G. Tóth László
G. Tóth László | |
Született | 1954. május 26. (70 éves) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | hidrobiológus, limnológus, ökológus, egyetemi oktató |
Sablon • Wikidata • Segítség |
G. Tóth László (Budapest, 1954. május 26. –) magyar hidrobiológus, limnológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora. Kutatási területe az édesvízi és tengeri zooplankton populációdinamikája, táplálkozásbiológiája, anyagcseréje, légzése, légzésének fiziológiája, és biokémiája, valamint a halak embrionális fejlődése, embrionális és lárvakori légzése. 2010-től a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára, valamint 2013-tól az Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet (MTA ÖK BLI) igazgatója.
Életpályája
[szerkesztés]A Medve utcai általános iskolában tanult, majd 1968-1972 között az Óbudai Árpád Gimnáziumban folytatta tanulmányait[1] 1974-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, majd itt szerzett biológus diplomát 1979-ben. Az egyetemi diploma megszerzését követően, 1980-tól az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója. 1980-ban természettudomány doktora, 1989-ben a biológiai tudományok kandidátusa (PhD), 2003-ban az MTA doktora (DSc), majd 2004-től a Pannon Egyetem habilitált professzora. Kutatóintézeti állása mellett, 1991–1992 között a Francia Oktatási és Kulturális Minisztérium posztdoktori ösztöndíjasa a Rennes-i Egyetem Sejtbiológiai Laboratóriumában, 1994–1996 között a Tudományos Haladást Előmozdító Japán Társaság posztdoktori ösztöndíjasa a Shinshu Egyetemen (Matsumoto, Japán), majd 2000–2001-ig ugyanezen Japán Társaság hosszútávú vendégkutatója, ugyanott. 2004–2006 között az Európai Bizottság Független Nemzeti Szakértője Olaszországban. 2003-tól az akkori MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, majd 2013-tól a kutatóintézet igazgatója. Emellett a Debreceni Egyetem, Pannon Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem vendégelőadója.
Oktatói és intézetigazgatói tevékenységei mellett a "Journal of Plankton Research" nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, az European Ecological Water Quality and Intercalibration (EEWAI) független nemzeti szakértője, továbbá számos nemzetközi társaság tagja.
Munkássága
[szerkesztés]Fő kutatási területe az zooplankton populációdinamikája, táplálkozásbiológiája, anyagcseréje, légzése továbbá a környezetszennyezés mindennapi kérdései.
Több mint százharminc tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője. Munkáit elsősorban angol nyelven publikálja. Kapott független hivatkozásainak száma 820 felett van.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- JRC – 2005 Award – az EU – politika támogatásáért (megosztott)
Főbb publikációi
[szerkesztés]- The importance of self-oxidation in decomposition and its dependence on the pH of the environment (1989)
- Limiting effect of abioseston on food ingestion, postembryonic development time and fecundity of daphnids in Lake Balaton (Hungary) (1992)
- Adaptation of the tetrazolium reduction test for the measurement of the electron transport system (ETS)-activity during the embryonic development of medaka (1995)
- Toxic effect of the mosquito killer S-Deltamethrine on the development and on the respiratory electron transport system (ETS)-activity of the embryos of bream (Abramis brama L.), roach (Rutilus rutilus L.), barbel (Barbus barbus L.) and pike (Esox lucius L.) (1995)
- Development of Eodiaptomus japonicus Burckhardt (Copepoda, Calanoida) reared on different sized fractions of natural plankton (1996)
- The summer zooplankton structure and productivity in Lake Balaton (2003)
- First steps in the Central-Baltic intercalibration exercise on lake macrophytes: where do we start? (2008)
- Zooplankton community response to enhanced turbulence generated by water-level decrease in Lake Balaton, the largest shallow lake in Central Europe (2011)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Természet Világa, 2013 (144. évfolyam, 1-12. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. november 18.)
Források
[szerkesztés]- Az MTA doktorai – Biológiai Tudományok Osztálya
- Életrajz az MTA ÖK BLI honlapján[halott link]
- Szent István Egyetem
- G. Tóth László szakmai életrajza[halott link]
- G.-Tóth László - ODT Személyi adatlap (magyar nyelven). doktori.hu. (Hozzáférés: 2020. december 1.)
- Prof. G.-Tóth László, az MTA doktora (magyar nyelven). Ökológiai Kutatóközpont, 2012. július 31. (Hozzáférés: 2020. december 1.)[halott link]
További információk
[szerkesztés]- G. Tóth László. A Balaton kutatásról. videó[halott link]
- Magyar Örökség díjas lett a Balatoni Limnológiai Intézet, a díjat az intézet igazgatója G. Tóth László vette át 2017-ben. videó
- Magyar Tudományos Művek Tára. m2.mtmt.hu. (Hozzáférés: 2020. december 1.)