Ugrás a tartalomhoz

Felszíni lebegőhínárok

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Magyarország vízi növénytársulásainak rendszertani felosztásában a felszíni lebegőhínárok társulásosztályába (Lemnetea de Bolós et Masclans, 1955) többnyire álló- vagy lassan folyó, olykor csak ideiglenes vizek felszínét bevonó, apró, a víz színén kiterülő levelekkel szabadon lebegő vagy a víz színe alatt sallangos levelekkel úszó, nem gyökerező növényekből álló, fajszegény pleuszton (ősszel a víz fenekére süllyedő és ott áttelelő) növények társulásait soroljuk.

Elterjedésük, élőhelyük

[szerkesztés]

Teljesen vízhez kötött, többé-kevésbé azonális társulások, ezért az egész országban megtalálni őket a kisebb, nyugodt (álló vagy igen lassan folyó, olykor időszakos) vizeken, kiváltképp az árnyékolt felületeken. Az egyes fajoknak vannak éghajlati preferenciái, így a mérsékelt égövön élő békalencsék közül a Lemna nemzetség, különösen pedig a kis békalencse (apró békalencse, Lemna minor) inkább a hűvösebb és hegyvidéki élőhelyeken fordul elő, a Spirodela és a Salvinia nemzetség társulásai inkább Dél-Európában, illetve a síkvidéki, melegebb vizekben terjedtek el. Ezért a társulások nem teljesen azonálisak: a mérsékelt égövben fordulnak elő, és azon belül is megkülönböztethetjük a hűvösebb mérsékelt övben és hegyvidéken élő társulásokat a síksági, melegebb vizeket preferáló asszociációktól.

Magyarországon mindenfelé előfordulnak az álló vagy lassan folyó édesvizekben, kivéve az erősen szennyezett, a nagyon savanyú és az erősen alkalikus (szikes) vizeket; ezekben vagy nincs lebegő hínár, vagy más közösségek fordulnak elő.

Életmódjuk

[szerkesztés]

Főleg eutróf és disztróf vizekben élnek, a kevés tápanyagot tartalmazó, savanyú vizeket kerülik. Sem a hullámzást, sem az erősebb áramlást nem tűrik jól, ezért minél védettebb vízfelületen nőnek, annál zártabbak állományaik. A leginkább a kisebb, nádasokkal védett vízfelületeket, öblöket, holtágakat kedvelik. Az árnyékolást jól viselik, ezért előfordulhatnak nádasok tisztásain, zsombékosok közti semlyékek víztükrein, valamint a lápcserjések és láperdők vizes fázisainak aljnövényzeteként is. Emellett gyakran társulnak, váltakoznak nádasokkal, magassásosokkal, gyökerező hínárokkal.

Egyik víztükörről a másikra főleg a vándormadarak közreműködésével terjednek, de csak rövidebb távokon, mert a növény a levegőben gyorsan kiszárad és elpusztul.

Szerkezetük, fajkészletük

[szerkesztés]

Szerkezetük többnyire igen egyszerű: planofita (a víz felszínén vagy közvetlenül alatta, szabadon lebegő vagy úszó) szervezetek 1-2 szintű közösségei. A kicsiny, a víz színén szabadon lebegő pleuszton növények uralkodóan a lemnoid növekedési típusba sorolhatók. Ezek mellett társulásalkotók lehetnek még a szintén kicsiny, de alámerülten lebegő riccielloid típusú szervezetek is. Az osztályban ezeknél jóval ritkábban hydrocharoid, illetve ceratophylloid típusú társulások is előfordulnak.

A társulások rendszerint csak 2-3 fajból állnak. Az osztály domináns faja az apró békalencse (Lemna minor), amely más társuláscsoportokba (nádasok, magassásosok, láperdők) is áthúzódik.

Dinamika

[szerkesztés]

A társulások dinamikáját jórészt a fajok áttelelési és szaporodási stratégiái határozzák meg. A felszínen úszó pleuszton növényzet télen az aljzatra süllyed le, hogy átvészelje a fagyokat. A lebegő hínarakra jellemző, hogy vegetatív módon szaporodnak, így gyakran nagy vízfelületeket beborító telepekben láthatók. Gyakorta alkotnak mozaikot más vízhez kötődő növényzettel, mint nádasokkal zsombékosokkal, gyökerező hínarasokkal, de lápcserjésekkel, láperdőkkel is. A lebegő hínár előfordulása és összetétele gyakran csak időleges, mivel a szél és vízmozgások, valamint a vízkémiai és trofikus állapot változása átalakulását vagy megszűnését eredményezheti.

Elterjedés

[szerkesztés]

A nagyon szennyezett, erősen savanyú vagy szikes élőhelyek kivételével az egész ország területén előfordul lassú folyású vizeinkben.

Veszélyeztető tényezők

[szerkesztés]

A lebegő hínártársulások létét három fő tényező fenyegeti: a vízelvezetés, mely a talajvíz csökkentésével más társulások növényzetére és a mezőgazdasági termelésre is hátrányosan hat, a klimatikus szárazodás, melynek következtében a vízfolyások és tavak jó része időszakossá vált és a vízszennyezés, melyet a hínártársulások kiválóan indikálnak. Mindezek mellett a legújabb veszélyt az idegenhonos inváziós növények jelentik, melyek megbonthatják és akár meg is semmisíthetik az őshonos hínárközösségeket. A veszélyes fajok többsége meleg vízhez kötődik, ám "elszabadulásuk" bármikor bekövetkezhet.

Védelem

[szerkesztés]

A természetes vízfelületeinkre általánosan megfogalmazható irányelv mérvadó a lebegő hínár védelme esetén is. Eszerint a korábbi, vízelvezetésen alapuló gazdálkodást alapjaiban szükséges megváltoztatni és a víz visszatartására, tárolására kell törekedni. Az inváziós növények elleni védelem igen nehézkes, mivel a mechanikai beavatkozások csak időleges megoldást tudnak nyújtani, míg a kémiai kontroll gyakran nagyobb kárt tesz az életközösségben, mint maga a "betolakodó".

Magyarországon előforduló társulásaik

[szerkesztés]

Az osztálynak Magyarországon három rendje fordul elő, amiken belül csoportokat és társulásokat (asszociációkat) különböztetünk meg:

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Felszíni_lebegőhínárok&oldid=26251587”