Ugrás a tartalomhoz

Fenyves Ervin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fenyves Ervin
Született1924. augusztus 29.
Budapest[1]
Elhunyt2014. október 14. (90 évesen)[2]
Dallas
Állampolgársága
Foglalkozásafizikus
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Fenyves Ervin (Ervin J. Fenyves) (Budapest, 1924. augusztus 29.Dallas, 2014. október 14.) állami díjas (1965) amerikai-magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (1998). A fizikai tudományok doktora (1960).

Életpályája

[szerkesztés]

Fenyves Zoltán (1888–1933)[3] gyógyszerész és Burg Valéria fiaként született. 1944-ben munkaszolgálatos volt a második világháborúban. 1946-ban végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán. 1946–1950 között az ELTE tanársegéde volt. 1948-ban gyógyszerész oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1950-ben szerezte meg egyetemi doktori oklevelét. 1950–1968 között a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 1954-től osztályvezetője, 1968-tól tudományos igazgató-helyettese volt. Az ELTE docense, majd egyetemi tanára volt. 1964–1967 között a dubnai Egyesített Magfizikai Kutatóintézet igazgató-helyettese volt. 1968–1969 között a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) fizikai osztályának vezetőjeként dolgozott Bécsben. 1969-ben az USA-ba emigrált. 1969–1970 között a Pennsylvaniai Egyetem vendégkutatója volt. 1970–1972 között a dallasi Texasi Egyetem vendégprofesszora, 1972–1987 között professzora, majd professzor emeritusa volt. 1977–1980 között a Környezetvédelmi Kutatóközpont ügyvezető igazgatója volt. 1983-tól a Dallasi Orvostudományi Egyetem címzetes professzora volt. 1995-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja lett. 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. 2011-ben nyugalomba vonult.

Kutatási területe a kozmikus sugárzás, nagy energiájú részecskefizika, az univerzum sötét anyaga, a kvantumelmélet, az orvosi fizika és a radioaktív hulladékok kezelése volt. Több mint 200 tudományos publikáció, 4 szakkönyv szerzője volt.

Művei

[szerkesztés]
  • Fizikai alapismeretek gyógyszerészhallgatók részére (Jegyzet, Budapest, 1950)
  • Atomsugárzások mérése (Budapest, 1956)
  • 30 6eV körüli neutronok ütközési hatás-keresztmetszetének vizsgálata ólomban (Doktori értekezés; Budapest, 1960)
  • Die physikalischen Grundlagen der Kernstrahlungmessungen (Budapest, 1965)
  • The physical principles of nuclear rediation measurenemest (New York–Budapest, 1969)
  • High Energy Physics at the Standard Model and Beyond (1995)
  • Problems of our days - one hundred years after R. Eotvos (1998)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 28.)
  2. Library of Congress Authorities (angol nyelven). Kongresszusi Könyvtár. (Hozzáférés: 2020. február 18.)
  3. Fenyves Zoltán halotti bejegyzése a szegedi polgári halotti akv. 1029/1933. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. december 19.)
  4. a b MTA Adatlapja
  5. a b Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  6. MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  
  7. Meghalt Fenyves Ervin

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. ISBN 963-85773-5-5  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ, 2003.