Ugrás a tartalomhoz

Dupla dupla

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Five-by-five szócikkből átirányítva)
Wilt Chamberlain (jobbra) szerezte a legtöbb dupla duplát az NBA történetében, 968-at, míg Nate Thurmond (balra) tudhatja magáénak az első négyes duplát
Tamika Catchings, akkor a Duncanville Középiskola játékosa, szerezte meg az első hivatalos ötös duplát

A dupla dupla (angolul: double-double) a kosárlabdában akkor történik, ha egy játékos a következő öt kategóriából legalább kettőben is legalább tízet szerez: pontok, lepattanók, gólpasszok, labdaszerzések és blokkok. Az első dupla a két kategóriára hivatkozik, míg a második a két számjegyre. Hasonlóan létezik tripla dupla, négyes dupla, ötös dupla és hatos dupla is, amely akkor esik meg, ha egy játékos három, négy, illetve öt kategóriában is duplázik. Ugyan a dupla, és tripla duplák gyakoriak, az NBA történetében eddig mindössze négy négyes dupla történt,[1][2] és profi mérkőzésen még soha nem lehetett ötöset látni.

A hasonló five-by-five fogalom szerint mind az öt kategóriában kell egy játékosnak legalább ötöt elérnie, ez is ritka.

Dupla dupla

[szerkesztés]

A dupla dupla akkor történik, ha egy játékos az öt statisztikai kategóriából – pontok, lepattanók, gólpasszok, labdaszerzések és blokkok – legalább kettőben is legalább tízet szerez. A leggyakoribb, hogy egy játékos ezt pontokkal és lepattanókkal éri el, amelyet a pontok és gólpasszok követnek.[3] A 2023–2024-es NBA-szezonban 256 játékos 2247 dupla duplát szerzett.[4]

Az 1983–1984-es NBA-szezon óta Tim Duncannek van a legtöbb pont-lepattanó kombinációs dupla duplája 841-gyel, a pont-gólpassz kombinációval pedig John Stockton érte el legtöbbször 714-gyel, míg a lepattanó-gólpassz párosítással Russell Westbrook szerezte a legtöbbet, 142-t. Az NBA történetében Wilt Chamberlainnek van a legtöbb dupla duplája, 968.

A különleges dupla duplák ritkák. Ilyenek a dupla dupla dupla (vagy 20–20 vagy dupla 20),[5][6][7] mikor egy játékos legalább húszat ér el két kategóriában, illetve hasonló a 30–30 is. Az egyetlen játékos az NBA történetében, aki elért e a 40–40-et Wilt Chamberlain, neki ez nyolcszor sikerült pályafutása során, négyszer újonc szezonjában.[8]

Rekordok

[szerkesztés]
  • Leghosszabb dupla dupla-sorozat: az Elias Sports Bureau információi szerint Wilt Chamberlain sorozatban 227 mérkőzésen szerzett dupla duplát, 1964 és 1967 között. Ő tudhatja magáénak a második (220) és harmadik leghosszabb (133) sorozatot is.[9] Ez a rekord az ABA és az NBA egyesülése előtt történt, amelyet követően Domantas Sabonis tartja a rekordot, 61 mérkőzéssel.[10]
  • Legfiatalabb játékos: Tracy McGrady (Toronto Raptors) 18 évesen és 175 naposan szerezte első dupla dupláját, 1997. november 15-én, tíz ponttal és tizenegy lepattanóval.[11] A WNBA-ben Caitlin Clark tartja a rekordot.
  • Legidősebb játékos: Dikembe Mutombo (Houston Rockets) 42 évesen és 289 naposan szerezte utolsó dupla dupláját, 2009. április 10-én, tíz ponttal és 15 lepattanóval.[12]

Tripla dupla

[szerkesztés]
Russell Westbrook négy szezonon keresztül is tripla duplát átlagolt, összesen 202-szer sikerült neki a három kategóriás teljesítmény

