Ugrás a tartalomhoz

Farkas Helga

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Farkas Helga Tünde (Orosháza, 1973 augusztus 2.[1] – ?) a magyarországi rendszerváltás utáni első emberrablás[2] áldozata hazánkban.

Az emberrablás előzményei

[szerkesztés]

Farkas Imre családjával – feleségével és két lányával, Helgával és Kingával – Orosházán élt, ahol a család tulajdonában lévő bárt, sörözőt és fagylaltozót üzemeltették. Farkas Imre tehetős vállalkozó volt, érdekeltségei voltak a vendéglátással egybekötött szerencsejátékban is.[3] Farkas Helga feltűnő jelenség volt, kiterjedt baráti körrel rendelkezett. Ehhez a körhöz tartozott Csapó József – becenevén Jokó – aki udvarolt is a lánynak[4] és Csapó József gyerekkori barátja, Juhász Benedek is. 1989-ben a Farkas család Orosházáról Szegedre költözött, ahonnan naponta jártak vissza Orosházára az üzleteik miatt.[5] 1991 májusában az egyik országos hetilap arról számolt be, hogy Farkas Imre vállalkozásai olyan jól mennek, hogy évi 40 millió forint adót fizet utánuk. Farkas Imre szerint ez a szerencsétlen hír gyakorlatilag egy felhívás volt az emberrablásra.[5] 1991. június 24-én, hétfőn Helga kétüléses, piros Mazda MX-5-ös, BOX-327 rendszámú sportkocsijával Orosházáról Szegedre tartott húgával. Csapó József és Juhász Benedek egy Ladával követték őket. Szeged előtt utolérték a lányokat, és megállították őket. Helga megengedte Csapó Józsefnek, hogy egy rövid szakaszon vezesse a kocsit. Kinga átült a Ladába, amíg Helga és Csapó József tettek egy kört.[5]

Az emberrablás és a zsaroló telefonok

[szerkesztés]

1991. június 27., csütörtök – Farkasné megbeszéli lányaival, hogy Orosházáról este két autóval, 19:00 órakor mennek majd vissza Szegedre. Mivel másnap nyaralni mennek, később Farkasné mégis megkéri Helgát, hogy cseréltessen olajat a Mazdájában, ezért Kinga édesanyjával utazik vissza. Sándor – Helga barátja – elkíséri a lányt a szerelőhöz, majd 20:30-kor Helga barátja lakásáról indul vissza Szegedre. Többen is szemtanúi, ahogyan Helga autója kivilágítatlanul hagyja el Orosházát, amit feltűnően közelről – féktávolságon belül – követ egy fehér BMW, melyben három, vagy több személy utazik.

1991. június 27., csütörtök 21:30 – Farkasné hiába várja lányát Szegeden, ezért beül az autójába és kétszer végigmegy a Szeged-Orosháza útvonalon, hátha gyermeke balesetet szenvedett.[5] Ezt követően értesíti a rendőrséget.[3]

1991. június 27., csütörtök 23:00-24:00 – a Farkas lakásra befut az első zsaroló telefon, melyben 500 000 német márka váltságdíjat követelnek. Az összeg akkori árszínvonalon 21,6 millió forint[6] volt. Az első telefont még Kinga veszi fel.

1991. június 28., péntek 0:00 – Farkas Imre hazaérkezik üzleti útjáról Budapestről.

1991. június 28., péntek 2:00 – az emberrablók megismétlik követelésüket, ezúttal már Farkas Imrével beszélnek.

1991. június 28., péntek reggel – Helga autóját az algyői Tisza hídtól nem messze találják meg. Az autó ülése egy kb. 180–185 cm magas embernek van beállítva és 44-es cipőnyomokat találnak az autó mellett. Sem Csapó Józsefnek, sem pedig Juhász Benedeknek nincs ekkora lába. Egy mindmáig ismeretlen személy tenyérlenyomatát is megtalálják a kocsi visszapillantó tükrén.[7]

1991. június 28., péntek 21:30 – Farkas Imrét egy olyan – előre megrongált – nyilvános telefonfülkéhez küldik, ahol apja hangját Helga hallhatja, válasza azonban nem hallatszik. Apjának szánt válaszát diktafonra rögzítik és azt a következő – már a lakásra érkező – hívás alkalmával játsszák le neki. Ekkor Helga még biztosan életben van.[3]

