Gephyrocapsa huxleyi
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.png)
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Gephyrocapsa huxleyi (Lohmann) P. Reinhardt, 1972[1] | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gephyrocapsa huxleyi témájú kategóriát. |
A Gephyrocapsa huxleyi,[3] korábban Emiliania huxleyi[2] a Haptophytina altörzs Isochrysidales rendjébe tartozó faja. A sarkoktól az Egyenlítőig világszerte megtalálható, és az óceáni ökoszisztéma fontos faja. A Prymnesiophyceae, melynek a G. huxleyi is tagja, a szén tengeri biológiai körforgásának közel 50%-át, a tengeri kalcium-karbonát-termelés közel harmadát adja.[4]
A Gephyrocapsa huxleyi egysejtű fitoplankton, melyet mikroszkopikus kalcitkorongok (kokkolit) fednek. A Haptophyta legjelentősebb tagja, névadója Thomas Henry Huxley, brit kutató.[5]
Klimatológiai relevanciája miatt 2009-ben a Német Botanikai Társaság az Év Algájának választotta.[6]
Kokkoszféra
[szerkesztés]Kokkoszférája tömege átlagosan mintegy 40–50 pg, egy kokkolit mintegy 1,5–3 pg. Mivel a felszíni tengervíz pH-ja 0,1-del csökkent az ipari forradalom óta, és a CaCO3-telítettség is jelentősen csökkent, a Haptistát jelentősen érintheti a savasodás.[7] Számos kutatás irányult a savasodás meszesedésre gyakorolt hatására, különösen a G. huxleyi terén.[7]
Egy kokkolit mintegy 3,2 μm hosszú és 2,2–2,8 μm széles, központi tubulusa pedig 0,4 μm.[7]
Morfotípusok
[szerkesztés]A G. huxleyinak 3 fő morfotípusát különböztetik meg vizuális alapon (A, B, C), ezek közt az A-ból ismert normálisan és a normálisnál jobban meszesedő változata.[7]
Kalcittartalom
[szerkesztés]Young és Ziveri 2000-es tanulmányában az „A” és „B” típus kokkolittömegét hasonlónak találta, noha a „B” érzékenyebbnek tűnt, Von Dassow et al. 2018-as tanulmánya pedig a normálisnál jobban meszesedőnek tűnő kokkolitokkal rendelkező 2 törzsből csak egynél mutatott ki a többinél nagyobb kalcittartalmat.[7]
Formai hibák
[szerkesztés]Feng 2014-es, illetve Feng et al. 2016-os kutatásai egyaránt azt mutatták ki, hogy a kalcittartalmat a formai hibák nem befolyásolják jelentősen a G. huxleyiban.[7]
Ivaros szaporodás
[szerkesztés]3 állapota lehetséges, ezek a nem mozgó csupasz N-sejtek, a pikkelyes mozgó rajzósejtek (S-sejtek) és a kokkolittal rendelkező sejtek (C-sejtek). Előbbi két sejt utóbbiból jön létre, azonban kapcsolataik nem ismertek, az S-sejtek ivarsejtek lehetnek,[8] de nem ismert, hogy a G. huxleyi egy- vagy kétlaki, ahogy az sem, hogy a rajzósejtek egyesülnek-e.[8]
A diploid sejtek haploiddá alakulása az ivarsejteket (spermium és petesejt) a testi sejtektől megkülönböztető jelleghez hasonlít, ezért a Station Biologique de Roscoff vizsgálta, hogy az ivaros szaporodás vírussal szembeni védekező stratégia adaptációja-e.[9]
Élőhely
[szerkesztés]Megtalálható tápanyagban gazdag feláramló régiókban és tápanyagban szegény oligotróf vizekben egyaránt.[10][11][12][13]
Morfotípus szerint
[szerkesztés]Az „A” morfotípus az Északi-Atlanti-óceán, a „B” és „C” pedig a Patagóniai-selfhez közeli területek virágzásaiban a leggyakoribb, ami a kalcittermelés különbségeire vezethető vissza, a chilei feláramlási zónánál az „A” morfotípus és annak normálisnál jobban meszesedő változatának gyakoribbá válása összefügg a kokkolittömeg növekedésével.[7]