A tripla dupla akkor történik, ha egy játékos az öt statisztikai kategóriából háromban legalább tízet szerez. A leggyakoribb ez pontokkal, lepattanókkal és gólpasszokkal történik meg, de egyes esetekben blokkokkal és labdaszerzésekkel is megesik. A kifejezést 1980-ig lehet visszavezetni, bár nem ismert, hogy Bruce Jolesch vagy Harvey Pollack találta ki.[13][14]

A tripla dupla az 1979–1980-as szezonban lett hivatalos statisztika. Abban az évadban 32 tripla dupla volt, tizenkettővel több, mint az előzőben. Az 1979–1980-as szezontól az 1990–1991-es szezonig összesen 543 tripla dupla volt, azaz évadonként 45,25. Ebben nagy szerepet játszott Magic Johnson, aki önmaga ezekből 137-et szerzett. Visszavonulása után a tripla duplák száma nagyot esett, 1991-től a 2014–2015-ös szezonig mindössze 841-et szereztek az NBA játékosai. Jason Kidd szerezte a legtöbbet ebben az időszakban, 107-et, amely 68-cal volt több, mint a második LeBron James.[15] A 2015–2016-os szezonban viszont 46-ról 75-re nőtt a tripla duplák száma az előző szezonhoz képest.[16][17] A 2016–2017-es szezontól a 2018–2019-esig 352 tripla dupla volt a ligába, azaz átlagosan 117,33 évente. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy Russell Westbrook 101-et szerzett ebben a három évben, az összes tripla dupla 28,69%-át.[18][19][20]

A 2017-es NBA-szezonban Draymond Green (Golden State Warriors) az első NBA-játékos lett a liga történetében, aki úgy szerzett tripla duplát, hogy nem dobott tíz pontot. 11 lepattanója, 10 gólpassza és 10 labdaszerzése volt, 4 pont mellett.[21][22]

Megesik, hogy játékosokat azzal vádolnak, hogy amikor kilenc lepattanójuk van a mérkőzés vége felé, direkt hibáznak egy dobásukkal, hogy megszerezhessék az abból származó lepattanót, és ezzel elérjék tripla duplájukat. 2003. március 16-án a Cleveland Cavaliers 120–95-re vezetett a Utah Jazz ellen, négy másodperccel a mérkőzés vége előtt, mikor Ricky Davis saját csapata gyűrűjére dobott, hogy megszerezze tizedik lepattanóját. Ezt kritizálták játékosok, edzők és a sajtó is.[23][24][25] Az NBA ezt követően úgy döntött, hogy egyes lepattanókat törölni lehet, ha nem abból származtak, hogy az egyik csapat komolyan próbált pontot szerezni.[26]

Russell Westbrook szerezte a legtöbb tripla duplát, 202-t. Ő és Oscar Robertson tudtak csak tripla duplát átlagolni egy egész szezonban, Robertsonnak egyszer, Westbrooknak négyszer sikerült. A rájátszásban Magic Johnson a legsikeresebb, harminccal.

A tripla duplák sokkal ritkábbak a WNBA-ben, mint az NBA-ben. A mérkőzések rövidebbek és kevesebb is van belőlük, illetve a játékstílus sokkal csapatközpontúbb, nem sztárokra fókuszál. A 2024-es szezonig mindössze 34 tripla duplát szereztek játékosok a liga történetében. Alyssa Thomas szerezte a legtöbbet tizenöttel, őt Sabrina Ionescu (4) és Candace Parker (3) követi.[27]

A rájátszásban szerzett tripla duplák dőlt betűkkel szerepelnek.

