Ugrás a tartalomhoz

Feketefarkú gyurgyalag

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Feketefarkú gyurgyalag
A madár ausztráliai Darwin közelében
A madár ausztráliai Darwin közelében
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Coraciimorphae
Csoport: Eucavitaves
Csoport: Cavitaves
Rend: Szalakótaalakúak (Coraciiformes)
Család: Gyurgyalagfélék (Meropidae)
Nem: Merops
Linnaeus, 1758
Faj: M. ornatus
Tudományos név
Merops ornatus
Latham, 1801
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Feketefarkú gyurgyalag témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Feketefarkú gyurgyalag témájú médiaállományokat és Feketefarkú gyurgyalag témájú kategóriát.

A feketefarkú gyurgyalag vagy szivárványgyurgyalag (Merops ornatus) a madarak (Aves) osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, ezen belül a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó faj.[1][2]

Rendszerezése

[szerkesztés]

A fajt John Latham angol ornitológus írta le 1801-ben.[3]

Előfordulása

[szerkesztés]

Ausztrália és Tasmánia bozótos-füves területein nyári vendég. A telet Ausztrália északi területein, néhány indonéz szigeten és Pápua Új-Guineán tölti. Elterjedési területén meglehetősen gyakori madár.

Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi síkvidéki esőerdők, lombhullató erdők, szavannák, folyók és patakok környékén, valamint szántóföldek, legelők és vidéki kertek.[4]

Megjelenése

[szerkesztés]

A madár fej-hossza 19–21 centiméter; a hímek középső kormánytolla hosszabb, mint a tojóké. Szárnyfesztávolsága körülbelül 26 centiméter.

Röptében

Életmódja

[szerkesztés]

A feketefarkú gyurgyalag kifejezetten társas lény, és monogám. Tápláléka főként méhek és darazsak, de fürkészdarazsakat, szitakötőket, pillangókat és sáskákat is zsákmányol.

Szaporodása

[szerkesztés]

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A költési szezon elterjedésének északi határán az esős évszak előtt és után, déli határán pedig november és január között van. A madár a tojásait üregbe rakja. A feketefarkú gyurgyalag erőteljes, éles csőrét használja az üreg ásásához. Lábaival maga mögé kaparja a fellazított földet. E művelet közben lábai szabadon mozoghatnak: ilyenkor a madár csőrén és szárnyízületein támaszkodik. A munka oroszlánrészét a tojó végzi. Olyan elszántsággal ás, hogy ennek nemritkán faroktollai látják kárát, akár le is törhetnek. A két madár naponta mintegy 8 centiméterrel jut mélyebbre. A fészekaljban 3-7 fényes, fehér tojás található. A tojó kétnaponta tojik egy tojást. A kotlás 24 napig tart. A fiatal madarak 30 napos korban repülnek ki. Az első fészekalj madarai segítenek a szülőknek felnevelni a következő fészekaljat.

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés]

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  2. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  3. Avibase. (Hozzáférés: 2020. május 29.)
  4. a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2020. május 29.)

Források

[szerkesztés]
  • Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 

További információk

[szerkesztés]