Gianfranco Fini
| Gianfranco Fini | |
 | |
| Született | 1952. január 3. Bologna, Olaszország |
| Állampolgársága | olasz |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége |
|
| Iskolái | La Sapienza Egyetem |
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gianfranco Fini témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gianfranco Fini (Bologna, 1952. január 3. –) olasz politikus, a Camera dei Deputati volt házelnöke, az egykori jobboldali Nemzeti Szövetség és a szélsőjobboldali Olasz Szociális Mozgalom pártok főtitkára volt, jelenleg a liberális konzervatív Jövő és Szabadság Olaszországért párt elnöke. A 2. és 3. Berlusconi-kormányban miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt.
Életrajza
[szerkesztés]Családja
[szerkesztés]Édesapja Argenio Fini (1923-1998) az Olasz Szociális Köztársaság egyik önkéntese volt. Később több olajtársaságnál dolgozott, édesanyja Erminia Marani volt (1926-2008).
Öccse, Massimo Fini szintén politikus lett, évekig az Olasz Szociális Mozgalom tagja volt.[1]
Politikai karrierje
[szerkesztés]A politikai életben 1969-ben jelent meg, amikor tagja lett az Olasz Szociális Mozgalom Giovane Italia nevű hallgatói szervezetének. Három évvel később a családdal Rómába költözött, ahol 1973-ban a párt ifjúsági szervezetének a Fronte della Gioventú Róma megyei vezetője lett. 1974-ben az ifjúsági szervezet országos vezetőségének lett a tagja. 1977-ben beválasztották az Olasz Szociális Mozgalom központi bizottságába.
1977-ben a Fronte della Gioventú országos főtitkára lett, Giorgio Almirante kérésére. Ekkor szerezte meg diplomáját pedagógiai tanulmányaiért.[1]
Ekkor Fini a párt hivatalos napilapjának, a Secolo d’Italia szerkesztője is volt.
Olasz Szociális Mozgalomból átmenet a Nemzeti Szövetségbe
[szerkesztés]1983-ban lett először a parlament alsóházának a Camera dei deputati tagja, 1987-ben újra megválasztották Mirabello település jelöltjeként. Almirante őt jelölte meg utódjának. 1987-ben a párt sorrentói kongresszusán megválasztották főtitkárnak.
Legfőbb ellenfele Pino Rauti 1990-ben megszerezte tőle a pártvezetését, de az 1991-es szicíliai regionális választáson elszenvedett vereség miatt Rauti lemondott és ismét Fini lett a párt elnöke egészen a párt 1995-ös megszűnéséig.
Az 1993-as helyhatósági választásokon az ő vezetésével a párt három városnak adott polgármestert. Fini pedig második lett a római választáson, mint polgármester-jelölt, itt a baloldali Francesco Ruttelli verte meg. Silvio Berlusconi, aki ekkor még nem volt politikai szereplő, ezzel kapcsolatban egy interjúban elmondta, hogy "ha római lennék Finire szavaznék".[2]
Ezalatt Fini három városban szerez önkormányzati képviselői tapasztalatot: Apriliában, Bresciában és Reggio Calabriában helyi tanácsosi posztot tölt be 1991 júniusa és 1993 októbere között.[3]
1994-es választások után megalakult Első Berlusconi-kormányban nem vállalt tisztséget, de pártja Olaszország történetében először most kapott miniszteri tárcákat.
1995. január 25-29-e között tartották Fiuggiban a párt kongresszusát, ahol hivatalosan is bejelentették az Olasz Szociális Mozgalom megszűnését, és a Nemzeti Szövetség megalapítását. A hírre Pino Rauti és az őt támogató radikális szárny kilépett a pártból és megalapították a Háromszínű Láng Szociális Mozgalom pártot.[1]
Kormányzati tapasztalat
[szerkesztés]Fini 2001 és 2006 között Fini a 2. Berlusconi-kormány miniszterelnök-helyettese volt, 2004. novemberétől külügyminiszter volt, Franco Frattinit váltotta, aki az Európai Bizottság tagja lett. 2002. februárjától az európai alkotmányt előkészítő európai egyezmény olasz képviselője volt.