Név Csapat Ellenfél Dátum Pontok Lepattanók Gólpasszok Labdaszerzések Blokkok
Swoopes, SherylSheryl Swoopes Houston Comets Detroit Shock 1999.07.27 14 15 10 3 2
Dydek, MargoMargo Dydek Utah Starzz Orlando Miracle 2001.06.07 12 11 3 3 10
Leslie, LisaLisa Leslie Los Angeles Sparks Detroit Shock 2004.09.09 29 15 3 2 10
Nolan, DeannaDeanna Nolan Detroit Shock Connecticut Sun 2005.05.21 11 10 11 1 0
Swoopes, SherylSheryl Swoopes Houston Comets Seattle Storm 2005.09.03 14 10 10 2 0
Johnson, TemekaTemeka Johnson Seattle Storm New York Liberty 2014.07.24 13 10 11 1 0
Parker, CandaceCandace Parker Los Angeles Sparks San Antonio Stars 2017.07.28 11 17 11 0 4
Vandersloot, CourtneyCourtney Vandersloot Chicago Sky Dallas Wings 2018.07.20 13 10 15 1 1
Gray, ChelseaChelsea Gray Los Angeles Sparks Washington Mystics 2019.07.07 13 10 13 0 0
Ionescu, SabrinaSabrina Ionescu New York Liberty Minnesota Lynx 2021.05.18 26 10 12 0 1
Vandersloot, CourtneyCourtney Vandersloot Chicago Sky Connecticut Sun 2021.09.28 12 10 18 4 2
Parker, CandaceCandace Parker Chicago Sky Washington Mystics 2022.05.22 16 13 10 0 0
Ionescu, SabrinaSabrina Ionescu New York Liberty Chicago Sky 2022.06.12 27 13 12 0 0
Parker, CandaceCandace Parker Chicago Sky Los Angeles Sparks 2022.06.23 10 14 10 1 2
Jefferson, MoriahMoriah Jefferson Minnesota Lynx Dallas Wings 2022.06.28 13 10 10 2 0
Ionescu, SabrinaSabrina Ionescu New York Liberty Las Vegas Aces 2022.07.06 31 13 10 0 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Minnesota Lynx 2022.07.22 15 10 12 3 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Phoenix Mercury 2022.08.02 10 12 10 1 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Las Vegas Aces 2022.09.15 16 15 11 2 1
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Las Vegas Aces 2022.09.18 11 10 11 2 2
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Seattle Storm 2023.06.20 13 15 12 3 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Chicago Sky 2023.06.25 14 12 11 2 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun New York Liberty 2023.06.27 11 10 10 4 1
Williams, CourtneyCourtney Williams Chicago Sky Los Angeles Sparks 2023.06.30 12 11 13 1 0
Sabally, SatouSatou Sabally Dallas Wings New York Liberty 2023.07.28 14 11 10 0 1
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Minnesota Lynx 2023.07.30 17 14 11 0 2
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Minnesota Lynx 2023.08.01 21 20 12 3 1
Howard, NatashaNatasha Howard Dallas Wings Chicago Sky 2023.08.04 28 12 11 2 0
Gray, ChelseaChelsea Gray Las Vegas Aces New York Liberty 2023.08.18 22 11 11 3 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Los Angeles Sparks 2023.09.05 27 12 14 6 1
Sutton, SugSug Sutton Phoenix Mercury Las Vegas Aces 2023.09.08 18 11 11 2 0
Williams, CourtneyCourtney Williams Chicago Sky Connecticut Sun 2023.09.10 23 16 13 2 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun New York Liberty 2023.10.01 17 15 11 2 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Indiana Fever 2024.05.14 13 10 13 3 0
Clarendon, LayshiaLayshia Clarendon Los Angeles Sparks Atlanta Dream 2024.05.15 11 10 10 2 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Minnesota Lynx 2024.07.04 13 10 14 0 0
Clark, CaitlinCaitlin Clark Indiana Fever New York Liberty 2024.07.06 19 12 13 2 0
Charles, TinaTina Charles Atlanta Dream Seattle Storm 2024.08.29 19 17 10 4 1
Clark, CaitlinCaitlin Clark Indiana Fever Los Angeles Sparks 2024.09.04 24 10 10 3 0
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Los Angeles Sparks 2024.08.08 12 10 11 2 1
Thomas, AlyssaAlyssa Thomas Connecticut Sun Indiana Fever 2024.09.22 12 10 13 0 0

