Gustav Hägglund
Gustav Hägglund | |
![]() | |
Született | 1938. szeptember 6. (86 éves)[1][2] Viborg |
Állampolgársága | finn |
Rendfokozata | tábornok |
Kitüntetései |
|
Szülei | Woldemar Hägglund |
Iskolái |
|
Johan Edvin Birger Gustav Hägglund (Viipuri, 1938. szeptember 6. –) nyugállományú finn tábornok. Finnország vezérkari főnöke volt 1994-től 2001-ig. Azután pedig az Európai Unió Katonai Bizottságának első elnöke 2001-től 2004-ig. Az EU ezen legmagasabb katonai feladatkörében a közösség kríziskezelési képességének fejlesztésén munkálkodott.
A Finn Véderő főparancsnokaként hét szolgálati éve alatt nyugatiasította a finn honvédséget a védelmi készenlétből, illetve erőből nem engedve, megalkuvás nélkül. Hägglund kezdeményezése alapján illetve vezetésével valósították meg a sorkötelességi szolgálati tartam illetve képzési tartalom teljes reformját.
Hägglund által erősen szorgalmazott reform volt a Finn Honvédelmi Főiskola megalapítása, illetve az ott nyújtandó képzés fejlesztése.
Hägglund parancsnokságának idején kezdték meg a Finnország és a NATO közötti Békepartnerségi Programot. Finnország bejelentette, hogy a NATO-csatlakozás választási lehetőségként nyitva marad, és csatlakozott a NATO vezette békefenntartó műveletekhez Boszniában. A finn nők pedig lehetőséget kaptak a sorkötelesség önkéntes teljesítésére.
Apja Woldemar Hägglund.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
- ↑ Gustav Hägglund (svéd nyelven). Society of Swedish Literature in Finland
Források
[szerkesztés]- Itse asiassa kuultuna: Kenraali Gustav Hägglund 2018. december 03. (finnül)
- PROFILE – Commander-in-chief: Gustav Hägglund 2002. július 10. (angolul)
- Gustav Hägglund Finnországi életrajzi szótár (svédül)
További információk
[szerkesztés]- Gustav Hägglund az Internet Movie Database oldalon (angolul)