Nagy fakopáncs

Nagy fakopáncs
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon védett; Természetvédelmi érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Csoport:	Neoaves;
Csoport:	Passerea;
Öregrend:	Telluraves;
Csoport:	Coraciimorphae;
Csoport:	Eucavitaves;
Csoport:	Cavitaves;
Rend:	Harkályalakúak (Piciformes);
Alrend:	Pici;
Alrendág:	Picides;
Család:	Harkályfélék (Picidae);
Alcsalád:	Harkályformák (Picinae);
Nemzetség:	Dendropicini;
Nem:	Dendrocopos; Koch, 1816
Faj:	D. major;
Tudományos név
	Dendrocopos major; (Linnaeus, 1758)
Szinonimák
	Picus major Linnaeus, 1758;
Elterjedés
	Elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Nagy fakopáncs témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy fakopáncs témájú médiaállományokat és Nagy fakopáncs témájú kategóriát.

A nagy fakopáncs, más néven tarka harkály (Dendrocopos major) a madarak (Aves) osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe, ezen belül a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj.^[1]^[2] A Dendrocopos madárnem típusfaja.

Évente egyszer költ. Nászidőszakban a hím jellegzetesen dobol a korhadt fákon. Territóriumán belül több odút is készít, de csak egyben fészkel. A tojó 6 tojását az odú alján levő faforgácsra rakja. A kotlás 14-16 napig tart. Mindkét szülő üli a tojásokat. A balkáni fakopáncs hazai megtelepedése után (30-40-es évektől) egyedszáma csökkent az urbanizált élőhelyeken. A fatörzsön táplálkozó fajok többségéhez hasonlóan télen is megtalálja táplálékát, ezért nem vonul el. Télen kóborló, de soha nem megy messze előző évi költőhelyétől.

Rendszerezése

A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban, a Picus nembe, Picus major néven.^[3]

Alfajai

A nagy fakopáncsnak több alfaja is létezik. A különböző szerzők 14, illetve 30 közé teszik számukat. Ez jelentős mennyiség, mivel a biológiai mutálódások számos köztes alfajt hoztak létre. Ugyanakkor a mitokondriális DNS vizsgálatok adatai azt mutatják, hogy a Kaszpi-tengernél élő Dendrocopus major poelzami, a Japán területén előforduló D. m. japonicus, valamint a kínai D. m. cabanisi alfajok lehet, hogy teljesítik az önálló madárfajok kritériumait. Ettől eltérő módon bár a Tenerifén élő D. m. canariensis alfaj ugyan külső megjelenésben jelentősen eltér a névadó alfajtól, ám mégis közeli rokonságot mutat a D. m. major alfajjal.^[3]^[4]

A D. m. submajor fosszíliái arról tanúskodnak, hogy e madárfaj a középső pleisztocén idején élt a Riss glaciális idején (250,000 - 300,000 évvel ezelőtt) Európa déli vidékein, a jégtakarótól délre fekvő területeken. Időnként kihalt fajként kezelik, ám nincs különösebb eltérés a ma élő nagy fakopáncstól, amely feltehetően ezen faj kései leszármazottja.^[5]^[6]

Dendrocopos major anglicus Hartert, 1900
Dendrocopos major beicki (Stresemann, 1927)
Dendrocopos major brevirostris (Reichenbach, 1854)
Dendrocopos major cabanisi (Malherbe, 1854)
Dendrocopos major canariensis (Koenig, 1889)
Dendrocopos major candidus (Stresemann, 1919)
Dendrocopos major hainanus Hartert & Hesse, 1911
Dendrocopos major harterti Arrigoni degli Oddi, 1902
Dendrocopos major hispanus (Schluter, 1908)
Dendrocopos major italiae (Stresemann, 1919)
Dendrocopos major japonicus (Seebohm, 1883)
Dendrocopos major kamtschaticus (Dybowski, 1883)
Dendrocopos major major (Linnaeus, 1758)
Dendrocopos major mandarinus (Malherbe, 1857)
Dendrocopos major mauritanus (C. L. Brehm, 1855)
Dendrocopos major numidus (Malherbe, 1843)
Dendrocopos major paphlagoniae (Kummerlowe & Niethammer, 1935)
Dendrocopos major parroti Hartert, 1911
Dendrocopos major pinetorum (C. L. Brehm, 1831)
Dendrocopos major poelzami (Bogdanov, 1879)
Dendrocopos major stresemanni (Rensch, 1924)
Dendrocopos major tenuirostris Buturlin, 1906
Dendrocopos major thanneri le Roi, 1911
Dendrocopos major wulashanicus Cheng, Xian, Zhang & Jiang, 1975^[2]

Előfordulása

Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában él (észlelték).^[forrás?]