1991. június 29., szombat reggel – Csapó József és Juhász Benedek rendőrségi megfigyelését rendelik el, a megfigyelés azonban szakszerűtlenül történik.[3]

1991. június 30., vasárnap hajnal – Csapó József és Juhász Benedek értesülnek a megfigyelésükről. Önként jelentkeznek az orosházi rendőrkapitányságon, hogy tisztázzák magukat az ügyben, de érthetetlen módon elküldik őket.[3]

1991. június 30., vasárnap 2:20 – az utolsó, 14. telefonhívás.[3] A zsaroló telefonáló valahányszor ugyanaz a férfi, aki suttogással próbálja felismerhetetlenné tenni hangját, azonban egyszer hibázik, és megfeledkezik az álcázásról. A vizsgálat később 90%-os bizonyossággal[4] Csapó József hangjaként azonosítja.

A nyomozás és a jogszolgáltatás

[szerkesztés]

1991. július 18. 19:00 – egy ismeretlen felhívja az ORFK főügyeletét és közli, hogy Bad HeilbrunnbanMünchentől 60 kilométerre délre – tartózkodik és kihallgatott egy beszélgetést, mely szerint Helgát kivitték Németországba és lehet, hogy onnét is továbbviszik. A hívásról szóló feljegyzésből kitűnik, hogy a telefonáló idegesen beszélt[8] és többször kihangsúlyozta, hogy fél a megtorlástól.[7]

1991. – Helga szülei elválnak.

1992. február 23. 9:15 – az MTV1-en, a Vasárnapi Turmix adásában Uri Geller a televízió nyilvánosságán keresztül felszólítja Farkas Helga elrablóit, hogy engedjék szabadon a lányt, vagy ha már nem él, tudassák azt a szülőkkel.[9]

1992. február 24. – Budapestről Szegedre érkezik Uri Geller, hogy megismerkedjen Farkas Helga környezetével. Útközben megállt néhány további helyszínen is, többek között a Lajosmizsénél[10] lévő TOTAL benzinkútnál, mert a zsaroló annak idején a kútnál lévő nyilvános telefonfülkéből telefonált a Farkas családnak.

1992. február 25. – Uri Geller Szegeden, Farkasék lakásában 16:00 és 18:00 óra között várja az eltűnt Farkas Helga hollétéről tájékoztató telefonokat, de a telefonok még a késő esti órákban is csörögnek.

1992. február 26. – Uri Geller elutazik Magyarországról. Legnagyobb eredménye, hogy a lány eltűnésének helyszínén a magas fűben megtalálja Helga klipszének egy darabját.

1992. február 27. – A hivatalos nyomozás befejeződik.

1992. április 21. – Farkas Imre sajtótájékoztatót tart, melyben 25 millió forintot ajánl fel a nyomravezetőnek.

1993. – A magyarországi büntető törvénykönyvbe bekerül az emberrablás bűncselekménye is, azonban ez a minősítés ebben az ügyben – a korábbi elkövetés miatt – már nem alkalmazható.[11]

1995. tavasz – Juhász Benedek több alkalommal beszél feleségének az emberrablásról, de nem tisztáz minden részletet.[12]

Juhászné Jójárt Julianna állítása szerint Csapó József és Juhász Benedek a hódmezővásárhelyi országúton állította meg Helga kocsiját és egy Csapó József által bérelt orosházi garázsba vitték a lányt, ahol a szerelőaknában megkötözve rejtegették. Amikor látták, hogy a zsarolásból nem lesz pénz, Csapó József zsákot húzott Helga fejére és egy zsineggel megfojtotta. A holttestet egy elhagyott orosházi csatornába dobták. Mivel attól tartottak, hogy megtalálják a tetemet, ezért egy évvel később összegyűjtötték a maradványokat és egy Gádoros közeli erdőben benzinnel lelocsolták és elégették.

