Gót rovásírásos feliratok
A gótok által történelmileg benépesített területen (Wielbark-kultúra, Csernyahov-kultúra) nagyon kevés gót nyelvű idősebb futhark feliratot találtak. A gótok korai kereszténnyé válása miatt a gót ábécé a 4. század közepére felváltotta a rúnákat.
Körülbelül egy tucatnyi feliratjelölt van, és közülük csak háromról fogadják el széles körben, hogy gót eredetű: a Pietroaselei gyűrű, amely egy fogadalmi feliratot tartalmaz, és egy nagyobb kincs része, amelyet a romániai Kárpátokban találtak, valamint két lándzsahegy, amelyen valószínűleg a fegyver neve szerepel, az egyiket az ukrán Kárpátokban, a másikat pedig Kelet-Németországban, az Odera közelében találták.
Pietroaselei gyűrű
[szerkesztés]
1837-ben Pietroaselében (Pietroasele, Délkelet-Románia, Bodza megye) találtak egy aranygyűrűt (nyakláncot), amelyet Kr. u. 400-ra datáltak, és amelyen 15 rúnából álló idősebb futhark felirat volt. A gyűrűt 1875-ben ellopták, és egy bukaresti aranyműves fogóval kettévágta. A gyűrűt visszaszerezték, de a 7. rúna mára megsemmisült: ᚷᚢᛏᚨᚾᛁ[?]ᚹᛁᚺᚫᛁᛚᚫᚷ
Az 1875 előtti rajzokon és leírásokban othala, [1] gutaniowi hailag (ᚷᚢᛏᚨᚾᛁᛟᚹᛁ ᚺᚨᛁᛚᚨᚷ) olvasható, vagy úgy értelmezik, hogy gutanio wi hailag „a gót nők szentje”, vagy gutan-iowi hailag „a gótok Jupiterének szentje” (Loewe 1909; Thunrazként értelmezve), vagy gutani othala wi hailag „a gótok szent öröksége” (gutani az Ulfilan 𐌲𐌿𐍄𐌰𐌽𐌴 (gutane) birtokos többes száma.
A 7. rúna othalaként való azonosságát azóta megkérdőjelezték, de a közelmúltban újra közzétettek egy fényképet, amelyet a londoni Arundel Society számára készítettek a kettévágás előtt, és a sérült rúna egyértelműen egy ᛟ. A gutanio értelmezése azonban továbbra is vita tárgyát képezi a runológusok között.
Koveli lándzsahegy
[szerkesztés]
A 3. század elejéről származó lándzsafejet[2][3] 1858-ban Suszycznoban,[4] az ukrajnai Koveltől 30 km-re találták.
A lándzsahegy mérete 15,5 cm, legnagyobb szélessége 3,0 cm. A hegy mindkét oldalát ezüst szimbólumokkal intarziálták. A felirat feltűnően jobbról balra halad, és tilarids-ként olvasandó, amelyet értelmezhetünk úgy, mint „odalovagló", de az valószínűbb, ahogyan azt Prof. Johannes Hoops (Reallexikon der germanischen Altertumskunde, 17. kötet) javasolta, „Ziel-Reiter” (azaz: „céllovas” = biztos találat, talán egy kívánságnak szánva), amely vagy egy harcosnak, vagy magának a lándzsának a neve. A névutó -s miatt (a proto-északi z-vel ellentétben) kelet-germán (gót) névalakkal azonosítják. A t és a d közelebb áll a latin ábécéhez, mint a klasszikus idősebb futharkhoz, mert a felirat így néz ki: TᛁᛚᚨᚱᛁDᛊ.
A lándzsahegy egy 1880-as másolatát Berlinben, egy 1884-es másolatát Varsóban állították ki. Az eredetit 1939-ben náci régészek rabolták el lengyel tulajdonosától, és a második világháború végén teljesen elveszett.
Dahmsdorf-münchebergi lándzsahegy
[szerkesztés]
A Berlin és az Odera folyó közötti, Brandenburg tartományi Dahmsdorf-Münchebergben talált lándzsafej, felirata: ᚱᚨᚾᛃᚨ (ranja) (Ulfilan 𐍂𐌰𐌽𐌽𐌾𐌰 [rannja], „útválasztó”).[5]
Lețcani kézi orsó
[szerkesztés]A romániai Lețcaniban talált, a 4. századból származó orsófonat.
Felirata: ᚨᛞᛟᚾᛊᚢᚠᚺᛖ ᛬ᚱᚨᛜᛟ᛬ (adonsufhe :rango:)
Szabadbattyáni övcsat
[szerkesztés]Ez egy a magyarországi Szabadbattyánban talált, az 5. század elejére keltezett ezüstcsat, amely talán az osztrogótokra utal.[6]
Felirata: ᛗᚨᚱᛁᛜᛊ (mari͡ŋgs)
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Eu Rune Pietroassa.
- ↑ Eu Rune Kowel.
- ↑ Literatur zu einer Inschrift. [2020. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. április 11.)
- ↑ Suszyszno (lengyelül) A Lengyel Királyság és egyéb szláv országok földrajzi szótárában, tom XI (Sochaczew — Szlubowska Wola) 1890
- ↑ Deutungen zu einer Inschrift. [2020. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. április 13.)
- ↑ Magyar Nemzeti Múzeum, műtárgyadatbázis. (Hozzáférés: 2024. december 1.)
- Marstrander, Carl, 'De gotiske runeminnesmaerker', Norsk tidskrift for sprogvidenskap 3 (1929), 25-157.
- Ebbinghaus, Ernst, 'The question of Visigothic runic inscriptions re-examined', General Linguistics 30 (1990), 207-14.
- Dietrich, Franz E.C., De inscriptionibus duabus Runicis ad Gothorum gentem relatis (Marburg: Elwert, 1861).
- Loewe, Richard, 'Der Goldring von Pietroassa', Indogermanische Forschungen 26 (1909), 203-8.
- Graf, Heinz-Joachim, 'Gutanio wi hailag oder Gutaniom hailag? - Zur Lesung des Ringes von Pietroasa', Germanisch-Romanische Monatsschrift 31 (1943), 128-29.
- Mees, Bernard, Runo-Gothica: The runes and the origin of Wulfila's script, Die Sprache 43 (2002/3 [publ. 2004]), 55-79.
- Nedoma, Robert. 'Pietroassa, § 2. Runologisches', in Reallexikon der Germanischen Altertumskunde, vol. 23 (2003), pp. 155–58.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Gothic runic inscriptions című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.