Kárpát-medencei előfordulása

Magyarországon állandó és rendszeres fészkelő.^[7]

Megjelenése, felépítése

Testhossza 22–23 centiméter, szárnyának fesztávolsága 34–39 centiméter, testtömege 70–100 gramm.^[7] Feje teteje, nyaka és háta fekete: a fekete bajuszsávot fekete sáv köti össze a tarkóval. Ez a fekete keret fehér sapkát zár közre, és ez megkülönbözteti minden egyéb európai harkálytól. A két látható szélső faroktolla fehér, fekete pettyekkel vagy sávokkal. (A balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) ennek a fordítottja: fekete alapon fehéren pettyezett). A fiataloknál a bajuszsávot a tarkóval összekötő sáv vékonyabb, gyakran nem is ér el a tarkóig. Fartájéka és alsó farokfedői skarlátvörösek.

Életmódja, élőhelye

A nagy fakopáncs a Brit-szigetektől kezdve, Eurázsia jelentős részén elterjedt madár, élőhelye egészen Japánig nyúlik keleten, míg délen Észak-Afrikában Marokkótól Tunéziáig megtalálható. Azon területekről, melyek számára már túl hideg, vagy túl száraz éghajlati adottságokkal rendelkeznek, illetve melyeket nem borítanak jelentősebb erdőségek, onnan teljesen hiányoznak példányai.^[4] A különböző fafajokból álló erdők számos fajtájában megtalálható, legyenek azok akár lombhullató erdők, vagy örökzöld fenyvesek. Megtalálhatóak egyedei kertekben, parkokban, gyümölcsösökben, olajfa ültetvényeken a tenger szintjétől, egészen az erdők legfelsőbb elterjedésének határáig, akár több, mint 2000 méteres magasságban is Európában, míg Marokkóban, akár 2200 méterig, Közép-Ázsiában élő egyedei pedig akár 2500 méterig is felmerészkednek.^[3]

A nagy fakopáncs egész évben állandóan megtalálható madár, melynek azonban jelentősebb állományai kényszerülnek vándorlásra akkor, amikor az északabbi vidékeken a kevesebb fenyőmag miatt táplálékhiány mutatkozik.^[8] Felföldeken, hegyvidékeken élő állományai telente lejjebb költözhetnek. A fiatalabb egyedeknél is előfordul, hogy el kell hagyniuk szüleik territóriumát, mivel nem mindenhol elegendő a táplálék több harkály számára is. Ilyenkor akár 100-600, sőt feljegyeztek már olyan fiatal példányokat is, melyek több, mint 3000 kilométert is megtettek az új territórium keresése közben.^[3] Kóborló egyedei felbukkantak már a Feröer-szigeteken, Hongkongban és Izlandon,^[9] valamint számos alkalommal feljegyezték felbukkanását Észak-Amerikában az Aleut-szigeteken, a Pribilof-szigeteken, valamint Alaszka területén.^[3]

A nagy fakopáncs a 17. század során kipusztult Írország szigetéről,^[10] de e faj újra meghódította a vidéket, mivel 2007-ben már County Downnál fészkelő párt is sikerült megfigyelni.^[11] Hegy- és síkvidéki erdőkben egyaránt előfordul.

Erős csőrével lyukat vés a fába, a kéreg alatt élő hernyókat keresgélve, majd ragadós nyelvével szedi ki táplálékát. A fatörzsről is összeszedi a bogarakat, és a gyümölcsöket is megeszi. Esetenként gyűrű alakban kis lyukakat váj a fa törzsébe, hogy felnyalogathassa a kicsorduló nedvet. Feltöri, kitágítja a kis énekesmadarak fészekodvait, hogy felfalhassa a tojásokat, illetve a fiókákat.