Európa-bajnokság és Euroliga

[szerkesztés]
Név Csapat Ellenfél Szezon Pontok Lepattanók Gólpasszok For.
Amerikai Egyesült Államok Keith Williams Lengyelország Śląsk Wrocław Grúzia Dinamo Tbiliszi 1992–1993 30 10 16 [28]
Oroszország Vaszilij Karaszev Oroszország CSZKA Moszkva Görögország Olimbiakósz 1994–1995 21 10 10 [28]
Amerikai Egyesült Államok Bill Edwards Görögország PAÓK Franciaország Cholet Basket 1999–2000 24 15 10 [28]
Amerikai Egyesült Államok Derrick Phelps Németország ALBA Berlin Görögország Iraklísz 2000–2001 11 10 12 [28]
Horvátország Nikola Vujčić Izrael Makkabi Tel-Aviv Lengyelország Prokom Trefl 2005–2006 11 12 11 [28]
Horvátország Nikola Vujčić Izrael Makkabi Tel-Aviv Szlovénia Olimpija Ljubljana 2006–2007 27 10 10 [28]
Görögország Nick Calathes Görögország Panathinaikósz Montenegró Budućnost 2018–2019 11 12 18 [28]

Négyes dupla

[szerkesztés]

A négyes dupla akkor történik, ha egy játékos az öt statisztikai kategóriából négyben legalább tízet szerez.

Négyes duplák
Név Dátum Csapat Eredmény Ellenfél JP. P. LP. GP. L. B. Hosszabbítás
Thurmond, NateNate Thurmond*[29] 1974.10.18 Chicago Bulls 120–115 Atlanta Hawks 45 22 14 13 1 12 Igen
Robertson, AlvinAlvin Robertson[30] 1986.02.18 San Antonio Spurs 120–114 Phoenix Suns 36 20 11 10 10 0 Nem
Olajuwon, HakeemHakeem Olajuwon*[31] 1990.03.29 Houston Rockets 120–94 Milwaukee Bucks 40 18 16 10 1 11 Nem
Robinson, DavidDavid Robinson*[32] 1994.02.17 San Antonio Spurs 115–96 Detroit Pistons 43 34 10 10 2 10 Nem

Az alábbi listán olyan tripla duplák szerepelnek, ahol egy negyedik kategóriában egy játékos kilencet szerzett:

Tripla duplák, egy negyedik statisztikával
Név Dátum Csapat Ellenfél JP. P. LP. GP. L. B. Hosszabbítás
Barry, RickRick Barry*[33][34] 1974.10.29 Golden State Warriors Buffalo Braves 43 30 10 11 9 Nem
Steele, LarryLarry Steele[35][36] 1974.11.16 Portland Trail Blazers Los Angeles Lakers 44 12 11 9 10 Nem
Moore, JohnnyJohnny Moore[37] 1985.01.08 San Antonio Spurs Golden State Warriors 36 26 11 13 9 Nem
Bird, LarryLarry Bird*[38][39] 1985.02.18 Boston Celtics Utah Jazz 33 30 12 10 9 Nem
Richardson, Micheal RayMicheal Ray Richardson[40] 1985.10.30 New Jersey Nets Indiana Pacers 54 38 11 11 9 Igen (3)
Drexler, ClydeClyde Drexler*[36] 1986.01.10 Portland Trail Blazers Milwaukee Bucks 42 26 9 11 10 Nem
Olajuwon, HakeemHakeem Olajuwon*[41] 1990.03.03 Houston Rockets Golden State Warriors 40 29 18 9 5 11 Nem
Drexler, ClydeClyde Drexler*[42] 1996.11.01 Houston Rockets Sacramento Kings 42 25 10 9 10 Nem

A sárgával kiemelt játékosok helyet kaptak a Naismith Memorial Basketball Hall of Fame-ben.