Virágzás
[szerkesztés]
A G. huxleyi algavirágzása hatalmas, akár 100 000 km2 feletti területeket is lefedhet,[14] és minden évben bekövetkezik.[15]
Parazitái
[szerkesztés]
A G. huxleyit a Coccolithovirus Emiliania huxleyi virus 86 (EhV-86) fertőzi, ez a Phycodnaviridae családba tartozó óriásvírus.[16] Egyes tagjai rezisztensek erre a vírusra, ezt a rezisztenciaspecifikus glikoszfingolipidek határozzák meg, korábbi kutatásokban a ploiditásra, a törzsek genomikai és transzkriptomikai különbségére hivatkoztak.[15] Schleyer et al. az EhV201 jelenléte és hiánya alapján vizsgálta a lipidomot, 2 rezisztens G. huxleyi-törzset (373 és 379) és 6, csak rezisztens törzsekben előforduló glikoszfingolipidet azonosított. Ezek nyílt tengeri algavirágzásban használhatók rezisztenciakimutatásra.[15]
Az Oxyrrhis marina kisebb arányban eszik fertőzött G. huxleyit, mint nem fertőzöttet, azonban a fertőzöttek hatására 30–91,3%-kal gyorsabban növekszik.[17]
Alkenonok
[szerkesztés]A G. huxleyi az Isochrysidales több másik tagjához hasonlóan hosszú alkenonokat (telítetlen metil- vagy etil-ketonokat) termelhet.[18]
Genetika
[szerkesztés]Genomját 2013-ban szekvenálták. 61 lehetséges miRNS-e van, ebből 18 feltehetően G. huxleyi-specifikus, 15 állati, 3 növényi miRNS homológja. Legalább 4 specifikus miRNS-hez tartozik miRNS*-szekvencia.[19]
Jelentőség
[szerkesztés]A Gephyrocapsa huxleyi a kokkolitképző fajok virágzásának tanulmányozására használható modellszervezet.[20]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Reinhardt, P.. Coccolithen. Kalkiges Plankton seit Jahrmillionen, Die neue Brehm Bücheri (német nyelven). Wittenberg Lutherstadt: A. Ziemsen Verlag, 1–99, 188 ábra. o. (1972)
- ↑ a b Emiliania huxleyi (Lohmann) W.W.Hay & H.Mohler, 1967. WoRMS. World Register of Marine Species
- ↑ a b c d Gephyrocapsa huxleyi (Lohmann) P.Reinhardt, 1972. WoRMS. World Register of Marine Species. (Hozzáférés: 2024. június 27.)
- ↑ Iglesias-Rodriguez MD, Halloran PR, Rickaby REM, Hall IR et al. (2008. április 18.). „Phytoplankton Calcification in a High-CO2 World”. Science 320 (5874), 336–340. o. DOI:10.1126/science.1154122.
- ↑ Haptophyta Hibberd, 1976. NCBI Taxonomy Browser
- ↑ News auf Scinexx.de
- ↑ a b c d e f g Linge Johnsen SA, Bollmann J (2020. március 27.). „Coccolith mass and morphology of different Emiliania huxleyi morphotypes: A critical examination using Canary Islands material”. PLoS One 15 (3), e0230569. o. DOI:10.1371/journal.pone.0230569. PMID 32218602. PMC 7101162.
- ↑ a b Laguna R, Romo J, Read BA, Wahlund TM (2001. szeptember). „Induction of phase variation events in the life cycle of the marine coccolithophorid Emiliania huxleyi”. Appl Environ Microbiol 67 (9), 3824–3831. o. DOI:10.1128/AEM.67.9.3824-3831.2001. PMID 11525973. PMC 93097.
- ↑ „La sexualité sortie des eaux”. CNRS Journal.
- ↑ Okada, Hisatake (1973). „The distribution of oceanic coccolithophorids in the Pacific” (angol nyelven). Deep Sea Research and Oceanographic Abstracts 20 (4), 355–374. o. DOI:10.1016/0011-7471(73)90059-4.
