Ugrás a tartalomhoz

Gyulay család

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Gyulai család szócikkből átirányítva)

Gyulay néven két különböző család létezett az elmúlt századokban, melyek nem álltak rokonságban egymással.

Az abafáji Gyulay család

[szerkesztés]

Eredete bizonytalan, kevés információ áll rendelkezésre róluk. Annyi bizonyos, hogy köznemesi család, mely Erdélyben játszott jelentősebb szerepet a XVI. század folyamán.

Jelentősebb tagjai

[szerkesztés]

A marosnémethi és nádaskai Gyulay család

[szerkesztés]

Nagyjából a XVII. században vándoroltak Magyarország belső részeiből Erdélybe. Ott nagy hírnévre tettek szert, Ferenc dévai várkapitány által, aki később Zaránd vármegye főispánja is lett, majd Nagyvárad alkapitánya. Ferenc fia, István, Kemény János erdélyi fejedelem főasztalnoka volt, harcolt a nagyszőlősi csatában is. István fia, Ferenc, küköllői főispán, udvarhelyszéki főkirálybíró 1694-ben előbb bárói, majd 1701-ben grófi címet is szerzett. Ennek a Ferencnek a fia volt Gyulay Ferenc (1674–1728) altábornagy. A családből megannyi jeles katona került ki, akik néha Gyulai néven is előfordulhatnak.

Jelentősebb tagjai

[szerkesztés]

Kastélyaik

[szerkesztés]

A családnak Dédácson (Gyulay-kastély, Dédács) és Marosnémetiben, Romániában, Hunyad megyében volt kastélya.

Források

[szerkesztés]