Ötös dupla

[szerkesztés]

Az ötös dupla akkor történik, ha egy játékos az öt statisztikai kategóriából mindegyikben legalább tízet szerez. Összesen csak öt ilyen teljesítmény ismert, egyik se profi mérkőzésen és mindegyiket női játékos érte el:

Játékos Középiskola Év Statisztika
Pont Lepattanó Gólpasszok Labdaszerzések Blokkok For.
Amerikai Egyesült Államok Tamika Catchings Duncanville 1997 25 18 11 10 10 [43]
Amerikai Egyesült Államok Alex Montgomery Lincoln 2007 27 22 10 10 10 [44]
Amerikai Egyesült Államok Aimee Oertner Northern Lehigh 2012 26 20 10 10 11 [45]
Amerikai Egyesült Államok Kieonna Christmas Fonda-Fultonville 2024 11 20 11 10 10 [46]
Amerikai Egyesült Államok Kira Reynolds South Bend Washington 2025 14 18 12 11 10 [47]

Egyes információk szerint 1968. március 18-án Wilt Chamberlain szerzett egy ötös duplát azt NBA-ben, 53 ponttal, 32 lepattanóval, 14 gólpasszal, 24 blokkal és 11 labdaszerzéssel, de ez az információ nem megerősíthető, mert az NBA 1974-ig nem kezdte el gyűjteni a labdaszerzési-, és blokk-statisztikákat. Harvey Pollack philadelphiai statisztikus, aki a helyszínen volt, azt nyilatkozta, hogy nem kizárt, hogy pályafutása során Chamberlain több ötös duplát szerzett.[48]

2023 januárjáig egyetlen játékos se szerzett legalább 10 labdaszerzést és 10 blokkot ugyanazon a mérkőzésen. A legtöbb blokkot egy mérkőzésen, amelyen egy játékos átlépte a tíz labdaszerzést, Draymond Green érte el, öttel,[49][50] míg a legtöbb labdaszerzést egy mérkőzésen, amelyen egy játékos átlépte a tíz blokkot, Andrej Kirilenko és Hakeem Olajuwon érték el, nyolccal.[51][52]

Five-by-five

[szerkesztés]

A five-by-five akkor történik, ha egy játékos az öt statisztikai kategóriából mindegyikben szerez legalább ötöt.[53] Az NBA-ben csak az 1973–1974-es szezontól kezdték el számontartani a labdaszerzéseket és a blokkakt, így az az előtt szerzett five-by-five-ok nem ismertek. Hakeem Olajuwon hatszor, Andrej Kirilenko háromszor, Victor Wembanyama pedig kétszer érték el, csak ők szereztek több, mint egyet az NBA-ben.[53][54] Olajuwon és Kirilenko elérték a six-by-five-ot is (legalább hat mindegyik kategóriában).[53] Mindössze kétszer szerzett egy játékos ugyanazon a mérkőzésen egy five-by-five-ot és egy tripla duplát (mindkétszer Olajuwon, egyik mérkőzésen csak egy gólpasszra volt egy négyes duplától). Kirilenko és Marcus Camby pedig úgy szereztek five-by-five-ot, hogy nem szereztek legalább egy dupla duplát.

