Finnugor népek

A finnugor népek kifejezés olyan népeket, népességeket vagy embercsoportokat foglal magába, akik a történelemben és a jelenben finnugor nyelveket használtak és használnak. Ha a rokonnak tekintett szamojéd népeket is beleszámítjuk, akkor az uráli népek vagy az uráli népek családjáról beszélünk.

Az uráliak közös korai történelme

Bizonyos értelemben a finnugor népeknek közös a korai történelmük, de a későbbi történelmük eltérő volt. Az uráliak (finnugorok és szamojédok) ősei szinte biztosan Közép- vagy Kelet-Szibériából származtak. Nyelvészeti, régészeti, valamint genetikai vizsgálatok is alátámasztják, hogy az uráliak Kelet-Szibériából származtak, majd körülbelül 2500 évvel ezelőtt nyugatra vándoroltak. Egyes történészek, köztük Juha Janhunen finn nyelvész szerint az uráliak eredeti hazája vagy az Ob és a Jenyiszej folyók között, vagy az Oroszország és Mongólia közötti Szajan-hegység közelében volt.

Az uráliak Eurázsia egész északi részén, többek között a Volga és az Urál vidékén élő őslakosokkal hozhatók kapcsolatba. Az északkelet-eurázsiai jukagírok szintén erős bizonyítékokat mutatnak a kulturális és nyelvi érintkezésre. Sok minden utal arra, hogy az uráli népek kontinuitása Észak-Eurázsia nagy részén az i. e. 3. évezred neolitikus kultúrái óta fennállt. Másrészt az eurázsiai sztyeppékről származó migrációk, átfedések és kulturális hatások is megfigyelhetők. Az európai dél-uráliak földművelő kultúrái észak felé terjeszkedtek az észak-uráliak vadászó-gyűjtögető, rénszarvastartó és halászó kultúráinak (a szamiiak és szamojédek ősei) rovására. Ez a majdnem három évezredig tartó folyamat még a 20. század elején is folytatódott a komiknak az Uráltól keletre és nyugatra fekvő tundrára való vándorlásával.

Az ősi uráliak vagy finnugorok bizonyítékait a régészek rokon (régészeti) kultúrák csoportjaival hozzák összefüggésbe. Ezek közé tartozik a Kr. e. 2. évezredben a bronzkori Posdnyakovszki kultúra és a Prikaszanszki kultúra a Volga folyórendszerétől nyugatra és keletre fekvő nagyobb területen. Az i. e. 300-ig tartó utolsó évezredben a vaskori Gorodezko-Djakovszki kultúra és az Ananino-kultúra követte őket. Ezekből a kultúrákból alakultak ki a késő antik és kora középkori finnugorok, akikről a Kr. u. 1. évezredből származó írott forrásokban találunk beszámolókat. A Közép- és Észak-Kelet-Európa viszonylag zárt finnugor településterületét a balti, keleti szláv és török nyelvű népcsoportok bevándorlása és nyelvük átvétele a régen letelepedett népek által felbomlasztotta. Ebben az értelemben a mai finnugor népek, például a finnek, a magyarok és az észtek mellett a mai skandinávok, oroszok, baltiak és a Volga-Ural vidékén élő türk népek egy része is az ősi finnugorok etnikai leszármazottjainak tekinthető.

A balti-tengeri finnek

A balti-tengeri finneket a közép- és észak-európai, valamint a kelet-európai "kultúrterületek" közötti határhelyzet alakította ki. Német lovagrendek uralma alatt álltak, Svédországhoz vagy Oroszországhoz tartoztak. A protestáns befolyás alatt álló finnek és észtek csak a 20. században szereztek államiságot. A mai kevesebb mint 1000 livóniai ősei adták Livónia nevét, és többségük beolvadt a lettek közé. Az ingárok (ingermanlandiak, germán finnek) a finnek egyik külső csoportja. A Leningrádi területen élnek. Az észtek sajátos etnikai csoportjai a vörö nyelvet beszélő dél-észtek és a nyelvileg közel álló keresztény ortodox szeto (setu).

A balti finnek közé tartoznak még az iszhoren, a wepsen és a woten kis népek, amelyekre a múltban a keresztény-ortodox hagyományok gyakoroltak hatást. A karéliaiak alnemzetiségi csoportjaikkal (tulajdonképpeni karéliaiak, lüdiaiak és livvári vagy olonetzi karéliaiak) ma kisebbséget alkotnak az Oroszországhoz tartozó Karéliai Köztársaságban. A déli vagy tveri karéliaiak egy külső csoportot alkotnak. Ők a Moszkvától északra fekvő Tver régióban élnek.