Ő terjesztette be 2002-ben a Fini-Bossi törvényként ismert, bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívülről érkező bevándorlókra vonatkozott. A törvény szabályozta, hogy a EU-n kívülről érkező munkavállaló csak a kiskorú vagy az önellátásra képtelen nagykorú gyerekeit hozhatja magával automatikusan, a szüleit csak akkor, ha nincs hazájukban olyan gyerek, aki el tudja tartani őket. A törvény azt is előírja, hogy a külföldi munkavállalónak csak munkaszerződéssel mehet ki.[4]
2006-ban a 2006. évi téli olimpiai játékok alatt hagyták jóvá az általa kezdeményezett 309/1990-es köztársasági elnöki rendelet módosítását. Ebben a rendeletben a drogfogyasztásra vonatkozó jogszabályokat változtatták meg: nem tettek különbséget a könnyű drogok (mint a cannabis) és a kemény drogok (mint a heroin, kokain) illetve a drogfogyasztók és drogterjesztők között, mindenkit egyformán büntetett a törvény.[5][6]
Együttműködés a Szabadság Népe pártjával
[szerkesztés]2006 nyarán a 2006-os választási vereségük után bejelentette, hogy a Nemzeti Szövetség logójából kiveteti a lángot és az M.S.I feliratot, amivel az Olasz Szociális Mozgalommal vállalt történelmi folytonosságot jelképezték, ezzel a 2009-es európai parlamenti választásra készült. Sokan ezt a tettet a párt 1995-ben a Fiuggiban tartott kongresszusán megkezdett megújítási folyamat végének tekintették, amivel a párt mérsékelt jobboldali erővé vált és így lehetővé vált, hogy a Forza Italia párttal egyesüljenek.[7]
2007 januárjában Silvio Berlusconi Finit nevezte meg utódjának abban az esetben, ha egységes pártot alapítana, amivel felháborodást váltott ki az Északi Liga és a Kereszténydemokrata Centrum Uniója részéről.
2007-ben miután létrejött a Szabadság Népe nevű választási koalíció Silvio Berlusconi vezetésével, ő bejelentette, hogy német mintára új választási törvényt fognak beterjeszteni, amiben előtérbe kerül az arányos választási rendszer és új parlamenti bejutási küszöböt határoznának meg. Fini eleinte úgy érvelt, hogy a pártja nem akar ebben részt venni. A Szabadság Népe megszületését zavarosnak és felszínesnek nevezte. Továbbá kifejtette, hogy eszük ágában sincs Berlusconival egyesülni.[8]
Két hónappal később 2008 februárjában úgy nyilatkozott, hogy "Olaszország történelmében először a nép akaratából egyesül a választások előtt egy egységes erővé". Ezzel a 2008-as olaszországi parlamenti választásokon egy listán szerepelt Berlusconi és Fini pártja, egy egységes jobbközép politikai erőként. A sajtó ezt a Nemzeti Szövetség végeként értékelte.[9]
A Képviselőház elnökeként
[szerkesztés]A jobbközép koalíció választási győzelme után, 2008. április 30-án a Camera dei deputati elnökének választották meg, 611 képviselőből 335-en szavaztak mellette. A megválasztásával együtt bejelentette, hogy lemond pártja vezetéséről, 2008. május 11-én Ignazio La Russa lett a Nemzeti Szövetség új főtitkára.
Aldo Moro megölésének 30. évfordulóján rendezett megemlékezésén Giorgio Napolitano köztársasági elnök beszédet tartott amiben az ólomévek alatti terrortámadások áldozatairól emlékezett meg függetlenül pártállásuktól, A beszédet Fini úgy értékelte, hogy "véget ért a második világháború utáni nehéz időszak" és, hogy a jobboldal társadalmi elutasítottsága megszűnt.[10]
A képviselőházi beiktatása során Fini két ünnepnap: Olaszország felszabadulásának évfordulója, április 25. és május 1. kapcsán megjegyezte, hogy "most Olaszország visszanyert szabadságát kell ünnepelni, és a munkaközpontúság egy olyan köteles, ami alól senki nem bújhat ki". Kijelentette, hogy régmúlt ideológiától meg kell szabadulni, arra intett, "hogy a szabadságunkat és a demokráciát még csapda fenyegeti. Nem a múlt században már elbukott antidemokratikus ideológiák miatt, hanem a növekvő és terjedő kulturális relativizmus miatt". A beiktatási beszédében tiszteletét adta a nemzeti zászló előtt és Francesco Cossiga valamint Carlo Azeglio Ciampi volt köztársasági elnököknek.[11][12]