Vedlése

A kifejlett fakopáncsok vedlése a párzási időszakot követően megy végbe és mintegy 120 napot ölel fel. Északon a D. m. major vedlése június közepétől, vagy július közepétől tart, egészen október novemberig, míg alfajai közül a D. m. pinetorum korábban kezdi tollazatának cseréjét, amely kora június és július közepe közt kezdődik és szeptember közepéig, vagy október végéig tart, míg a délebbi vidéken élő D. m. hispanicus már május végén elkezd vedleni és augusztus elejére már be is fejeződik nála e folyamat. A fiókák csak részleges vedlésen esnek át, mely a szárnytollakat nem érinti, de a testüket, a faroktollakat és az evezőtollaikat igen. Ez a vedlés alakítja ki náluk a felnőttekéhez hasonló tollazatot, mely folyamat május végétől, augusztus elejéig kezdődik el és szeptember közepétől november végéig tart, a felnőtteknél már leírt földrajzi elhelyezkedés alapján.^[12]

Szaporodása

Saját fészekodvát önmaga vájja – rendszerint élő fa törzsébe vagy függőleges ágába de akár telefonpóznába is, hozzávetőleg 1,8 m magasan. Az odú a szűk bejárat után kiöblösödik. 4-6 tojását az odú csupasz aljzatára rakja, és 14-16 napig kotlik rajtuk. A fiókák fészeklakók, 20 napos korukban repülnek ki.

Védettsége

Európában biztos állományú, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján nem fenyegetett státuszú fajként tartják nyilván. Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25.000 Ft.^[7]

Jegyzetek

↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2017. november 22.)
↑ ^a ^b A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2017. november 22.)
↑ ^a ^b ^c ^d ^e Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2018. május 25.)
↑ ^a ^b Gorman (2014) pp. 265–267.
↑ Cenozoic Birds of the World [archivált változat]. Prague: Ninox, 150. o. (2002). ISBN 80-901105-3-8. Hozzáférés ideje: 2017. december 9. [archiválás ideje: 2011. május 20.]
↑ (2003) „Position of the palaeontological site Aven I des Abîmes de La Fage, at Noailles (Corrèze, France), in the European Pleistocene chronology”. Boreas 32 (3), 521–531. o. DOI:10.1111/j.1502-3885.2003.tb01232.x.
↑ ^a ^b ^c Az MME Monitoring Központjának adatlapja. (Hozzáférés: 2018. február 13.)
↑ Johnsson, Lars. Birds of Europe with North Africa and the Middle East. London: A&C Black, 346. o. (1992). ISBN 0-7136-8096-2
↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) IUCN nevű lábjegyzeteknek
↑ Ireland's Lost Birds. Dublin: Four Courts Press, 113–114. o. (1999). ISBN 978-1-85182-529-5
↑ (2010) „Great spotted woodpecker (Dendrocopos major): proof of breeding in Tollymore Forest Park, Co. Down”. Irish Naturalists' Journal 31, 66–67. o.
↑ Dendrocopos major Great Spotted Woodpecker, Handbook of the birds of Europe the Middle East and North Africa. The Birds of the Western Palearctic. Volume 4: Terns to Woodpeckers. Oxford University Press, 856–873 [871]. o. (1985). ISBN 0-19-857507-6

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2017. november 22.)
Az MME Monitoring Központjának adatlapja. (Hozzáférés: 2017. november 22.)
Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
Kókay Szabolcs: Fajismertető segédlet

További információk

Madárportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[A-1] A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2017. november 22.)

[B-2] A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2017. november 22.)

[E-3] Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2018. május 25.)

[gorman-4] Gorman (2014) pp. 265–267.

[Mlikovsky-5] Cenozoic Birds of the World [archivált változat]. Prague: Ninox, 150. o. (2002). ISBN 80-901105-3-8. Hozzáférés ideje: 2017. december 9. [archiválás ideje: 2011. május 20.]

[Mourer-Chauvire-6] (2003) „Position of the palaeontological site Aven I des Abîmes de La Fage, at Noailles (Corrèze, France), in the European Pleistocene chronology”. Boreas 32 (3), 521–531. o. DOI:10.1111/j.1502-3885.2003.tb01232.x.

[F-7] Az MME Monitoring Központjának adatlapja. (Hozzáférés: 2018. február 13.)

[Jonsson-8] Johnsson, Lars. Birds of Europe with North Africa and the Middle East. London: A&C Black, 346. o. (1992). ISBN 0-7136-8096-2

[IUCN-9] Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) IUCN nevű lábjegyzeteknek

[gordon-10] Ireland's Lost Birds. Dublin: Four Courts Press, 113–114. o. (1999). ISBN 978-1-85182-529-5

[INJ-11] (2010) „Great spotted woodpecker (Dendrocopos major): proof of breeding in Tollymore Forest Park, Co. Down”. Irish Naturalists' Journal 31, 66–67. o.

[cramp-12] Dendrocopos major Great Spotted Woodpecker, Handbook of the birds of Europe the Middle East and North Africa. The Birds of the Western Palearctic. Volume 4: Terns to Woodpeckers. Oxford University Press, 856–873 [871]. o. (1985). ISBN 0-19-857507-6

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]