1995. április 5. – a rendőrség a sajtón keresztül üzen Juhász Benedeknek – mint a sikertelen kecskeméti emberrablás harmadik társtettesének –, hogy Farkas Helga ügyében is ki akarják hallgatni. Az újságcikk burkoltan felhívás egy lehetséges vádalkura.[13] Juhász Benedek ekkor Csapó József segítségével Szentesen bujkált.

1995. augusztus – vizet engednek az egykori Pankotai[14] Állami Gazdaság Kajánújfalu melletti öntözőcsatornájába, amely kimossa a mederből a 26 éves Juhász Benedek holttestét, akit hátulról ötször lőttek fejbe egy Parabellum pisztollyal.[5] Az orvosszakértő véleménye alapján Juhász Benedek körülbelül 1995. áprilisa óta halott. Csapó József úgy ismeri a gazdaság területét, mint a tenyerét.

1998. december 1. – A Csongrád Megyei Bíróság 18 év fegyházban eltöltendő szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 10 év eltiltásra ítéli Csapó Józsefet.

1999. július 6. – A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi a Csongrád Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét és új eljárást rendel el.

2000. március – A Csongrád Megyei Bíróság egy másik tanácsa az új eljárás keretében 22 év szabadságvesztést szab ki Csapó Józsefre.

2000. december 5. – A Legfelsőbb Bíróság jogerősen elítéli Csapó Józsefet Farkas Helga elrablása, valamint zsarolás, egy takarékszövetkezet fiókjának kirablása és más bűncselekmények miatt, ugyanakkor felmenti a saját bűntársának meggyilkolása miatt emelt vád alól, ezért az első fokon kiszabott 22 éves szabadságvesztést 10 évre enyhíti.

2006. június 13. – Csapó József feltételes szabadságra bocsátással elhagyja a budapesti, Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetet[15] és Szarvas környéki tanyájára költözik.

2008. július – Juhász Benedek özvegye nyilvánosságra hozza a férje által korábban neki elmondottakat.[12]

2011. június 27. – Pontosan húsz év telt el azóta, hogy elrabolták Farkas Helgát Orosházán. Az elkövetéskor hatályos törvények szerint a gyilkosság ezen a napon elévült, amennyiben más gyilkosság vagy további bűntény nem történt.[16]

A gyilkosságokért a mai napig senkit nem vontak felelősségre.

Az érintettek ma

[szerkesztés]

Farkas Imréné Szegeden él, egy belvárosi vendéglátóhely üzletvezetője. Farkas Imre a Balaton déli partjára költözött és ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó céget alapított. Kinga a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.[17] Csapó József Írországban[18] él és egy informatikai vállalkozást[4] üzemeltet. 2022. október 2-án, hosszú betegség után elhunyt Helga édesapja, Farkas Imre.[19]

Források

[szerkesztés]
  1. police.hu – Eltűnt, ismeretlen helyen lévő személy (magyar nyelven). Országos Rendőr-főkapitányság. (Hozzáférés: 2021. július 5.)
  2. http://zona.hu/article/2146/ophelie-es-tarsai-a-legtitokzatosabb-eltunesek.html[halott link]
  3. a b c d e f http://www.mno.hu/portal/670294[halott link]
  4. a b c http://www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2840
  5. a b c d e Archivált másolat. [2008. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
  6. MNB.hu. mnb.hu. (Hozzáférés: 2020. július 15.)
  7. a b Archivált másolat. [2010. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
  8. Archivált másolat. [2010. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
  9. Vasárnapi Turmix (1992. február 23)
  10. Archivált másolat. [2008. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
  11. http://www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2847
  12. a b Archivált másolat. [2010. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 8.)
  13. http://www.origo.hu/itthon/20020315farkas.html
  14. Tanyacsoport Szentestől 10–15 km-re északkeletre.
  15. http://www.lhp.hu/hirek_olvas.php?a=11467
  16. https://index.hu/bulvar/2011/06/27/ma_elevul_a_farkas_helga-ugy/
  17. http://www.aprotuti.hu/index.php?oldal=tippek_reszletesen&kategoria=787&tipp=1762&ugras=true
  18. http://www.szabadfold.hu/nyomtatobarat?20073[halott link]
  19. https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/10/elhunyt-a-31-eve-elrabolt-farkas-helga-edesapja

További információk

[szerkesztés]