Mindezek mellett Fini fontosnak tartotta a jobboldali értéket felülvizsgálatát: 2008-ban Fini a Nemzeti Szövetség ifjúsági szervezetének az Azione Giovani (Fiatalok Cselekvése) egy római rendezvényén arról beszélt, hogy a jobboldalnak tudomásul kell venni olyan értékeket, amik "az alkotmányban is szerepelnek: szabadság, egyenlőség és a társadalmi igazságosság. Azok az értékek, amik vezették és most is vezetik a jobboldal útját, azok mind a demokrácia értékei és mind antifasiszták".[13]
Harca a parlamenti hiányzások ellen
[szerkesztés]A képviselőház elnökeként komoly rendezkedést hozott a hiányzások csökkentésére: be vezette az ujjnyomos szavazási módot,[14] amihez a képviselőknek személyesen meg kellett jelennie. A gyakran hiányzó képviselőknek a parlamenti szavazórendszer nem teszi lehetővé hogy szavazzon. Ez az intézkedés a "zongoristáknak" csúfolt képviselőket érintette, azokat, akik a saját és a hiányzó képviselők nevében szavaztak.[15]
Jövő és Szabadság Pártjának megszületése
[szerkesztés]2009-ben feszültség alakult ki közte és a párt vezetői között: Fini szerint Berlusconi elfojtja a párton belüli vitákat és azzal vádolta a pártot, hogy beállt az Északi Liga sorába feladva ezzel a vezető kormánypárti szerepét.[16][17]
2010. július 29-én a Szabadság Népe párt elnökségi tagjainak a többsége megszavazott egy dokumentumot, amely büntetné Fini és Berlusconi közti koalíció felbomlását. Ebben felszólították Finit, hogy mondjon le a képviselőház elnöki posztjáról.[18] Azt is hozzátették, hogy "Fini viselkedése nem egyeztethető össze a párt értékeivel és a választóinkkal."[19]
Fini következő nap bejelentette, hogy egy új parlamenti frakciót fog alakítani. Ebbe 34 képviselő és 10 szenátor csatlakozott, akik a Szabadság Népéből léptek ki, akik közt néhányan a Nemzeti Szövetségben is benne voltak.[20]
2010. november 7-én tartották az új frakció első kongresszusát Bastia Umbrában, ahol elismerte a gazdasági válság létét. Felszólította Silvio Berlusconit, hogy mondjon le, ellenkező esetben a pártjának az emberei kilépnek a koalícióból.[21]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Archivált másolat. [2016. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 17.)
- ↑ http://www.ilgiornale.it/news/ghetto-montecitorio-lunga-marcia-gianfranco-freddo.html
- ↑ http://amministratori.interno.it/amministratori/ServletNomeReg3?campo1=889819&campo2=a
- ↑ http://www.jogiforum.hu/hirek/5391
- ↑ http://kitekinto.hu/europa/2014/01/28/drogvita_olaszorszagban_teriteken_a_marihuana
- ↑ Archivált másolat. [2016. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
- ↑ http://www.italiaoggi.it/giornali/dettaglio_giornali.asp?preview=false&accessMode=FA&id=1750950&codiciTestate=&sez=giornali
- ↑ Archivált másolat. [2016. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
- ↑ http://www.corriere.it/politica/08_febbraio_16/fini_alleanza_nazionale_sciglimento_bedeb8aa-dc67-11dc-8a42-0003ba99c667.shtml?refresh_ce-cp
- ↑ Archivált másolat. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
- ↑ Gianfranco Fini beiktatása 2008. április 30-án, hozzáférés: 2016. november 19.
- ↑ Gianfranco Fini beiktatása 2008. április 30-án, 2. rész, hozzáférés: 2016. november 19.
- ↑ http://www.corriere.it/politica/08_settembre_13/fini_antifascismo_ccb8bcec-8175-11dd-95db-00144f02aabc.shtml
- ↑ http://www.corriere.it/politica/09_gennaio_28/fini_dito_voto_camera_5dd5aae8-ed26-11dd-b7f1-00144f02aabc.shtml
- ↑ http://www.corriere.it/politica/09_marzo_04/pianisti_fini_camera_sistema_voto_b7a2918e-08d4-11de-af33-00144f02aabc.shtml
- ↑ http://www.libertiamo.it/2009/07/27/il-pdl-non-deve-inseguire-la-lega-ma-dettare-il-passo-del-processo-riformatore/
- ↑ http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=20851:silvio-berlusconi-nem-akar-bekuelni-partbeli-ellenlabasaval&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114
- ↑ Archivált másolat. [2016. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- ↑ Archivált másolat. [2015. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- ↑ Archivált másolat. [2010. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- ↑ http://www.corriere.it/politica/10_novembre_07/discorso-fini_52a92086-ea5f-11df-acba-00144f02aabc.shtml
