Francia–orosz szövetség (1894)
- Antant (1904)
- Első világháború
