Ugrás a tartalomhoz

Győri Ernő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Győri Ernő
Élete
Született1893. november 12.
Budapest
Elhunyt?
HázastársaSomlyói Eller Gizella
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers,
próza

Győri Ernő (Budapest, 1893. november 12.[1] – 1938 után?) magyar költő, író, újságíró, műfordító. Győri Imre bátyja.

Életútja

[szerkesztés]

Győri Ferenc és Elkán Lea fiaként született zsidó családban. Budapesten kezdte hírlapírói pályáját, verseit a Nyugat is közölte (1914–18). 1918. május 1-jén Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött a református vallású Tóth Margittal, Tóth József és Szilágyi Etelka lányával,[2] azonban nem sokkal később elváltak.[3] Romániába 1919 után került, öt évig Kolozsvárt a Keleti Újság, az Új Ember munkatársa, majd a Bukaresti Magyar Hírlap c. hétfői lap szerkesztője (1926–27). Kedveltté tette műfaja, a „színes riport.” Lefordította G. W. Wright A rádiumhalál c. regényét (Brassó, 1927). Még Csíksomlyón áttért a keresztény hitre és a Székelyföldön gyűjtést szervezett, hogy a Brassói Lapok ellen kontralapot indíthasson.[4] Az 1920-as évek végén Párizsba költözött, ahol megnősült.

Önálló munkái

[szerkesztés]
  • Áldott legyél te (színjáték, Modern Könyvtár, Budapest, 1912)
  • Isten és nő (verseskötet, Kolozsvár, 1924)
  • A Dél Keresztje alatt (regény, Brassó, 1928)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Születési bejegyzése a Pesti Izraelita Hitközség születési akv. 2697/1893. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
  2. A házasságkötés bejegyezve a Budapest VIII. ker. polgári házassági akv. 490/1918. folyószáma alatt.
  3. Bpesti közp. jbíróság C.8.251302/1919/2. sz. jogerős végzése, illetve a kolozsvári kir. tvszék l 4465/3-1921 sz. ítélete.
  4. Erdélyi Futár - Erdélyi Kurir, 1938. szeptember 1.

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]