A kelet-tengeri finnugor tcsudák és vesek szerepet játszottak a mitológiai elemekkel gazdagított Nesztor-krónikában. Ez a 12. századi történeti mű azt állítja, hogy ezek a népcsoportok az északkelet-európai szlávokkal együtt 862-ben "behívták" a varégokat a területükre. Ha követjük a krónika állításait, ezzel megalapozták a Rurikidák felemelkedését és a Kijevi Birodalom kialakulását. Abban az időben a Vesz törzsi fejedelemség létezett Belozerskben. A 10. században a novgorodi Csud (Csudnitseva) utcában a jelek szerint a felsőbb osztályhoz tartozó csudák, a kijevi Csud-udvarban (Csudin Dvor) pedig a nagyfejedelmek csudatartói voltak. A Kijevi Birodalomtól elszakadó Novgorodi Köztársaságban a csudák és a vótok is játszhattak bizonyos szerepet, amint azt a 614-es számú nyírségi oklevél (13. század vége) bizonyítani látszik.

Kelet- és Észak-Kelet-Európa népei

A Kelet-Európa Volga-Ural vidékén élő népek fent említett csoportjába tartozik a gyakran csak kominak nevezett szír nép, a komi iszmétek sajátos népcsoportja (a Kola-félszigettől Északnyugat-Szibériáig a tundrán élnek) és a tőlük délre élő komi permják és komi jászvinek (oroszul: Коми-язьвинцы), továbbá az udmurt, a mari és a mordvin két népcsoportja vagy népe. A bessermenek a muszlimok etnikai felekezetű csoportja, akik udmurtul beszélnek.

E népek ősei megkülönböztetett történelmi szerepet játszottak a középkori Kelet-Európában. Több "óorosz" város (Murom, Rjazan) alapítói valójában volgai finnek voltak. A Volgától nyugatra, az erdős sztyeppén fekvő mordvin fejedelemségeket (12./13. század) az orosz krónikákban Purgaszov Rusznak nevezték. A dél-komik ősei valószínűleg a skandináv mondavilág Bjarmlandjával állnak rokonságban. A Volga-Ural déli részén mindig is jelentős befolyást gyakoroltak az eurázsiai sztyeppék törzsszövetségei és korai birodalmai (szarmaták, gótok, hunok, kazárok) és a délről bevándorlók (volgai bolgárok, tatárok). A volgai-finn és permi nyelvek beszélői gyakran e délről származó kelet-európai soknemzetiségű törzsszövetségek és nagyállamok befolyási övezetébe tartoztak. Az orosz hódításig az Arany horda és a Kazáni Tatár Kánság (1552-ig) központi politikai szerepet játszott a középső Volgán és az Urál előterében.

A Volga-Urál régió északi részén a Novgorodi állam vagy köztársaság terjeszkedése már a 10. században megkezdődött. Az egész régió meghódítása és gyarmatosítása a Moszkvai Nagyhercegség vagy a cári birodalom által azonban csak a 16. században fejeződött be. Az utolsó kelet-európai finnugor fejedelemség csak 1505-ben, a Nagy-Perm felbomlásával szűnt meg. A volgai-finn és permi népek gyarmatellenes tiltakozása gyakran vallási formákat öltött. A nemzeti autonómia mozgalma csak a 20. században alakult ki. A szovjet időkben nemzeti köztársaságok és területek jöttek létre, de autonómiájuk nagyon korlátozott maradt. Ma a róluk elnevezett köztársaságokban mindenütt kisebbségeket alkotnak.

Ugrák és számiak

Információk a számiakról és a magyarokról, a csaŋták és a mansykok egy adott helyen találhatóak.

Finnugor mozgalom és közösség

1992 óta, amióta az első finnugor népek világkongresszusa megtartásra került Sziktivkarban (Komi Köztársaság), a finnugor népek, országok és régiók megnevezését használják. Észtországban, Finnországban, Oroszországban és Magyarországon állami és félállami politikai, tudományos és kulturális intézmények működnek, amelyek gondoskodnak a finnugor közösségi életről. A finnugor mozgalomhoz ma már tartoznak azok a népek képviselői is, akik samojéd nyelvet beszélnek. Az 1990-es évek végén alakult etnofuturizmus mozgalom a finnugor identitás újjászületését és megújulását tűzte ki célul.

Finnugor népek listája

Beszermenek (az udmurtok muzulmán részei)

Csaŋták (Kelet-jákok)

Erzsa-mordvinok

Észtek

Finnek

Ingermanländi finnek (Ingriai finnek, Ingermanländiak); Az ortodox ingermanländiak nem azonosak az ingriaiakkal; Mindkét csoport a Leningrádi területen él.