Rekordok

[szerkesztés]
  • A legjobb five-by-five (legtöbb a kategóriákban): Hakeem Olajuwon 1987. március 10-én six-by-five-ot szerzett (legalább hat minden kategóriában).[55] Majdnem húsz év kellett, hogy ez újra megtörténjen: 2006. január 3-án Andrej Kirilenko érte el.[56]
  • Legtöbb five-by-five egy pályafutás során: Hakeem Olajuwon hat five-by-five-ot szerzett karrierje során.[53] Őt Andrej Kirilenko (3) és Victor Wembanyama (2) követi.[57]
  • Legtöbb five-by-five egy szezonban: Csak kétszer szerzett egy játékos egy szezonban legalább két five-by-five-ot. Olajuwon hármat szerzett 1993–1994-ben, Kirilenko pedig kettőt a 2003–2004-es évadban.[57]
  • Legrövidebb idő két five-by-five között: Kirilenko 2003. december 3-án, majd egy héttel később szerzett egy másodikat. Olajuwon első két five-by-five-ja között az 1993–1994-es szezonban 55 nap telt el.
  • Legrövidebb idő alatt szerzett five-by-five: Victor Wembanyama 30 perc és 55 másodperc alatt szerzett five-by-five-ot 2024. február 23-án.[58]
  • Legfiatalabb játékos: Wembanyama 20 évesen és 50 naposan szerzett five-by-five-ot.[59]
  • Legidősebb játékos: Olajuwon 30 évesen és 343 naposan szerzett five-by-five-ot.[57]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. LZ Granderson: Will we ever see another NBA quadruple-double? - ESPN Page 2. www.espn.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  2. Quadruple-double: List of NBA players to achieve the rare feat | Sporting News Canada (kanadai angol nyelven). www.sportingnews.com, 2021. augusztus 25. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  3. McAllister, Mike (2003. február 28.). „Around the NBA”, 1. o, Kiadó: Knight Ridder Tribune News Service. „Kevin Garnett has a league-leading 47 double-doubles this season – all of them from the points-rebounds combination. With double-digits rebounds easier to acquire than double-digit assists, the majority of NBA double-doubles are through the points-rebounds combination” 
  4. Double-Doubles in the 2023-24 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  5. Daily Dime: Howard plays huge - NBA - ESPN. web.archive.org, 2009. február 7. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  6. Phoenix Suns vs. Philadelphia 76ers - Recap - November 09, 2009 - ESPN. web.archive.org, 2012. november 3. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  7. NBA.com - Around the Association: Nov. 22, 2006. web.archive.org, 2012. november 8. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  8. Player Game Stats Finder - Pro Basketball (angol nyelven). Stathead.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  9. Elias Says (angol nyelven). ESPN.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  10. Domantas Sabonis' double-double run ends at 61 games vs. Thunder (angol nyelven). basketnews.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  11. Youngest NBA Player Double Double (angol nyelven). StatMuse. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  12. Oldest Player To Average A Double Double (angol nyelven). StatMuse. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  13. Adande, J. A.: They're Vintage Triple-Doubles (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2002. április 20. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  14. Gelston, Dan: Philly's Pollack has kept track of NBA from the start. USA Today, 2008. április 18. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  15. Up-Close: Triple-Doubles - Interactive Feature - NYTimes.com. web.archive.org, 2012. február 10. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  16. Triple-Doubles in the 2014-15 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  17. Triple-Doubles in the 2015-16 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  18. Triple-Doubles in the 2016-17 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  19. Triple-Doubles in the 2017-18 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  20. Triple-Doubles in the 2018-19 NBA Regular Season. www.landofbasketball.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  21. Today in Sports – Draymond Green first in NBA to ever record a triple-double with less than 10 pts (amerikai angol nyelven). San Diego Union-Tribune, 2024. február 6. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  22. Warriors vs Grizzlies, February 10, 2017 (angol nyelven). Basketball-Reference.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  23. JazzBasketball1 (2012. január 21.). „Ricky Davis Failed Triple-Double Attempt - 3/16/03”. (Hozzáférés: 2025. január 21.) 
  24. Jazz vs. Cavaliers - NBA Game Recap - March 16, 2003 | ESPN. web.archive.org, 2022. december 28. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  25. ESPN.com: NBA - Davis should be punished for showing up Jazz. www.espn.com. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  26. No go: NBA nixes Sura's 'fixed' triple-double (angol nyelven). ESPN.com, 2004. április 13. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  27. Thomas' triple-double leads Connecticut to win over Indiana and Caitlin Clark in WNBA playoff opener (angol nyelven). AP News, 2024. szeptember 22. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  28. a b c d e f g Calathes joins exclusive EuroLeague list. AGONAsport.com. [2019. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 21.)