- ↑ Charalampopoulou A (2011), Coccolithophores in high latitude and Polar regions: Relationships between community composition, calcification and environmental factors, University of Southampton, School of Ocean and Earth Science
- ↑ McIntyre, Andrew (1967). „Modern coccolithophoridae of the atlantic ocean—I. Placoliths and cyrtoliths” (angol nyelven). Deep Sea Research and Oceanographic Abstracts 14 (5), 561–597. o. DOI:10.1016/0011-7471(67)90065-4.
- ↑ (2008. május 1.) „Vertical and lateral variations in coccolithophore community structure across the subtropical frontal zone in the South Atlantic Ocean”. Marine Micropaleontology 67 (3–4), 255–273. o. DOI:10.1016/j.marmicro.2008.01.014.
- ↑ Beauty in the Barents. NASA Earth Observatory, 2021. július 15.
- ↑ a b c Schleyer G, Kuhlisch C, Ziv C, Ben-Dor S, Malitsky S, Schatz D, Vardi A (2023. július 4.). „Lipid biomarkers for algal resistance to viral infection in the ocean”. Proc Natl Acad Sci U S A 120 (27), e2217121120. o. DOI:10.1073/pnas.2217121120. PMID 37364132. PMC 10318983.
- ↑ Wagstaff BA, Vladu IC, Barclay JE, Schroeder DC, Malin G, Field RA (2017. március 9.). „Isolation and Characterization of a Double Stranded DNA Megavirus Infecting the Toxin-Producing Haptophyte Prymnesium parvum”. Viruses 9 (3, Special Issue Marine Viruses), 40. o. DOI:10.3390/v9030040.
- ↑ Goode AG, Fields DM, Archer SD, Martínez Martínez J (2019. április 19.). „Physiological responses of Oxyrrhis marina to a diet of virally infected Emiliania huxleyi”. PeerJ 7, e6722. o. DOI:10.7717/peerj.6722. PMID 31041150. PMC 6476294.
- ↑ Harada N, Hirose Y, Chihong S, Kurita H, Sato M, Onodera J, Murata K, Itoh F (2021. július 19.). „A novel characteristic of a phytoplankton as a potential source of straight-chain alkanes”. Scientific Reports 11 (14190). DOI:10.1038/s41598-021-93204-w.
- ↑ Zhang X, Gamarra J, Castro S, Carrasco E, Hernandez A, Mock T, Hadaegh AR, Read BA (2016. április 21.). „Characterization of the Small RNA Transcriptome of the Marine Coccolithophorid, Emiliania huxleyi”. PLoS One 11 (4), e0154279. o. DOI:10.1371/journal.pone.0154279. PMID 27101007. PMC 4839659.
- ↑ Wheeler GL, Sturm D, Langer G (2023. november 20.). „Gephyrocapsa huxleyi (Emiliania huxleyi) as a model system for coccolithophore biology”. J Phycol 59 (6), 1123–1129. o. DOI:10.1111/jpy.13404. (Hozzáférés: 2024. augusztus 9.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Gephyrocapsa huxleyi című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Gephyrocapsa huxleyi című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Emiliania huxleyi Home Page (angol nyelven). National Oceanography Centre, Southampton
- Knowles B, Bonachela JA, Behrenfeld MJ, Bondoc KG, Cael BB, Carlson CA, Cieslick N, Diaz B, Fuchs HL, Graff JR, Grasis JA, Halsey KH, Haramaty L, Johns CT, Natale F, Nissimov JI, Schieler B, Thamatrakoln K, Thingstad TF, Våge S, Watkins C, Westberry TK, Bidle KD (2020. szeptember 15.). „Temperate infection in a virus–host system previously known for virulent dynamics”. Nature Communications 11 (4626). DOI:10.1038/s41467-020-18078-4.
- Cutts E: Some ‘friendly’ bacteria backstab their algal pals. Now we know why. ScienceNews, 2023. február 8.
- Gramling C: Viruses may help phytoplankton make clouds — by tearing the algae apart. ScienceNews, 2018. augusztus 15.
- Sumner T: Phytoplankton’s response to climate change has its ups and downs. ScienceNews, 2016. július 8.
