Galcsek Szilveszter
Galcsek Szilveszter (Zsolna, 1869. január 2. – Budapest, Terézváros, 1922. október 10.)[1] magyar gépészmérnök, államvasúti művezető, repülőgépmotor-tervező és -építő.
Életpálya
[szerkesztés]Gálcsek György és Csermák Mária fia. 1900. október 6-án Budapesten, Terézvárosban feleségül vette a nála tíz évvel fiatalabb, nagytétényi születésű Polgár Ilkát (Ilona).[2] A MÁV alkalmazottja volt. 1899-ben léptették elő napbéres „mekanikus” beosztásból II. osztályú altisztté,[3] majd 1903-ban mint művezetőt I. osztályú altisztté.[4]
Kolbányi Géza közreműködésével készítette 1910 tavaszán az első, kizárólag magyar alkatrészekből készült repülőgépmotort, amely akkoriban világviszonylatban is a legerősebbek közé tartozott.[5] A motor egy hathengeres 60 lóerős, léghűtéses, legyező alakú, kétsoros elrendezésű 1300 fordulatszámú gép volt. A motort egy Kolbányi gyártotta kétfedelű gépbe, majd a sextiplán típusba építették. Indaszerűen kötődött a főszárnyhoz a törzsszerkezet (amelyet ezáltal stabilizáltak), s a törzs alatt egy kisebb szárny volt. A gép érdekessége még, hogy az oldalkormány egy bevont biciklikerék, amely a törzs végén farokkerékként is működött. A gép 1910 áprilisában – a különben kitűnően működő motor ellenére – a bizonytalanul lengő törzsbeépítés miatt a legelső próbánál összetört.[6]
A Kolbányi II. monoplánon Takács Sándor pilóta ezzel a motorral érte el első repülősikereit. A repülés neves magyar úttörője. Sokat segített Rákos repülő úttörőinek a kezdeti motorproblémák leküzdésében. Halálát érelmeszesedés okozta 1922-ben. Felesége, Polgár Ilona 33 évvel élte túl, 1955. július 22-én hunyt el Budapesten.[7]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. VI. ker. állami halotti akv. 1694/1922. folyószáma alatt.
- ↑ A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 870/1900. folyószáma alatt.
- ↑ (1899. április 27.) „Államvasúti altisztek előléptetése – Új kinevezések”. Pesti Napló 50 (116), 9. o.
- ↑ (1903. december 21.) „Vasutasok karácsonya”. Budapesti Napló 8 (349), 4. o.
- ↑ Vajda Pál (1954. június 10.). „Magyar repülőgépmotor-szerkesztők”. Repülés 7 (11), 9. o.
- ↑ (1988. december 13.) „125 éve született”. Somogyi Néplap 44 (296), 7. o.
- ↑ Bp. XV. ker. állami halotti akv. 162/1955. folyószám.
Források
[szerkesztés]- dr. Vajda Pál (1971). „Galcsek Szilveszter”. Repülés (folyóirat) 24 (2), 17. o.