  29. Nate Thurmond Bio. NBA.com. Turner Sports Interactive, Inc. [2019. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  30. San Antonio Spurs History: 1985–87: A Four-Year Drought Begins. NBA.com/Spurs. Turner Sports Interactive, Inc. [2015. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  31. Milwaukee Bucks at Houston Rockets Boxscore, March 29, 1990. basketball-reference.com. [2011. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  32. Detroit Pistons at San Antonio Spurs Boxscore, February 17, 1994. basketball-reference.com. [2010. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  33. Unseld Key to Bullets' Win. Ellensburg Daily Record, 1974. október 30. (Hozzáférés: 2009. június 9.)[halott link]
  34. Hornets tip slumping Mavs behind Paul's triple-double. ESPN.com, 2009. január 14. [2009. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 9.)
  35. Ives, Doug. „Blazers push Lakers deeper into cellar”, Independent Press-Telegram, 1974. november 17., S-2. oldal 
  36. a b 2003–04 Blazers Media Guide, Flirting With a Quad, p.15. Archiválva 2012. november 8-i dátummal a Wayback Machine-ben. NBA.com/Blazers. Turner Sports Interactive, Inc. Retrieved on June 4, 2009.
  37. San Antonio Spurs History: 1984–85: Losses Shrink With Cotton. NBA.com/Spurs. Turner Sports Interactive, Inc. [2015. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  38. Stats Central: Triple-Doubles. NBA.com/Celtics. Turner Sports Interactive, Inc. [2009. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 4.)
  39. Bjarkman, Peter C. (1999). The Boston Celtics Encyclopedia. Sports Publishing LLC. pp. 29. ISBN 1-58261-062-2.
  40. A Roundup Of The Week: October 28 November 3. Time Warner Company (1985. november 11.) 
  41. Golden State Warriors at Houston Rockets Boxscore, March 3, 1990. basketball-reference.com. [2009. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 5.)
  42. Sacramento Kings at Houston Rockets Boxscore, November 1, 1996. basketball-reference.com. [2009. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 5.)
  43. CNN/SI - Tamika Catchings. sportsillustrated.cnn.com. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  44. Smitty, Sideline: The good, the bad, the controversial (amerikai angol nyelven). The Seattle Times, 2007. június 12. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  45. Northern Lehigh High School girls basketball coach allows for disturbing statistical display (angol nyelven). lehighvalleylive, 2012. január 9. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  46. New York senior Kieonna Christmas pulls off quintuple-double: The 13th prep player ever to do so (angol nyelven). Overtime Heroics, 2024. február 22. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  47. Purdue commit Kira Reynolds records quintuple-double (amerikai angol nyelven). Yahoo Sports, 2025. január 10. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  48. Private Site. thescorecrowsports.wordpress.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  49. Player With 10 Steals 5 Blocks In A Game (angol nyelven). StatMuse. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  50. Draymond Green Stats, Height, Weight, Position, Draft Status and more (angol nyelven). Basketball-Reference.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  51. Andrei Kirilenko Stats, Height, Weight, Position, Draft Status and more (angol nyelven). Basketball-Reference.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  52. Hakeem Olajuwon Stats, Height, Weight, Position, Draft Status and more (angol nyelven). Basketball-Reference.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  53. a b c d McGrady is not part of U.S. Olympic plans: Statistician's 'Dream'. web.archive.org, 2006. március 13. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  54. Wemby has 5x5 game in Spurs' win over Jazz (angol nyelven). ESPN.com, 2024. november 1. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  55. ESPN.com - NBA - SPECIAL WEEKEND EDITIONPistons playing with purpose. www.espn.com. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  56. Income, Net: AK-47: Moving with a purpose and hungry for ring (angol nyelven). NetsDaily, 2013. október 13. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  57. a b c What is a 5x5 game in basketball? Full list of NBA players to accomplish rare statistical feat | Sporting News (amerikai angol nyelven). www.sportingnews.com, 2024. november 1. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  58. Victor Wembanyama's Incredible 5x5 Game Makes NBA History in Spurs' Loss to Lakers (amerikai angol nyelven). San Antonio Spurs On SI, 2024. február 24. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  59. Corvo, Michael: LeBron James Focuses Praise On Gregg Popovich After Historic Victor Wembanyama Performance Vs. Lakers (angol nyelven). ClutchPoints | Los Angeles Lakers News, 2024. február 24. (Hozzáférés: 2025. január 18.)
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap